Hétfő

A nap melyet Malfoy a leginkább gyűlöl. Ilyenkor fogyott el a jól bevált fogkrém, melynek pótlására legalább két egész percet kellett várnia, mígnem egy szerencsétlen házimanó lélekszakadva vitt új tubussal az úrfinak. Rendszerint a hét legelső napján hallgatta végig apja három órás elbeszélését a halálfaló- lét mesebeillő csodáiról, és hétfő volt az a nap, mikor a hősünk rádöbbent, hogy a Hermione Granger névre hallgató hölgy, valószínűleg nem közömbös a számára. Ezt figyelembe véve valóban szörnyű az első huszonnégy óra statisztikája.
Iménti szófecsérlésemnek Malfoy hatalmas pofont kevert le, - legalább akkorát, mint amelyet harmadikban ő maga is kapott, az irónia véletlenszerű örömeinek köszönhetően, épp a griffendélestől. – mikor a Ron távozását követő reggelen vigyorogva, vadalma formációba átlényegülve lépett ki immár ajtóval rendelkező szobájából.
Átsétált a nappalin egy biztató mosolyt küldve a kanapénak, majd helyet foglalt a konyhában.
- Jó reggelt Malfoy – jelent meg a lány – Valami érdekes? – kérdezte a fiú kezében vitorlaként kifeszített Reggeli Prófétára utalva.
- A lisszaboniak elverték a New Hampshire-ieket. – vigyorodott el. – Tudtad, hogy Krum át fog igazolni a Portugálokhoz? Mondjuk jól teszi, a pletyka szerint a londoniak nem fizetik meg…
- Tényleg? – kérdezte tetetett izgatottsággal a boszorka, színészi tehetségét megvillantva szája elé kapta a kezét – Ez hihetetlen – mondta még mindig lelkesedést színlelve.
- Ez nem volt szép tőled Granger – csóválta a fejét somolyogva Draco.
- Ne haragudj, de a kviddics-világ valahogy nem hoz lázba – vont vállat a boszorka, majd a hűtőhöz lépett.
- És Krum? – kérdezte kaján vigyorral a szőkeség.
- Végképp.
- Ezt nehezen hiszem el – rázta a fejét a fiú.
- Na ja… A bál volt az egyetlen esemény, ahol más is helyet kapott – rajtad kívül - Viktor jobbján. – mosolygott a lány, majd egy csalódott sóhajjal becsukta a frigó-ajtót.
- Hány napot is kell kettesben lennünk? – váltott témát erősen bazsalyogva a varázsló.


Kedd

- Figyelj, nem csinálunk valamit? Kezdek unatkozni… - kérdezte a szőkeség, majd egy erőset szívott cigarettájába.
- Most is csinálunk. Fekszünk – vont vállat a lány, aki valóban feküdt, az ablakpárkányon hevert, míg Draco a szívéhez nőtt barna kanapén pihent.
- Kezdek aggódni miattad… - ült fel a mardekáros.
- Mert?
- A Roxfortban állandóan pattogtál, és mindig nevettél, ami vajmi borzasztó idegesítő volt, de legalább… neked jó lehetett – eresztett meg egy mosolyt Draco.
- Ha ezt kedvességnek szántad, mellé lőttél – morogta somolyogva a lány. – Egyébként ne tegyél úgy, mintha érdekelne, hogy mi van velem… - mondta Hermione.
- Sajnálom, de idegesítő ám annál bájosabb mivoltad már beette magát az életembe, és mivel egy fedél alatt élünk, jó lenne, ha egy kicsit legalább mosolyognál, mert ha legközelebb meglátogat valamelyik barátod még képesek és azt feltételezik rólam, hogy dementor vagyok – mosolygott az ex-mardekáros.
- Az első vicckönyvedből mindenképp kérek egy példányt – eresztett meg egy mosolyt a lány is.
- Talán dedikálhatom is ha szeretnéd… - sóhajtott Draco.
- Utálom, ha jó fej vagy – szólalt meg újra a griffendéles.
- Akkor mindig utálhatsz… - vigyorodott el a fiú.
- Te honnan szedsz ennyi önbizalmat? Felvetted diktafonra, hogy „jó vagy Draco!’, és ezt hallgatod elalvás előtt?
- Nem, dehogyis – rázta a fejét – Csak reggelente hallgatom meg. – mondta, majd kisétált a kertben lévő hintaágyhoz.

