|
2: Sosem tudni, mit gondolnak
- És mondtam neki, nagy bűnbánó szemekkel, hogy köztünk nem lehet semmi – röhögött fel Blaise, miközben Draco és Andrew társaságában a „láthatatlan lovak” által mozgatott szekerek felé sétált.
- Na és mit reagált? Zokogott? – ironizált Andrew, akit láthatóan nem kellett félteni, könnyedén beilleszkedett az aljasokhoz.
- Lefogadom, hogy lassan bólintott, a jobb kezét rátette az arcodra, és azt mondta, hogy „Blaise tita* ugye nem arról van szó, hogy nem tatod magad elég jónak hozzám?”. – mondta Draco elvékonyított hangon; mesélése röhögésbe fulladt.
- Te mekkora hülye vagy! – szakadt Zambini, miközben épp hogy nem haladt el a szekér mellett.
Andrew egy ugrással bent termett, Blaise is bemászott, ám mikor a szőkeségen volt a sor, egy váratlan hang megszólította.
- Mr. Malfoy kérem segítsen Mr Zachariasnak felcipelni ezeket a tekercseket – mutatott – McGalagony egy hatalmas ládára.
A mardekárosnak csak nagyon nehezen sikerült elkergetni azt a fintort, amely ebben a pillanatban az arcán terpeszkedett.
- Igen McGalagony Professzor – adta meg magát a fiú és a kisebb sráchoz illetve a ládához lépett.
- Elnézést Mr Malfoy, azt hiszem félreértettük egymást. – szólalt meg ismét a tanárnő, mikor Draco megemelte a ládát - némi sérv-gyanús mozdulatra kéztetve önmagát - és a szekér felé sétált vele. – Gyalog mennek!
- Mi…? – hökkent meg Draco – De hát… - vont vállat tanácstalanul.
- Kérem, legyenek óvatosak, ezek ősi rúnák és tekercsek, ha bármelyiknek baja esne… hát, azt nem élnénk túl. – intett a professzorasszony mire a két varázsló megemelte a ládát – Ja és Mr. Malfoy! – szólt utána – Nem szeretném, ha elkésnének a tanévnyitó ünnepélyről.
Mr. Malfoy és Mr. Smith a doboz két fülét fogva nekiláttak a normális körülmények közt fél órán át tartó útnak. Míg az általában csendesen dühöngő herceg minden szó nélkül vonszolta át magát az emelkedők, lejtők és bokrok között, addig a hugrabugos srácnak be nem állt a szája.
- Ilyen nincs! Ezért McGenya nagyon meg fog fizetni! Zackharias Smith-t közönséges cipekedésre kényszeríteni. Az a kalap, meg az a talár, mint egy gyászhuszár. Biztos temeti sosem létezett fiatalságát. És az az orr… a kapukilincsünk nem akkora… pedig azon még címer is van. Szemét, alattomos dög. Mit képzel ez a vén hárpia? Most komolyan – pufogott, majd elvékonyította hangját és folytatta - „nem élnénk túl, ha bajuk esne”. Hát ki nem szarja le, ha egy százéves WC- papír guriga megsérül! Uram isten! Eddig is boldogan éltem anélkül, hogy tudtam volna ezeknek a fontos tekercseknek a létezéséről.
Malfoy szótlanul cipelte a ládát, hiszen elvei szerint, ha már a szekereknél nem mondott egy recitált hanglejtésben előadott ’Avada Kedavra’-t McGalagonyra, tök felesleges lenne nyavalyognia, hisz a mellette csatangoló idegtépő kisrácon kívül más úgyse hallaná meg.
- Na jó Smith fogd be! – csattant fel az idáig némán kullogó Draco – Ha nem hagyod abba én esküszöm megátkozlak és a darabjaidat berakom a tekercsek közé – csapta le a ládát a fiú, mire a másik kicsit megugrott.
- Agresszívkodunk, Malfoy? – vigyorodott el gunyorosan Zack és előkapta a pálcáját – Párbajozni akarsz? – húzta fel vöröses szőke szemöldökét a hugrabugos.
- Hát jó – mondta Draco és először Zackre mutatott vele, majd miután a srác arcára az ijedtség kellően látványos, cinikusan vigyorgó ördöge rátelepedett, átirányította fegyverét a ládára, mire az mikro méretűre zsugorodott.
