- Kirának holnap szülinapja – csapódott be mellénk Lily.
- Csodás – morogtam, mivel eltakarta a kilátásomat a kandallóra.
- Meglepetést csinálunk neki – hangsúlyozta.
- Igen? – kérdeztem értelmesen.
- Mi is beszállunk – mondta James.
- Rendben. Osszuk ki a feladatokat – vett elő egy papírt Lily.
- Nem is kell kikérni a véleményünket, á, nem... – ironizáltam.
- Ki lóg le Roxmortsba ajándékért? – kérdezte Lily, mintha meg sem szólaltam volna.
- Majd mi – mondta Remus.
- Ok. Akkor ez megvan – pipálta ki a lapján Lily.
- Én és Alice vigyázunk rá, hogy ne fogjon gyanút. De még van egy kis feladat... – mondta vigyorogva Lily.

- Mi? – kérdezte Sirius.
- Meg kell csinálni a tortát... – Mindenki egy emberként fordult felém.
- Nem, nem... – emeltem fel a kezem, miközben hevesen ráztam a fejem. - Erre nem vesztek rá...
- Akkor ezt megbeszéltük – pattant fel mosolyogva Lily.
- Hé! – kiáltottam, mert úgy tűnt, senkit sem zavar, hogy ellenkezek. – Én nem fogok sütni!
- Persze, hogy nem! – mondta negédesen Alice. – Black majd segít – intett nagyvonalúan Sirius felé. Megnyugtató.
- Amit én csinálok, abból ti nem esztek... – mondtam erős meggyőződéssel. Könyörgöm, még egy pirítóst se tudok úgy megcsinálni, hogy ne robbanjon fel valami!
Takarítás, főzés, mosás nem az erősségem. Nem az. Nagyon nem... Egyáltalán nem...

Közben Lilyék kiszambáztak a klubhelyiségből, és kettesben hagytak Siriusszal. Fájdalmasan ránéztem, és határozottan kijelentettem:
- Meg fogtok dögleni.
- Nem megy az olyan könnyen – vigyorgott Black.
- Ó, mert te tudod, hogy kell tortát csinálni?
- Naná.
- És elárulnád nekem is? – kérdeztem vigyorogva.
- Le a lépcsőn, balra fordul, előcsarnok, be az ajtón, aztán kép a falon – darálta Sirius, mintha egy elsőéveshez beszélne. – Ott a konyha...
- Bármibe, hogy robbanni fog... – motyogtam, miközben elindultunk kifelé.

Lassan lesétáltunk a konyhába. Helyesbítek. Sirius leráncigált a konyhába. Én pedig karmoltam, csíptem, rúgtam, hogy ne kelljen lemenjek. Én igazán mindent megcsináltam... Mégis levitt.
- Hogy haladsz? – kérdezte Sirius a konyha másik végéből. Nekem szépen meghagyta, hogy keressek ki egy receptet a szakácskönyvben, ő pedig elslisszolt a manókkal beszélgetni. Én egy elegáns mozdulattal levertem mindent az asztalról, és felültem rá törökülésben.

- Eddig katasztrófa... – morogtam, miközben fejjel lefelé fordítottam a könyvet, hátha valami csoda segítségével rájövök, hogy kell használni a tartalomjegyzéket.
- Tudtam, hogy takarítani kellett volna téged küldeni... Habár, ahogy elnézlek, azt is elcsesznéd valahogy.
- Szíven találtál – vigyorogtam. – Na, de komolyan, nem kérhetjük meg a manókat, hogy csinálják meg? – pislogtam ártatlanul, és összefogtam a kezem. – Légyszi, légyszi... A kedvemért!
- Egy francokat – vette ki a kezemből Sirius a könyvet, és elkezdte lapozgatni. – Csak nem lehet olyan nehéz...
- Miért ver a sors? – bámultam a plafonra, és közben összekulcsoltam a kezem. A meghitt pillanatomat Sirius zavarta meg, mert hirtelen lerántott a kezemtől fogva, és az orrom elé nyomta a könyvet.
- Ez neked nehéz?
- He? – vettem el tőle a könyvet. A lapon oszlopok voltak, és a harmadik oszlop tetején nagy betűkkel ott virított: Torták. – Hát izé... – vakartam a fejem.- Jól van na! Most mit nézel így?