Szerda

- Ron írt! – jelent meg a konyhában, az említett borítékot lobogtatva a lány.
- Tud? – húzta fel a szemöldökét.
- És üdvözöl… - legyintette le a fiút.
- Weasley úgy csinál, mintha kiruccant volna nyaralni… Ő el lett tiltva, büntiben van. – morogta nagy komolyan Malfoy.
- Ismételd meg – hebegte idegesen a lány. Te azt mondtad, hogy büntiben van? – engedett meg magának egy halvány hidegrázást a boszorka.
- Tudom, sajnálom. A Reggeli Próféta különkiadáshoz járt egy iskola-rovat. És a szlengről volt szó benne – szabadkozott a fiú. – Rám ragadt – vont vállat a fiú, majd vigyorogva elfordult a boszorkától.
- Olyan vagy, mint apa – jegyezte meg somolyogva Hermione.
- Mugli? – húzta fel a szemöldökét, majd elvigyorodott – Az apád minden bizonnyal jó képű lehet – mondta magával rántva a lányt is a bazsalygás terén.
- Az egy dolog. De speciel arra gondoltam, hogy ha apa sántikált valamiben, vagy valamiért sunnyogott, mindig vigyorogva fordult el anya elől.
- Én nem is készülök semmire… - morogta ma született bárány módjára a szőkeség.
- Persze… - rázta a fejét Hermione.
- Tényleg Granger, neked ilyen fehérkeretes családod van, ugye?
- Mi?
- Tudod… Azok a családok, akiknek a portréja egy hófehér keretben lóg a nappali közepén. A tökéletes família.
- Mit tudsz te a mugli családokról? – kérdezte mosolyogva Hermione.
- Blaise másodunoka testvére félvér… Tavaly nyáron állandóan náluk lógtunk, és elég sok mindent megismertem a muglik világáról.
- Te fogékony vagy a varázstalan népek kultúrájára, vagy úgy egyátalán?
- Nem – rázta meg a fejét – De különben nem tudnék bevágódni a csinos félvérnél, vagy varázstalan szülők lányainál. – vigyorodott el.
- Igen – bólogatott tetetett helyeslően – Mert eddig annyi félvérrel álltál össze – mondta a plafonra nézve, miközben gunyorosan elvigyorodott.
- Granger – kezdte majd oldalra döntötte a fejét – sosem tudhatod, hogy kivel hoz össze a sors…
- Malfoy! – csapott az asztalra. – Előbb a szleng, most meg a sors-história. Ha tovább folytatjuk ezt a beszélgetés, félek, belemerülünk az asztrológiába. – mondta bujkáló vigyorral a boszorka.
- Granger – szólt utána a bazsalygó mardekáros, mire a lány visszafordult.
- Igen?
- Bocs – nevetett fel a fiú, pöccintett egyet a pálcájával, mire a konyhabútor sok-sok ideiglenes lyukából a lányra zúdult a megbűvölt vízáradat.
Draco harsányan felkacagott, és bár egy ideig megállapodott a tekintete az átázott ruhák által előtérbe kerülő domborulatokon, látva a lány arcát, inkább nevetve eloldalazott Granger mellett.
Hermione akárhova ment, ráirányultak a vízcsóvák, míg végül a boszorka is keserves nevetésbe kezdett.
- Április bolondja! – kiáltott vissza a konyhába a szoba felé erősen siető, nevető Malfoy.

