|
XVIII. fejezet /Veled/
- Reggelt Granger!
- Malfoy! – biccentett a boszorka és a hűtőhöz lépett. – Van tej? – kérdezte a polcokat vizsgálva, és mivel választ nem kapott felegyenesedett és egyenesen a szürke szempárral találta szembe magát, melynek égető mivoltától akaratlanul is de nyelnie kellett egy hatalmasat.
- Nos? – húzta fel a szemöldökét a lány – tej?
- Nem tudom miről beszélsz – vigyorodott el Draco és megcsókolta a falhoz szorított Grangert.
Egyik keze befurakodott a fal és Hermione közé, átkulcsolta a derekát, közelebb vonva magához a még nem tiltakozó boszorkát.
- Ne… - kezdte a boszorka és eltolta a felhevülő fiút.
- Igazad van – mondta némi késlekedéssel, a lány ajkait fürkészve.
- Hm?
- Ezt csak azért kaptad, hogy megkíméljelek a kínos magyarázkodástól, a tegnap este miatt… – vigyorodott el ismét a mardekáros, majd újra szájoncsókolta Hermionét – Ezt pedig azért, hogy tud… én csak egyszer mentegetem magam egy dolog kapcsán. Szóval ez kilőve! Úgy hogy vigyázz magadra… Hermione. – fejezte be a lehengerlést, majd könnyed léptekkel elhagyta a konyhát.
Hermione fejcsóválva nézett a szőkeség után, hangos sóhaj hagyta el ajkait, mikor leült a székre. Malfoy mindig legyőzi, és még így sem tud belőle negatív érzelmeket kiváltani.
*
///\\\
Magyarázd meg!
- Nem tudom elég magabiztosnak tűnik, de nem hiszem, hogy túl van azon a Grangeren, vagy kin – csóválta a fejét Melanie
- Hát, amit pár hete lerendezett… - motyogta a lánynak és átvetette válla fölött kárókockás kötött sálját, majd a Melt előre engedve kisétált az ajtón.
épp elég volt.
- Draco kész vagy már? – toporzékolt az egyik mardekáros lány a szőkeség ajtaja előtt állva.
- Minek lennék kész? – nyitotta ki az ajtót; mozdulata legalább olyan elnyújtott volt, mint hanghordozása.
- Roxmorts. Tudod – tátogta szemforgatva Leila.
- Nincs az az isten! Én le nem megyek abba a giccses „mindenki boldog” faluba – morogta nyersen Malfoy.
- Na ne szórakozz! Potter meg a húzott szemű együtt mennek. El kéne rontani, nem gondolod?
- Potter programját elrontani nem okoz már valami nagy örömöt. Ez a monotonizmus… - sóhajtott lemondóan.
- Szerzünk sárkánybort. Na?
- És mond csak te nagyokos, hogy hozod be a kastélyba?
- Az legyen az én gondom, rendben? – mondta kedélyesen.
- Hát persze. Bár nyilvánvaló, hogy lebukunk és jó apám már reggel a kimentésemen fog dolgozni… - kezdet cinikusan – de csak pozitívan, és előre! – mutatott a lépcső felé, behúzta maga mögött az ajtót, és az erősen fintorgó lány után megindult Roxmortsba.
- No lám, a herceg úgy döntött még is csatlakozik – jegyezte meg csípősen, tetetett gúnnyal Nott.
- Na végre, helyre tettük a szerepeket. – vigyorodott el kajánul – Mehetünk?
A csapat elindult és amint roxfortosoktól mentes övezetbe léptek, hárman nyomban cigaretta után kezdtek kutatni, titkokat rejtő zsebeikben.
- Három… kettő… egy – mondta kimérten Malfoy, és mire a visszaszámlálás végére ért megjelent McGalagony professzor, szapora dohány eltűntetésre ösztönözve a vétkeseket
- Maguk meg mit csinálnak itt?