- Hogy nézek? – kérdezte vigyorogva.
- Mint Lily, amikor Jamest szidja, és elpirul.... Ezt felejtsd el – löktem meg nevetve, majd megint a könyvre néztem. – Akkor mondja meg, mivel parancsolja a tortát?
- Hát nem is tudom... Mivel éhes vagyok.
- Nem mondod...
- Akkor most szépen kinézel egy finom csokitorta receptet, és megcsinálod – mondta Sirius, és behúzott nyakkal eliszkolt a konyha másik felébe.
- Ne! Most miért? – kérdeztem félig mérgesen, félig értetlenül. – Ó, hogy rohadnál meg... Ti Blackek igazi szemétládák vagytok.
- Kikérem magamnak!
- Gyorsabban kisasszony, nem érünk rá egész nap – mondta rendreutasítóan az egyik manó.
- Megcsinálod helyettem? – förmedtem rá, mire ijedten megrázta a fejét. – Akkor ne pattogjál nekem... Na szóval: Invito ezek az izék, amik kellenek!– lendítettem meg a pálcám.
Mindenfelől elkezdtek felém röpködni különböző tálak, zacskók meg dobozok. Ijedtemben azt se tudtam, mit kapjak el. Így kifogtam azt, ami ki akarta ütni a szememet, de a többi szép sorba a fejemen landolt.
- Áu... – simogattam meg az én drága buksimat.
- A berendezés marad, Jeny! – kiabált át Sirius.
- Te csak halgass, Black! A végén engedek a kísértésnek, és feltörlöm veled az előcsarnokot...
- Egy, kettő, igyekezz!

Kinyújtottam a nyelvem, majd felhalásztam a földről a hozzávalókat. Középre raktam a legnagyonbb tálat, és köréje a kisebbeket.
Innen hogy tovább?
Megnéztem a receptet, de miután háromszor újraolvastam, és még mindig nem értettem, úgy gondoltam, ha engem bíztak meg, viseljék a következményeket.

Na, szóval, ott tartottam, hogy mit kell bele tenni. Hát persze... Más normális ember azt mondaná, hogy megnézzük a receptet, és kövessük. Én azt mondtam: Á, minek vesződni? Mire találták fel a mondókákat? Egyszerűen fogtam magam, és elkezdtem kiszámolni, mit teszek bele.

Fél óra öntögetés, méricskélés és kavarás után, valami ragadós massza volt a tálban, én pedig már tetőtől-talpig csokis, lisztes, meg tojásos voltam. Kisimítottam egy tincset az arcomból (szép hosszú csoki csíkot hagyva a kezem után ), és azt az izét áttöltöttem egy másik tálba.

- Ha nem mozog, megeszed – mondtam az erős koncentrálás közepette Siriusnak, aki nagyban sétálgatott mögöttem. Erre a hátam mögé lépett, és megszemlélte a művemet. Épp akkor öntöttem bele valami csillogó port, amit az asztalon kaptam, mire a krém (erős túlzással így is lehet mondani ) vészesen bugyborékolni kezdett.
- Ha egy kicsit mozog, megeszed – helyesbítettem.
- Ha utolérem, megeszem – prüszkölte Sirius.
Láthatólan nagyon élvezte, hogy hozzáragadtam a tálhoz, és nem tudom lehámozni magamról ezt a ragadós valamit.
- Nézd a jó oldalát – veregette meg a vállam. – Még nem robbantottál fel senkit.
- Fulladj meg egy kanál vízben.
- Ne zavartasd magad.
- Nem is.
- Jó.
- Tűnj már el!
- Nyugi van. Az idegeskedés árt az egészségednek.
- Mindjárt úgy átszabom a pofádat, hogy hidd el, nem fog érdekelni, káros az egészségedre...
- Még a mai nap folyamán kész kéne legyen – mondta hátra Sirius, mert mit ad Merlin, elhúzott.
- Anyád... - motyogtam.
- Jól van! – kiabálta.

Elővettem egy olyan formát, amibe a tortákat szokták sütni. A tortalapot nem volt türelmem megcsinálni, ezért kerestem olyan babapiskótát, és azzal raktam ki a forma alját. Aztán, miután meggyőződtem róla, hogy nem életveszélyes az a trutyi, ráöntöttem.

- Nem jó – sipította egy manó. – Sirius úrfi azt mondta, hogy két emeletes kell legyen.
- Sirius úrfi kötögethetne... – motyogtam mérgesen. – Vagy választhatna kevésbé szadista szórakozást! – kiabáltam át Siriusnak, aki úgy tett, mintha fütyörészne.

Újjabb fél óra. És kérem szépen, itt áll előttem egy gyönyörű, finom, egy emeletes (!) torta. Vagy valami ilyesmi. Vigyorogva leszedtem az oldaláról a habot, és elkezdtem enni. Kiemelném, nem robbant fel semmi...

