Hé, Enna! – kiáltott valaki a hátam mögött. Éppen a könyvtárból jöttem ki, de nem azért mentem oda, hogy olvassak. Blacken gondolkodtam, s azon, hogy miért ilyen közvetlen velem.
A kiáltásra hátra fordultam. Lily Evans sietett felém. Kíváncsian tekintettem rá, érdekelt mit akar.
- Öhm… Dumbledore akar beszélni veled. Azt mondta, hogy ezúttal „csokibéka”. Te érted, hogy ez mi akar lenni?
- Igen, értem – bólintottam. Ez a jelszó volt az igazgató irodájához.
- Csak ennyit akartam – mondta a vörös hajú prefektus lány, majd elhúzott mellettem. Én is elindultam Dumbledore irodájához. Útközben nem találkoztam senkivel, s ennek kimondottan örültem. Már több, mint egy hónap telt el azóta, hogy Malfoyék úgy elbántak velem, de még mindig megvolt a visszhangja. A mardekárosok szeretettel játszották el jelenlétemben is az esetet. De aztán lassan lenyugodtak a kedélyek és minden a megszokott módon folytatódott.
Már december elején jártunk, az első hó is lehullott, a park úgy nézett ki, mintha fehér vattacukor borítaná.
Black meg nem változott. Persze bocsánatot kért, hogy olyan dolgokat mondott nekem. Megbocsátottam neki, de én nem kerestem a társaságát. Ő annál inkább az enyémet. Sokszor volt, hogy amíg tanultam vagy olvastam ő mellém telepedett és megállíthatatlanul beszélt. Szépen, csendben végighallgattam, néha közbevetettem egy „igent” vagy egy „igazánt”, de többet nem szóltam hozzá. A többi griffendéles meg látszólag megszokta, hogy Black szóba áll velem, nem is érdekelte őket. Persze volt olyan, aki ferde szemmel nézett rá. Például a lányok, akikkel nem foglalkozott az iskola legnépszerűbb fiúja. Vagy éppen Potter, aki meg azért mérgelődött, mert a legjobb haverja más társaságát is keresi. Nem, nem vesztek össze miattam, de látszott Potteren, hogy idegesíti az, hogy Black velem (jobban mondva hozzám) beszél.
Ilyen dolgok jártak a fejemben, mikor megérkeztem Dumbledore irodája elé. Kimondtam a jelszót, s felléptem a kőszörny mögötti spirálisan mozgó lépcsőre.
Kopogni készültem, de mikor felemeltem az öklöm az igazgató nyugodt hangja beinvitált:
- Jöjjön be, Miss Hamilton!
Lenyomtam a kilincset, s beléptem a szobába. Dumbledore ugyanúgy ült, mint amikor legutóbb otthagytam. Majdnem megkérdeztem tőle, hogy hogyan lehetséges az, hogy a pókok még nem fonták be.
- Ülj le – mutatott az igazgató a székre.
Kicsit izgultam, de olyan nyugodt arccal foglaltam helyet, mintha csak egy baráti beszélgetésre jöttem volna.
- Hallgatom, professzor – mondtam, miközben próbáltam kissé remegő hangomon uralkodni.
- Csak azért hívtalak ide, hogy megmondjam, büszke vagyok rád – mondta mosolyogva Dumbledore. Kék szemei jóindulatúan csillogtak, én meg egy megkönnyebbült sóhajtottam.
- Büszke vagyok, mert nem szegted meg az ígéreted, s nem használtad a tiltott varázsigéket.
- Öhm… köszönöm, igazgató úr – mondtam meglepődve. Szinte el is felejtettem a könyvet, ami a Tiltott Rengetegben fekszik a hó alatt.
- Szeretném megkérdezni, hogy hova rejtetted a könyvet. A pontos helyére lennék kíváncsi.
- Nem vagyok benne biztos, professzor, hogy el kéne mondanom – mondtam kicsit feleselően, ámbár tisztelettel.
