Puff. Sikítás. Egy normális reggelem nem lehet?! Nevetés. Mi olyan vicces baszki?! Elhúztam a függönyt, hogy megnézzem, mi történik. Érdekes látvány fogadott...
- Potter, te mi a faszt keresel itt?! Ez még mindig a lányok hálóterme!
- Nyugi, White, nem hozzád jöttem...
- Épp ettől félek!
Aztán engem is elkapott a nevethetnék. Potter a földön fetrengett, felette pedig az ágyon ott volt Lily paprikavörös arccal. Alice és Kira pedig vigyorogva mutogattak az éjjeliszekrényemre. Ott díszelgett a nagy rendetlenség tetején egy csokibéka, mellette pedig egy levél. Először a levelet bontottam ki. Elállt a lélegzetem. A papíron hosszú, dőlt betűkkel ez a szöveg állt:
Kedves Jeny!
Örülök, hogy tetszem magának.
Albus Dumbledore
Kacagva nyúltam a csokibéka után. Kinyitottam, és a képen (minő meglepetés... ) kedvenc igazgatóm állt. Itt ért utol a röhögőgörcs. A nagy nevetésben meginogtam, és elterültem Potter mellé a földön.
- Ennyire hiányoztam? – gúnyolódott.
- Te hülye! Megígérted, hogy titokban tartjuk - játszottam a hülye libát. Lily is beszállt a
játékba.
- Megcsaltál? Hogy tehettél ilyent? Pedig én hittem neked! - majd tetetett sértődöttséggel hátát fordított.
- Várj szívem! Nem úgy van, ahogy gondolod! - térdelt fel Potter. - Engem ez a csitri nem érdekel.
- Csitri? Hát ennyit jelentettem neked? Most nagyon megbántottál. Menj csak a drága
Lilykédhez, én megleszek egyedül is!...
- Kösz aranyom, hogy ilyen megértő vagy - majd ártatlan pofával folytatta tovább. -Legalább te tudod már, hogy mennyire szeretem.
- Elég legyen már, térjetek vissza a valóságba! - szólt közbe Kira. - Jenynek új hódolója van.
Erre hozzávágtam egy párnát. Vajon Dumbledore most mit gondolhat? Jaj nekem...
- Na és ki az? - kérdezte Lily kíváncsiságtól csillogó szemekkel.
- Nem fontos – próbáltam kitérni a válasz elől, de akkor Potter megszerezte a levelemet. Az arca híven tükrözte az érzéseit: kíváncsiság, értetlenség, káröröm. Ez nem lesz jó...
- White, neked mióta jönnek be az öreg, hosszú szakállú pasik?
- Fogd be, vagy úgy megváglak, egy hétig aprószeget szarsz!
- Milyen szép szókincsed van!
- Meghalsz!
- De ha...
- Tényleg, te mit is keresel itt? – vágtam közbe és próbáltam terelni a témát. – És mivel ijesztetted így meg Lilyt?
Itt Lily valami oknál fogva elvörösödött és Potter arcán egy sármos vigyor terült szét. Kira meg Alice úgy döntött ők inkább lecsattognak a klubhelyiségbe, így csak hárman maradtunk. Potter eközben leült Lily ágyára, de nem látszott, hogy válaszolni akarna. Hát ja. Miért is tenné? Végül is, nekem mindegy. Ha így nem megy, nekem másképp is megfelel. Mire mennék négy év nélkül a fiúk között... Felálltam, majd nem törődve Lily „hamostitthagyszkinyírlak” pillantásával, bemasíroztam a fürdőbe, de az ajtót résnyire nyitva hagytam. Aztán, mert jobb dolgom úgy sem volt, leültem a fal tövébe és élveztem a műsort...
Csattanás.
- Csak azért kaptad, mert nem volt kellemes élmény a vigyorodra ébredni!

Hoppáré... szegény Potter. Na igen, a szerelem vakká meg hülyévé tesz...

- Na de Lily!

Potter lelilyzte Lilyt. Erre kíváncsi vagyok...

- Mi van?
- Kérdezhetek valamit?

Csend. Hajrá, Lily! Hajrá, Lily!

- Igen.
- Amit tegnap mondtál az igaz?

Ajajj. Idáig érzem, hogy Lily elvörösödött.

