|
07. A fürdőben
Hermione visszaindult a klubhelységbe, hogy most már tényleg neki kezdjen a házi feladat tömkelegnek, melynek mérete, első nap ide, első nap oda, meghaladta a gyerekek által elképzelt, normális szintet. Még a mi kis griffendéles eminens diákunknak is sok volt, így nem esett nehezére, mikor barátnője elrángatta, viszont annál nehezebb volt most visszamennie.
-Granger! – hallott egy gúnyos, vontatott hangot háta mögül.
-Malfoy. – vette fel ő is gúnyos arcát – Látod, ez nagyon szuper. Én is örülök, hogy ilyen jól tudjuk egymás vezetéknevét, már nem is kell többet gyakorolnunk. Ennél fogva, most távozhatsz. Megengedem.
-Granger, túlfeszíted a húrt!
-Most megijedtem Malfoy. – tette szája elé kezét - Egyébként is. Mit csinálsz itt?
-Mi közöd van hozzá?
-Igazad van. Semmi. – mondta, majd folytatta útját a folyosón, nem is tudva, hogy végig kíséri azt egy acél-szempár.
A tanulnivalóval csak éjfélre végzett. Ezek után, úgy gondolta, elég megterhelő volt ahhoz a napja, hogy a prefektusi fürdőbe menjen, s ott egy habos kád vízbe belevesse magát. Az elhatározását tett követte, mely után már csak azt vette észre, hogy a fürdőt takaró festmény előtt áll, s a jelszó kimondása után a kád szélére dobja ruháit.
Engedett magának minden csapból. Az illatosból, a színesből, a habosból, a normálisból, a legújabb, éneklőből, melynek az volt a különlegessége, hogy miközben zubogott, egy olyan dalt játszott, mely a jelenlévő legmélyebb gondolataiban éppen szerepelt, így ez most Within Temptation – Memories című számát játszotta. Hermione nyáron ismerte meg, és rögtön beleszeretett. Most is, a csobogással együtt dúdolta, s mint kiderült, igen szép hangja volt. Emlékek. Igen, ez által őt is ellepték az emlékek. Nyáron, a kis csapat leutazott a tengerpartra. Egyedül, szülök, és szabályok nélkül.
***
-Hermione gyere már be a vízbe! –kiáltotta Greg.
-Muszáj? Hideg még a víz, meg egyébként is, én nem akarok bemenni.
-Ha mondasz egy jó indokot, akkor megkíméllek.
-Ööö. Nem tudok úszni. – hazudta a lány. Az igazság az volt, hogy még mindig nem elégedett meg magával testileg, és nem akarta levenni magáról törülközőjét.
-Hermione. Tudod, itt nem kell úszni. Rossz indok. – mondta, azzal kirohant a lányhoz, felkapta, a felesleges takaró eszközt ledobta róla, majd, már a lánnyal együtt visszarohant a vízbe, hogy ott aztán a kalimpáló főhősünket, egy szép mozdulattal beleejtse. – Ugye nem is rossz?
-De. Rémes. – válaszolta, és elkezdte fröcskölni a fiút, ahogy csak tudta. Ebből egy nagy vízi csata alakult ki, melyből – testi fölényének köszönhetően – Greg került ki győztesen. Fáradtan, de már egy cseppnyi hideget sem érezve lépkedtek ki a homokos partra.
-Gonosz vagy – jegyezte meg Hermione, mikor szája képes volt újra ellátni a beszéd nevű funkciót.
-Miért? Most mondd, hogy nem volt jó – felelte a másik durcásan.
-Nem volt jó – öltött nyelvet nevetve a lány.
-Inkább örülnél, hogy velem lehetsz. Úgy is nem sokára megyek el.
-Mész? Hova?
-Az egyik barátom elhívott magához pár hétre. Náluk töltök egy kis időt.
-És itt hagysz minket? Komolyan itt akarsz hagyni, és azt hiszed, hogy ezt engedjük?
-Igen. A többieknek már szóltam. Azt hittem, te is tudod.
-Hát képzeld, nem tudtam. És ki az az ember, akiért te képes vagy itt hagyni engem? – kérdezte tettetett egoizmussal a lány.
-Lehet, hogy ismered. Ő is Roxfortos.
-Várj. Kitalálom. Mardekáros.
-Talált.
-Aranyvérű.
-Talált – szült, majd mikor látta barátja arcán a fintort, hozzátette – Tudod, hogy milyen az apám. Csak aranyvérűekkel enged érintkeznem.
-Én mégis a barátod vagyok. És a többiek? Ők még csak nem is varázslók.
-Az más.
-Mégis miben?
-Tudod, apám ezt is nehezen engedte meg, de meggyőztem, hogy senki nem tudja meg, hogy muglikkal haverkodom nyáron. Mivel ők nem járatosak a mi világunkban, így nem is derülhet ki. Ebbe beleegyezett. Rólad padig nem mondtam el, hogy boszorkány vagy. Akkor biztosan eltiltott volna, ha megtudja, hogy mugliszületésű vagy.
-Hát ez remek…
-Ne haragudj rám.
-Nem haragszom. Legalábbis biztosan nem rád haragszom. Visszatérve. Ki az?
-Ki?
-Hát akihez mész.
-Ja. Draco. Draco Malfoy.
-Tessék?? – kiáltotta a lány.
-Ismered.
-Persze, hogy ismerem. Ki nem ismerné. Napi programunk van együtt. Úgy hívják, szivassuk a másikat, amíg az bírja.
-Miért?
-Mit miért?
-Miért csináljátok ezt?
-Én tudjam? Ő kezdte. Már elsőben. Tudod, hogy én Harry barátja vagyok.
-Harry Potter?
-Igen. Még nem mondtam? Azt hittem, hogy tudod.
-Tudtam. Tudtam, hogy valahonnan ismerős vagy. Hát persze. Voltál az újságban is, ugye?
-Igen.
-Ez mindent megmagyaráz. Draco már mesélt rólatok.
-Akkor fantasztikusan jókat gondolhatsz rólunk…
-Nincs veletek annyi baja, mint hiszitek.
-Ne mondj olyat, ami nem igaz.
-De ez igaz. Figyelj. Nekem kiskorom óta ő a legjobb barátom.
-Nem is tudtam, hogy vannak barátai. Azt hittem, csak olyan gorillákat tart, mint Crak és Monstro. – mondta, mire a fiú éktelen nevetésbe kezdett. – Mi az?
-Az a két fafej. Velük én is találkoztam egyszer. Csak az apjuk kérésére vannak Draco mellett mindig. Az a napi programja, hogy eltűnjön előlük. Meg az elől a liba elől. Valami Parkinson. Mint a betegség.
-Igen, igen. Pansy. Kiráz a hideg, ha meghallom a hangját. Kész agyrém az a lány.
-Ezt Draco is így gondolja.
-Furcsa.
-Mi?
-Hogy Draco is csak egy ember. De ne beszéljünk róla. Lehet, hogy te szereted, de nekem sosem lesz a szívem csücske.
***
A kád színültig megtelt vízzel. Levette a melltartóját, s bugyiban állva lehajolt, hogy kezével fölmérje a víz hőmérsékletét, mikor egy köhintést hallott a háta mögül. Megpördült a tengelye körül, mikor egy fürkésző szempárral találta magát szemben…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