- Crackra várunk – jelentette ki szemrebbenés nélkül Draco, miközben negédesen bazsalygott.
- De hát Mr. Vincent itt áll. – mutatott az előtte tornyosuló fiúra a professzorasszony.
- Igen – bólintott – arra várunk, hogy elmenjen – rázta egyre hevesebben és meggyőzőbben a fejé Malfoy.
Erre az említettből kitört a nevetés, mire Minerva elfintorodott és lövellve egy gyanús pillantást a fekete bárányokra lassan eloldalazott.
- Nagyszerű volt! – kurjantotta elismerően Monstro
- Nem nagy ügy – vont vállat a sápatag varázsló.
Társai rosszat sejtve egymásra néztek – nyilvánvalóan hiányolva a jelképes mellveregetést Draco részéről -, majd Leila megszólalt.
- Ma még a pluszjelben is a negatívat keresi – legyintett a boszorka, mire a többiek elnevették magukat és újra a főút felé vették az utat.
A csapat harsányan röhögve kóválygott Roxmortsban, - egy-egy alsóbb évest halálra rémisztve - míg Draco inkább beült a Három Seprűbe.
- Egy sört legyen szíves – intett a csaposnak.
- Elmúlt már 19? – kérdezte hátra sem nézve a férfi.
- Úgy nézek ki? – morogta unottan a szőkeség, mire a pultos elvigyorodott.
- Malfoy! – mosolygott, majd egy frissen csapolt sört csúsztatott a fiú elé.
- Kösz. Mi van veled Gabe? Olyan szórakozottnak tűnsz – jegyezte meg némi undorral Draco, látva, hogy a köpcös, borostás csapos harmadjára sikálja le ugyanazt a részt a pulton.
- Tudod fiam, ha most húsz évvel fiatalabb lennék, biztos, hogy odamennék ahhoz a csajhoz, aki azzal a szöszivel vihorászik – mondta a rekedtes férfi, és pocsolyaszín rongyával az említettek felé bökött.
- Granger? – kérdezte odafordulva, undorodva Malfoy. – Ne mond már, hogy az… - kezdte, ám szavai mindössze csak tátogásba mentek át.
- Malfoy, - kezdte és könyörtelenül elvigyorodott - apád legalább belátta ha igazam volt nők terén… Remélem hamar felnyitod a szemed, mert egy ilyen csaj …
- De ő egy sárvérű…
- És?
- És tizenhét éves… te meg egy vénember vagy hozzá – mondta dühösen a szőkeség, lecsapta a pénzt majd távozott.
- Úgy látom értékeled te őt, az én rásegítésem nélkül is – szólt utána a kaján férfi – kezében a fiú érintetlen sörével képletesen koccintott -, majd nevetése az évek során felhalmozott nikotin mennyiség miatt köhögésbe fulladt.
- Barom – suttogta magának Malfoy, majd bevágta maga mögött a fogadó szálkával megtűzdelt ajtaját.
Szokatlanul dühösen trappolt át a falu kis utcáján egészen Blaise-ig, történetesen beleütközve barátjába.
- Észnél vagy szöszi? – kérdezte vigyorogva Zambini.
- Most őszintén, szerinted Granger jó csaj? – vetette fel dühösen oda sem figyelve a másik kérdésére.
- Na ez most, hogy jön ide? – húzta fel a szemöldökét.
- Csak válaszolj!
- Az – bólogatott – De… nem értelek…
- Örülj neki! – mondta Malfoy és visszasietett a kastélyba.
*
A szőkeség a fogadó mögött járkált, újra és újra idegesen kifújva a dohányfüstöt. Barátja már két egész percet késett, így talán Matt számára ildomos lett volna, már el se jönni. Mikor azonban megjelent a szürke szempár látókörében, Draco bele is kezdett a szokásos szitkozódásba.
- Matt mi lenne ha csak egyszer pontos lennél? – hőzöngött a szőkeség.
- Jó ne haragudj! – forgatta a szemeit a másik – Mitől vagy már megint ilyen zaklatott?
