Nem is emlékszem, mit csináltunk bájitaltanon. Szerencsére a tanár nem nézte meg a mi munkánkat, mert biztos volt benne, hogy Lily tökéletesen elkészítette.
Én még mindig azon gondolkozok, miért húztam olyan könnyen fel magam. Most biztos azt gondolják, én is olyan hülye liba vagyok... Miután vége lett az órának, elsőként hagytam el a termet, és húztam el a Nagyterembe ebédelni. Öt perc késéssel befutottak a lányok és a tekergők is. Mellém Alice ült le. Valamiért jól esett, hogy egyikük sem hozta fel a témát.
Viszont látszott rajtuk, hogy este úgyis kiszedik belőlem, úgyhogy lélekben már készülök a beszélgetésre. Ebéd után még volt egy LLG óránk, aztán pedig feltámolyogtunk a klubhelyiségbe. Mivel még csak első nap volt, a tanárok nem adtak fel leckét, így csak szépen elnyúltunk a fotelekben és beszélgettünk. A lányok meséltek az iskolában töltött éveikről, hogy mik történtek velük. Ahogy körbenéztem, elkapott az érzés, amit sokszor éreztem: rajzolnom kell. Tehát elővarázsoltam egy rajzlapot és ceruzákat, aztán egy fél óra múlva már kész is volt a művem: Alice, Lily meg Kira ülnek a fotelekben és mosolyognak, a háttérben pedig egy csoport elsőéves ácsorog. Aztán lerajzoltam külön-külön a lányokat.
Alice-t egy könyvvel a kezében, Kirát aludni mágiatörténeten, Lilyt pedig jelentkezni bájitaltanon. Mire végeztem, befutott Potter és belekiabálta a tömegbe:
- Kviddicsválogatás szombat reggel kilenckor a pályán! - ordibálta, majd, mint aki jól végezte dolgát leült Lily mellé. Az csak fáradtan sóhajtott, aztán felkelt és elindult a lányok lépcsője felé, Potter meg csalódottan nézett utána.
- Nem értem mi a baja - morogta, aztán visszatért a képére a jól ismert magabiztossága - Na, White, formában érzed magad?
- Jaja - mondtam, miközben felküldtem a rajzaimat a hálókörletbe - Black felkészülhet a vereségre.
- Ő másképp van erről meggyőződve - nézett rám - Mellesleg én is.
- Leszarom - vontam vállat - Szombaton úgyis kiderül, hogy nem Black a világ közepe.
- Mi van velem? - lépett hozzánk az említett.
- Épp a közelgő vereségedet fejtettem ki Potternek - magyaráztam neki - Még visszaléphetsz - tettem hozzá gonoszul.
Látszott hogy megértette mire gondolok, de nem zavartatta magát.
- Ja, vagy úgy... Szerintem akár már el is tervezhetjük a randinkat, mert kizárt hogy legyőzöl.
- Megszólalt a szerénység mintaképe.
- A Durmstrangban feleselni is tanítottak?
- Csak véleménykifejtés volt.
- Teli jó szándékkal.
- Pontosan.
Néhány percig még vigyorogva farkasszemet néztünk, aztán elköszöntem, és elindultam fel Lilyhez.
Benyitottam, és feltűnt valami fura. Az egyik sarokban egy elektromos gitár állt. Csak remélni tudtam, hogy ez tényleg azt jelenti amit gondolok. Odafordultam Lilyhez, aki az ágyán pakolászott:
- Kié az a gitár?
- Az enyém - válaszolt meglepetten.
- Tudsz játszani? - már nagyon kíváncsi voltam.
- Igen. A lányokkal van egy bandánk, csak hát nem igazán tudunk dalokat írni...
- De hisz az szuper! Engem is bevesztek? Ki min játszik? Majd én írok számokat! - hadartam el. Imádom a zenét.
- Hé! Persze, hogy beveszünk - mondta mosolyogva Lily.
- Yesss... - vigyorogtam győzedelmesen.
Még az este lementünk a Szükség Szobájába és megtartottunk az első próbát. Szerencsére a lányok tudtak kottából játszani, így nagyon jól szórakoztunk. Csak akkor volt baj, mikor észrevettük, hogy már 12 óra is elmúlt. Rohantunk vissza a klubhelyiségbe, de talán túl hangosak lehettünk, mert egyenesen belénk futott a gondnok. Igy aztán megkaptuk az idei év első büntetőmunkáját.

***

A büntetőmunka miatt másnap este nem tudtam gyakorolni a szombati válogatásra. Miután Lily siránkozási rohamai is lejártak, hogy prefektus létére megbüntették, rá tudtam venni őket, hogy lejöjjenek velem a pályára. Tehát szerda este órák után elvettem a seprűmet, és Kira, Alice meg Lily társaságában elindultunk gyakorolni.