- Meg lehet enni? – kérdezte Sirius.
- Amint látod – kentem fel a krémet az arcára.
- Ne már! – vigyorgott. – Adjál nekem is!
- Parancsolj! – mutattam a torta felé. – Én sütöttem, becsüld meg!
- És mégis, hogy csináltad? A receptet áthajítottad a konyha másik felébe.
- Női megérzés – intettem le.
- Neked olyan is van?
- Paraszt... – motyogtam.
- Na, adjál már nekem is!
- Nem! Megsértetted a lelki világomat! Most három napig nem fogok tudni aludni!
- Ne izélj már... Bocsánat, bocsánat, bocsánat.
- Na, jól van na... Egyél.
- Vedd el onnan a kezed, Black! – kiabálta valaki a konyha bejáratából. – Jeny, ez neked is szól!

- De hát én sütöttem – hadonásztam, mert Lily úgy tűnt, nem nagyon értékeli a zsenialitásomat. Mi több, célul tűzte ki, hogy megszerezze a tortámat. – Add vissza! Lilyke...
- Azt már nem! Ha itt hagyom nem marad belőle semmi.
- Majd én vigyázok rá – mondtam vigyorogva.
- Hogy nézel ki? – nézett rajtam végig.
- Sütöttem – vontam meg a vállam.
- Istenkém, még egy hónapja alig vagy itt, és mennyi bajom volt már veled... Na gyere – lökött az ajtó felé.

***

- Boldog szülinapot! Boldooog szüliiinapot! Boldog szülinapot, Kira... Boldog szülinapot!
- Te jó ég... – nézett körbe Kira. Meglepődött, az biztos.
Én is tisztán virítottam a többiek között. Lily két óráját rááldozta, hogy lecsutakoljon, megfésüljön és felöltöztessen. Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy bevigyem a tortát.
- Ajánlom, hogy megedd – tettem le elé vigyorogva.
- Te csináltad? – méregette gyanakodva.
- Én – húztam ki magam büszkén.
- És ehető? – bökte meg.
- Megsértettél – húztam fel az orrom. – Már hogyne volna ehető! A konyhában minden az. Logikus, hogyha abból csinálom, ez is ehető lesz. Hogy mérgező-e, az más kérdés...
- Na, lásd a lelkem, megeszem... – vette elő nevetve a kést.
- Még ne! – szólt közbe James.
- Mi az, hogy ne? Életem nagy pillanatát szakítod meg!
- Előbb ajándékozunk!
- Előbb ajándékozunk... – utánoztam nyávogva. Ő csak megrázta a fejét, és lazán lelökött a kanapéra.
- Nem igazság... – mondtam duzzogva.
- Miután egyesek abbahagyták a nyivákolást – nézett rám Lily. – , itt az ideje, hogy ezt átadjuk!
Kira kíváncsian figyelte, mit találtunk ki. Sirius és James behozott két csomagot. Kira először az elsőt bontotta ki. Abban egy Lángnyelv Wisky volt átkötve egy rózaszín szalaggal.
- Ugye nem hiszitek, hogy meg is iszom? – nézett ránk Kira.
- Dehogy – rázta a fejét James. – Tudtuk, hogy nem iszod meg, úgyhogy előre eldöntöttük, hogy majd mi segítünk neked.
- Tudhattam volna...
- Bontsd már ki a másodikat! – szólt közbe Lily. Az ő ötlete volt az ajándék. Naná, hogy várja, mi lesz a véleménye.
Kira az ölébe vette a második csomagot, és lehámozta róla a csomagolást. A dobozban egy sötétzöld ruha volt, hozzá tartozó fehér cipővel, és egy fényképalbum. Kira megbabonázva bámult rá, én pedig azon rágódtam, hogy vajon, csak nekem nem álmaim netovábbja egy báli ruha?
- Köszönöm! – ugrott Lily nyakába Kira, majd mindenkit sorban megölelt.
- De nekem jobb ajándékom van – vigyorogtam.
- Éspedig? – nézett rám Kira.
- Boldog szülinapot! – toltam elé Remust. Kira először megütközve nézett rám, aztán kitört belőle a nevetés.

Aztán, hirtelen BUMM!
Volt torta, nincs torta. Minden teli lett csokival. Forgolódtunk, hogy mi történt.
- Bocsi... – nyöszörögte Peter. A többiek vigyorogva rám néztek.
- Tudtam, hogy azt a csillogó izét nem kellett volna beletenni...