- Attól, hogy elegem van… - morogta az értelmetlenséget Draco.
- De miből? – érdeklődött Matt, miközben színes rágcsát szórt, divatosan elhízott baglya ketrecébe.
- Nem tudok mit csinálni! Nézem, rá gondolok, ha tudnék normálisan álmodni, nyilván azt is vele tenném. Sóvárgok utána, mint egy eszelős. És mindezt miért? Mert egy alkoholista, perverz kocsmáros felhívta rá a figyelmemet! Miért vagyok én ilyen fogékony a barmok a hülyeségekre? – dühöngött a mardekáros.
- Drága barátom, te miről beszélsz? – fordult a mardekáros felé, szórakozottan vizslatva madara ketrecét.
- Neked még nem is mondtam? – hökkent meg Draco, és magában számolgatni kezdte a beavatottak kurta névsorát.
- Nem… - bólogatott Matt, majd kimenekült némi fürtös kölesért, használaton kívüli védőpajzsért.
- Ne haragudj! Össze vagyok zavarodva! – kezdte és meghúzta az odakészített lángnyelv whisky-s poharat.
- Azt látom… - morogta vigyorogva a másik. – Ha jól érzékelem egy csajról van szó, csak azt nem értem, hogy ez miért olyan nagy probléma. – érkezett vissza.
- Hogy miért probléma? – hördült fel Draco, majd lerogyott vigyorgó barátja kanapéjára – Jó… - fújta ki a levegőt – A lány egy sárvérű, griffendéles, Potter legjobb barátnője, és ki nem állhat – tagolta pedagógiai lassúsággal Draco.
- Öh… ja – nyögte Matt – És most mit akarsz csinálni?
- Pont ezt vártam tőled Matty! – hördült fel gunyorosan a szőkeség – Egy ilyen hülye kérdést! Honnan a francból tudnám, hogy mit fogok csinálni? Mit tennék? Semmit! Nem tehetek semmit! Csak fölök, úri levemben és dorombolva tudomásul veszem, hogy apám megkever. – őrjöngött a mardekáros.
- Ha nem akarsz halálfaló lenni, akkor miért baj, hogy a csaj mugli származású?
- Szerinted, ez olyan egyszerű? – kezdte – Megmondom apucinak, hogy bocsi papi, nem akarom szolgálni a gyurma haverodat, mert félek, nem tudnék oknélkül gyilkolni. Ráadásul ha előtte vakarom meg az orrom, személyes sértés gyanújával kinyír. De nem legyen öri-hari, mert van egy jó hírem. Odáig vagyok egy lányért! Végre. Remélem nem gond, hogy sárvérű. Mellesleg, az jó, ha Potter mellé ültetlek az esküvőn? Tudod, legjobb barátok. – gügyögte Draco, akit láthatóan az idegösszeomlás nézett ki magának, mert erősen kerülgette őt, néhányszor bele-beletörölve reszkető méregbe mártott cipőtalpát.
- Silencio! – mondta higgadtan Matt, és egy röpke pálcamozdulat után a tátogó Dracón kívül semmi sem akadályozta őt a felhőtlen vigyorgásban.
- Figyelj Draco, ha elhallgatsz és lehiggadsz, esetleg beszélgethetünk, de ha a manchesteri bábszínházat akarod egy személyben lealázni, azt megteheted a Roxfortban is. – kezdte és a szőkeség hetykén bólintott – Remek… - mondta és pöccintett.
- Nagyon köszönöm – vigyorodott el negédesen.
- Két hét van a suliból. Ennyit kibírsz nem?
- Félek nem. – rázta a fejét – A múltkor majdnem rávetettem magam a könyvtárban.
- Miért csak majdnem? – vigyorodott el kajánul az alacsonyabb fiú.
- Azért, mert ott sündörgött körülötte az a gusztustalan Weasley, meg persze ott tartott sajtótájékoztatót Potter is. – morogta, kezével idegbeteg módon villámot rajzolt hófehér homlokára
- És ha beszélnél vele?
