Szívfájdítóan méregzöld ruhát visel, olyat, ami kívülről nézve akár kényelmes is lehet, épp megfelelő mértékben rejti és mutatja meg az idomait, de nem fázik benne.
Szóval tökéleteset. Nagyon is tökéleteset.
Jobbomon áll, és kérdőn néz rám. Magam elé fordítom, végigsimítok a haján. A karom nyújtom neki és belém karol.
Az ajtóhoz lépünk, bekopogok. Bellatrix egyik szolgálója, egy fiatal, Nicolette-nél is fiatalabb szolgálója nyit ajtót, ha jól emlékszem, Tiffany.
- A kabátjaikat, uram? – mondja földet söprő orral.
- Nincsenek kabátjaink – világosítom fel. Bella jön elénk.
- Ostobább, mint egy manó! – morogja. Hozzám fordul. – Megint ezt a kicsi lánykát hoztad partnerednek?
- Miért? – kérdezem. Pont Nicolette-tel egyszerre. Trix neki válaszol.
- Azért, drágám, mert nem jellemző a táncosodra, hogy kétszer egymás után egy nőt vinne táncba.
- És ha mostantól jellemző lesz rá? – kérdezi lángoló szemekkel Nicole.
- Miért lenne? Te talán meg tudnád őt szelídíteni? Nézz csak magadra.
- Még mindig tovább lehet az enyém, mint a magáé.
- Tévedsz, ha azt gondolod, hogy egy Malfoy bárkié is lehet önmagán kívül.
Két nő vitatkozik rajtam, teszik mindezt teljes hidegvérrel, és a lehető legnagyobb méltósággal. Oké, mindig is kedvelt voltam köreikben, de ez most kicsit túlzás.
- Hölgyeim, elég lesz! – mondom egész halkan, de ők elnémulnak.
- Menjetek csak be a bálterembe. Rögtön jövök én is – szól Bellatrix és eltűnik egy falikárpit mögötti titkos folyosón.
- Ostobaság magadra haragítani egy Blacket! – intem Nicolette-et.
- Ugyan, miért?
- Mert az összes Black olyan, mint a kígyó. És egy percre sem lankadhat a figyelmet, ha egyet az ellenségeddé teszel. Még az a Sirius is ilyen volt, pedig ő Dumbledore és a muglik oldalán harcolt.
- Félnem kellene ettől a nőtől? Vagy hatvan éves!
- Bármennyi is, a pálcáját remekül forgatja. Ne kezdj ki vele!
- De hát csak egy…
- Elég. Utáltasd meg magad, rendben. De ne számíts rá, hogy megvédelek tőle.
- De én…
- Nőj fel, drágám! – mondom gúnyosan. Apró csókot nyomok a füle mögé. Vigyorogva figyelem, ahogy megborzong. Bevezetem a kis bálterembe. Letelepszünk az egyik sarokban.
Bellatrix szól néhány szót hozzánk, és kezdetét veszi a bál. Az első tánc természetesen Nicolette-é. Vérpezsdítő, vad tánc, tangóféle. Partnerem elbűvölő. Alighogy vége az első számnak, Bella tűnik fel mellettünk.
- Lekérhetem? – kérdezi, és választ sem várva elrángat Nicolette mellől. – Kövess!
- Mi van már, Black?! Féltékeny vagy? – suttogom.
- Szeretnéd, mi? – sziszeg hátra. – De most másról van szó, szőkeségem! Csak kövess!
- Nem sétálok kelepcébe!
- Nem is kell. Csak a hálótermembe sétálj!
- Az talán nem kelepce?
- Régebben nem féltél! Gyere már utánam, és hallgass!
Elhallgatok. Bármit tesz is, nem fog ártani nekem, mert a Nagyúr egyik legjobb halálfalóját megölni öreg hiba volna.
Követem. Valóban a hálójába visz, ami az évek alatt semmit sem változott. Egy hatalmas faliszőnyeghez lép, rámutat a pálcájával. Egy hosszú folyosó tárul fel előttünk.
Egész sokáig csak megyünk szótlanul, aztán olyan hirtelen áll meg, és fordul felém, hogy majdnem nekimegyek.
- Mi van?
- Az ajtó mögött… Szóval elfogtunk egy látót. Nálam van megőrzésre. Napok óta a te nevedet üvöltözi. Azt mondja, neked van jóslata, rólad lát dolgokat. El akarja mondani neked, és nem hallgattatja el a Cruciatus sem. De a látomását nem hajlandó elmondani senkinek, csak neked.