- Úgy gondolod? – villant Dumbledore szeme.
- Úgy – bólintottam.
- Értem. Jó. Nem kell elmondanod. Csak még el szeretnék mondani neked valamit. Téged is érint. Az a könyv tiltott varázsigéket tartalmaz. Egy olyan személy írta, s találta fel őket, aki annak idején ide járt.
- Ide? A Roxfortba? – lepődtem meg.
- Igen. Ez a személy fekete mágus, de erre már biztosan rájöttél. Híveket gyűjt maga köré. És félek, téged is megpróbál majd behálózni.
- De miért tenné?
- Mert megtaláltad a könyvét. S azt hiheti, hogy te is szívesen lennél egy, a hívei közül, hiszen az ő igéit használtad.
- De hogyan találhattam meg a könyvet, mikor már elégették?
- Hát tudsz róla?
- Igen – bólintottam -, hallottam, amikor a professzor úr magában motyogta.
- Nem kellett volna hangosan mondanom – mosolygott az igazgató, majd folytatta. – Valószínűleg azt a könyvet valamiféle bűbáj védte, s egy bizonyos személynek újból megjelenik, még azután is, hogy elégettük. Te lettél ez a személy. Hogy miért, ne kérdezd, mert én sem tudom. De félek, hogy a fekete mágusunk már tudja, hogy valaki használta ezeket a varázsigéket. S előbb-utóbb megkeres téged.
- Értem – bólintottam. Nem féltem. Pedig kellett volna. Egy fekete mágus a hívei közé akar engem állítani. Majd meglátjuk mi alakul ki ebből az egészből.
- Csak még egy dolgot – emelte fel mutatóujját Dumbledore. – Vigyázz! Ne használj igét a könyvből, s ha a Roxforton kívül összefutnál ezzel a mágussal, ne próbálj ellenállni neki. Félek, végezne veled.
- És mit tehetnék az ellen, hogy ne találjon meg?
- Semmit. Várnunk kell, s reménykednünk. Hátha szerencsénk van, s még nem tud rólad. A könyv maradjon a helyén.
- Értettem – bólintottam, majd felálltam a székből, s a köszönés nélkül kisétáltam az irodából.

A folyosókon sétáltam csendben, a gondolataimba merülve. Szóval, egy rohadt könyv miatt vagy én is fekete mágus leszek vagy meghalok. Tök jó. Kicseszettül örültem neki. Legszívesebben falba vertem volna a fejem, hogy olyan hülye voltam, hogy használtam azokat a titkos igéket. Már csak az hiányzik nekem, hogy mindig a hátam mögé nézzek, nem követ-e egy gonoszul vigyorgó varázsló.
Nem is figyeltem arra, hogy a folyosók teljesen kihaltak voltak. Senkivel sem találkoztam össze, s ez elég furcsa volt.
Rápillantottam az órámra, s rájöttem miért nem találkozok senkivel. Már rég a hálókörletben kellett volna tartózkodnom. A kastély falain a fáklyák fénye sejtelmesen táncolt, s odakint süvítően fújt a szél. Régen besötétedett már.
Éppen egy sarkon fordultam be, amikor megláttam, hogy Hóborc (nem kell bemutatnom) a folyosó közepén lebeg, s a plafonra fúvócsővel kis papírgalacsinokat lövöldöz. Mikor észrevett színpadiasan felsóhajtott.
- Enyje, enyje. Hányós Hamilton rosszban sántikál. Talán szökni készül a kisasszony?
- Tévedsz Hóborc, Dumbledore professzortól jövök – mondtam neki unott hangon.
- És akkor mi van? Egy diáknak sem szabad sötétedés után a folyosókon tartózkodnia. Azt hiszem megyek és szólok McGalagony professzornak – mosolygott a szellem kárörvendően.