*

A boszorka miután sikeresen megszárítkozott, és megcsillogtatta önmaga előtt is káromkodó képességeit, elhatározta, hogy bosszút áll a fiún. Elsőként a varázslóról alapvetően lerívó dolgot vette látcső alá; a tisztaság mánia kialakulásban lévőségét. Amíg, a varázsló a napi második zuhanyzását ejtette meg, Hermione belopózott annak birodalmába. Az ágyba, mintha bevasalták volna a szép szabású ágyneműt, és míg a lány székéről legalább három pulóver lógott a földre, addig Draco a szekrényében tartotta az összes ruháját. Ezen elgondolkodva, elhúzta a száját, és miközben az íróasztal felé sétált, elhatározta, hogy ő is hasonló rendet fog tartani maga körül. Bár kobakját bosszú kalap alá dugta, a fiú megszívatását kis padra küldte, helyette nézelődni kezdett. Malfoy alig másfél napja költözött be a szobába, asztalára csakúgy mint a villában ki volt téve két kép. Az első fotón Hermione felismerte a Narcissát ábrázoló portrét, a második képen, azonban nem Lucius díszelgett, hanem az Ír kviddicsválogatott, középen a széles vigyorú Dracoval. A lány elmosolyodott, ám miután meglátta a varázsló naptárában díszelgő április elseje rublikát, hatalmas piros felkiáltójelekkel, az eredeti tervet újra csatasorba állítva látott neki valami használható ötlet megvalósításhoz.
A szekrényhez sétált és épp, hogy lenyomta annak bronzszínű kilincsét, egy hatalmas zörej ütötte meg a fülét, majd a szabad falra hírtelen kivetült a fiú kézírása.

Kedves Granger!
Sejtettem, hogy nem hagyod annyiban a dolgot, így gondoltam megleplek valamivel.
Ha netán szét akarnád vágni valamelyik ruhám, a művelet végzésével párhuzamban a tieid is elszakadnak. Esetleg eldugni valamit? Nem Granger, okosabb vagy te annál… Megpróbálhatnád, eltörni a pálcám, melyet az asztalon pihentetek a zöld bársony takarójával lefedve, de félek ilyet te nem tudnál tenni…
Sok szerencsét: Malfoy
U.i: sosem tudhatod, hogy bolondok napja lévén, nem kamuztam-e. Próba szerencse!

A fiú kanyarított még egy vigyorgó fejet a kivetített levél végére, és mire Granger kilibbent a ledöbbenésből, a fal újra felöltötte barnás színét.
Hermione elhatározta magában, hogy még idén elkezd felkészülni a jövő évben lévő április elsejére, ahol is reményei szerint Malfoy is beesik hozzá…