A pályára érve kisebb meglepetésben volt részem: a Griffendél hiányos csapata is ott volt.
- Jajj ne!... - nyögte Lily amikor észrevette Pottert.
- Most ne fordulj vissza! Legalább az én kedvemért ne! - fogtam könyörgőre a dolgot. Hatott, ugyanis Lily egy nagyot sóhajtott, majd fapofával követett. Én pedig még mindig azon gondolkozok, hogy mi a fenét keresnek ezek itt... hiszen nincs edzés... nem érdekel, tőlük ugyanúgy tudok gyakorolni. Lazán elindultam a pályára, és még láttam, hogy Kira leült a lelátón Lupin mellé. Akkor lefékezett mellettem Potter.
- Mi szél hozott, White? - kérdezte
- Mintha nem tudnád. Inkább ti mit kerestek itt?
- Ugyanazt, mint te.
- Milyen frappáns válasz - jegyeztem meg.
- Tapmancs, megjött az ellenfeled! - kiabált hátra, mintha nem is hallotta volna, amit mondtam. Fél perc múlva már Black is ott lebegett előttem.
- Mutasd meg mit tudsz, szívem - húzta mosolyra a száját.
Nekem sem kellett kétszer mondani, felszálltam a seprűmre, és már el is húztam mellettük. Az első meglepetés után követtek. Hirtelen megállítottam a seprűmet, így Black majdnem nekem jött. Igazság szerint arra voltam kiváncsi milyen jók a reflexei. Tudni akartam olyan jó-e, mint ahogy azt mondják. Nem akarok könnyű győzelmet. Ahogy látom, nem érti ezt miért csináltam. Pech. Nem nekem. Neki. Végül megszólalt:
- Verseny: szerelés, megtartani a kvaffot, gól. Benne vagy?
Kicsit még gondolkoztam, aztán csak ennyit válaszoltam:
- Én nyerek.
És kezdetét vette kétszemélyes versenyem Blackkel. Meg kell hagyni, tényleg jó hajtó. De nálam nem jobb... Milyen szerény vagyok ma... Black odarepült Frankhez, magyarázott ott valamit, aztán miután az bólintott, visszarepült hozzám.
- Franknél a kvaff, James a bíró. Nincs elfogultság – mondta egy magabiztos mosollyal.
- Előre sajnállak.
- Ó, White, te is tudod, hogy semmi esélyed, nem kell erőltetni - Pff.... alábecsülsz szivi.
- Kezdjük és ne pofázz.
- Ok. Mikor James sípol kezdődik.
Odarepültünk Potter és Frank mellé. Potter kezébe volt a kvaff, így Black a jobb oldalára, én pedig a balra irányítottam a seprűm.
- Mikor feldobom a kvaffot, fél percig még itt kell maradjatok, amíg Frank elmegy vele. A szabályok asszem világosak. Semmi csalás, vagy mittoménmi... – játszotta a bírót Potter – Akkor három, kettő, egy...
Sípolt, majd feldobta a labdát. Frank elkapta, és elhúzott mint a vadlibák... Teljen már le az a fél perc! Sípszó. Egyszerre indultunk Blackkel Frank nyomába. Miközben közelítettünk felé, úgy viselkedtünk mint az ovisok. Black mind állta el az utamat, én pedig mindig berepültem elé, amikor valami mutatványra készült. Táncoltunk egymás idegein, de mégis vigyorogva fogadtuk amikor a másik szekál, nem volt vérre menő küzdelem. Aztán mikor utolértük Franket, egymást túllicitálva próbáltuk elterelni a figyelmét a másiknak. Hogyaza.... Black majdnem leszerelte Franket. Eddig jártam templomba, de hogyha most veszítek istenbizony átmegyek buddhistába... Lefékeztem, aztán újult erővel kezdtem ostromolni Franket. És, mintha forgatókönyv alapján mentek volna a dolgok, egy rossz pillanatban, kikaptam a kezéből a kvaffot, és már húztam vele a karikák felé. Black pedig miután az első csodálkozását kiheverte, üldözőbe vett. Na Merlin, most ne hagy cserben! Már csak 50 méter a karikáktól, de az én kedves kicsi ellenfelem már a nyomomban van, és feltett szándéka megszerezni a kvaffomat... Nem adom! Már csak 30 méter... Na most vagy soha. Belehúztam, és mikor már Black mellettem volt, elhajítottam a kvaffot. A piros labda egy gyönyörű ívet írt le, és csont nélkül beletalált a középső karikába. Hatalmas megkönnyebbüléssel fordultam meg, és célba vettem a pálya szélén álló barátaimat.