- Azt csinálsz, amit akarsz – mondtam, majd elhaladtam mellette, miközben egy kedves gesztussal felmutatta nekem középső ujját. Hol a fenében tanul ez a szellem ilyeneket? Szemem sarkából láttam, hogy elhúz az előbb említett tanár szobája felé. Engem meg nem nagyon izgatott, mit csinál. Ha kell majd Dumbledore igazolja nekem, hogy nála jártam.
Lassan megérkeztem a Griffendél klubhelyiségéhez, amikor az előttem lévő folyosón fojtott sugdolózást lehetett hallani.
- Nem, ne oda fújd, Féregfark! Mondtam, hogy ne!
- Jesszusom, mit csinálsz, Peter? Tapmancs megmondta, hogy ne oda.
- Srácok, szerintem ez nem jó ötlet. Még a végén rájönnek, hogy mi voltunk.
- Ugyan, Holdsáp barátom, ebből a kis csínyből nem lesz semmi probléma. És nem fognak rájönni, hogy mi voltunk. Senki sem látott minket kijönni, de azt látták, hogy felmentünk a szobánkba.
- Igaza van Jamesnek. Ez csak egy kis ártatlan tréfa.
- Nektek lehet, hogy az, de én prefektus vagyok. Megüthetem a bokámat vele. Meg szerintem nem is vicces, hogy ilyeneket festünk a falra.
- Szerintem meg az. Reggel majd meglátod, hogy a diákoknak is tetszeni fog. Bassza meg!
- Most meg mi van?
- Fordítva fogtam ezt a vacakot és az összes festéket a képembe szórtam. Ráadásul a szemüvegem is kék lett.
- Pancseeer – húzta el a szót valamelyik srác.
- Sirius, ez most jó így?
- Nem! Istenem, hányszor mutassam meg neked, Féregfark? Így tartsd és ide szórd a festéket.
Szívesen tovább hallgattam volna még a vitájukat, de úgy gondoltam, ideje véget vetni a kis szórakozásuknak.
Talárom zsebéből kihúztam a varázspálcámat, majd halkan elmotyogtam a „Lumos” varázsigét. Azonnal rémült hangok szálltak fel.
- Óó, ez egy tanár.
- Jaj ne! Lebuktunk.
- Én meg mondtam, hogy nem jó ötlet. Ki fognak csapni…
- Majd én lerendezem. Jó estét, tanárúr! Vagy tanárnő!
Nem szóltam semmit, jó érzés volt egy kicsit szívatni őket. Nem láthatták az arcomat, mivel varázspálcámat leengedett kezemben tartottam. Én viszont láttam a képüket. Lupin a fejét csóválta, Pettigrew kővé dermedve figyelte a megvilágított lábamat, Potter a kezében tartott festékszórót rázogatta (ami, megjegyzem, mugli eszköz volt), Black meg felvillantott egy félmosolyt, miközben kiskutya tekintettel meredt rám.
Mikor odaértem hozzájuk, végre az arcomhoz emeltem a pálcát, ők meg megkönnyebbülten felsóhajtottak.
- Picsába, azt hittük egy tanár vagy – engedte ki a tüdejéből a levegőt Black.
Még mindig nem szóltam, csak varázspálcám végét a falra irányítottam. Majd pukkadozva kitört belőlem a röhögés.
A srácok a falra egy életképet festettek. A tanárok látszódtak rajta, kifigurázva, karikatúrában. Lumpsluck feje például egy hordón ült, miközben egy pohár füstölgő valamit nyújtott át egy számomra ismeretlen tanárnak. A füstölgő anyagot a hordóhasából engedte. De ott volt még McGalagony is, aki keselyűként volt ábrázolva, s az egyik diákra csapott le. Onnan ismertem fel, hogy a keselyű az átváltoztatástan tanárunk, mivel a szeme előtt ott volt a megszokott szemüveg, s a zöld talár is fedte a madár testét. De ott volt még Frics is, aki négykézláb mászott, miközben a farkát csóválta. Ööö… a macskafarkát. Mivel a srácok azt is festettek neki. De ott volt az összes tanár is, rájuk jellemző mozdulatokkal, gesztusokkal.