Csütörtök

- Kérsz kaját, Granger? – kiáltott ki a konyhából Draco.
- Elmúlt már éjfél? – kérdezett vissza vidoran a lány.
- Mert? – vágott kételkedő képet a fiú, majd öntött magának egy bögre gőzölgő kávét.
- Ha még mindig elseje van, nem akarok veled beszélni – érkezett egyre közelebb a boszorka.
- Fél kilenc van. Április másodika… - kezdte, és mivel nem érkezett felelet, folytatta – az idő napos, a tengerkék égen, csak nagyon ritkán tűnik fel egy-egy felhő. A közlekedésről nem tudok nyilatkozni. – fejezte be hivatalos hangon, somolyogva a szőkeség.
- Mit eszünk? – tolta el a félig nyitott ajtót Hermione.
- Hát van fenséges… por leves – vigyorodott el – konzerv steake, és hmm… promóciós, februárban lejárt dzsem – mosolygott még mindig, majd a kételkedő tekintetű boszorka kezébe nyomta a második hó, huszadikán lejárt, lassan sétálásra kész lekvár mintát.
- Ez nem sok – bökte ki Hermione – Valami, amiből lehet főzni?
- Nézd Granger, lehet, hogy te már elkönyveltél magadban polihisztornak, – kezdte megint bazsalyogva – de azt nem tudom, hogy te miből tudsz főzni.
- Szereted a lángost?
- Mingost? – húzta fel a szemöldökét a fiú.
- Huh – fújta ki magát – Palacsinta?
- Nem ér! – emelte fel a mutató ujját Draco – Azt én is tudok csinálni.
- Ja igen emlékszem, a legerősebb tisztító-bűbájjal sem bírtuk kiszedni a serpenyőből a csodás alapot… - fintorodott el nevetve a lány – „Ne aggódj Granger, ennyi víz kell bele” – dörmögte Hermione a fiú hangját utánozva, a mennyiség jelzéseként pedig a sarokban álló öt literes műanyagvödörre mutatott.
- Hmm… - hördült fel Malfoy – Na mi lesz drágám nem eszünk? – kérdezte kaján vigyorral nézve.
- Rántotta? – érdeklődött újra Granger.
- Már megint? – sóhajtott fel méltatlankodva a fiú.
- Figyelj Draco, lehet, hogy te nem veszed észre – kezdte kedvesen Hermione – de az agyamra mész! – fejezte be már nem annyira kedélyesen.
- Van egy ötletem! – vetette fel a varázsló – Anya szakácskönyve nálam van. Abból főzök valamit. Jó?
- Te?
- Ne aggódj, majd nem rakok bele csak egy lavór vizet – vigyorodott el.
- Oké, de a biztonság kedvéért nem rendelünk egy pizzát?
- Az meg mi? Hogy, hogy rendelni?
- Hosszú és filozofikus a történet, és te most úgyis nehéz percek előtt állsz, ha valóban főzni akarsz, úgyhogy majd máskor leterhelem az agyad.
Granger magára hagyta a lelkesedéssel felvértezett fiút, aki három kimerítő óra alatt megfőzött egy fél lábos krumplistésztát (a másik felét égési-sérülésekkel kihelyezte a szemétbe, de nem tudták már megmenteni).
- Jó étvágyat Granger! – vigyorgott a fiú, mikor kitálalt a lány elé egy tányér főtt ételt.
- Nem képzeled, hogy lemeózom, anélkül, hogy te is ennél.
- Enyhén szólva paranoiásak vagyunk, nem gondolod? – kérdezte a mardekáros, majd leülve a lánnyal szembe, belekóstolt a kész tésztába.
Feszült csend. Malfoy rág, Hermione pedig dermedten figyel, hogy milyen hatás következik be a varázslón. Elájul, esetleg rögtön elrohan a mosdóba?
- Na milyen? – kérdezte végül csendben a boszorka.
- Borzalmas – tátogta némi késlekedés után.
- Tényleg? – vágott fancsali arcot a griffendéles.
- Aha – vágta rá Draco – Úgyhogy az lesz a legjobb, ha én eszem meg az egészet – mosolyodott el és átnyúlt Granger tányérjához.
- Azt már nem! – mondta bazsalyogva a Hermione.
Mikor a lány is megízlelte három óra véres-verejtékes munka gyümölcsét elégedetten sóhajtott egyet és magában már sajnálta, hogy nem iktatták be előbb Malfoyt, mint házi szakácsot. Egy ideig csendben ettek, majd mikor a boszorka végzett, tekintete az irdatlan kupira tévedt, amit a fiú hagyott maga után, mesterszakács babérjainak első aratása után.
- Öhm… Malfoy! Miért van vonalzó a mosogatóban?
- A szakácskönyvben az állt, hogy a hagymát 6-8 centis szeletekre kell vágni… Valahogy ki kellett mérnem a hetven millimétert. – vigyorodott el ismét a fiú, mire Granger kezét a fejéhez kapta, és elmormolt egy „miért”-et.


