- Bocsánat a késésért, tanár úr... – kezdtem bele a szövegembe, de kiesett a kezemből a táska döbbenetemben. Ugyanis a katedra mögött egy halál laza Dumbledore állt. Egyből eszembe jutott a tegnap esti kis kiáltásom, meg a reggeli csokibéka. Miért nem nyílik meg ilyenkor alattam a föld? Ha egy halom fiú előtt tudok öltözni, most miért szeretnék elsüllyedni szégyenemben? Kínomban körbenéztem. A mardekárosokkal voltunk, és az ülésrend teljesen felcserélődött. Potter lecsapta magát Lily mellé, Remus most Kirával ült, Alice Frankkel, Peter pedig nem Blackkel, mint ahogy azt gondolnám, hanem egy mardekáros lánnyal. Pfúj. Nem tudom a lányt, vagy Petert sajnálom jobban. De ez azt jelenti, hogy, ha végre sikerül kinyögnöm valami Dumbledore-nak, akkor Black mellé kerülök. Kisebb rossz. Most már igazán mondhatna valami az igazgatóm, mert én, hogy a szemébe nem merek nézni, az biztos. Végre aztán megszólalt.

- Örülök, hogy megtalálta a termet kisasszony – mondta mosolyogva. – Esetleg megkérhetném, hogy foglaljon helyet? Persze, csak miután a táskáját is újból magáénak mondja. Egyébként szereti a csokibékát?

Na, tisztelet és zavar ide vagy oda, itt akaratlanul is köhögésnek álcázott röhögőgörcsöt kaptam. Gyorsan felkaptam a táskámat és húztam a hátsó pad felé. Miután kényelembe helyeztem magam rápillantottam a padtársamra. Az leplezetlenül vigyorgott. Biztos Potter a kártyát is elmondta neki... Kis kedves... Enne meg a fene...

- Esetleg megtudhatnánk, miért csak most tisztel meg a jelenlétével, Miss White? – mondta könnyed hangon Dumbledore, miközben hátradőlt a székén. Aztán Black, Potter, Lily, Lupin, Kira és Alice kísértetiesen egyszerre fordították felém a fejüket. Akármilyen szar a helyzet, ezt nem álltam meg mosolygás nélkül. Egy kicsit még vártam a válasszal, de mikor már Blak kezében kettétört a penna, minden lelkiismeret furdalás nélkül válaszoltam:

- Elbeszélgettem az időt, professzor úr.
- Á, értem. Mr. Scott valóban nagyon lebilincselő egyéniség. – Itt csíptem magamba. Mégis honnan tudja, hogy kivel voltam? Nem hiszem, hogy úton-útfélen azt reklámozom, hogy kivel, mit, mikor és hol csinálok. Csak szó nélkül leültem. Dumbledore levont öt pontot a késésemért, aztán feladott valamit olvasni a könyvből. Vagyis most van nyugodt tizenöt percem, aztán jön a magyarázat. Kinyitottam a könyvem és bámultam a sorokat. Aztán mivel nem igazán fogtam fel, miről van szó, ránéztem Blackre. Őt sem kötötte le túlságosan eme érdekes olvasmány, olvasás helyett össze-vissza firkált a füzetében, vagy a pálcájával szórakozott. Letéptem egy csíkot a füzetem hátuljáról, és most én indítottam levelezést.

Szia! Ma jösztök este kviddicsezni? – JW

Elétoltam a papírt. Az arcán csodálkozás futott végig, aztán előhalászott egy másik pennát és válaszolt.

Aha, lehet. Figyelj, kérdezhetek valamit? – SB
Rosszul vagy? – JW
Mi volt veled és Scot-tal? – SB
Mire gondolsz? – JW
Ne csináld White. Mindenki rólatok beszél – SB
Csak üdvözöltük egymást, mint régi jó ismerősök – JW
Jó sokáig tartott, ha húsz percet késtél... – SB

Azt hiszem, elértük, amit akartunk Rockyval. Mire kilépek a teremből, már kész lesznek a legújabb pletykák. Visszaírni nem volt időm, mert akkor Dumbledore beszélni kezdett:

- Azt hiszem eddig mindenki elolvashatta a fejezetet. A lényeg szerintem világos. Most viszont már nincs sok hátra az órából és szeretnék egy bejelentést tenni. – Mi a fene? Kíváncsi vagyok. – Egyes diákok túl gyakran kerülnek összetűzésbe más házak tanulóival. Ezért, hogy levezessük a felesleges energiátokat, októbertől kezdetét veszi egy párbaj bajnokság. Nevezni a házvezető tanároknál lehet. Ők ismertetik a szabályokat is. Minden jelentkezőnek sok szerencsét.

