Egész hétvégén a szobában kuksoltam. Nem akartam találkozni Blackkel. De szerintem ez érthető is. Amióta az iskolába járok megalázott, kiröhögött stb… De ezúttal túl messzire ment.
Folyamatosan azon törtem a fejem, hogy mi válthatta ki belőle ezt a viselkedést. Lehet, hogy túl sok vajsört ivott a halloweeni vacsorán? Nem, ezt nem tudtam elképzelni. Beszélnem kellett volna vele, de féltem a szemébe nézni. Hogy miért? Mert amikor az ölében ültem igenis vágytam arra, hogy átkaroljon. Hogy legyen valaki, aki egyszer azt mondja nekem, hogy az én oldalamon áll. De aztán megint eszembe jutottak a régi emlékek. S azokat még mindig nem tudtam megbocsátani sem neki, sem a többi griffendélesnek.
Hétfő reggel gyomorgörccsel ébredtem. Tudtam, nem úszhatom meg a Blackkel való találkozást. De hátha azt elkerülhetem, hogy beszélgessek vele.
A fürdőszobatükör előtt álltam, s szembe néztem magammal. Sötétbarna szemeim alatt csúnya, fekete karikák éktelenkedtek, s hófehér bőröm még sápadtabbnak tűnt.
Felsóhajtottam, s erőt véve remegő térdeimen a nagyterem felé vettem az irányt.
Jól sejtettem. A Tekergők ott ültek az asztalnál. Lupin ugyancsak karikás szemekkel nézett ki a fejéből. Arca nagy részét kötés borította, s néha fájdalmas szisszenés keretében a karjához kapott. Pettigrew az asztalra borulva aludt, Black Lupinnak magyarázott valamit. Potter meg a szájánál fogva Lilyhez volt ragasztva.
Szótlanul, felemelt fejjel vonultam el a mardekárosok asztala mellett. Füttykoncert kísérte lépteimet, s egy-két durvább fenyegetés is. A másik három asztalnál helyet foglalók csak egy fájdalmas grimaszt küldtek felém. Ezzel szemben Black felállt az asztaltól, s elém kívánt sietni. Tudtam, meg akarja beszélni a történteket. Én viszont elhatároztam, nem fogok vele beszélni. Most biztos nem.
- Egy rohadt mondatodra sem vagyok kíváncsi – morogtam, mielőtt hozzám szólt volna, s én elsiettem mellette, hogy távolabb foglaljak helyet az asztalnál. Szemem sarkából láttam, hogy igencsak meglepett képet vág. Bennem meg végre feloldódott kissé a feszültség. Nem akartam egy kínos beszélgetésbe keveredni vele. Főleg nem a fél Roxfort előtt.
Gyorsan magamba lapátoltam a reggelimet, s amilyen gyorsan csak tudtam kiiszkoltam a nagyteremből. Kicsit zavaró volt, hogy a hátamon éreztem a figyelő tekinteteket.
Kifelé deja vu érzés fogott el. Black megint megpróbált az utamba állni, én meg megint elküldtem egy kedves mondattal melegebb éghajlatra. A mardekárosok asztalánál megint feltámadt a füttyvihar, de ezúttal már Malfoy és Piton is ott voltak. Fogcsikorgatva néztek rám, a két Black nővér meg úgy vigyorgott, mintha a kivégzésemet nézték volna. Keserűen sóhajtottam fel. Valami még történni fog ma…


Az órák unalmasan teltek. A mágiatörténeten rajzolgattam, meg Black bombázó leveleit tépkedtem apró cafatokra olvasás nélkül. Az óra végére már láttam, hogy felment benne a pumpa, mert szemébe lógó, fekete haját szabályosan tépte. Én meg kárörvendően somolyogtam magamban.
A következő óra átváltoztatástan volt. McGalagony néha olyan szúrós pillantásokat küldött felém, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna. Valószínű a pénteki incidens miatt volt pipa még mindig rám. Az óra végeztével csak porfelhőt hagytam magam után, olyan gyorsan elhúztam. A következő órák még unalmasabban teltek. SVK-n csak írtunk, bájitalt kotyvasztottunk, legendás lények gondozásán belökött valaki a hippogriffek karámjába, aztán mugliismereten kiválót kaptam az egyik dolgozatomra, jóslástanon az egyik vörös hajú osztálytársam „véletlenül” a lábamra ejtette a kristálygömböt, számmisztikánk meg elmaradt. Szóval, átlagos napom volt, átlagos szívatásokkal. Eddig.
Gyorsan feliszkoltam a szobába, bevágtam a táskámat az egyik sarokba, magamra kaptam fekete köpenyemet, s kisétáltam a kastélyból. Friss levegőre vágytam, szerettem volna a tó partján ülni, s nézni az óriáspolip lusta játszadozását.