Péntek

- Majd jövök Granger – intett a lánynak, aki azonban nem érte be egy hanyag kézmozdulattal.
- Hova mész?
- Sétálni – tátogta a varázsló és kilépett a házból.
A boszorkának rossz előérzete volt, sietve az ablakhoz lépett, figyelemmel kísérve az ezüst-szőke fej eltűnését.
Malfoy szokatlanul lassan ballagott, ütemre szívott bele a kezében füstölő cigarettába, szürke szemeit a pislákoló lámpa körül zümmögő bogárfogatra szegezte.
- Hé! – szólította meg egy rövid szoknyás, erősen festett nő a fiút. – Szöszi – pisszegett a varázslónak.
- Hozzám beszél? – húzta fel a szemöldökét, és baritonja megütött egy rég nem hallott lenéző hangszintet.
- Igen kedvesem, hozzád. – lépett elő a sötétből, karbatett kézzel a miniszoknyás nő.
- Segíthetek? – kérdezte ismételten ridegen Malfoy.
- Ez a külső, ez a hanglejtés, sőt… még a szemeid is borzasztóan emlékeztetnek valakire – kezdett bele könnyedén, pocsolyaszín tekintetével szüntelenül méregetve a fölé magasodó fiút
- Daniel! – sietett Hermione, Draco segítségére, aki nem nagyon reagált az első megszólításra, szüntelenül figyelte az előtte álló nőt.
- Áh, bocsásson meg! – intézte Hermione első szavait a másik boszorkához – Daniel, hová az ördögbe tűntél? Már mindenhol kerestelek!
- Beszélgettem a szomszédunkkal – rebegte hidegen a fiú.
- Igazán? Miről?
- Épp azt ecseteltem Danielnek, hogy borzasztóan hasonlít valakire… - szólalt meg a nő.
- Csak nem Lucius Malfoyra? – kérdezte rögtön a lány, mire a szőkeség szeme olyan kételkedően villant meg, hogy a griffendéles is elbizonytalanodott tőle.
- Honnan ismeri Luciust? Talán ön is szakmebeli…?
- Nem – jelentette ki határozottan Hermione – Daniel, Lucius öccse… De ha nem akarja, hogy idejekorán kerüljön örök nyugalomra, ne emlegesse fel a fivérének ezt a nevet! Tudja, - folytatta vészjóslóan - Lucius nem az a családcentrikus alkat. Dan viszont… hát ő egész más, szerette a családját, Narcissát, ó azt a bájos Narcissát, pedig egyenesen imádta. – magasztalta a számára ismeretlen hölgyet.
- Narcissa? – nézett fel a nő – Említett valamit Malfoy…hogy is nevezte? Á megvan, jéghalottnak – mondta némi töprengés után a boszorka.
Draco keze alig láthatóan ökölbeszorult, már lendült is volna, de egy másik, egy selymes ujjcsokor még idejében lefogta.
- Persze – folytatta higgadtan a játékot Hermione – Lucius, sosem volt megelégedve Cissyvel…
- Tudom. Sokszor említette, hogy olyan, mint a jég, és annyira érzelem van benne, mint egy halottban… - vigyorodott el furcsán kéjesen a nő.
- Egy Malfoy hiba! Sosem értékelte a Black-vért, ami abban a nőben csörgedezett.
- Hát ez van! Lucius tüzes, és ezt egyetlen csepp aranyvér sem olthatja ki belőle…