Remek. Pontlevonás nélkül átkozhatom halálra a mardekárosokat. Órák után meglátogatom McGalagonyt. Ezt ki nem hagynám, az ziher. Elkezdtem szedelőzködni. Miután a levelet is a zsebembe süllyesztettem, előreszaladtam Lilyékhez.

- Neveztek? – tettem fel a kérdést.
- Naná – mondta Potter és Black. – Pipogyi ha indulna, nem hagyhatjuk, hogy unatkozzon.
- Én a magam részéről kimaradok – mondta egykedvűen Lupin.
- Én is – mondta Alice.
- Szintúgy – Kira.
- Én sem fogok nevezni – mondta Lily. – Nekem ez túl... brutális, fiús, potteres, durva és felesleges.
- Ne már! – csattantam fel. – A párbajozás nem ilyen. Te csak a rossz oldalát látod.
- Van jó is neki?
- Persze! Légyszi nevezzél te is! Nem akarok egyedül lány lenni...
- Hogyhogy? Te nevezel? – nézett rám megütközve Alice. – És mért csak Lilynek könyörögsz?
- Mert róla el tudom képzelni, hogy ha Potter felidegesíti, dühében a végén megnyeri az egészet, de rólatok nem – legyintettem.
- Hé! – kiabált rán egyszerre Lily, Potter, Alice és Kira.
- Jól van na, csak egy ötlet volt.
- Mégis miért nevezel? – kérdezte már megnyugodva Alice.
- Miért ne? Szívesen szétátkozom Bellatrixot.
- Ez a beszéd – veregette meg a hátam Potter. – Csak van egy kis gond.
- Hallgatlak.
- Még ha Trixyt le is győzöd, még mindig ott vagyunk mi – mutatott magára, meg Blackre. – Vagyis nem nyerhetsz.
- Ó, dehogyisnem – mondtam nyugodtan. – Pontosan azért fogok nyerni, mert látsz magatokban valamit, ami nincs is ott.
- De te lány vagy.
Na, amilyen nyugodt voltam eddig, úgy húztam fel magam erre az egy mondatra. Már mért ne nyerhetnék, csak azért, mert lány vagyok?!
- A kettő nem zárja ki egymást – előzött meg Lily. – Te is láttad, hogy mi lett Bellával mikor felhúzta Jenyt.

Ajajj. Megint itt vagyunk. Pedig azt hittem megúszom ezt a beszélgetést. Úgy tűnt már, mintha megfeledkeztek volna róla, hogy kiborultam bájitaltan előtt. Én hülye.

- Figyelj, Jeny, tudom, hogy nem szereted ezt a témát, de nem mondanád el, mi miatt is borultál ki annyira? – nézett rám Alice.
Elmondanám, ha tudnám. De én sem tudom. Pff...
- Arra én is kiváncsi vagyok – mondta Black. – Meg szerintem mindenki.
- Úgy van – helyeselt Kira. Hogy a nyavalyába lehet ebből kimászni? Azt azért mégse mondhatom, hogy „bocsi, de hirtelen kedvem támadt annak a kis ribancnak beverni a képét, mert állatira felidegesített, csak azt nem tudom, hogy miért, de remélem nincs harag”. Ezt a maszlagot úgysem hinnék el. Hiába igaz.

