Gyorsan elrepült egy hónap. Már benne jártunk az októberben, az időjárás is zimankósra fordult, gyakran esett. A kviddics-szezon is elkezdődött, minden diák nagyon várta a szombatra tervezett Mardekár-Griffendél meccset. Én voltam az egyetlen, aki nem annak az esélyét latolgatta, hogy melyik ház fog nyerni.
A könyvtárban üldögéltem. Ez volt az egyetlen hely, ahová nyugodtan vissza tudtam húzódni anélkül, hogy eltaláljon egy átok. Madam Cvikker nem nagyon engedte, hogy ilyen dolgokat csináljanak hőn szeretett könyvtárában. Igaz, ő most nem volt sehol sem. Már vagy egy órája magamra hagyott a teljesen üres könyvtárban, azóta sem tért vissza. Csak én voltam ott, meg a sűvítő szél. Péntek este lévén minden normális diák a klubhelyiségben lazult .De én mióta vagyok normális?
Éppen felálltam, hogy keressek egy másik könyvet, mert amit a kezemben tartottam, az bazi unalmas volt, amikor kinyílt a könyvtár ajtaja, s én szembetaláltam magam a Tekergőkkel. A megérkezés óta egy szót sem váltottam Blackkel, de nem is bántam.
Egy kis ideig meredtek rám, majd csalódott képet vágva bevonultak. Valószínű arra számítottak, hogy nem lesz itt senki. Engem valahogy nem tudott érdekelni, hogy mit csinálnak itt.
Rájuk pillantottam, majd besétáltam két könyvespolc közé és ügyet sem vetve a négy srácra keresgélni kezdtem.
Szemem megakadt valamin, ami az egyik szekrény alól lógott ki. Letérdeltem a padlóra, s kihúztam a könyvet. Évek óta fekhetett ott, mert ujjnyi vastagon állt rajta a por. Kezembe kaptam, s kiléptem a lámpák fényébe.
A Tekergők összedugott fejjel pusmorogtak az egyik asztal felett. Én tőlük a lehető legtávolabb foglaltam helyet, s rámeredtem a régi könyvre. Hogy lehet, hogy senki sem vette még észre? Madam Cvikker gyakorta tart ellenőrzést, s ilyenkor még a legeldugodtabb helyre is bekukkant.
Ráfújtam a borítóra, aminek következtében a fejem eltűnt egy porfelhőben. Mikor eloszlott, az arcom eltorzult, majd egy nagy levegővétellel az orromban lévő kis cuccos majdnem kirepült. Zsebkendő után kutattam a zsebemben. Mit ad Isten, most sem találtam egyet sem. Mindig zsebi hiányban szenvedek.
Tüsszentettem még jópárat, majd Madam Cvikker asztala felé sasoltam. Az asztalán egy nagy csomag zsebkendő heverészett, mintha engem várna. Otthagytam a könyvet, s elcapplattam az asztalhoz. A Tekergők pillantásukkal követtek, majd kicsit rémülten ugrottak fel, amikor mellettük jött rám, hogy megszabaduljak az orromban felgyülemlett portól, s egyéb anyagoktól.
Már könnyeztem, amikor elértem a zsebiket. Úgy kaptam utánuk, mint egy haldokló. Hát, ha rajtam is múlik egyszer a zsebkendőhiányba fogok belehalni.
Szóval kifújtam az orrom, majd visszasétáltam a könyvhöz. Hehe, most volt eszem. Nem lefújtam róla a port, hanem a kezemmel távolítottam el a borítóról. A következő cím fogadott: Minden titkos és halálos varázsige gyűjteménye.
Alatta nagy betűkkel az állt, hogy kinyitni csak saját felelősségre. Hát, én kinyitottam. Először egy mukkot sem értettem belőle, mert olyan bonyolultan írta le az egyes igéket.
Felcsaptam a közepét és kiválasztottam egy egyszerűbbet. Égető torokfájást idézett elő. Nem tűnt valami nagy számnak, de gondoltam kipróbálom. S legjobb célpontnak az egyik Tekergő tűnt.
Megint Madam Cvikker asztala felé indultam, mintha még egy zsebkendőre lenne szükségem. Tudtam, ezúttal nem fogják szó nélkül hagyni. Igazam is lett:
- Hé, jó volna ha nem ránk köpködnéd az összes taknyodat - csattant fel Potter.
Szembe fordultam velük, majd elmosolyodtam. Vagyis inkább valami vicsorgás lehetett,mert kissé hátrahökkentek.
- Te választottál - mondtam, s Potterre fogtam a pálcám, majd elkiáltottam magam: - Xatara!
Potter azonnal elnémult, majd a torkához kapott, s mint a partra vetődött hal, tátogni kezdett. Szeméből már könnycseppek folytak, hozzá hörgő hangot adott ki. A barátai rémülten ugrottak mellé, nem értették,mi lett vele.