- Hmm? – nézett rá meglepettséggel kevert szemrehányással.
- Elfelejtettem! – vont vállat Draco, felemelte a dobozt és a háta mögött odadobta azt Smith-nek. – Most pedig… hiszti-király, talán indulhatnánk?!
*
Draco és Zack szerencsésen megérkeztek, bár ildomos volt a futólépést használni, melynek köszönhetően az utolsó szekérrel (Mivel a szőkeség mindig is a létező legelső szállító járművet célozta meg barátaival - nem egyszer elodázva ezzel a kisebb diákok felszállási szándékait – sikeresen bemanőverezték magukat a McGalagony által szabott időkorlátba) érkező diákok után, a csónakokban evickélő gólyák előtt megjelentek a Roxfortban. A szőkeséget nem rázta meg különösebben az út (leszámítva a Hugrabugos fiú rémes monológjait ),ellenben a kiváló fizikumú, hiper-mega-giga kvidics sztárt,( és a már említett nagy mesélőt) Zacket annál inkább. Az út további része a kezdethez képest csendesen telt, egészen addig, míg Smith meg nem pillantotta álmai hatodikos asszonyát,amint az kis híján belibbent a kapun két ismeretlen lány társaságában.
- Hermione! Hermione! Várj meg! – kiabált a boszorka után, aki jó kétszáz méterre volt tőlük.
- Na már csak ez hiányzott… - suttogta lesújtóan Malfoy, látván, hogy Granger megállt.
- Csitt! – pisszegte le a másfél fejjel magasabb Dracót Zack, és a szőkeség számára ismeretlen tűz lángolt fel a szemében, ahogy a griffendéles felé közeledtek.
- Szia Hermione! Hogy telt a nyár? – vigyorgott a fiú.
- Remekül – mosolyodott el – egy mitugrász sem kontárkodott bele a terveinkbe… - célozgatott (bár Dracónak a leghalványabb fogalma sem volt a célzást illetően, sejtette hogy a griffendéles a Dilisek Sokadalmára gondol[DS] ) egy csipet gunyorossággal a lány, mire Zack orcái paprika vörös csízmát húztak. - Ne haragudj, de mennem kell! – intett, s levakarván a mosolyát továbbment.
- Basszus – hajtotta le a fejét Smith.
- Na ne! – nyújtotta el a szótagokat Draco – Ugye nem ez a bodros csitri tetszik? –fintorgott.
- Malfoy neked semmi közöd, ahhoz, hogy én…
- Oké-oké! – adta meg magát a szőkeség két tenyerét maga elé emelve – Mindenesetre nála még én is jobb pozícióban vagyok, mint te. – vigyorodott el és karba tette kezeit.
- Nem szöszi – rázta a fejét – Itt arról van szó, hogy velem hideg, mert nem tud kiismerni, főleg a tavalyi DS után. Téged viszont ismer, elég jól és ezért utál.
- Tévedsz… - kezdte majd lesajnálóan végig nézett a Fripet** surranót viselő úriemberen – drága barátom, Granger engem rohadtul nem ismer, úgyhogy ezúttal ez nem jött be. – mondta mire a hugrabugos arca elgondolkodó ábrázatot vett fel és elszégyellvén magát lehajtotta a fejét.
Malfoy élt a gyanúperrel, miszerint a srác egy pikáns replikán agyal, bár ismervén az eddigi szövegelését, Draco már előre vigyorgott a várva vált újra felszólaláson.
- De nekem akkor is több esélyem van nála, mint neked – tette karba a kezeit, és bár lyukat rúgott mégis elégedetten mosolygott.
A szőkeség számára hatalmas megpróbáltatás volt ez, hisz nem tudta eldönteni, hogy azon kezdjen-e el nevetni, ahogy a pukkancs srác ránéz, vagy a kijelentés magasztos mondandóján derüljön-e, esetleg azon, hogy nincs esélye Grangernél. Végül őszintén lenéző, telitorkos nevetésfélét hallatott.
- Aha. – bólintott végül a szőkeség - Hidd el, emészt a dilemma, hogy van-e sanszom ennél a sárvérű, strébernél, akinek egy percre be nem áll a lepénylesője, és aki még azt is jobban tudja, amit én találtam ki.