- Ha azt mondom, hogy nem tudom min akadtam ki, és csak úgy magától jött, elhiszitek? – kérdeztem végül. Mit ne mondjak, sütött róluk, hogy nem. – Sebaj. Akkor nem is erőlködök. Milyen óra lesz?
- Lilynek és nekem számmisztika, Kirának, Alice-nek és Franknek mugliismeret, neked, Jamesnek és Siriusnak jóslástan – mondta félvállról Lupin.
- Te bemagoltad az órarendeket? – kérdeztem. Nem semmi ez a gyerek.
- Á, nem, csak elég gondolkozni. Kira, Alice és Frank a nyugodt dolgokat szeretik, tehát mugliismereten vannak, viszont akiket csak a kviddics, a párbajozás és a rendbontás érdekel, ráadásul meg nem is normálisak, azok jóslástanra mennek, mert ott minden hülyeséget elhisznek, plusz a házi feladatot meg lehet írni hasból. Számmisztikára pedig csak a legjobbak mennek – vigyorgott szemtelenül Lupin. Hát én lemegyek hídba... A kedves, visszafogott, nyugodt Lupin burkoltan lehülyézett. Ez szép.

Érdekes módon, mintha Lilyék egyetértettek volna vele. Mi több, Kira már rég rázkódott a visszafojtott nevetéstől. Vészjóslóan felnéztem Lupinra, aki még mindig szórakozott azon, hogy egy kategóriába tartozok Potterrel meg Blackkel. Ez nekem sok. Na, ha ti így, én is úgy. Felfaptam a táskámat, aztán megszólaltam olyan ártatlanul, ahogy csak tudtam:

- Bocsi, most mennem kell. Megígértem Rockynak, hogy tovább baszé... vagyis beszélgetünk.
Aztán megfordultam, és angyalian az ajtó felé vettem az irányt. Csak úgy kiabálták túl egymást a hátam mögött:

- Még nem mehetsz el!
- Mi volt az Scottal?
- Mit csináltatok?
- Miért késtél?
- Állj már meg!
- Elkések jóslástanról! – intettem hátra vigyorogva, de nem néztem vissza. Ebédnél első dolguk lesz letámadni. Mármint Lilyéknek. Potterrel meg Blackkel beszélek az órán. Nem gond. Eszem ágába se volt most megkeresni Rockyt. Az ebédnél úgyis találkozunk, és most úgyse lenne időm megtalálni. Elindultam megkeresni a jóslástan termet. Nem is néztem hova lépek, csak sétáltam, és arra gondoltam, hogy mennyi mindent kell még megcsináljak:

1. Túlélni az órákat.
2. Megebédelni lehetőleg egy darabban.
3. Elmenni McGalagonyhoz.
4. Elmenni a bagolyházba.
5. Elmenni kviddicsezni.

Kábé ennél a résznél gyalogoltam neki valakinek. Hogyaza... Nem tud vigyázni? Ha már én nem figyelek legalább ő! Felnéztem, hogy legalább azt tudjam kinek a női rokonságát szidjam, de a torkomra forrt az összes káromkodás. Ugyanis felettem Simon állt, és nyújtotta a kezét, hogy segítsen felkelni. Megfogtam és felhúzott. Aztán elvesztem a szemében. Ilyen szép szeme senkinek nincs.

- Bocsi, nem figyeltem – nyögtem ki az első értelmes mondatot, ami az eszembe jutott.
- Semmi baj. Én sem. – Jó... de ő legalább nem vágódott el. – Hova mész?
- Elméletileg jóslástanra – vakartam meg a fejemet. – De per pillanat azt se tudom, hol vagyok.
- A kastély másik felébe – mosolygott.
- Szívás – vontam vállat.
- Gyere, menjünk – intett a fejével.
- Hova is? – pislogtam értetlenül.
- Jóslástanra. Én is oda megyek – mondta.
- Nem mondod... – vigyorogtam.
Elindultunk arra az irányba amerről jöttem. Túl nagy ez a kastély nekem...
- És milyen volt az első heted? – fordult felém Simon.
- Ne is mond... Zsúfolt.
- Miért?
- Hát, lássuk csak. Felhúzott egy mardekáros kis liba, aztán a gyengélkedőn kötött ki. Legyőztem kviddicsben Blacket, büntetőmunkán voltam, kaptam levelet a volt osztálytársaimtól, aztán örömömben letámadtam Pottert és Lupint. Aztán persze magyarázkodhattam Lilynek meg Kirának. Lejárattam magam Dumbledore előtt, plusz meg ma összefutottam a volt barátommal, akivel rendeztem az én meg az ő kedves barátainak egy jelenetet, mert már nagyon idegesített Potter, aki előtt reggel véletlenül elkezdtem öltözni. Most pedig jelentkezni fogok a párbajversenyre, meg a kviddicscsapatba. Szólj, ha megemésztetted – tettem hozzá vigyorogva.

