|
25. Pengeélen Johnny Flench-csel
Hét óra van. A klubhelyiségbe lépve Minellya az első dolog, akit felfedezek. Nagyban smárol a sráccal, akinek épp az ölében ül. Hm… mire nem képes… Odalépek hozzájuk.
- Min, akkor segítesz nekem ma este?
- Esetleg holnap este? Ma este az én Willymmel leszek. Ugye nem baj? El tudod képzelni, Cole? Csak most találtam meg őt, pedig a vak is láthatja, hogy egymásnak teremtettek minket.
- Hát persze.
- Nem akarom elkiabálni, de azt hiszem, William lesz életem nagy szerelme. Aranyos fickó. Örökidőkig az övé szeretnék lenni. Jobbat nem is találhatnék. Sajnálom szinte a többi lányt, hogy nem kaphatják meg őt. Olyan boldog vagyok, Cole!
- Értem… hát akkor majd holnap este. Nem is zavarlak titeket tovább!
- Hé, Landau! – Visszanézek. Jé, Palley tudja, ki vagyok.
- Igen?
- Tudsz valami helyet, ahol… beszélhetek a barátnőddel zavartalanul?
- Nem tudom. Talán a prefi fürdő. De ahhoz, hogy eljuthass oda, feltétlen szükséged lenne… legalábbis egy láthatatlanná tévő köpenyre. Nah, jó szórakozást!
Visszatérek a szobámba. Letelepszem az ágyamra. Várnom kell fél tízig.
Tanulni próbálok, de nem igazán sikerül. Egy könnycsepp buggyan ki a szemem sarkán. Bárhogy igyekszem is eltitkolni az érzéseimet, vannak. Elveszítettem a szüleimet, aztán Helent és Stephant, végül újra az apámat. És most nagyon úgy tűnik, hogy Dracót is el fogom…
Nem akarok sírni, mert tudom, hogy nem lenne büszke rám. De mit tegyek? Pengeélen táncolok, és a tervem rengeteg ponton megbukhat. Különben is, mi lesz, ha sikerül? Vince megmondta, hogy maradjak a helyemen, megoldják. Mi lesz, ha Draco nekem is azt veti a szememre, hogy hőst akartam játszani? Nem akarom, hogy így legyen. De már túl sokat tettem ahhoz, hogy abbahagyjam.
Hallom, hogy Tirany és Clair nevetgélve a hálónk felé jönnek. Belépnek, elrebegnek egy-egy sziát, lefekvéshez készülődnek. Rám pillantgatnak, mindketten tudják, hogy Flench-csel randizom. De nem említhetik, mert én nem tudhatom, hogy tudják. Lefekszenek.
Órák telhetnek el, mikor végre nyílik az ajtó.
- Cole! Itt vagy?
- Itt! Csss… - Kilopakodom a klubhelyiségbe. – Hol van a nagy szerelmed?
Felnevet.
- A prefektusok fürdőjében. Fürdik. Reggelig. Itt a köpeny. – A zsebembe gyűröm.
- Ki tudsz osonni a parkba? Az egyik fűzfa alatt elrejtőzhetsz. Fél tizenegyre ott leszek.
Biccent. A folyosón szétválunk. Egy-egy rejtekajtón át indulunk mindketten. A Szükség szobájába megyek. Flench még nincs ott. Bemegyek, és leülök a nagy franciaágyra, ami kísértetiesen hasonlít Dracóéra.
Megérkezik az „udvarlóm”.
- Jó estét, kisasszony!
- Jaj, Flench, szólíts csak Nicolette-nek – bájolgok.
- Akkor te is használd a keresztnevemet.
- Jó, öh… John. Bocsánatot akarok kérni tőled. Igazából már régóta tetszel, csak féltem, mivel nem mardekáros vagy, a többiek majd…
- Oh, kis buta! Hát miért féltél? – mondja kedvesen, akár egy gyereknek. Kiráz tőle a hideg.
- Nem tudom. Jaj, Johnny… - Közel lép hozzám, kisimogatja a hajam az arcomból. Tudom, hogy most egy csók jön, amire nem vágyom, mégis részt kell benne vennem. A szája közeleg az enyém felé. Érzem a leheletét, az ajkai az enyémnek nyomulnak, nyelvét áttolja a számba. Azzal bíztatom magam, hogy Dracóért teszem, és mindent elronthat, ha most öklendezni kezdek. Igyekszem visszafogni magam.
- Ez volt az első csókod?
- Igen! – csapok le az ötletre. Hazudok. – Ne haragudj, de… nagyon izgultam.
- Semmi baj, majd megszokod – duruzsolja. Ez újabb csókot jelent. Hogy lehet valakinek ennyi nyála? Rosszul vagyok. De nem adom fel. Nem tehetném?
- Jaj, Johnny… - nyögöm. Kibújtat a taláromból. Levetkőztet. Csókolgatni kezdi a nyakam, aztán lejjebb.
Nem az én mellem, nem az én mellem – ismételgetem magamban, de nem tudom átverni magam. – Akkor nem Flench szája, nem Flench szája! Dracóé, Dracóé… Dracóé… Dehogy Dracóé! Ő nem csinálja ilyen bénán…
Hátradőlök az ágyon. Fölém magasodik, átölelem a nyakát.
- Nicolette… - suttogja.
- Bocs, John! – suttogom vissza. – Stupor! Exmemoriam!