- Én nem társalgok sárvérűekkel… - kiáltott fel megint felháborodottan Malfoy.
- Akkor meg mit akarsz?
- Őt! – tárta szét a karjait.
*
Malfoyt nem hagyta nyugodni Hermione létezése. Zavarta, ha látta, ha nem, ha Granger Potterrel volt, ha Ronnal az még inkább, idegesítette, he nevetett, ha nem vigyorgott aggódni kezdett, ezzel felidegesítve saját magát. Egy idő után olyan mértékben szétáradt benne a kamaszkori vonzalom, és a rajongás egy majd hogy nem ismeretlen személy iránt, hogy saját háztársait sem volt rest faggatni, ha azok reményteljes információadagolóknak tűntek. Így történt meg, hogy a szőkeség egy alkalmas pillanatban odasunnyogott Leilához, a mardekárosok információshivatalának fejéhez.
- Leila drágám – kezdte vigyorogva és odasomfordált a lányhoz
- Mit akarsz Draco? – mosolyodott el.
- Te egy rúnaismeret faktra jársz Grangerrel, ugye?
- Öh… ja. – hebegte zavartan – Miért?
- Szoktál vele beszélgetni?
- Nem – vont vállat – Pedig aranyos lány. Csak neki mi vagyunk a halálfaló jelöltek, nekünk meg ő a sárvérű – magyarázta.
- Honnan tudod, hogy aranyos ?
- Tavaly kibújtunk egy pár órára a jelszavas hacukánkból, és egy csomót beszélgettünk.
- Értem… - bólogatott szokatlanul bambán.
- Mi van, nélküle akarod megismerni? – vigyorodott el Leila.
- Nem dehogyis – vágott undorodó arcot -, én csak…
- Kellyt keresd, ő jóban van vele, és legalább annyira furcsa, mint Hermione.
- Granger, nem is fura…
- Tudom, csak érdekelt, mennyire vagy oda érte – bazsalygott a boszorka, sarkon pördült, kezével küldött egy puszit Malfoynak, majd távozott.
Draco vicsorított egyet, majd leindult a nagyterembe, remélve, hogy ott találja Kellyt. A boszorka, bár Malfoyék évfolyamtársa, nem igazán tartozott a baráti körbe. Draco magában fohászkodott azért, hogy egyszer-kétszer azért elejtett neki is néhány szép szót.
- Szia Kelly! – huppant le a boszorka mellé.
- Már mész is? – kérdezte fel se nézve a könyvből.
- Kérdezhetek valamit?
- Ha az a távozásoddal kapcsolatos, ne fogd vissza magad! – sóhajtotta a lány.
- Te jóban vagy Grangerrel, igaz? – siklott át már másodszorra a boszorka sértései felett.
- Igen – kezdte gyanús pillantásokkal illetve a szőkeséget – Miért?
- Gondoltam beszélgethetnénk róla…
- Figyelj királyfi… ha sóvárogsz Hermione után, azt talán vele oszd meg. Engem hagyj ki a dologból. – morogtam majd felállt és elsietett.
- Köszi Kelly! Nagyon aranyos vagy! – szólt utána negédesen vigyorogva, majd fizikai fölényét szórakozottan egy paradicsom tudomására hozta.
- Oh nyilván! – sóhajtott színpadiasan Weasley - Ezzel nagyon megnyerő vagy Malfoy… Ne is tagadd, hogy csak Hermionéra pályázol! – vádló tekintettel meredt a másikra.
- Nem tagadom! – mondta hidegen az ex-mardekáros és faképnél hagyta a tátogó gólkirályt.
///\\\
- Ez a Parkinson baromi szerencsés – sóhajtott Hermione, látva egykori évfolyamtársát a Reggeli Prófétában, amint az egy észak dublini ház előtt pózol, vőlegényével.