- Igaz...
Na, vége a gyereknapnak Potter. Ma nem fogod megkapni a barátnémat. Most nem. Hatalmas vigyorral a pofámon kinyitottam az ajtót és a szétrebbenő Potter meg Lily felé néztem.
- Asszem eleget hallottam – mondtam ártatlanul. – De máshogy nem mondtátok volna el.
- Te hallgatóztál? – kérdezte az egyre jobban vörösödő Lily. Hát persze... de vajon most a dühtől vagy a zavartól ilyen? Annyira aranyos. Hehe...
- Nyilván – vigyorogtam. Aztán meg mielőtt még eszébe jutna leordítani, átspuriztam a földön fekvő ruháimhoz, és öltözni kezdtem. Miközben a térdig érő farmeremet kerestem, azon filozofáltam, hogy kéne válaszolni a levelemre. Ahogy ismerem Deant a végén tényleg eljönnek. Még csak az kéne...
- Ö... Jeny... – nyögte Lily. Hátrafordultam. Ebbe meg mi ütött? Most nem csináltam semmit. Tényleg nem!
- Mi van? – milyen elmés kérdés. Ránéztem Potterre. Hopszika. Most kapcsoltam. Potter még mindig a szobába van, én pedig nagyban öltözök. Ajajj... Megint ránéztem Potterre. Nem úgy tűnt, mint akit zavarja a dolog, nyugodtan méregetett.
- Át kell szokjak a Roxfortra... – motyogtam, majd gyorsan felkaptam magamra egy polót. De nemhogy csendbe maradna, Potter elkezdett kommentálni... Ilyen szerencsém is csak nekem van.
- Irigylem a durmstrangosokat – húzta kaján mosolyra a száját. – Holnap hívom Siriust.
- Perverz – vágtam hozzá a csokibékás kártyámat. Tehetek én róla, hogy megszoktam?! – Na , húzd el innen a csíkot szívem, mert nem állok jót magamért!
- Nem azért, de szerintem tényleg fog szólni Blacknek – mondta kárörvendve Lily, miután Potter lazán kisétált. – Ez nem a Durmstrang bogaram.
- Mondj újat – morogtam, majd felkaptam a táskámat és lementem a klubhelyiségbe. Alice és Kira mellett sajnos ott virítottak a tekergők is. Ráadásul Potter meg Black nagyon vigyorgott. Affene...
- Meg ne szólalj! – sziszegtem, majd lecsaptam magam Lupin mellé.
- Ugye Potter csak hülyéskedett, Jeny? – ez volt Kira.
- Persze! Nem hiheted el! – így Alice.
- Nem hazudok! – Potter.
- Nem igaz, hogy lemaradtam! – Black.
- Nyugodjatok le – Remus.
- Ne már! – Black.
- Na most untam meg – pattantam fel. Könyörgöm, ne gyertek utánam... Jó leszek mami, de ehhez most fáradt vagyok... Vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot, és sipirceltem a portrélyuk felé.
Letámolyogtam a Nagyterembe és leültem egy csapat hatodéves fiú mellé. Tudtam, hogy egy ideig ott biztonságban vagyok.
- Sziasztok! Bocsi, hogy ideültem, de éppen menekülök a barátaim elől – magyaráztam.
- Semmi baj – vigyorgott az egyik barna hajú, zöld szemű srác. Olyan ismerős... csak tudnám honnan... – Nem zavarsz. Különben Rocky vagyok.
- Jeny – mosolyogtam.
- A többiek: Jack, Alden, Rob és Henry – mutatta végig őket.
- Ha megint menekülsz, ebédnél is itt leszünk – somolygott Alden.
- Megkaplak nyugi – hihi... de rendesek.
Előhalásztam a táskámból pennát és pergament, megkentem magamnak egy kenyeret és nekiültem levelet írni. De a „Drága hülye volt osztálytársaim!” megszólítás után elakadt a tudomány.
- Mi a fenét lehet egy csapat fiúnak levélben írni? – fordultam az új barátaimhoz.
- Attól függ kik azok – mondta tele szájjal Rocky.
- Egy halom hülye a Durmstrangból – foglaltam össze a tulajdonságaikat kapásból. Jack és Alden belekacagtak a narancslevükbe, Rob csak vigyorgott, Henry elmerült egy hugrabugos lány bámulásában, de Rocky értetlenül nézett rám.
- Te a Durmstrangból vagy? – kérdezte.
- Igen... – mondtam, de akkor leesett. Hiszen ő...
- Rocky?
- Jeny?
Ha valaki nem tudja, mi van velünk, komplett hülyének gondolnának. Ugyanis Rockyval egyszerre felálltunk, megöleltük egymást, aztán felkapott és megpörgetett.
- Mióta vagy itt? – kérdezte mosolyogva.
- Idéntől. De megváltoztál... – vigyorogtam.
- Te is – adott egy puszit az arcomra.
Aztán valaki megköszörülte a torkát. Megfordultam, és szembe találtam magam a barátaimmal. Hehe, de hülye pofát vágnak. Aldenék nem kevésbé. Itt van értetlenség tátti...
Lily várakozón rám nézett. Nem szívem, azért se mondom el. Legyetek csak kíváncsiak. Gonosz vigyorral az arcomon felkaptam a táskám meg a levelem és kiráncigáltam Rockyt a Nagyteremből. Mikor elhaladtam kedvenc barátnőim mellett, csak annyit mondtam:
- Találkozunk SVK-n! – aztán nevetve továbbhúztam Rockyt.
Az ajtóban még egyszer hátranéztünk. Elégedetten veszem tudomásul, hogy még mindig csak tátognak mint hal a vízben. Odafordultam Rockyhoz:
- Rendezzünk nekik jelenetet? – kérdeztem nagyokat pislogva. Láttam rajta, hogy tudja, mire gondolok. Hát hogyne tudná... Mennyit csináltuk ezt már, ha fel akartuk idegesíteni a barátainkat. Cép emlékek...
- Mindenképp – vigyorgott. – Legyen, amit osszanak – mondta, majd elkapta a derekamat és közelebb húzott magához. Nem ellenkeztem, hanem a karomat a nyaka köré fontam, miközben ügyeltünk, hogy mindent lássanak. Aztán úgy tett, mintha belecsókolt volna a nyakamba, miközben pedig végig kommentálta a helyzetet:
- Nézd meg, milyen képet vágnak. Esküszöm, jobban szórakozok, mint amikor Rogerékkel párbajoztunk...
- Mocsok – mondtam, miközben úgy tettem, mintha a füle mellé adnék egy puszit. – Annál semmi nem jobb.
- Akkor most figyeld meg Pottert meg Blacket – mondta, és lesmárolt. Visszacsókoltam, és elkezdődött a „ ki botránkoztatja meg legjobban a barátainkat” versenyünk. A szemem sarkából figyeltem Lilyéket, akikben eddig már meghűlt a vér. Aldenék detto. Ezzel szemben Potter valamit nagyon mondott Blacknek aki szerintem most vagy engem, vagy Rockyt a pokolra kíván. Vagy mindkettőnket... Hehe...

