Másnap reggel, boldog mosollyal konstatálta, hogy egy kiadós alvás után, a másnaposság, és az idegesítő személyek beszólásai okozta fejfájás is könnyen elmúlik. Elindult hát – még mindig megtartva a széles vigyort – a nagyterem felé. Ott leült barátai (?) mellé. Harry kedvesen üdvözölte, ellenben Ronnal, akinek fekete karikái a szeme alatt, árulkodtak arról, hogy neki nem volt olyan kellemes estéje, mint a lánynak. Hermione erre megint csak egyféleképpen tudott reagálni. Mosolya még szélesebbre húzódott.

-Jó reggelt! – ült le melléjük Lavender Brown És Parvati Patil.

-Nektek is! – mondta a lány, s közben arra gondolt, milyen jó, hogy az este folyamán, fejfájására hivatkozva, nem kellett végig hallgatnia a két lány unalmas, mindig ugyanarról szóló, buta anekdotázását a nyárról. Csendben folytatta reggelijét, remélve, hogy ezt a témát most sem fogják feszegetni. Megvárta, amíg McGalagony kiosztja az órarendeket, majd felment szobájába, s összeszedte a délelőtti órákra szükséges könyveket, s elindult az első órája, Átváltoztatástan felé.

-Granger! – hallott meg egy sipítozó hangot maga mögül - Mi ez a hacuka rajtad? Azt hiszed, ha máshogy öltözöl szebb vagy? Ki kel ábrándítsalak. Így is ugyan olyan csúf vagy, mint eddig.

-Parkinson… Tudod, most egyáltalán nincs kedvem hozzád. – felelt, majd hátat fordított az idegesítő mardekáros lánynak, s folytatta útját a terem felé.

-Csak nem megijedtél? Félhetsz is, sárvérű. Ha eljön a nagyúr…

-Honnan tudod, hogy nem az ő oldalán fogok harcolni? – vágta rá Hermione.

-Tessék? – sipított a másik - Azt hiszed a Nagyúrnak kell egy ilyen gusztustalan sárvérű a halálfaló közé? Nagyon tévedsz.

-Pansy, Pansy, Pansy… - mondta sóhajtva, fejét ingatva – Tudod, Voldemort előbb venne be egy okos, szép sárvérűt, mint egy buta, ronda aranyvérűt – Parkinson hápogását látva hozzátette – Jaj. Bocsánat, te ezt az utalást nem értheted. Csak, hogy tisztázzam a helyzetet. Az eszes én vagyok, a hülye pedig te. Emellett hozzátenném, nekem nem áll szándékomban a Nagyurat szolgálni. Viszlát Pansy – mondta, egy gúnyos mosolyt megeresztve.

-Jó nap ez a mai, vajon kit szivathatok még? – gondolta, majd felkacagott.

Időközben odaért a teremhez, majd, mivel még az nem volt nyitva, leült az egyik ablakpárkányba, s kinézett az ablakon. Megszemlélte az iskola udvarát, melyet most, a még felkelő nap fénye borított be halványan.

Lassan megérkezett a többi diák, és McGalagony, majd bevonultak a terembe. Ezen az órán a Hollóhátasokal voltak együtt. Harryék is beléptek a terembe – utolsóként – és kezdetét vehette az óra.

-Tök jó, hogy a Hollóhátasokkal vagyunk – jegyezte meg a kiválasztott.

-Igen. Gondolj bele, mi lenne a Hugrabuggal. Két ormánnyal mehetnénk ki a teremből, mire végeztek. Kész szerencsétlenség az a bagázs.

-Hermione? Te mióta lettél ilyen gonosz?

-Nem lettem gonosz. Egyszerűen csak idegesítenek a kétbalkezes emberek. – felelte, majd előrefordult, jelezve, hogy befejezettnek tekinti a beszélgetést.

Az első órán csak ismételtek. Átvették a múlt év főbb varázslatait, majd az utolsó öt percben, páronként mindenki azt gyakorolhatott akit amit akart.

-Biztos jó éjszakája volt az öregnek. – gondolta Hermione, aki – lévén, hogy Ronnal nem beszélt, és csak két barátja volt – Harrynek lett a párja.

A fiú nagyon ügyesen forgatta a pálcát, látszott rajta, hogy gyakorolt a nyáron. Ez nem volt csoda, hisz a fiúnak a minisztérium engedélyezte, hogy tekintettel Voldemort visszatérésére, amikor a Főnix Rendjének főhadiszállásán van, gyakorolhatja a varázslást, tanulhat új átkokat, és mindent, amire szüksége lehet.

Hamar véget ért az órájuk, mely után a fiúk egy kellemes időszakot tölthettek el a klubhelységbe, lévén, hogy nekik lyukasóra következett, ellenben Hermionéval, aki, igaz leadott pár tantárgyat, de még így is másfélszer annyi órára járt, mint a másik kettő, így hát felvette a kiinduló pózt, a rajthoz állt, táskáját vállára kapta, majd elindult a célpont felé, mely nem volt más, mint a Rúnaismeret tanterem.

Miután egy órát töltött újabb és újabb, unalmas rúnák elemzésével, lement a nagyterembe, hogy elfogyassza ebédjét. Furcsának, csak azt találta, hogy mikor leért, Harry és Ron sehol sem volt. Így egyedül ült le, a Griffendél asztalának szélére, s gondolataiba temetkezett. Nem volt igazán éhes, de szedett magának egy kis levest, s azt turkálva gondolkozott, hisze Hermione olyat is tud. Nem hiába évfolyamelső minden évben.

Délután volt egy Legendás Lények Gondozása és egy dupla Mágiatörténet órájuk, amin a szokásokkal ellentétben, Hermione nem volt éber, csak lehajtotta fejét a padra, s próbált elaludni.

-Hermione! – szólt neki Ron.

-Mit akarsz? – kérdezett vissza félálomból.

-Nem jegyzetelsz?

-Nem, mint látod.

-De akkor honnan fogom tudni az anyagot?

Ekkor Hermionénak kezdett derengeni valami.

-Ron Weasley! –csattant fel – Hogy van képed, azok után, hogy csip-csup dolgok miatt megsértődsz, az én jegyzeteimre pályázni?! Ha nem írok semmit az órán, az az én gondom, és tudd meg, neked többet semmit nem segítek tanulásban! – a végét már üvöltötte.

-Granger kisaszony! – szólt rá a tanár – Örülnék, ha türtőztetni magát az órámon. Ugye nincs semmi baja?

-De professzor, - kapott az alkalmon – igazából nem érzem jól magam. Már tegnap sem voltam túl jól, de most végképp rosszul vagyok.

-Akkor fáradjon le a gyengélkedőre és gyógyuljon meg, de ha kérhetném, máskor ne az órámra időzítse a dühkitöréseit. Tudja, a többieket gátolja a tanulásban.

Hermione nem akarta felvilágosítani a tanárt, hogy a csoportban eddig is kizárólag ő tanult és jegyzetelt az órákon, a többiek máshonnan szerezték a tudást, így csak csöndben kilépett a teremből, s bezárta maga mögött az ajtót.

Elindult, de nem a gyengélkedő felé véve az irányt, hanem ki, a kastély udvarába. Vonzotta a szép idő, s örült, hogy a tanár tálcán kínálta neki a hazugságot, mi szerint ő rosszul van. Elsétált a tiltott rengetek széléhez, majd egy „végül is miért ne” gondolat alapján, bement az erdőbe. Mivel még mindig melegen sütött a nap, így egy hűvösebb helyet keresett, s oda bevackolta magát, s visszaemlékezett a nyári eseményekre.