- Hát jó… Ha benned nincs hajlandóság egyátalán semmire, ami Hermionéhoz köthető, hidd el akadnak jelentkezők szép számmal.
- Valóban? – döntötte oldalra a fejét a szőkeség ajkain ott ült levakarhatatlan gunyoros mosolya. – Na mesélj!?
- Ha nem érdekel, nem tök mindegy? – húzta fel az alapjáraton is felhők közt lubickáló orrát Smith.
- Végül is..! – morogta elnyújtottan Draco, majd új erőre kapván folytatta - Mellesleg megtaláltam bennetek a közös nevezőket! Állandóan dumáltok, és a szívetek közepén ott ülök én, egy almával a számban. Golden legyen, ha lehet kérni… – ragadtatta el magát a szőkeség és hangot váltott – Innen már egyedül is megy – mondta hidegen Draco és elengedte a láda fülét, mely a hirtelen cselekvés következtében fagyosan koppant a Roxfort padlózatán.
Draco gyors léptekkel besétált a nagyterembe, ahol egy-két női (lányi?) szempár ismételten rászegeződött, mintegy pattogtatva a mardekáros egóját.
- Mi volt ez a felhajtás McGalagonnyal? – fordult hozzá Zambini, aki épp ujjait ropogtatta és láthatóan jól mulatott azon, hogy attrakcióját látván a szemben ülő két lány hol vigyorogva, hol csodálkozva néz össze.
- Csak a szokásos – rázta a fejét Draco – Mindjárt jön Andrew. – mutatott a nagyterem bejárata felé – Az előbb láttam McGalagonyt, amint az félelmetesen magasodott a legújabb szerencsétlenek fölé – mosolygott.
- Pff… Még jó, hogy Andy ülve magasabb a vén szipirtyónál. – nevetett fel Blaise. – Amúgy meg… ajánlom neki, hogy mardekáros legyen – vigyorgott Zambini és roxfortos karrierje során először elhallgatott, észlelvén az igazgató hajlandóságát a szólásra.
- Jó estét mindenkinek! – szólalt meg Dumbledore, a szokásos pódiumon állva. – Minden évben a legnagyobb örömet az jelenti a számunkra, hogy szeptember 1-jén ennyi lebarnult, mosolygó, kipihent arcot látunk. Az idei év is sok új dolgot ígér nekünk, remélem élvezetes lesz valamennyiünknek! Mielőtt azonban megjelenne a sok-sok finomság, fogadjuk nagy tapssal McGalagony Professzort, az elsősöket illetve egy felsőbb éves diákot, aki úgy határozott, hogy a hatodik és hetedik évét roxfortosként kívánja eltölteni.
Zambini és Malfoy szokásukhoz híven az összes kicsit megkritizálták, az egyik szemüveges lányon hosszasan elidőzve nevettek. Draco olyannyira belemelegedett a röhögésbe, hogy majdnem lekéste barátja beosztását.
- Hm… Minden vágyad, hogy a Mardekárba menj? – gondolkodott, faggatózott hangosan a Süveg – Vajon mi vonz téged? A ravaszság, netán a tudat, hogy ha tilosban jársz is elnézik, mert mardekáros vagy? – kezdte, ám válaszul csak tanácstalan vállrándítást, és széles vigyort kapott. Ellenben Piton gondosan összeszűkített, fekete szemei haragosan villantak a gyalázatos kérdés hallatán – Eszed van, ez nem kétség, alázatosság azonban egy csepp se szorult beléd. Hogy döntsek Andrew? Ahogy az eszem súgja, vagy, ahogy egyszerűbb lenne?
A fiú agyában legalább olyan lelkesedéssel zakatolt a vágy gőzös, mint annak idején Dracoéban. Egyre csak azt ismételgette, hogy „ Mardekár” „Mardekár” „Mardekár”… Ám a ténynek, miszerint egészen biztos, hogy oda kerül nem akart gondolatot adni, hisz nem kockázhatta, hogy a vonat elmenjen. Végül A süveg megadta neki a retúr jegyet, ezzel gondolatban bekövetkezett levegőbe öklözésre kéztetve a fiút.
- Legyen a Mardekár! – mondta végül a fejfedő, bár döntésében korántsem volt biztos.
