AJÁNLOM AZ OLDALT
- És most? – kérdezem kedvesem. A földön ül, karjaival átöleli csupasz térdeit.
Rám nevet. Mit kellett nélkülöznöm két hónapig?!
- Mi van és most? – kérdezi.
- Szombat van. Hajnali hat óra. Hagy ne emlékeztesselek, hogy szombaton nincsenek itt a manóink, mert akkor intézik a kinti ügyeinket…
- És?
- Hát, talán nem olyan izgalmas kaland, mint a régiek, de… szóval nem számítottam rá, hogy ilyen sokáig itt maradunk, ezért elküldtem a ruháinkat az egyik manóval. Ráadásul… egy szem törülközőt sem látok sehol.
- Draco… te elküldted a ruháinkat egy manóval? – Nicolette arcáról leolvad a mosoly. Úgy néz rám, mint egy eszelősre.
- Igen.
- Hát ez… hát ez… - Felpattan a földről, próbál mérgesen nézni, de kitör belőle a nevetés. – Ez röhejes!
- Nicole… gyorsan kellene döntenünk.
- Persze. Hajnalodik. És nekünk meztelenül el kell jutnunk a kúria túlsó részén lévő szobába a ruhánkért, és persze a pálcánkért. – Elkomorodok.
- Talán megvárhatnánk, míg idejön valaki – javaslom.
- Csak én járok ide, ha ki vagyok borulva. És persze te, hogy megvigasztalj.
- Akkor nincs választási lehetőségünk. Menjünk!
- Szeretlek. Pedig állandóan bajba keversz! – Nem csókol meg, csak az ajkaimhoz érinti az övét. – Gyerünk!
- Malazár segíts! – nyögdécselem a fülébe. Megszorítja a kezem. Gond nélkül osonunk el a nappaliig.
- Vissza… - szűköli Nicolette. – Menj vissza! Miért nem alszol még?
- Mi a…
- Csend! – csattan fel, és a kezem is megszorongatja, de elkésik vele. Crak észrevesz minket.
- Ne merészelj lámpát gyújtani! – hörgöm, mikor legjobb barátom tüzet próbál igézni a pálcájából.
- Miért? Mi a baj?
- Semmi baj nincs. Csak jobban érezzük magunkat a sötétben.
- Hé, Malfoyok! Ezt nem bírom. Azt kértétek, lámpát ne gyújtsak. Lumos!
- Oh… - Előkapnám a pálcám, de nincs nálam semmi. Még ruha sem, nemhogy a pálcám, amivel amúgy sem tudok varázsolni. Vincent arcán szép lassan változnak az érzelmek. Meglepetés, csodálat – Nicolette-nek remélem -, káröröm, aztán némi értetlenség.
- Mi történt veletek?
- Semmi. Egész addig, míg te nem csináltál fényt.
- Ugye tudjátok, hogy magyarázattal tartoztok?
- Nem tartozunk magyarázattal senkinek – sziszegem.
- Jól van, nem tartoztok. Ismerem a szabályokat. Nem kell elszámolni csak annak, akitől a parancsot kapod. De mégis tisztázhatnátok magatokat.
- Amint újra sötét lesz, mindent elmondok – sóhajtok.
- Tudod, annyira nem vagyok kíváncsi a mesére, mint amennyire tetszik, hogy Nicolette teljesen meztelen áll a nappali közepén.
- Öhm… Bocs, Draco. Szóval tudni akarod, hogy mi történt, Vince? Igen?
- Pontosan. – Nicolette elereszti a kezem és előrelép néhányat.
- Ez esetben mesélnem kell… Végül is a Roxfortban a barátok mindig megosztottál egymással az ilyen élményeiket. És te a legjobb barátom vagy. Szóval éppen magányosan, és kissé elkeseredetten zuhanyozgattam. Ugyanis megkaptam a tigrist. – Nem sokkal Crak előtt megáll. – Tehát a meleg víz lágyan simogatta selymes bőrömet. Finom, gyógynövényes testápoló-krémet masszírozgattam bele. Így…
Lassú mozdulatokkal simogatja a csípőjét, és a hasát, mintha tényleg krémmel kenegetné magát. Áldom a fotelt, ami mögött állok, hogy a mellkasomig ér fel a háttámlája. És szerintem Crak is boldog, hogy van rajta egy vastag farmernadrág.
- Cole…
- Rögtön folytatom. Szóval Draco bejött, hozzám simult így. – Vincent mellkasához simul, hasonlóan ahhoz, ahogy az enyémhez korábban. – Aztán megcsókolt, felemelte a lábam.
Jobb lába már fent is van a legjobb barátom öve mellett. Ezzel fel is tárja a testét. Nekem. Crak túl közel van hozzá, de én… viszont el sem tudom képzelni, hogy mi történne, ha bejönne az egyik fiam, vagy egy véletlen eltévedt házimanó…
- A csókot nem illusztráltad.
