|
09. A Kór
-MIÉRT ENGEDTE MEG? HOGY ITT MARADJON? – hallatszott a gyengélkedő felől egy ideges női hang.
-Elnézést kisasszony, nem hittem, hogy ekkora baj lesz ez önnek – védekezett a javasasszony.
-Nem hitte? NEM? Ő A LEGNAGYOBB ELLENSÉGEM, EZT MAGA IS TUDJA!
-Elnézést, én is beleszólhatné… - kezdett bele egy már-már betegesen szőke hajú fiú.
-Én a helyedben hallgatnék – suttogta vészjóslóan a lány - Vagy nem is. Mondd csak, miért akartál bent maradni?
-Csak tudni akartam…
-Oh… Csak tudni… REMÉLEM ÉLVEZTED A MŰSORT, MERT TÖBBÉ ILYET NEM LÁTSZ! – kiáltotta még utoljára, majd még mindig szakadt és véres ruhában elhagyta a gyengélkedőt.
***
-Nagyon sötét van Greg!
-Tudom. Gyere Hermione, ne félj.
-Hol vagy? Hol a kezed? Greg? Itt vagy?
-Itt. Gyere. Csak a hang irányába.
-Jó. Maradj egy helyben. Beszélj, hogy beazonosítsalak.
-Jól van. Gyere. Ne félj, megtalálsz. Úgy látom, lassan már világosodik – mondta, csak nyugtatásképp, majd hirtelen elhallgatott, mikor egy üvöltő hangot hallott a közelből.
-Greg! – sikkantott a lány. – Mi volt ez?
-Nem tudom. Gyere, már közel vagy. Ez a te kezed?
-Igen.
-Induljunk. Csendben. – utasította társát, majd kezénél fogva húzni kezdte arra, ahol a kiutat sejtette a barlangból.
-Miért jöttünk be ide? Én mondtam, hogy maradjunk kint – suttogta a lány.
-Na ne mondd, hogy az elején nem élvezted te is – válaszolta a fiú ugyanolyan hangerővel.
-Az az eleje… - kezdte, de újból felhangzott az üvöltés, ám most még közelebbről.
-Siessünk – mondta neki a fiú, majd futni kezdett. Hermione nehezen bírta az iramot. Világ éltében utált futni. A szörnyű ordítást is egyre többször hallották, s mindig egyre közelebbről, de végre meglátták a fényt is a barlang végén.
Greg hirtelen rántást érzett a kezénél, majd már csak arra eszmélt, hogy Hermionét elhagyva fut tovább. Gyorsan megállt, s visszafordult, hogy megnézze, mi a baj. Ledermedt, mikor meglátta, hogy a lányt megtámadta a beazonosíthatatlan szörnyeteg. Visszaszaladt hozzá, hogy kimenekítse, de a lányt már így is több helyen megsebezte a lény. Ő is belevetette magát a harcba, s a szörny szőrét kezdte tépni, hogy legalább elterelje a figyelmét Hermionéról. Harc közben egyre hátrált a kiút felé, remélve, hogy így elcsalhatja valahova. A terve sikeres volt, az állat követte őt, amint azonban a fényre lépett, az nagy ordítás közepette szertefoszlott. Greg egy ideig csak állt dermedten, majd hirtelen fejébe furakodtak az emlékek, s visszasietett az alélt lányhoz.
Nagyon csúnyán festett. Testét több helyen vágások és harapások csúfították. A fiú felkapta, majd amilyen gyorsan csak tudott hazafutott vele, hogy rendes ellátást kapjon.
***
Csak homályosan érzékelte a dolgokat. Minden fekete-fehér volt és elmosódott. Mint egy rossz, régi filmben. A különbséget is csak annyiban fedezhettünk fel, hogy ez mind a valóságban történt, s nem tudhattuk be a képzelet buta játékának. Miután kitisztult a látása, lassan felkelt az ágyról, s botladozva elindult az ajtó felé. Mielőtt rátehette volna kezét a kilincsre, az ajtó kinyílt, s ott állt mögötte Greg.
-Hermione! – kiáltott fel – Neked ágyban lenne a helyed – mondta, majd pár mozdulattal visszaterelte a lányt a fekvőalkalmatosságra, betakarta a paplannal, s csak eztán kezdett el kérdezősködni. – Hogy érzed magad?
Hermione már nyitotta is a száját, hogy elmondja a látási problémáit, mikor rádöbbent, hogy hang bizony nem nagyon jön ki a torkán. Meglepetten nézett maga elé, mikor a fiú felé nyújtott egy pohár vizet. Kérdőn nézett rá, s mintha az megértette volna, kérdés nélkül felelt.
-Egy kis bájital van benne. Segít a beszédben. Sejtettük, hogy evvel bajod lesz.
Mikor meghallotta Greg nyugtató szavait, további bizonytalankodás nélkül felhatotta a pohár tartalmát. Igen csak keserű volt, de megtette a hatását. A következő pillanatban a lány már tökéletesen beszélt.
-Nagyon fáj az egész testem. Főként az oldalam. – mondta legújabb észrevételeit. Eddig fel sem tűnt neki, de most, hogy már nem kellett mással foglalkoznia, elkezdte érezni a bordái alatt a szúró fájdalmat. Már nyúlt is volna, hogy megnézze mi van vele, mikor a fiú megfogta a kezét.
-Szerintem ne nézd meg.