- Ugyan! – legyintett a konyhába belépő Draco – Csak egyszer járt velem – vigyorgott.
- Malfoy komolyan gondoltam, amit az önbizalom növelő tablettákról mondtam. Állj le velük! – morogta komolynak szánt hangon a boszorka.
- Weasley barátod is benne van ám –bökött hosszú ujjaival a következő oldalra.
- Miért?
- Azért egy meggyűrt lapnál több kell, hogy érdekeljen Weasley – vont vállat és amíg töltött magának egy pohár kávét, Hermione szemeivel megkereste a bejegyzést Ronról.
- Megmentett egy lányt – foglalta össze a cikket.
- Mitől? A röhögő-görcstől? – húzta fel szemöldökét a virággal tevékenykedő fiú.
- Malfoy elárulnád, hogy mit csinálsz azzal a szerencsétlen muskátlival? – kérdezte vészjóslóan a boszorka és a varázsló mellé lépett.
- Csak nézem. – vont vállat.
- Huh… - fújta ki a levegőt Hermione és sajátjával megfogta Draco kezeit – melyek erőből markoltál a muskátli szárát – és elhúzta onnan.
Draco megfogta a lány jobbját és először közel vonta magához, majd kipörgette a griffendélest, aki hangos nevetéssel adott hangot tetszésének a röpke táncot illetően.
- Ajaj Granger – csóválta kajánul a fejét a szőkeség.
- Mi az?
- Már megint szorongatjuk egymás kezét, és ha nem vigyázol, megrántom a szép kis kacsód és megcsókollak – közölte tényszerűen és mire Hermione elvigyorodott volna a hallottakon, már be is következett az előrejelzés.
- Ezt miért csináltad? – kérdezte ártatlanul Draco.
- Mit? – nézett értetlenül a szőkeségre.
- Miért csókoltál vissza? – kapott a homlokához színészien a fiú, majd elvigyorodott.
- Görény – motyogta Hermione.
- Min vesztetek össze Weasley-vel?
- Ez most, hogy jön ide? – ráncolta a homlokát a boszorka.
- Próbálom figyelmen kívül hagyni a sértésed – húzta fel bazsalyogva az orrát Draco.
- Nagylelkű vagy – fintorodott el – Ha valóban tudni akarod azért vesztünk össze, mert Ron erőszakos, és egyszer mikor részeg volt megcsókolt.
- Úúú… - tetetett felháborodást a fiú, mire Hermione suhintott egyet a mellkasára – Magyarán a gólkirály beléd van zúgva…
- Én nem tudom – morogta hetykén.
- Egy pillanat! Ha haragszol rá mert egyszer megcsókolt, akkor rám miért nem vagy zabos? – vigyorgott kajánul a varázsló.
- Mert te már többször csókoltál meg – vitte be a pontot a lány, karbetett kézzel figyelve Malfoyt. – Miért is volt ez most fontos?
- Mikor voltál kórházban?
- Február vége felé – saccolt.
- Egész pontosan 24-én. És ha jól számolom, ma pontosan negyed éve – vigyorgott és kisétált az udvarra.
*
Hermione!
Tekintve, hogy féltem a mentális józanságod, cselekedtem. Ne, ne kapj a fejedhez, nem mondtam semmit a szívtiprónak…! Lényeg a lényeg add át a mellékelt borítékot Lavendernek, de ha lehet csak később kezdj el vigyorogni!
Harry
A Granger lánynak sejtése sem volt a levél lehetséges tartalmát illetően, azonban nem zavartatta magát, feltépte a borítékot és mire a végére ért kitört belőle a nevetés.
- Harry! – mondta boldogan és vigyorogva megindult a lány ajtaja felé. – Lav! – szólongatta a lehető legnegédesebben
- Granger? Mit akarsz? – kérdezte undorodva a boszorka.
- Csak ezt átadni neked – lobogtatta meg a küldeményt – Most érkezett.