- Nem is fogom. A férjemet persze felizgatta mindez. Gondolom, megérted. Hiszen érzem, hogy te is izgalmasnak találtad a történetet. Fergetegeset szeretkeztünk, de mire hívtunk volna egy házimanót új ruhákkal, már mind elment… Hát, ennyi. Most pedig ragadj pálcát, és idézz meg két törülközőt.
Nicole hozzám sétál és megcsókol.
- Azt hiszem, a mugliknál ezt hívják pornófilmnek – sóhajt fel Crak lemondóan. – Invito, törülközők!
Magamra tekergetem az egyik törülközőt, a másikat pedig Nicolette-re.
- Kösz, Vince – mosolyog feleségem. – A törülközőt.
- Én kösz. A korareggeli ébresztőt.
- Ebédnél találkozunk – köszönök el. – Vagy reggelinél… Majd.
- Nem mentek el? – kérdez vissza Crak.
- Hová? – csap le az új hírre Nicole.
- Sehová nem megyünk, csak a szobánkba. Aztán mindent tisztázunk, rendben?
Nem várok választ. Amilyen gyorsan és méltóságteljesen csak törülközőm engedi, elvonulok a hálószobába.
- Szóval hová megyünk? – kérdezem, ahogy Draco levetődik az ágyra.
- Sehová. Elmarad a program – morogja elkomorodva.
- Miért? Csak mert Vince… a kis játékom miatt? Jól van, belátom, hogy nem volt sok értelme, és nem volt túl rendes feleséghez illő sem…
- Nem! Semmi köze hozzá. Történt valami azóta, hogy elterveztem a programot. Egyébként ki akartalak vinni a mezőnkre…
- Mi történt kedvesem? – kérdezem talán kicsit csalódottabban, mint szerettem volna. Leülök mellé, a hajába túrok.
Régen azt hittem, hagyja megnőni, mint az apja, s attól is féltem, hogy már egész fiatal korára árnyalatról árnyalatra ősszé fakul, ahogyan Luciusé is az elbeszélések szerint.
De Draco mindig kényes volt a hajára, külsejére. Csak az elmúlt pár hónapban hagyta kicsit el magát, megnőtt a haja, és hagyja, hogy lelógjon az arca mellé, egész a válla alá. Persze rengeteg dolga van neki is az utóbbi időben, így hát elnéző magával szemben, és nem hánytorgatja fel magának, hogy az ilyen mértékű elhanyagoltság – ami még tetszik is nekem – nem méltó egy Malfoyhoz.
Szóval beletúrok a selymes tincsekbe. Annyira más lett minden az elmúlt hetekben. Rengeteget dolgozunk a semmiért, nincs időnk egymásra. Szinte hullaként zuhanunk egymás mellé az ágyba éjszaka közepén, mikor hazaértünk, a legbarátibb szó is vitává fajul köztünk… És én mégis szeretem, és vele akarok lenni. Jóban, rosszban, harcban, szenvedésben, ebben a pokoli állapotban… Mindig, akár a mesében. Míg a halál el nem választ.
- Nicolette… szeretlek, bármi történik is.
- Tudom, kedvesem. Te pedig bízhatsz bennem, és mindent megoszthatsz velem. – Felsóhajt.
- Még tegnap történt, mielőtt hazajöttél. Azt gondoltam, ráérsz később is megtudni, mi történt. Akkor még nem tudtam, hogy te is megkaptad a tigrist.
- El akartál titkolni előlem valamit? – kérdezem mind csalódottabban.
- Meg akartalak védeni titeket! - mondja határozottan.
- Nekem nincs szükségem a védelmedre, Draco! – csattanok fel. – Engem nem kell kihagynod az élet veszélyes dolgaiból, hogy megvédj!
Felpattanok mellőle. Ő is felkel, de ő szépen, komótosan, méltóságteljesen.
- Bocsáss meg! – sziszegi dühösen. – Azt hittem, te vagy a nő, akire vigyázni kell!
- Nő vagyok, Draco, nem pedig gyenge! Miért kel társítanod a dolgokat? Hiszen ismersz!
- Éppen azért! Nagyon jól ismerlek! Túl jól! – sziszegi tovább. Legalább emelné fel a hangját! Hogy lássa a külső szemlélő, hogy ő is dühös, nem csak én..
- Tehát gyengének tartasz?
- Az érzelmek meggyengítik az embert!
- Már megint ezt az ostobaságot hozod fel! Érzelmek nélkül könnyebb! Én azt hittem, szeretsz. De ha mindezt csak azért csináltad, hogy én jobban érezzem magam, akkor kérlek, ne mondd többet! – Könnyek gyűlnek a szemembe. – Lehet, hogy ostoba vagyok, és naiv, de feltétel nélkül megteszek neked mindent, amit akarsz. Én szeretlek téged. Tehát, ha szeretsz, ha nem, én melletted maradok, míg úgy akarod. Csak mondd el az igazat. Tessék! A tied vagyok!