- Már azt hittem, a hugrabugba oszt – röhögött fel Blaise, mikor Andrew lehuppant mellé.
- Ugyan – legyintett Draco – a Griffendél lett volna a másik, csak ellenben Potterrel, te nem akartál százfős rajongói tábort, így a ’gonoszok’ mellett voksoltál.
- Megszólalt Mr. Granger – vigyorgott kajánul Zambini, melyre a válasz sült burgonya képében érkezett.
- Ne is mond! – felelte a szőkeség, mikor már lenyelte a falatot – az a húgyagyú Smith rajong érte. Nevetséges volt, amit levágott… Kis híján elcsúsztam a nyálon, amit az a töketlen ’bugos produkált. – méltatlankodott Malfoy.
- Na itt az ideje, hogy megmutassátok, ki az a Granger.
- Öh… oké – kortyolt bele az odakészített töklébe Blaise, majd szemével az ellenzéki asztalt kezdte vizslatni. - Te látod Draco?
- Ott ül a két Vízlivel, Potterrel, meg a kínai, vagy indiai, vagy milyen csajjal, akinek a hasonmása a hollóhátban van. – mutatott az asztal majdhogynem legvégére.
- Te hogy képben vagy – rázta a fejét Zambini és ’ A Grangerből ennyi elég’ című műsor helyett a mályvatorta elnevezésű több szeletes…öh…. részes filmet kezdte vetíteni magának.
- A hullámos hajú? – kérdezte Andrew.
- Az. – bólintott Draco.
- Na ne szívassatok már! Két hete edzem, arra gyúrok, hogy majd jól leoltjuk a csajt, aki ”ilyen ronda”, „olyan ronda”, erre… - kezdte és idegesen szánkázó balkézzel a griffendéles felé mutatott – Ez non szensz. – röhögött fel Andrew.
- Tulajdonképp mi a probléma? – húzta ki a fejét a mézesbödönből Zambini, elgondolkodó arccal fürkészte barátját.
- Semmi – intette le Andy és felhajtott egy pohár vizet.
Draco csendben folytatta a táplálkozást és fájó szívvel ugyan, de elismerte, hogy bár hivatalosan még csak három órája tartózkodtak a Roxfortban, már két hasonló hímegyed jegyezte meg( Bár Andrew inkább csak közvetve képedt el), hogy a kapafogú, idegesítő Granger, tulajdonképpen jó csaj. Ez pedig felettébb meghökkentően, aggasztóan és félelmetesen érintette a mardekáros vezérbikát.
A vacsora végeztével Andrew és Blaise a hálókörletek felé vették az irányt, míg Draco a nagyteremben maradt prefektus-gyűlésen.
- Nos kedves prefektusok! Az idei év egy kicsit más fordulatot vesz, mint az előzőek. Az éjszakai járőrözést töröltük, tekintve, hogy tavaly két „kint lógót” fogtatok el, és az áldozat mindkétszer Mrs. Norris volt. – kezdte a monológot McGalagony, az utolsó mondatnál halványan megrándult a szája – Azon…
- Elnézést professzor asszony! – nyitott be Ron Weasley, ám hiába való volt minden esedezés a harapós asszonyság végig sem hallgatta diákja védőbeszédét.
- Nem érdekel miért késett! Majd Ms. Granger elmondja a teendőit – darálta hidegen Minerva és intett Ronnak, jelezvén, hogy távozhat.
A prefektusi gyűlés ebben az évben meg lett szűrve, így a többség számára teljesen felesleges, bugyuta programok hanyagolva lettek, a bál és éjszakai járőrözés pedig végleg kispadra lett küldve.
A megbeszélés végeztével hamar szét széledtek a tanulók, s ami Dracót illeti, az idei év különleges programját felidézve magában elvigyorodott és kisétált a parkba, homlokegyenest az téve, amiről az egész „reformer akció” szólni fog.
*tita: Jelentése: cica, csak egy kicsit elkalandozott a fantáziám, és egy félresikeredett szlenggel akartam horrorisztikusabbá tenni a történetet:D
**Fripet surranó: Egy varázsló márka(szintén saját fejlesztés) mely a Draco-féle embereknek inkább csak olcsó-portéka, mintsem divatos kiegészítő. Valószínüleg a hugrabugos srác rettentő menőnek érezte magát, lábán az említett cipővel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