Simon még két percig csendben ment, aztán csak annyit mondott:
- Hűha...
Kitört belőlem a kacagás. Nem sokkolhatta ennyire. Jó, talán kicsit vázlatos volt meg minden, de minden reakcióra számítottam, csak erre nem.
- Milyen választékosan kifejezted magad – mondtam Simonnak, mikor kicsit lenyugodtam.
- Nem volt jobb ötletem – mondta lazán. – Különben meg örülök, hogy beszéltünk.
- Aha. Én is – mosolyogtam. – Nem tudod, hány óra van?
- Nyugi. Jóslástanra tíz perccel később megy mindenki, mert addig úgysem tudsz bemenni.
- Csak mert ma már úgyis sikerült lekéssem az első órám – motyogtam magamnak.
- Itt balra – mutatta az utat. – Mindjárt ott vagyunk.
- Ha te mondod.
- Én – vigyorgott.
- Hé, White! Várj már meg! – hallottam egy kiáltást a hátam mögül. Aztán lefékezett mellettem a tekergők két tagja.
- Szia Night – köszönt Black Simonnak. – Hol kaptad meg? – bökött felém.
- Összefutottunk – vigyorodot megint el.
- Szó szerint... - morogtam az orrom alatt.
- Örülok, hogy megtaláltad nekünk – húzott el Potter. – Ez az ifjú kviddicstehetség tartozik nekünk egy magyarázkodással.
- Nem tartozok semmivel – próbáltam kiszabadítani magam Potter és Black kezei közül. – Simon, légyszi segíts! – néztem rá, mikor éreztem, hogy ezektől nem szabadulok.
- Simon? – húzta el az orrát Black. – Őt bezzeg tudod a keresztnevén szólítani...
- Naná! – vágtam rá. Valahogy nem jön a számra az, hogy Night. De a Sirius se. Azt aláírom, hogy Black is jóképű, de ugyanakkor az is biztos, hogy nem bírna ki egy napot villogás nélkül. – Engedjetek már el!
- Night, el kell mondanod, hogy csináltad – csóválta a fejét Potter. – Jenifer White a keresztneveden szólít...
- Én mázlista – mosolygott rám Simon.
- El se tudjátok képzelni, mennyi mindenkit szólítok a keresztnevén – replikáztam. – Itt is látszik mennyire nem ismertek.
- Például Scottot? – vonta fel a szemöldökét Black.
- Igen! Például őt! De ha nem engedtek el valamelyikőtöket úgy megátkozom, hogy a saját anyja nem fogja felismerni... – fogadkoztam.
- Jól van, jól van, jól van, rendben! – engedett el Black. – Ülsz velünk? – kérdezte csaknem kedvesen.
- Aha – ráztam meg a fejem. Sirius Black kedves? Velem? Jé...

Közben odaértünk a jóslástanteremhez felvezető létrához. Itt keveredve voltak az osztályok, tehát minden házból voltak diákok. Már kinyílt a csapóajtó. Egyenként felmásztunk, aztán célba vettük a leghátsó puffokat. Simon a hozzánk legközelebb levő asztalhoz ült két másik hollóhátas lánnyal. Nem vagyok gyilkos hajlamú, de ha továbbra is így bámulják, foglalhatnak helyet az intenzív osztályon, mert egy ép csontjuk nem marad...

- Jó jövőt mindnyájatoknak, kedveskéim – szólalt meg a homályban egy nagy, terjedelmes fekete folt. A hangja idegesítően mézesmázos volt, és amikor előlépett a sötétből, azt hittem rosszul leszek. Ez a nő kész förtelem! Rettentő kövér, a rövid vörös haja feltupírozva állt a feje tetején, hatalmas kocka alakú szemüveget viselt, majdnem átlátszó seszínű ruhát, és a nyaka meg a karja tele volt aggatva mindenféle szirszarral.