Elengedem a törülközőmet.
- Nicolette! – hápogja Draco. – Nicolette… Hát tudod, hogy szeretlek.
- Ne a szokásos sablont mondd! Azt mondd, amit tényleg érzel irántam most!
- Most kívánlak. Nagyon. És csodállak, amiért ilyen erős vagy.
- Bocsáss meg – suttogom.
- Semmi gond. Az én hibám is. Tudom, hogy nem vagy gyenge. És nincs szükséged rám.
- Szükségem van rád, csak nem testőrként.
- Szeretlek.
- Ne érzékenyülj el, mert senki sem hiszi majd el, hogy te vagy a híres Draco Malfoy, a Malfoy család utolsó sarja – ahogy régen neveztek.
- Apámat is így nevezték, mikor fiatal volt, sőt még a nagyapámat is. Rólunk valahogy nem feltételezik, hogy találhatunk párt magunknak…
- Azt nem feltételezik, hogy megmaradtok egy nő mellett.
- Jól van. A Malfoy férfiak elcsábíthatóak…
- Elcsábíthatóak, megszelídíthetetlenek, és…
- Én elcsábultam. Máris! – Egy csókkal zárja le korántsem kész listámat.
- Beszélni akartál velem – dorombolja Nicolette. Valódi macskaként dörgölőzik hozzám.
- Igen. De nem szabad kiakadnod.
- Igyekszem.
- Szóval tegnap kicsit korábban végeztem a Minisztériumban, és arra gondoltam, meglátogatom a varázshasználatisokat. Meg akartam nézetni a pálcámat. Tudod, mert nem tudtam vele varázsolni…
- Igen. És? Mi a baj vele?
- Ez a legrosszabb benne. Nem hittem el könnyen.
Ökölbe szorul a kezem, körmeim vékony árkokat vájnak a tenyerembe. Vér serken, és ezt ő is észreveszi.
- Bármi is van a pálcáddal, nem ér annyit, hogy megsebezd érte magad.
- Semmi sincs a varázspálcámmal.
- De hát azt mondtad…
- Azt, hogy talán elromlott, azt, hogy nem tudok varázsolni vele. De ez nem jelenti azt, hogy a pálcával van baj. És tényleg nincs vele semmi. Semmi baja.
- De ha a pálca jó…
- Az azt jelenti, hogy elveszítettem a varázserőmet.
- Nem lehet! Biztos tévedtek!
- Nyugalom. Nem tévedtek. Ellenőrizték. Mindkét minisztériumi kolléga kezében működött. De megnézheted te is. Ott van az éjjeliszekrényen.
Felkapja a pálcát. Lehunyom a szemem. Nicolette kezében is működni fog, mint ahogy tegnap Vincentében is működött, mikor odadobtam neki, hogy csináljon vacsorát.
- Avis! – kiáltja. – Látod, a pálcával van baj. Semmi sem történt.
- És ha nem? Ha köze van a tigrisfejhez? És rajtad is…
- Beszéljünk Vince-szel.
- Nem! Vincent nem tudhatja. Próbáld ki a saját pálcádat!
- Igen. – Felveszi a sajátját. – Avis! Pokolba is! Utálom a madarakat! Beszélni szeretnék Vince-szel – suttogja, mikor besül a varázslat.
- Nem szeretném, ha beszélnél vele – mondom halkan.
- Miért?
- Mert nem bízom benne.
- A legjobb barátod! Mi az, hogy nem bízol benne?
- Ő még nem kapta meg azt az átkozott jelet! A tigrist, amiről még semmit sem tudunk. És ha benne van?
- El tudod róla képzelni, hogy elárul minket?
- Nem. De sok mindennel rá lehet venni egy embert, hogy olyasmit tegyen, amit nem akar.
- Bennem sem bíztál eddig?
- Akkor is bíznék benned, ha hatalmas villogó betűkkel lenne a csinos kis hasadra írva, hogy ÁRULÓ! . – Ujjaimmal egyenként az említett testrészre „írom” a szó betűit.
- Azért nem akartad elmondani, hogy nincs erőd, mert nem bíztál bennem! – Másodszorra látom az arcán azt a csalódottságot. Nem kérdez, csak egyszerűen kijelenti, amit gondol.
- Nem… - Én tényleg csak meg akartam védeni. Persze valóban kevesebbet mondtam el neki, mint máskor, mint amennyit tudtam. És tényleg kicsit kevésbé bíztam benne. De csak kicsit…
- Draco… nem érdekel, amit mondani akarsz. És azt hiszem, jobb lenne, ha kimennék innen, még mielőtt újra megkívánsz, és békébe szeretkezzük magunkat. Beszélni akarok Vince-szel.
Eltolja a kezemet a hasáról, felkel mellőlem, felöltözik, és kimegy a szobából. Visszahanyatlok az ágyra. Soha ilyen hűvösen nem vált még el tőlem.