- És mi van benne? – húzta fel sötétszőke szemöldökét a boszorka, Draco belépett a nappaliba.
- Gondolod, hogy felbontottam? – hökkent meg – Ne strapáld magad… már a Roxfortban sem érdekelt a pitiáner levelezgetésed…– vigyorodott el gúnyosan, majd faképnél hagyta az ajtóban álldogáló Brownt – Malfoy! – intett a fiúnak, - aki kíváncsian figyelte a szőke lányt – és besétált a konyhába, hogy lehetőleg hallja riválisa reakcióját.
- Khm… mit írnak? – érdeklődött pár perc után a szőkeség.
- Hazarendeltek – jelentette ki egyszerűen Brown.
- Hogy hogy?
- Harrynek szüksége van rám – vont vállat a lány és behajtotta maga mögött az ajtót.
- Potter? – húzta fel szemöldökét vigyorogva és sarkon perdült, majd besétált a konyhába.
- Nagy bajban vagy Granger – mondta és kaján vigyorral nekidőlt az ajtófélfának.
- Mégis miért?
- Potter kamudumája legalább olyan gyenge volt, mint Weasley kapus teljesítménye, de tudván, hogy a sebhelyes el van havazva, elkönyveltem magamban hülyének. Viszont, hogy hazaküldi Brownt… Ez már több mint gyanús. – rázta a fejét kajánul, miközben erősen ciccegett.
- Hallottad… szükség van rá – vont vállat.
- Légy őszinte Granger! - mondta mire Hermione csak egy értetlen pillantással jutalmazta Dracot, aki felkapta a vigyorgó boszorkát, szemeit az övébe fúrta – Letegyelek? – mosolyodott el.
- Igen – bólogatott a boszorka, ám a fiúnak esze ágában sem volt letennie a frissen szerzett zsákmányt.
- Biztos? – kérdezte közelebb hajolva a lányhoz, ajkaival a boszorkáét cirógatta. – Kellesz nekem Granger – mondta szenvedélyesen és egy hatalmas sóhaj után megcsókolta a griffendélest.
- Malfoy ne! – kezdett bele a szokásos reakcióba Hermione, látva, hogy a varázsló meghúzta a kardigán felsőrészét összefogó madzagot.
- Megint kezded? – kérdezte gúnyos vigyorral, majd folytatta az imént félbeszakított tevékenységet.
Draco gyengéden kóstolgatta a boszorka ajkait, miközben Hermione is halvány viszonzásba kezdett, karjaival átkarolta Malfoyt. Ám Granger fejében megszólalt a vészcsengő.
- Draco! – vált el a mardekárostól, szuszogva meredt a fiúra – Brown a szobájában van.
- És? – kérdezett vissza Malfoy, bagatell problémaként felfogva a harmadik lakó jelenlétét, visszatért a griffendéles ajkaihoz.
- Draco! – tolta el ismét a fiút.
- Hát jó – sóhajtott látszólag beletörődően az említett, és leengedte Hermionét, azonban a kezeit nem engedte el. Finoman maga után húzta.
- Brown – kopogtatott a másik boszorka ajtaján, mire az előjött – Téged zavarna, ha a konyhába lépve látnál minket csókolózni Grangerrel? – kérdezte a legtermészetesebb módon Draco.
- Mi van? – húzta fel a szemöldökét a szőke lány – Te és Granger? Na ne! – undorodott el a lány, Hermione pedig megforgatta a szemeit.
- Oké – kezdte derűsen a fiú – Preficius Totalus! – mondta szemtelenül vigyorogva a boszorka kezét szorongató Malfoy, majd leengedte a hirtelen elővarázsolt pálcát.
- Ezt, muszáj volt? – csattant fel Granger, a szoborrá dermedt riválisára mutatva.
- Aha – bólogatott a szőkeség és újra felkapta a lányt – nem szeretem a maradi embereket – mosolygott, majd szája ismét megtalálta imádottja ajkait, remegve zárultak egymásra.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