- Mit csináltál?! - kiáltotta Lupin.
Meglendítettem a pálcámat,ahogy a könyvben láttam, s Potter azonnal jobban lett.
- Miféle…varázsige volt…ez? - hörögte.
- Hát ez király… - suttogtam miközben a pálcámat nézegettem, majd visszarohantam az asztalhoz, felnyaláboltam a könyvet és gyorsan elhagytam a könyvtárat.


*

Másnap attól visszhangzott az egész iskola, hogy megtámadtam hőn szeretett Potterüket. Mindenki még mérgesebb volt rám, mint eddig. Kivéve a Mardekárosokat. Ők ugyan nem szitkozódtak amikor megláttak, de nem is szóltak. Egy napig. Úgy látszik náluk ez a dicséret.
A mérkőzést mint mindig, mi, Griffendélesek nyertük. Bár én nem voltam lent a pályán, a hangokból ítélve, amik a klubhelyiségből hallatszódtak fel erre lehetett következtetni.
Az ágyamon heverésztem, s a könyvet olvasgattam. Kétség sem férhetett hozzá, hogy egy olyan könyvet találtam, ami csakis feketemágiával van tele. De nem is bántam. Mindig is határozottan vonzott ez a nálunk tiltott mágia. Nem is nagyon értettem, hogy a Süveg elsőben miért nem a Mardekérba tett. Köztudott, hogy abban a házban foglalnak helyet azok a diákok, akiket nagyon is érdekel ez a fajta mágia.
Szájtátva olvastam olyan igéket, amik sokkal rosszabbak voltak, mint a Cruciatus vagy sokkal lassabban ölt, mint az Adava Kedavra. Ezeket az varázslatokat valószínűleg a legmagasabb fokozaton álló feketemágusok használták. Viszont túl veszélyes volt magamnál tartanom a könyvet, így délután, amikor mindenki a kviddicsmeccset elemezte, én kiszöktem a Tiltott Rengetegbe, s eldugtam egy biztonságos helyen. Rengeteg új varázslatot megtanultam belőle, de egyelőre nem akartam használni őket. Majd ha eljön az ideje.
Már az előcsarnokban álltam, amikor rájöttem, éhes vagyok. Egész nap nem ettem semmit, elvonta a figyelmemet a könyv.
Megálltam egy gyümölcsöstálat ábrázoló festmény előtt, majd megcsiklandoztam. Azonnal egy kilincsé változott, s én beléptem a konyhába, ami pontos mása volt a fenti nagyteremnek. Menten megrohamoztak a házimanók.
- Kisasszony, de örülök, hogy újra itt láthatom! - sípitotta egy kockás anyagba csavart manó.
- Köszönöm, Lippy, ez jól esik - mosolyodtam el. Már elsőben rájöttem, hogyan lehet bejutni a konyhába. Egyszer véletlenül láttam, amikor Dumbledore bement. Azóta gyakran jártam vissza, a manókkal kellemesen el lehetett társalogni, de ők akkor sem helyetesítik az emberi társaságot.
- Mit parancsol a kisasszony? - kérdezte egy öregebb kinézetű manó.
- Csak egy szendvicset. Na jó, kettőt. Tudjátok mit, legyen három - mondtam mire ők boldogan munkához láttak.
Leültem az egyik asztalhoz, s vártam. Nagyon elgondolkodhattam, mert egy hang ébresztett fel.
- Miért botlok beléd mindenhol? - nézett rám hideg tekintettel Sirius Black.
Nem válaszoltam, csak felálltam az asztaltól, s arrébb ültem. Blacket is megrohamozták a manók, s ő hosszú listát darált le nekik. Biztos a klubhelyiségben kezdődö buli alapanyagait. Közben az én ebédem is megérkezett, s egy sötétebb sarokban neki is estem. Black érdeklődve nézte tevékenységemet, ami egy idő után már kezdett fusztráló lenni.
- Mi a szart bámulsz rajtam? Nem láttál még embert enni? - csattantam fel cseppet sem barátságos hangon.
- Ööö… - hökkentették meg a szavaim. - Semmit, csak nem értem miért vagy ilyen.
- Már megmondtam, hogy semmi közöd hozzá. Vagy legalább elgondolkozhatnál róla. Ugyanis neked is nagy szereped van abban, hogy ilyen vagyok. De inkább húzz el, s hagyj békén - suttogtam, s nagyot haraptam a kajámból.
De ő viszont nem húzott el. Inkább felült az egyik asztalra, s a lábát lógázta. Én zavartalanul folytattam az ebédem elpusztítását.
- Voltál lent a meccsen?
