4. Hideg zuhany

(Nicolette)
Itt ülök Kenneth McStevennel szemben. A közös kávézás után meghívott vacsorázni. Én pedig rábólintottam. Még csak azt sem tudtam volna mondani, hogy férjem van. Nem is akármilyen férjem. Olyan, akinek nem jelentene gondot megölni egy kéretlen szeretőt.
Némán eszegetem a nekem rendelt homárt, amit egyébként utálok, és hallgatom a mágia tisztaságáról szóló felettébb érdekes monológját.
- … nagyon fontosnak tartom, hogy a gonosz ellen tevékenykedő mágusok és boszorkányok ne kerüljenek még csak közelébe se a gyanúnak, ellenben a feketemágusok igenis vállalják fel, hogy azok…
- És kapják meg a dementorok csókját? Vagy raboskodjanak életük végéig az Azkabanban? De hát miért? Legtöbbjük olyan normális ember, mint te vagy én. Egyetlen bűnük, hogy kiálltak az eszméik mellett.
- Az a bűnük, hogy gyilkosságokkal álltak ki mellettük!
- Te nem lennél képes néha akár ölni is egy-egy nemes célért?
- Te képes lennél?
- Valószínűleg igen. Ha az ember olyan vezért követ – legyen az akár a saját szíve vagy agya -, aki időnként gyilkosságra utasítja őt, mert nincs más célravezető út… nos, akkor nem bűn.
- Nem bűn-e az, ha az ember megöl akárkit – anyját, apját például -, mert valaki, egy felsőbb erő – a gyilkos kéz által még tisztán nem látható, nem érthető okokból – parancsot adott rá?
- A jó vezető tud úgy parancsot adni, hogy akinek adja, az vakon bízzon a parancs helyességében. Ha pedig erre nem képes, hát magyarázza meg az okokat, mesélje el a következményeket, és veszítse el a hitelességét az emberei előtt!
- Úgy beszélsz, mintha te magad is azoknak a szenvedélyével élnél!
- Ne hidd, hogy meghatározó az életükben ez a szenvedély! Biztosan tudod, hogy a… a férjem, Draco Malfoy apja halálfaló volt. Draco nagyon jól ismerte őket, miután miket majdnem elítéltek, sokat mesélt róla. A jó halálfaló hidegvérből öl, nem szenvedélyből.
- De ugye te nem vagy az?
Felpillantok. Engem néz a szeme sarkából, de úgy tesz, mintha a homárjával foglalkozna.
- Halálfalók már nincsenek. A Sötét Nagyúr halott. Véglegesen és feltámaszthatatlanul. A Minisztérium ezt mondja.
- Akkor az voltál?
- Nem. Nem voltam az.
- De ha az lettél volna, akkor sem mondanád el. A fekete mágia használata nem egy ilyen hamar elévülő bűn.
- Ha azért hívtál ide, mert azt akarod kiszedni belőlem, hogy halálfaló voltam, akkor rossz nyomon jársz. Bocsáss meg, hogy nem engem kerestél. Most pedig hazamegyek. Vár a férjem. Köszönöm a vacsorát.
Felállok, felkapom a kabátom, és kirohanok az étteremből.

*****
(Draco)

- Hol voltál? – kérdezem halkan. Felkapja a fejét, lesüti a szemeit, ahogy észrevesz. – Most akartál beosonni?
- Dolgoztam. Nem akartam senkit felkelteni.
- Nicolette… Kilencig dolgozol. Most hajnali egy óra van.
- Persze, mert… jól van, vacsorázni voltam.
- Kivel?
- Egy munkatársammal. Fellökött délelőtt, aztán meghívott egy kávéra. Kárpótlásul. Aztán elmentünk vacsorázni.
- Szóval rádhajtott, te pedig hagytad.
- Draco ne légy ostoba! Ne légy féltékeny! Nem csalnálak meg! Téged nem lehet megcsalni…
- Miről beszélsz? – kérdezem értetlenül. Felcsattan.
- Ki merné megcsalni a nagy halálfaló Draco Malfoyt? Ki merne tenni ellene bármit is? – Aha, értem…
- Már a megismerkedésünkkor tudtad, hogy halálfaló vagyok. Most mégis mi a baj? Hozzám jöttél feleségül. Gyereket szültél nekem. Kettőt. Te magad is halálfaló lettél. Ugye emlékszel?
- Ah! Nem erről van szó! Senki sem merne enyelegni a te feleségeddel, Draco… És nem a halálfaló eszményeiddel van baj! Egyetértek velük. Nem csak a tieid, hanem az enyémek is! Azzal van baj, hogy hírneved van! Nem tudok bemutatkozni sem úgy, hogy ne kiáltsanak gyilkost! És lassan kezdem elhinni, hogy nem éri meg Nicolette Malfoynak lenni. Akkor sem, ha te vagy mellé a jutalom… az ellenszolgáltatás… Bocsáss meg, Draco…
Hátat fordít nekem, és elfut. Visszarogyok a fotelbe, ahol vártam rá. Úgy tűnik, nem vagyok mindenre felkészülve, és nem tudunk mindent megoldani.