- Ön is aranyvérű? – találta meg a hangját; bár kétségtelenül egy rekedtebb verzióban Malfoy.
- Nem. Félvér vagyok, de emiatt még sosem kerültem összetűzésbe Luciussal, hacsak nem éppen erre vágyott – mondta nosztalgikus mosollyal a nő és megnyalta alsó ajkát.
- Kegyed felettébb bájos teremtés, és amint, azt már a kedvesem is említette, ne játsszon a tűzzel, mert a bátyám könyörtelenné válik, ha szóba kerülök. Ezt bizalmas forrásokból tudom. – kezdte magabiztosan a szőkeség – Kár lenne egy ilyen szép pofikáért – mondta átlátszatlanul negédesen a mardekáros és végigsimította a nő arcát.
- Nem kell kétszer mondani – mosolyodott el halványan – Egyébként maguk jegyesek? Netán férj és feleség?
- Az előbbi – mosolyodott – és Draco őszinte meglepetésére(és örömére) – pirult el Hermione.
- Ne haragudjanak, de várnak rám – szólalt meg újra a nő – Örülök, hogy megismerkedtünk, no meg annak is, hogy Lucius nem csak véletlenül olyan vonzó. – kacsintott egyet a boszorka és elsietett az utcán.
- Kérlek Draco, ha törni-zúzni szeretnél, nyugodtan tedd meg, de csak látótávolságon kívül. – suttogta a sápadt fiúnak.
- Ne aggódj Hermione, a csaj legelső pillantásából tudtam, hogy ez lesz – mondta dermesztő fagyossággal a fiú.
Hermione csak elmosolyodott, mire a varázsló ismét megszólalt.
- Hogy jutott eszedbe ez a történet? Egyátalán honnan tudtad, hogy baj van?
- A varázslók, akik a kúriátokon jártak, hoztak egy széttépett levelet. Apád írta, és nem egy lekésett karácsonyi vacsora miatt kerekítette a betűket. Ráadásul, az első héten, láttam a holdszínű hajkoronát, amint végigsuhant a nő kertjén. Hamar összeállt a kép - pláne amit Dumbledore is említett a kéjelgő halálfalókról - és mivel, tudtam, hogy a hajmeresztő hasonlóság nem kerüli el a boszorka figyelmét, kitaláltam ezt a viszonylag hihető sztorit. – mondta halványan somolyogva Hermione.
- És én még azt hittem, hogy Potter miatt kap annyi pontot a Griffendél… - mosolyodott el a fiú is.
- Éreztem, hogy ez még szóba kerül – tekintett az égre Hermione, vigyorogva.
- Szerintem hálásnak kéne lenned, hogy eddig nem feszegettem ezt a témát… - mondta Draco még mindig mosolyogva.
- Kérlek Malfoy, ne kezd! – vigyorodott el újra a lány és játékosan lökött egyet a varázslón, aki még idejében elkapta a boszorka jobb kezét.
- Granger, ha lehet ne agresszívkodj – jelentette ki somolyogva és a griffendéles jobbját finoman megrántva, közelebb húzta magához a göndör hajú lányt; így már közvetlen közelről beszélt hozzá – Nem áll jól! – rázta meg a fejét Draco, és úgy látszik azt a vigyort odaragasztották a fiú szájára.
Hermione, mintha csak meghallotta volna, ahogy a szőkeség szíve szinte kiesve kalimpál, tekintetét a mellkasára szegezte, nem szólt, csupán mosolygott.