- Nem kell ilyen feltűnően megbotránkozni White – duruzsolta a fülembe Black. – Adok egy tanácsot. Ha túl akarod élni ne nézz oda...
- Életemben először egyetértek veled Black – nyögtem.
- Idén még jobban megismerhetitek ezt a nagyszerű tudományt. Kedveseim, minden asztalon van egy üveggömb – Mintha nem látná mindenki... – , kérlek, nézzetek bele, és szembesüljetek a jövőtök titkaival.
- Én gömb nélkül is látom a jövőmet... – morogtam. – Hirtelen felindulásból elkövetett emberölés miatt bezárnak az Azkabanba...
Potter a nagy egyetértésében majdnem megfulladt a röhögéstől. Jajj ne. A drága tanárnő észrevette, és elindult felém. Mindenki az osztályból rám figyelt. A tanárnő megállt előttem, és csilingelő hangon megszólalt:

- Ha jól sejtem te vagy az új diák, igazam van kedveském? – a hideg végigfutott a hátamon.
- Milyen okos a tanárnő – nyögtem ki, miközben ügyeltem, hogy megtartsam az egészséges három méter távolságot. A puffommal minden egyes lépésével egyet ugrottam hátra, egész addig, amíg neki nem ütköztem Blacknek. Aztán az a hústorony felém hajolt, és belenézett előttem a gömbbe. Megcsapott valami büdös szag, ami szerintem a parfümje volt, keveredve az izzadsággal. Pfúj... Már egészen nekidőltem a hátammal Black mellkasának, de még így is túl sok volt a látóterembe a tanárnő. Drága háttámaszom megfogta a derekamat, és közelebb húzott magához, amilyért most végtelenül hálás voltam, de éreztem, hogy élvezi a helyzetet. Nem bánom, inkább Black, csak ez a nő (?) tűnjön már el innen! Komolyan, a végén elbőgöm magam.

- Nagyon érdekes jövő áll előtted – próbált produkálni valami titokzatos hangnemet. - Kérlek, nézz bele a gömbbe, és tárd fel a titkokat.
Ez most ugye nem azt jelenti amit gondolok? Na ne... Mentsen meg valaki! Én innen el nem mozdulok, pláne nem a tanárnő irányába...

- Mondd csak kedvesem, mit látsz? – fordult felém a százötven kilójával a tanárnő. Átnézve a válla fölött próbáltam valami menekülőutat keresni. A többiek arcán látszott, hogy nem lennének a helyemben. Black még jobban magához szorított, én pedig elkezdtem mondani, ami épp eszembe jutott. Hát végül is, az én csodás jövőm gömb nélkül is világos...
- Ahogy én látom, az életemre most egy felhő vetül. Egy hatalmas, fekete, a tetején piros felhő, ami nem enged tiszta levegőhöz jutni... – milyen szépen meg tudom fogalmazni a tanárnő mivoltát, nemdebár? – Aztán mikor végre megszabadulok ettől az undorító gondtól, az életem egy gyönyörű fordulatot vesz. Csupa kiválóra leteszem a vizsgákat, és az aurorparancsnokság vezetőjévé kineveznek. – Na, most hogy tovább? Ránéztem Potterre, és elvigyorodtam. - Aztán megrendezem Potter harmadik esküvőjét, és segítek neki eltussolni a sok gyermektartási díjat... Az utam megint a Roxfortba fog vezetni, mert kineveznek igazgatóvá, így a helyemre az aurorparancsnokságon Lily Evans fog lépni, aki addigra boldog házasságban fog élni Sirius Blackkel, és lesz 13 gyerekük. Aztán tíz év múlva a helyemet átadom Remus Lupinnak, aki addig aligazgató lesz és átváltoztatástan tanár. Ezután meglátogatom Kira Lupint és Alice Longbottomot a Szent Mungóban, ahol ők lesznek az irányítók. Végül visszatérek a szülőföldemre az iskolában megismert férjemmel, építek egy nagy házat és boldogan élek, amíg meg nem halok – fejeztem be a jövőm vázlatos leírását. A tanárnő még méregetett egy darabig, aztán megfordult és csöpögő hangon megszólalt:

- Folytassátok csak kedveskéim, folytassátok
Mikor már 10 méter távolságon kívül volt a tanárnő fellélegeztem. Ilyen élményből nekem egy is sok.
- A 13 nem sok egy kicsit? – Ijedtemben ugrottam egyet a széken. El is felejtettem hogy még mindig Black karjai közt vagyok.
- Nem hiszem – mondtam, miközben az ujjait szedegettem le eggyenként a derekamról. Mikor már harmadszorra is visszatette, kicsit besokalltam – Engedj már el Black! – sziszegtem.
- Ne mondd, hogy nem vagy jó helyen – hallottam, hogy vidul a fejem felett.
- Dehogynem, nagyon jó helyen voltam addig, amíg ez a tanárnő itt volt. De most hála Merlinnek elhúzott, én pedig visszakerülhetek a helyemre. Úgyhogy engedj el, mert akármilyen hálás vagyok, úgy tökön rúglak, hogy akkorát repülsz, mint ide Jeruzsálem.

Kelletlenül elengedett, én pedig elterpeszkedtem a puffomon, és rámosolyogtam Simonra. Ő is visszamosolygott, de aztán az a két liba mind szólítgatta, és elfordította a fejét. Nem átkozom meg, nem átkozom meg...

- Miért pont Sirius? – hallottam egy mérges hangot. Felnéztem és Potter cseppet sem nyugodt arcát láttam.
- Parancsolsz? – kérdeztem.
- Miért Sirius Lily férje? – kiabált csendesen. Ja, hogy az...
- Peter mellé mégse rakhattam – méltatlankodtam.
- White!
- Le ne ordítsd a fejem hé!... Ha arra vagy kiváncsi, azért nem mondtam, hogy te leszel a férje, mert ha te nem röhögsz, nem szúr ki a tanárnő, és akkor nem kellett volna elviseljem a büdös kölnijét...
- Megnyugodtam – mondta látható megkönnyebbüléssel. - Már azt hittem Lilynek tetszik Sirius...
- Hát ami azt illeti.... – vigyorogtam, de látva Potter arcát meghúztam magam. – Csak vicceltem.
- Mondjatok egy témát – mondtam , miközben elnyúltam az asztalon.
- Scott – vágták rá egyszerre. – Mi volt az reggel? – kérdezte Black.
- Elmondom... – egy nagyot sóhajtottam és elkezdtem darálni, mint a bemagolt dögunalmas szöveget. - Rocky két évvel ezelőtt átjött a Durmstrangba cserediákként, és összejöttünk. Reggel elsőre meg sem ismertem, csak akkor jöttem rá, mikor rákérdezett, hogy a Durmstrangból vagyok-e. Örültünk egymásnak és kész.
- Aha... Örömötökben smároltatok? – kérdezte szkeptikusan Potter.
- Nem. Azt miattatok csináltuk – vigyorogtam.
- Mi?? – hihihihi...
- Kiváncsiak voltunk, hogy reagáltok – mondtam ártatlanul. – A Durmstrangban is eljátszottuk ezt. Matték ugyanígy kiakadtak. Aztán képzelhetitek mi volt, mikor elmondtuk, hogy direkt azért csináltuk, hogy bosszantsuk őket... – itt már leplezetlenül vigyorogtam.
- Tudod te mennyi erőfeszítésembe került, hogy leállítsam Siriust? – reklamált Potter.
- Nem – vontam vállat. – De nem tudjátok milyen jó volt végignézni, hogy azt se tudjátok, mi van...
- Azt ugye tudod, hogy Lily legkevesebb büntetőmunkára küld, hogy szórakoztál rajta? – kérdi Black.
- Nem csak rajta – vigyorogtam gonoszul. – De megérte. Különben miért kellett leállítson Potter?
- Nem lényeg – intett le Black.
- Jó – hagytam rá. – Mikor csengetnek ki?
- Még tíz perc – dörmögte Potter.
- Akkor költsetek fel – mondtam, és lehunytam a szemem.