***
(Nicolette)

Lassan egy órája állok a zuhany alatt. Nem bántam igazságosan Dracóval. Nem tehet róla, hogy nem csillapul a hírverés körülötte.
Amúgy is van baja nélkülem is. Már megértettem, milyen félelemről beszélt. Auberon Dumbledore ráébresztett, hogy nagyon törékeny az egész világ, és nem mi irányítunk.
Hallom, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja. Ki akarok mászni a víz alól, felvenni egy törülközőt, de valahogy nincs hozzá erőm.
- Bejöhetek? – kocogtatja meg Draco a zuhanyfülke ajtaját.
- Én…
Nem tudom, hogy akarom-e őt most itt tudni magam mellett. Becsukja maga mögött a tolóajtót, és a hátamhoz simul. Meztelen mellkasa a bőrömhöz dörzsölődik. Megbizserget. Megcsókolja a nyakam.
- Azt hittem, már reggel ki tudunk békülni – suttogja a fülembe.
- Egy nő hangját hallottam éjszaka a szobádból.
- Minellya volt. Kérni akart egy kis apróságot.
- Én azt gondoltam… Jaj, Draco! Bocsáss meg, amiért úgy letámadtalak.
- Nincs semmi baj. Megkaptad a tigrist, igaz?
- Meg… Draco… - Könnyek futják el a szememet.
- Csss! – Megfogja a csuklóm, és apró csókokat lehelget a tigrisfej köré. – Ez legalább olyan izgató, mint a Sötét Jegy volt.
- Szeretlek. Bármit vágtam is a fejedhez, szeretlek.
- Tudom. Nincs baj. Nem könnyű. Félünk. De nem szabad megtörnünk.
- Draco… tartozom egy vallomással…
- Semmivel sem tartozol – nyugtatgat.
- De igen. Már annyi ideje nem vagy velem. És én… egy pillanatig eszembe jutott, hogy szeretkezzek avval a munkatársammal…
- Hogy hívják?
- Kenneth McSteven.
- Tud az a Kenneth ilyen csábító lenni? – Rámnéz azokkal az imádnivaló szemeivel. Megcsókol. – Tud ilyet?
- Nem tudom… Nem hiszem… Nem érdekel…
Átölelem a nyakát. Rámosolygok. Szenvedélyesen csókol meg, talán szenvedélyesebben, mint valaha. Lecsúsztatom a tenyereim a fenekére. Még mindig ugyanolyan feszes, mint az első szeretkezésünkkor. Lassan végigcsókolgatom a mellkasát. Keze ingerlőn pihen a csípőmön. Nem is értem, hogyan bírtam ilyen sokáig nélküle.
Újra megcsókolom. Nyelvem őrült táncot jár az övével. Combomra csúsztatja a jobbját, az oldalához simítja a lábamat.
Hátam a hideg csempéhez simul. Draco eltávolodik tőlem néhány millimétert. Felemeli a fejem. Szemében, azokban a jeges, ezüstszürke szemekben most forrón kavarog a vágy. Mégis türtőzteti magát. Ha máshonnan nem is, ilyenkor tudom, hogy nagyon szeret. Mindig vár rám. Vár egészen addig, míg nem bólintok. A második szeretkezésünk óta mindig…
Pedig tudja, hogy már rég nem tud így bántani. Hogy már rég nem szisszenek fel, ha belém hatol. Mégis vár. Bólintok. Újra birtokba veszi az ajkaimat.
A vállába fúrom az arcomat.
Testemhez préseli az övét. Mardekárra, miért nem csináltam ezt ilyen hosszú időn át… !