- Hát ez aranyos… - nevettem, s közben a könnyeimet töröltem le.
- Én megmondtam, hogy tetszeni fog majd mindenkinek – mosolyodott el Potter. Arca tiszta kék volt, a rászóródott festéktől. Úgy nézett ki, mint egy focidrukker.
- De te mit keresel itt, Hamilton? – húzta össze a szemöldökét Lupin.
- Dumbledore akart beszélni velem – mondtam, abbahagyva a nevetést, majd más témára tereltem a szót. – Honnan jött ez az ötlet?
- Peternek is lehetnek jó napjai – vonta meg a vállát Black, s a mellette álldogáló Pettigrewra mutatott. Én bólintottam, majd kikaptam Potter kezéből a festékszórót.
- Ez mugli eszköz. Hogyan hoztátok be?
- Még év elején a táskánkban – mondta Potter unott hangon.
- Én vettem meg, de már bánom – szólt lehajtott fejjel Lupin.
- De miért ezzel? Miért nem varázslattal?
- Ez sokkal szórakoztatóbb – nevetett Black.
- Tőlem, de csak, szólok, hogy összefutottam Hóborccal, aki aztán elsietett…
- Mi folyik itt?! – csattant fel mögöttünk házvezetőnk hangja.
- …McGalagonyért – fejeztem be a mondatot.
Mind az öten a tanárnő felé fordultunk bűnbánó arccal. Olyan vékonyra húzta össze ajkait, hogy szinte nem is látszódott, hogy van szája.
- Maguk… maguk… - remegett hangja a méregtől. – Mégis mit csinálnak itt sötétedés után?
Nem szóltam semmit, csak a McGalagony mögött lebegő Hóborcra vetettem egy gyilkos pillantást. Az kárörvendően elmosolyodott, majd eltűnt az egyik fal mögött. McGalagony pillantása meg a falra esett, majd felháborodottan tátogni kezdett. Úgy nézett ki, mint egy néma kacsa.
- Mi… mi ez a mázolmány?! Mit képzelnek magukról, hogy ilyet csinálnak?! Ráadásul Maga is, Mr. Lupin! Egy prefektustól nem ezt vártam! És Ön is, Miss Hamilton!
Lenéztem a kezemben tartott festékszóróra, majd Potter fejéhez vágtam. A szemüveges fiúnak meg a fejéhez csapódó festékes flakontól keresztbe állt a szeme.
- Nem, tanárnő, én nem festettem semmit. Dumbledore professzornál jártam, s a klubhelyiségbe mentem, mikor…
- Ne hazudjon itt nekem! – rikácsolta a tanerő – Levonok 50 pontot a Griffendéltől. És büntetőmunkát kapnak. Mind az öten! Holnap tanítás után az első, második és harmadik emeleti WC-ket kitakarítják! Kézzel! Semmi varázslat!
- De tanárnő, én tényleg… - kezdtem volna tiltakozni.
- Semmi de! Most pedig induljanak a körletükbe! – kiabálta McGalagony, majd hátat fordítva nekünk visszavonult a szobájába. Még messziről is lehetett hallani zsörtölődését.
- Ezt jól megcsináltátok – fordultam a fiúk felé. – Pont arra vágytam csak, hogy lehugyozott budit takarítsak.
- Nem hiszem el! Megmondtam, hogy rossz vége lesz! – kiáltotta Lupin.
- Jól van, öregem, nyugodj már le. Örülj, hogy ennyivel megúsztad – vonta meg a vállát Black.
- Anyád! – ordította Lupin, majd sértődötten a klubhelyiség felé sietett.
- Majd megbékél – nézett kissé kancsalítva a távozó fiú után Potter. Majd ő is elindult, mellette Pettigrew, aki álmosan ásított.
- Közös programunk lesz – nevetett rám Black.
- Jobb programot is el tudok képzelni – morogtam, s én is a távozók után mentem.
- Hát én is. De ez van. Buditakarításra fel!