Szombat

- Különben ez az eddig legjobb küldetés – jegyezte meg a lány és felült törökülésbe.
- Mert hogy? – kérdezett vissza Malfoy és elmerengve figyelte Hermionét.
- Eddig mindig halálra untam magam, és még annak is örültem, ha veszélybe kerültünk. - Régebben nem nevettem ennyit a megbízatások alatt… - mondta a boszorka és oldalra döntötte a fejét, melytől Draco gyomra apróra zsugorodott.
- Te tudod, hogy burkoltan arra céloztál, hogy mennyire jól szórakozol velem? – vigyorgott a szőkeség.
- Nem akartam burkolni – rázta fejét bazsalyogva Hermione – Egyébként sosem gondoltam volna, hogy pont veled fogok ennyit röhögni.
- Rengeteg rejtett képességem van, úgyhogy ha valamilyen érzelmiválságban szenvedsz nyugodtan szólj – vigyorgott Malfoy is.
- Rendben – bólintott komolynak szántan a boszorka.
- Tényleg Potter mit szólt ahhoz, hogy ilyen nagy barátok lettünk? – érdeklődött csípős hangnemben Draco.
- Semmit. Nem hinném, hogy jelenleg az érdekli, hogy milyen kapcsolatban vagyunk. – kezdte Hermione kicsit csalódottan – Szerintem azt se fogná fel ha például azt mondanám neki, hogy szerelmesek vagyunk egymásba – tette hozzá nevetve a lány, miközben pulcsija ujját kezére húzva mutogatott.
- Nyilván… - szólalt meg némi habozással Draco rekedt hangja.
- Meg persze el van foglalva Ronnal is – húzta a száját búsan Hermione.
- Weasley-vel? – húzta fel a szemöldökét. – Hogy hogy?
- Tudod… kicsit depressziós mostanság – vonta meg félszegen a vállát.
- Honnan tudod?
- Harry írt,miután elment… - motyogta.
- Régebben azért, jobban le lettél volna törve nem? – kérdezte Draco.
- Valószínű… de már nem tud érdekelni… Úgy értem, ő nagyon megváltozott és hiába nyugtatgatom magam az „annyi év barátság nem múlik el olyan hamar” dumával… Meg ugye, ha már védőbeszédre van szükségem, ahhoz, hogy Ronnal legyek, akkor ott már eleve baj van nem?
- Szerintem jobb, ha én nem fűzök hozzá semmit Weasley-hez…
- Igazad van! – mosolygott a lány. – Már régóta meg szerettem volna kérdezni, hogy neked van-e barátnőd?
- Ha lenne, akkor gondolod, hogy nem tudnál róla? Nyolc hónapig egy percet sem beszéltem volna róla?
- Persze… - kezdte bizonytalanul – Csak rájöttem, hogy én nagyon keveset ismerek belőled.
- A lényeget tudod – mondta Draco és szemei furcsán csillantak meg.
- Hű… Végülis tudom a neved, hogy hány éves vagy, és ja igen felismerlek az utcán, mert a külsőddel is tisztában vagyok.
- Mit akarsz tudni? Nem tudok érdekességgel szolgálni – vont vállat a fiú.
- Jó akkor azt mond meg, hogy tényleg van-e szemölcs Crack anyjának az orrán? – kérdezte mosolyogva miközben mogyoróbarna szeme is játékosan csillogtak. – Na jó, inkább hintázzunk – nevetett Granger és megpróbálta mozgásra bírni a hintaágyat.
Ám Hermione iménti mondatára Dracoból kitört a nevetés, melyet csak súlyos percek után tudott lefékezni.
- Inkább hintázzunk – vigyorgott még mindig majd segített a lánynak a hajtásban.
Egy ideig flottul ment minden és a két fiatal egyre csak fokozódó jó kedvvel szórakozott, ám egyszer csak reccsent egyet a tákolmány és először csak a hinta hullott darabokra, majd a varázslók estek ki belőle, egymáson landolva…
Az így is nevetős kedvben lévő Dracoból és Hermionéből egyszerre tört ki a féktelen kacagás, melyet mihelyst el akartak fojtani, annál nagyobb erőből robbant ki belőlük újra. A lány a földön feküdt rajta pedig az újult erővel megtelt, vágytól erősen fuldokló Draco hevert, akit az előtte még határtalan nevetés helyett egy sokkal inkább más irányba tendáló érzés kerített szép lassan hatalmába… Szemei a boldogan mosolygó Hermione arcára tévedtek, akinek hamvas orcáira egyenként peregtek az örömkönnyek. Draco odahajolt a boszorka szájához és saját ajkai felületével épp, hogy súrolta Hermionéét… a lány máris mintha áramütés érte volna; felhagyott a kacagással és zavaros pillantással illette a szőkeséget.
- Ne… haragudj – suttogta a fiú, akinek lehelete még mindig érezhető volt a griffendéles száján.
Draco felállt a lányról, majd miután felsegítette őt, sétálni indult, mondván, hogy beütötte a jobb alkarját.