Ez a produkció mindig meghozta a kívánt hatást. Igen, Rockyt rég ismerem. Két évvel ezelőtt a Durmstrangban töltött két hónapot cserediákként. Mi voltunk az ottani barátai, és egy hónapot jártam is vele. Akkor is mindig ezt csináltuk, mert Matték ugyanígy reagáltak. Elsőre. Aztán mikor megmondtam nekik, hogy speciel az ő számukra volt a mi magánszámunk, Nick majdnem kiátkozott a szobából. De aztán Rocky vissza kellett jöjjön a Roxfortba és barátokként elváltunk. Azóta nagyon megváltozott. Nem csoda, hogy nem ismertem meg.
Na, asszem ennyi elég volt az idegeiknek. Leszakadtam Rockyról, belekaroltam és elhúztam a park felé. Mikor kiértünk egyszerre tört ki belőlünk a kacagás.
- Ez nem volt semmi – mondta könnyes szemmel Rocky. – Mikor visszamegyek, tuti szétátkoznak, de ezért megérte.
- Szerintem is. Ahogy veszem észre, nem sokat meséltél rólam. Még Henry is leszedte a szemét a hugrabugos tündérkéjéről.
- Naná, hogy nem mondtam semmit! Kiakadtak volna, ha meghallják, hogy egész este a tanárod szobájában voltunk, mert elhitetted vele, hogy halálfaló az igazgató – húzta gonosz mosolyra a száját.
- Hé! Te se voltál szent! – kontráztam. – Mégis, ki mondta annak a másodévesnek, hogy átváltoztatástan helyett sexelméletet fognak tanulni a pincében?
- Annak nem hiszem, hogy ellenére lett volna... – morogta.
- Még mindig ugyan olyan idióta vagy, mint régen – fejtettem ki a véleményemet kedvesen és átöleltem. – Hiányoztál – mondtam csendesen.
- Te is nekem...
Így álltunk csendben, ölelkezve nem is tudom mennyi ideig. Csak akkor kaptam észbe, amikor a tekintetem rátévedt az órámra. Tíz perce órán kéne legyek. Szuper. A tanár ki fog nyírni. De ha már úgyis kések, akkor mindegy, hogy tíz percet vagy többet.
- Asszem én most megyek órára – bontakoztam ki az ölelésből. Adtam még egy puszit neki, majd elindultam a terem felé. Mikor odaértem, még egyszer ránéztem az órámra. Csodás. Mindjárt 20 percet kések egy nemtudommilyen tanár órájáról. Vettem egy mély levegőt és benyitottam.