Megállt a falat a számban, s kezemből kiesett a szendvicsem fele. Mi az isten? Sirius Black beszélgetést kezdeményez? Velem? Hát jó, akkor játszunk egy kicsit…
Rátekintettem, majd megráztam a fejem.
- Hogy lehet kihagyni egy kividdics-meccset? Főleg azt, amelyiken én is játszom.
Egy horkantással adtam tudtára a véleményem. Nem tudom, hogy hallotta-e vagy csak elengedte a füle mellett, de nem reagált rá. Inkább folytatta:
- Voltál te már egy általán bármilyen kviddics-meccsen?
- Képzeld voltam - csaptam le a tányéromra a szendvicsemet.
- Melyiken?
Felsóhajtottam, s elszámoltam tízig. Idegesítő tud lenni, hogy kajálás közben faggatnak.
- Nyáron voltam a London Lángok és a Stanfordi Sárkányok meccsén. Most örülsz?
- Neee, azon a meccsen én is ott voltam! - kiálott fel - Kenller marha jól repül, bár kicsit figyelmetlen fogónak, de szerintem…
- Na jó, mit akarsz? - kérdeztem nyíltan.
- Csak beszélgetni, amíg a manók elkészítik a kaját. Nem tudom, miért vagy ilyen barátságtalan mindenkivel. Senki sem akar téged bántani.
- Na ne röhögtess. Még hogy senki sem akar bántani - mordultam fel. - Hadd emlékeztesselek néhány dologra. Elsőben felléptem az iskolai kórusban évvégén. Te és a kedves osztálytársaim némító átkot küldtetek rám, amikor a szólóm jött. Nem kicsit volt kellemetlen. Aztán másodikban éppen a WC-n voltam, amikor valamelyik lány - gondolom Evans -, bejött és felrobbantotta alattam a budit. Mikor kijöttem tiszta sza… fekáliás voltam. És az egész iskola rajtam röhögött. Aztán harmadikban Potter ellopta az összes jegyzetemet a vizsgák előtt és összekeverte a varázsigéket. Hajszálon múlt, hogy nem buktam meg. Negyedikben a seprűmet átkoztátok meg. Nem tudom milyen igét használtatok, de nem lehetett irányítani. Vagy 100 méter magasra felvitt, majd teljesen leállt. Ha nincs ott McGalagony, hogy lelassítsa az esésemet, palacsinta lettem volna. Két hétig kómában voltam, de titeket csak az érdekelt, hogy ne derüljön ki semmi és megússzátok. Aztán ötödikben meg sóbálvány átkot szórtatok rám és elrejtettetek egy használaton kívüli szobában. Napokig voltam ott étlen-szomjan, amikor Frics rámtalált. Emlékszem, akkor is megúsztátok egy enyje-benyjével. Tavaly majdnem felgyulladtam, hála Pettigrew hülye kis viccének. És most még csak azokat említettem, amiket ti, az osztálytársaim csináltatok. Még nem is szóltam a többi kis apróságról, meg átkokról. És akkor még itt vannak a Hollóhátasok, a Hugrabugosok és a Mardekárosok. Kíváncsi vagyok idén milyen viccet találtok ki. Talán eléritek, hogy bele is haljak - mondtam.
Nem, nem kiabáltam, olyan színtelen és érzelemmentes hangon beszéltem, hogy az még engem is megijesztett. Csak tényeket közöltem.
Black zavartan vakargatta a feje búbját.Úgy látszott nem nagyon emlékszik ezekre az eseményekre.
Lecsaptam az éppen megkezdett szendvicsemet. Elment a kedvem az evéstől.
Felálltam, lesöpötrem a morzsákat a taláromról, s kifelé indultam.
- A kisasszony jön majd még? - kérdezte még Lippy.
- Igen, majd még jövök - szóltam halkan, s kiléptem a konyhából.
Pár másodperc után hallottam, hogy Black kocog utánam.
- Héé, várj már - fékezett le mellettem. - Mi… tényleg ilyeneket csináltunk?
- Gondoltam, hogy nem emlékszel. Én viszont annál inkább.
- Ahogy ezt így elmesélted… ez így nagyon durva. Emlékszem arra, hogy tavaly Féregfark majdnem felgyújtott, de a többire nem. Én… én bocsánatot kérek mindezért.
Megütközve néztem rá. Nem akartam hinni a fülemnek. Tényleg bocsánatot kért? Aztán eszembe jutott az, amikor másodikban kijöttem a WC-ről. Ő állt velem szemben, s hangosan röhögött, miközben egy tekercs WC-papírt nyújtott felém. Én meg ott bűzölögtem. Nem, akkor sem sírtam, pedig közel álltam hozzá.
- Ezt ennyivel nem lehet elintézni - mondtam, majd elsétáltam. Ezúttal nem követett.