-Mié..
-Nem szép látvány – mondta, végig sem hallgatva a kérdést.
-Mi történt?
-Mennyire emlékszel?
-Hát – kezdte a lány – elmentünk egy barlangba. Ott egy beazonosíthatatlan lény vett üldözőbe minket, te megfogtad a kezem, futni kezdtünk, aztán valami éles dolog fúródott az oldalam. Jesszus. Aztán megfordultam és valami sötétet láttam csak. Szent Merlin. Azért fáj ennyire? Belém harapott a bestia? – a fiú erre csak bólintott, mire a lány a szája elé kapta kezeit. – Azután… mi történt? – kérdezte félve.
-Hát. Nehezen, de kiszabadítottalak, azt a szörnyet meg kicsaltam a napra, ahol szertefoszlott.
-Jesszusom. De… Akkor… Csak nem?
-De. Egy vámpír által megsebzett vérfarkas volt, más néven Ghouloup.
-Akkor… én most… Velem mi lesz? – kérdezte a lány, egyre kétségbeesettebben.
-Hát… Hermione nem akarok kertelni. Előreláthatólag rohamaid lesznek. Így is csak nehezen tudtunk visszahozni az életbe, de még sokat kell szenvedned. Ezek a kitörések bármikor jelentkezhetnek. Ilyenkor, ha minden igaz egy kicsit előtör az állati én, de vérezni is elkezdhetsz. Talán mindkettő. Amikor megérzed, hogy rosszul vagy, siess a lehető leggyorsabban segítségért. És…
-Igen?
-Hát. Azt mondták, ki kell kötni. Ha a fenevad előtörne… Tudod. A biztonság kedvéért… - nézett rá szomorúan.
-Értem. És te? Neked ugye nem lett bajod.
-Nem. De bár nekem lett volna – tette hozzá csendesen.
-Ilyet ne is mondj. Hogy kívánhatsz ilyet?
-Hermione! Te be sem akartál jönni. Az egész az én hibám! – kiáltotta – A francba is… kellett nekem odarángatnom téged.
-Greg. Jól mondtad a barlangban. Én is élveztem az elején. Nem tudhattuk, hogy ez lesz. Kérlek. Ne okold magadat. Nekem kellett volna ügyesebbnek lennem. És… egyébként is. Túléltem nem?
-De. De milyen áron? Ilyen kínlódásokat senkinek nem kívánnék magamon kívül. Láttam már ilyet Hermione. Láttam, és nem volt szép. Hidd el. Nem lesz könnyű.
-Nem. Tudom, hogy nem lesz az, de kibírom. De… hogy került oda egy Ghouloup?
-A minisztérium a múlt hónapban „véletlenül” szabadon eresztett egy tucatot. Ez a szöveg. Valójában apám kiderítette, hogy ezek nem legálisan tenyésztett állatok voltak, és a miniszter úgy próbált meg kibújni a felelősségre vonás alól, hogy kidobta őket egy elhagyatott vidéken. Csak az aurorok, akik a feladatot végezték az elhagyott település helyett egy nagyváros erdejében hagyták őket. És még ők a „jó” oldal… hah… Felelőtlen banda… – mondta dühösen, majd belerúgott a legközelebb eső tárgyba, ami szerencsétlenségére egy vasláda sarka volt, így ő a továbbiakban mint fél lábon ugrálva jajgató szereplő maradt fent.
-Igen – bólintott a lány – Már én is kezdek bennük kételkedni – sóhajtotta.
***
-Várj Granger – szaladt utána a Malfoy gyerek.
-Mit akarsz még? – állt meg a lány.
-Figyelj. Nem fogom elmondani senkinek a… a… nem is tudom mi ez. Valami kór?
-Nem mindegy az neked? De most komolyan Malfoy. Miért akartad látni?
-És az neked miért nem mindegy? Csak és kész. Ne egy sárvérűnek kelljen magyarázkodnom – mondta gőgösen.
-Ááá – kiáltott a lány, majd egy pofont kevert le a mi felelőtlenül védtelen mardekárosunknak. – ELEGEM VAN BELŐLED! MEG EBBŐL AZ EGÉSZ NÉPSÉGBŐL, AKI ITT LEBZSEL EBBEN A KASTÉLYBAN. MIND GYEREKESEK VAGYTOK, AZT HISZITEK TIETEK A VILÁG, PEDIG AZ ÉLETRŐL DIÓHÉJNYIT SEM TUDTOK, ÉS EZEKNEK A TULAJDONSÁGOKNAK A KIRÁLYA TE VAGY MR. ÉNVAGYOKAZARANYVÉRŰKISKIRÁLYFI! Nem is értem, miért bír téged Greg...
-Talán mert ő ismer engem. Figyelj Granger, tényleg nem fogom neked bizonygatni, hogy érett vagyok. Nem érdekelsz annyira. Nyugodj le, és gondold át a dolgokat, amiket most üvöltöttél az arcomba, aztán beszélgess el kicsit Greg barátunkkal, még egyszer gondolkodj, és csak azután mondj ilyeneket rólam. Viszlát, és üdvözlöm a fodrászodat is. Szép kis számlát csináltál neki evvel az éjszakával. Két nap alatt talán kifésüli a hajad – mondta, majd egy gúnyos mosoly kíséretében elindult a nagyterem felé, ahol már kezdetét vette a reggeli.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