Nem tudom meddig üldögéltem az egyik fa alatt, csak akkor eszméltem fel, mikor hatalmas dörgés kiséretében szakadni kezdett az eső. Csúnyán eláztam, pedig csak pár perc volt az út a kastélyig. Hajamból szó szerint folyt a víz, ruhám rámtapadt.
Éppen az egyik rejtett folyosón haladtam (nem akartam Frics barátunkkal összefutni), amikor észrevettem, valaki áll előttem. Malfoy volt az. Mellette az elmaradhatatlan Narcissa Black.
Hátra arcot csináltam, de a folyosó másik végén meg Piton állt, mellette Bellatrix. A többi mardekáros mögöttük sorakozott, s izgatottan várták az eseményeket.
- Készülj a bosszúra! – visított fel Narcissa.
- Megfizetsz azért, amit velünk tettél! – kiáltotta dühösen Piton a hátam mögött.
A két fiú kezében már ott volt a pálca. Én meg fegyvertelenül álltam ott, mivel a pálcámat fennhagytam a szobában.
- Cru… - kiáltotta Malfoy, de ő sem fejezte be a varázsigét, mert egy másik hang közbeszólt.
- Ne, Lucius. Inkább alázzuk meg – röhögött Bellatrix.
- Jó ötlet – nevetett fel a szőke hajú srác, majd Piton és ő egyszerre emelték fel a varázspálcáikat. Én meg felkészültem a legdurvább dolgokra is.
- Ventrium! – hallatszódott sztereóban a varázsige. A gyomrom környékén ütést éreztem, majd hirtelen kavarogni kezdett bennem minden. Mindketten a hánytató-átkot szórták rám.
Eltorzult az arcom, s a gyomrom úgy fájt, mintha ki akarna esni. Térdre rogytam, s öklendező hangok hagyták el a számat. A mardekárosok mind röhögtek szenvedésem.
Éreztem, hogy arcomat hideg verejték áztatja, egész testben remegtem. Próbáltam visszafogni magam, nem akartam mindenki előtt kiadni magamból a mai napi ebédemet.
- Ti meg mi a jó fenét csináltok itt?! – hallottam egy kiáltást valahonnan a közelemből. A mardekárosok haragosan szisszentek fel, s én is felemeltem a fejemet. Hajamból még mindig csöpögött a víz, s a hideg verejték is áztatott.
Mikor felemeltem a fejem, megláttam, hogy az osztályom áll a mardekárosok között, mögöttük McGalagony professzor. Szemem a közvetlenül előttem lévő Sirius Blackre esett, ahogy közeledett felém. Mintha kicsit rémülten nézett volna rám.
Mikor a szemembe nézett nagyot öklendeztem, majd négykézláb a fal mellé másztam.
Teljes megsemmisülés. Szánalmas látvány lehettem, ahogy négykézláb, remegve a fal felé kotródom, mint egy kutya, akit a gazdája megvert. Ennél jobban még nem aláztak meg.
Hátat fordítottam a mardekárosoknak, s az osztályomnak is és a természet győzött. Hátam ívbe feszült, s hála Malfoy és Piton átkának, megszabadultam mindentől, ami bennem volt.
Hallottam, hogy sokan felnyögnek mögöttem, néhányan undorodva el is fordultak.
Másodpercek alatt kijött belőlem minden, s lihegve álltam fel. Nyelőcsövemben maró érzést éreztem. Megtöröltem a számat, s szembe fordultam a többiekkel. A mardekárosok még mindig gonoszul vigyorogtak, az osztályom viszont sajnálkozóan tekintett rám. Legszívesebben elfutottam volna, de a lábaim nem engedelmeskedtek. McGalagony prof lépett hozzám.
- Jöjjön, Miss Hamilton, felmegyünk a gyengélkedőre.
- Semmi szükség rá, tanárnő. Már jól vagyok – mondtam elhaló, kissé rekedt hangon. Valóban jobban voltam már. Gyomrom megnyugodott, s már nem is izzadtam, csak az esővíz csöpögött a hajamból.
Lehajtottam a fejem, s remegő lábakkal elindultam a diákok között. Most is szó nélkül utat nyitottak nekem. Nem néztem sem Blackre, sem Malfoyra, sem senkire. Féltem a szemükbe nézni. Lassan már futottam, olyan gyorsan el akartam tűnni a szemtanúk elől.
Mikor befordultam a folyosó végén, rohanni kezdtem. Nem néztem semerre, csak lökdöstem a szembejövőket. Néhányan felmordultak, de én ezt nem is érzékeltem. Torkomban gombócot éreztem, a sírás kerülgetett. „Nem sírhatsz, nem adhatod meg nekik ezt az elismerést. Ne merészelj sírni!!!” – ordítottam magamban. Sarkokon fordultam be, míg végül elértem egy rejtett folyosó szakaszra. Nem volt ott senki, csak én egyedül.
Térdre ereszkedtem, ziháltam a futástól. Éreztem, hogy arcomon legördül egy sós könnycsepp. De csak egyetlenegy.