- Remek. Őrült?
- Nem éppen. Cordelia Trelawney. Szép kis szőke. Babonázó, és valóban látó. Igyekezz megérteni, és megfogadni, amit mond. Visszamegyek a terembe, mert előttem nem beszél.
- Jó. – Belépek az ajtón és letelepszem a tizenéves kislánnyal szemben. Megköszörülöm a torkom. – Cordelia Trelawney, a látó?
- Az vagyok. Cassandra Trelawney unokájának az unokája.
- Hány éves vagy?
- Tizenegy. Szólítson Cordynak, ha akar.
- Rendben. Én pedig…
- Tudom, maga Draco Malfoy. Láttam az egyik álmomban.
Hatalmas világoskék szemeivel pislogás nélkül bámul. Szőke hajába gyöngyök vannak fűzve, karjain egy-két gyöngysor. Fekete talárt visel, ami szinte lóg rajta, olyan vékony.
- A nagyanyád csaló volt.
- Tudom – mondja. Végre pislog egyet.
- De te nem vagy az?
- Nem. Különben nem fog el a maga Sötét Nagyura. Sybill nagyit nem fogták el. De én itt vagyok.
- Lehet benne valami. Miért nem állsz a mi oldalunkra?
- Egyik oldalon sem állok, Draco Malfoy. Csak annak mondhatom el a látomásom, akinek szól. Ezt önnek, Harry Potterét Harry Potternek. Ha Voldemort Nagyúrról látnék valamit, őt keresném. Addig látom és hallom a jóslataimat, amíg el nem mondom a címzettnek.
- Na és? – kérdezem. Kezdem unni.
- Látszik, hogy nincs Belső Szemed! – mondja fitymálóan. Nem magáz tovább. – Nagyobb szenvedés ez, mint a ti Cruciatusaitok!
- Jó. Mit akarsz tőlem?
- Azt akarom, hogy meghallgasson, de… - Már épp megjegyezném, hogy ismét magáz, de felakad a szeme, megrándul a teste, halkan mormogni kezd, aztán teljesen érthetően beszél tovább.

- Mi ez? – kérdezem, mikor feleszmél.
- Nem tudom.
- De hát te mondtad! Tudni akarom, mit jelent! – Megragadom a talárját a nyakánál, és közel húzom magamhoz. Ijedtség csillan a szemében. Csak azért nem veszítem el ettől a fejem, mert mindennél jobban érteni akarom a próféciát.
- Nem tudom – suttogja. – Tényleg nem tudom! Csak az értheti, akinek és akiről szól… férfi és lány… az, akit rejteget…
- Mire mentem ezzel? – kiáltom az arcába. Megszeppenten zokogni kezd. Visszaejtem a székére. – Szóval?
- El kell gondolkoznia. Négy hónap és a prófécia valóssá lesz.
- Négy hónap? Áprilisban történik valami?
- Valami már réges-rég történt. Négy hónap múlva megérti. Majd meglátja.
- Miért nem beszélsz értelmesen?
- Nem tudok többet, mint amennyit mondtam.
- Nekem tudnom kellene valamit? Vagy értenem?
- Nem… Talán még nem tud eleget ahhoz, hogy értse. Vagy csak akkor érti majd meg, ha beteljesült. Ki tudja?
- Az istenekre… bár érteném! Most mennem kell…
- Menjen csak… Hallottam, hogy bál van. Érezze jól magát!
- Veled mi lesz? – kérdezem a kilincsre téve a kezem. Fogsága kísértetiesen hasonlít arra, mikor az aurorok kezén voltam. Egy szoba, egy szék, néha némi kínzás és faggatás.
- Gondolom, itt kínoznak, mert nem láttam semmit, ami fontos lehet számukra, így nem is mondhatok nekik semmit. De ne törődjön velem!
Visszafordulok hozzá.
- Mit tettél velem, Nicolette? – mormogom az orrom alatt. A pálcámmal arra a székre mutatok, amin eddig ültem. – Transportus! Kapaszkodj a támlájába, akkor elvisz a Roxfortba. Senkinek nem beszélhetsz arról, hogy itt voltál, és hogy láttál engem, oké? Viszlát, Cordy!
Ott hagyom a szobában. Még látom, ahogy a székhez óvakodik, aztán becsukom magam mögött az ajtót.