Vasárnap

- Malfoy! – kiáltott ki Hermione a fürdőből – Draco!
- Tessék? – érkezett meg az említett.
- Légy szíves segíts, valami hülye, úgy rázárta a csapot, hogy nem bírom kinyitni – mondta vigyorogva a lány, aki a fürdőkád mellett állt és elunva a szerencsétlenkedését már csak a szőkeségben bízott.
- Oh… - sóhajtott színpadiasan Draco – Na állj odébb egy kicsit – mondta, miközben arrébb tolta a griffendélest. – Granger te veszélyesen puhány vagy – kezdte miután egy erősebb csavarással megindította a vizet – Erősítened kéne.
- Jól van Body – Builder – Malfoy – vigyorgott Hermione, mire a másik is elmosolyodott, miközben eljutott a tudatáig, hogy Granger egy szál törölközőben járkál előtte.
- Komolyan mondom. Lehet, hogy a pálcát remekül forgatod, de, hogy fizikai harcban semmi esélyed nem lenne, az fix.
- Mert bizonyára minden kétajtós szekrény halálfaló nekem fog rontani… - nevetett még mindig a boszorka.
- Látom ma nagyon jó kedvedben vagy… - csóválta a fejét Draco.
- Ne haragudj mormota, tudom, hogy számodra elmosolyodni is kínos…, de… ezt nem bírom – gagyogta Hermione és újra kitört belőle a nevetés, miközben leült a kád peremére.
Draco elmélázva figyelte a szapora könnyeket hullató, törülközőben nevetgélő szépséget, akitől megint hevesebb kezdett verni a szíve. Kimehetett volna, hogy aztán leülve a kanapéra, olvasgatni kezdjen, esetleg sétálhatott volna egyet, de nem, Malfoy nem mozdult, csupán állt nekidőlve az ajtófélfának, és megigézve tekintett egykori ellenségére. Mélázásából egy csúszós hang, egy sikítás és egy újult erővel előtörő nevetés zökkentette ki. Hermione majdnem teljesen becsúszott a kádba, de láthatóan nem törődve ezzel, szemeit törölgette.
- Malfoy – kezdte sután – Segítenél?
Draco, mint aki számára szörnyűség lenne még közelebb menni a lányhoz, hatalmasat sóhajtott és kádhoz lépett, majd kihúzta onnan a boszorkát. Ám amíg az oroszlános kijutott a márványfürdőből, addig a törülköző a járólapon landolt, a két fiatalt – főleg Hermionét – erős pirulásra késztetve. Malfoy mire felfogta mi is történt, már csak a lángba borult arccal, anyaszült meztelenül előtte álló Granger orcáira próbált fókuszálni.
- Khm… - próbálkozott a griffendéles – Khm… - nem, ez abban a pillanatban nem ment.
- Nos Granger – vigyorgott kajánul a szőkeség, végre kibillenve a zavartságból – Mivel te vagy kiszolgáltatva, és te vagy a lány is, választhatsz. Lehajolsz te, vagy felvegyem én a rongyot?
- Ez gáz – dadogta a boszorka – Mi lenne, ha megfordulnál és kimennél? – mosolygott kényszeredetten a lány.
A szőkeség, soha, egész életében nem tartotta még ennyire gyönyörűnek a boszorkát. Elbűvölte őt, a világosbarna hajzuhatag hanyag feltűzése, melyből egy-egy tincs szana-szét omlott a kreol vállra, ahogy a mogyorószín szemekből és a piros arcból egyaránt áradt a hatalmas zavartság, ezzel még bájosabbá téve Hermionét. Pontosan ez fogta meg a lányban, hogy mennyire természetes…
Draco igyekezett nem elkalandozni az arcról, ám Granger bőre és teste szinte vonzotta a tekintetét, így nem is csoda, hogy egy hatalmas nyelés után odahajolt a vörös archoz és szájoncsókolta a griffendélest.
Ajkai remegő szenvedéllyel zárultak a boszorkáéra, akinek szemeiből elillant a zavartság, helyette inkább meglepettség sugárzott belőlük. Malfoy egyre hevesebben kezdte csókolni Grangert, miközben egyik kezével átkarolta annak a derekát, és egészen közel húzta magához a lányt; így a boszorka mellei rásimultak az izmos mellkasra, lábaik súrolták egymást. Hermione már nem nevetett. Nem is reagált a csókra, mindössze több ízben tudomásul vette, hogy kirázza a hideg a sápadt varázsló érintésétől. Míg a lány teljesen összezavarva állt a szőkeség karjaiban, addig a mardekáros másik keze is támadásba lendült, megállapodva a lány oldalán, a derekát kezdte simogatni. A zöld-ezüst ajkai még vadabbul – ha lehetséges egyátalán a fokozás – kényeztették a lányét, miközben a boszorka szája bizonytalanul szétnyílt és Draco nyelve találkozott az övével. A fiú érezve a halvány viszonzást kinyitotta a szürkés szemeket, és még szorosabbra vette az ölelést. Hermione jobb keze meglendült és átkarolta a varázsló nyakát. A sápadt férfiú elméjére rátelepedett bódító köd, nem is engedte a megállást, egyedül csak Hermione létezett akkor; épp ezért tükrözött borzasztó dühösséget a fiú szeme, mikor Granger eltolta magától.
- Ezt… ezt nem kéne… – motyogta lehajtott fejjel a boszorka, akinek ajkai még mindig vöröslöttek, de biztonsági okokból nem lépett hátrébb.
Draco szeméből csak pillanatnyilag tükröződött düh, nem válaszolt, megfogta Hermione kezét és összekulcsolva azt sajátjával közelebb húzta magához a lányt. Szájuk összeért, a jég és tűz egybeolvadt, ahogy tekintetük találkozott, ám hiába lobogott olyan szenvedélyesen Malfoyé, a lány íriszeiben bujkáló kételkedés és félelem még idejében kioltotta azt. Draco és Hermione egy ideig farkasszemet néztek, majd a hosszú tejfehér ujjak kibújva a csokorból elváltak a boszorkától és a varázsló szó nélkül megfordult, majd elhagyta a fülledt fürdőt.