Mérgesen töröltem le, majd a jobb oldali fal tövébe telepedtem. Térdeim felhúztam, s kezeimmel eltakartam a szemeim, s fejemet lehajtottam.
Remegtem az idegességtől, a méregtől, a szégyentől és egyéb érzésektől. Meg ráadásul még mindig vizes voltam.
Legszívesebben örökre eltűntem volna. A saját halálomat kívántam.
Nem tudom mennyi ideig ülhettem ott, talán csak percekig, de nekem óráknak tűnt, amikor lépteket hallottam. Nem emeltem fel a fejem, láthatatlan akartam lenni.
Szemben velem a léptek elhaltak, s hosszú ujjak kulcsolódtak a csuklómra, amik kényszerítettek, hogy elvegyem a kezeimet a szemeimtől. Kicsit erőlködnie kellett, de végül Sirius Black szénfekete szemébe tekintettem.
Előttem guggolt, s aggódóan mustrált engem.
- Ne sírj – suttogta végül.
- Ha nem látnád, nem sírok!!! – ordítottam a képébe.
Nem szólt csak elengedett, felállt, s a falnak támaszkodott.
- Ez nagyon durva volt Pitonéktól. Durva és aljas – mondta komoly arccal.
- Ha elfelejtetted volna, te is tettél durva dolgokat velem – mondtam, majd én is felálltam, s mellé támaszkodtam.
- De... én… - próbált mentegetőzni -, nem teljesen igazad van. Én is tettem aljas dolgokat veled, de én ezt már megbántam, s tiszta szívből sajnálom.
Rátekintettem. Lehajtott fejjel állt mellettem, s úgy nézett ki mint, aki az igazat mondja.
Nem válaszoltam neki, ha valóban így érez, akkor rájön, hogy elég abszurd és nevetséges ez a helyzet.
- Kicsit poénos, hogy most én próbállak vigasztalni – mosolygott rám erőltetetten Black. Szinte a gondolataimban olvasott. Okklumencia? Nem, az biztos nem.
- Én inkább azt mondanám, hogy groteszk – mondtam sóhajtva.
- Hogyan akarod megtorolni?
- Megtorolni? Sehogy. Az lesz a legjobb, ha messzire elkerülöm a Mardekárt. Nem akarok még egy ilyen jelenetet. Szánalmas lehettem…
- Hát, igen – bólintott Black.
- Túlságosan őszinte vagy – morogtam.
- Hehe, sokan mondták már. De a többi griffendélest is felháborította ez az ügy. Hiszen te is közénk tartozol.
- Nem nagyon vettem észre, hogy így gondolnátok – mondtam, s a klubhelyiség felé vettem az irányt. Black kitartóan caplatott mellettem.
- Képzeld, Frics ordított, amikor meghallotta, hogy mi történt. Ugye, neki kell takarítania. És még nem is rád mérges, hanem a mardekárosokra – nevetett fel Black. – Most az egyszer együttérzek a vén kviblivel.
Felnevettem, de a fogaim vacogtak. A ruháim még mindig vizesek voltak, s a hideg folyosón minden egyes másodperc kínszenvedés volt.
Kezemmel dörzsöltem magam, s nem is figyeltem Black szavaira, csak egy forró fürdőre vágytam. Tudtam, ha ekkor nem leszek náthás, akkor soha.
Hirtelen arra eszméltem fel, hogy egy másik test préselődik hozzám. Black ölelt olyan szorosan, ahogy csak tudott, közben karjaival a hátamat dörgölte.
Pár másodpercig megkövülten álltam ott, szólni sem tudtam a döbbenettől.
- Mi… mi a fenét művelsz? – nyögtem ki végül.
- Láttam, hogy vacogsz. Felmelegítelek – suttogta a fülembe. Éreztem, tarkóm libabőrös lesz forró leheletétől.
- Erre semmi szükség – mondtam, s próbáltam ellökni magamtól. Nem hagyta.
- Az intim szférámban tartózkodsz, kedves Sirius Black. S ez pöttyet idegesítő.
- Lennék én még közelebb is hozzád. Vagy benned – búgta. Hangjából kihallottam, hogy vigyorog, mint a vadalma. És ezzel betelt nálam a pohár. Bosszú jár ezért!
Bal térdemet felhúztam, mire a teste megmerevedett. Igen kényes területet találtam el. Nyögve ereszkedett térdre.
- Gusztustalan vagy Black. Hogy lehetsz ilyen képmutató?! Az előbb még azt gondoltam, hogy normális is tudsz lenni, erre meg tessék. Tudod, mit? Inkább menj vissza az idióta haverjaidhoz, s szívassátok világba az agyam, csak szakadj le rólam! Megértetted?! - ordítottam a földön támaszkodó Blacknek, majd felháborodottan a klubhelyiség felé masíroztam.