Elveszíti az eszméletét. Rám hanyatlik. Magam mellé görgetem. Felöltözöm, írok neki egy pár soros levelet, miszerint köszönöm az estét, de nem vállalhatom vele ezt a kapcsolatot. Magamra terítem a láthatatlanná tévő köpenyt. Futok.
Minellya az udvaron vár.
- Cole! Itt vagyok – suttogja. A köpeny alá bújik ő is.
- Induljunk a kapuhoz. – Mikor meglátom a férfit a kapunál, lekapom magunkról a köpenyt. Zsebembe gyűröm. A férfi érdeklődőn néz ránk.
- Kik maguk?
- Landau vagyok – igyekszem megnyugtatni.
- Egyedül magára van szükségem, a másik lányra nem.
- A másik lány Minellya Hacker. Míg én azzal a Malfoyjal beszélek, hagy váltson pár szót ő is az apjával.
- Miért vinném őt is? – kérdezi. Itt az első hibalehetőség.
- Mert különben nem megyek magával. És soha nem tudja meg, hol van Donald… Beszélnem kell Malfoyjal! – nyafogom. – Úgy félek, hogy bántotta Donaldot!
- Rendben! – mondja rövid mérlegelés után.
- És Min láthatja az apját?
- Persze. Mit árthat egy szigorúan őrzött börtönben?
- Ne akarja tudni – morgom. Mishorn hallani vél.
- Hogyan?
- Igaz, hogy 30 auror őrzi őket? – vág a szavába Minellya fennhangon. Úgy vislkedik, mint egy kis csitri. Elvonja az auror figyelmét.
- Attól tartok, Hacker kisasszony, tévesek az információi. Csupán 5 auror áll állandóan őrt mellettük, és egy-egy vallatótiszt.
- Vallatják őket?
- Igen.
- És tényleg azért nem kapták meg a csókot, mert nincs rá dementor? – Mishorn bólint.
- Mivel megyünk?
- Thesztrállal. – Háromszor belefúj egy sípba. Megjelenik három thesztrál. Mindhárman látjuk őket, szerencsére Mishorn nem akarja tudni, hogy miért. Felmászunk a hátukra. A pasas súg valamit az állata fülébe. Felszállunk.
Erősen kapaszkodom, itt a második hibalehetőség. Ha valamelyikünk lezuhan, lőttek a tervemnek.
Magunk mögött hagyjuk a Roxfortot. Sötét van, egy ideig semmit sem látunk és hallunk a három pár szárny suhogásán kívül. Szemem lassan hozzászokik a fény hiányához. Aztán egy erdő jelenik meg alattunk, majdnem teljesen lombjukat veszített, vöröslő, sárgálló fák, aztán egy hangos folyó, hatalmas vízesés, végül néhány mugli város.
Aztán újra pusztaság fölé érünk. A távolban feltűnik egy ház. Ideje volt, mert fél órája, órája már biztos a levegőben vagyunk és kezdek fázni.
- Kapaszkodjanak, hölgyeim, leszállunk! – dörmögi vezetőnk.
- Hol? – kérdezi Min. – Sehol nem látok rabok őrzésére alkalmas helyet.
- Észak-keletre láthatja a börtönépületet.
- Csak őket őrzik itt?
- Jelenleg igen. Tisztázzunk pár dolgot.
- Sejtjük, hogy egy szigorúan őrzött börtönben nem lehet csak úgy flangálni. De nem is akarunk. - Egész közel hátrálok Minellyához. – Min… Bemész, beszélsz… hangos vagy…
- És azután?
- Aztán ki a kapu felé.
Elhallgatunk, követjük Mishornt a föld felé. Nagyon szépen kérem gondolatban a thesztrálomat, hogy ne menjen el innen, mire kijövünk. Leszállunk. Átlendítem a bal lábam az állat nyaka fölött. Remek érzés újra a földön járni. Mishorn bevezet minket az épületbe.
- Foglaljanak helyet, hölgyeim – mondja. Letelepszünk a puha fotelekbe. Ő is leül velünk szemben egy ugyanolyanba. – Isznak valamit?
- Nem, köszönjük! Mindannyiunk célja, hogy hamar végezzünk, és mi visszatérhessünk a Roxfortba. Tehát lássuk a szabályokat.
- Csupán öt percet tudok adni arra, hogy beszéljenek velük.
- Az bőven elég lesz..
- Mivel a vádlottak épp egy hosszú vallatási folyamat közben vannak, nagyjából négy napja nem aludtak, Veritaserum hatása alatt állnak, és egy auror felügyeli őket állandó jelleggel. Ez kicsit ingerültté teheti őket, tehát ne menjenek közel hozzájuk.
- Van még valami? – Mishorn biccent.
- A vallatás miatt kissé megviseltek lehetnek. Mr. Malfoy például képes legyőzni a Veritaserumot, így vegyítenünk kellett egy másik igazságszérummal. Ez legyengíti. De hiába reszket, vagy üvölti, hogy fáj valamije, attól még nagyon erős, nem bízhat benne.
- Nála van a pálcája? – kérdezem megjátszott hökkentséggel.
- Nincs. Ebben a szekrényben őrizzük. – Maga mögé mutat. – De pálca nélkül is képes dolgokra. Ma például felgyújtotta Mr. Potter talárját. Na, jöjjenek! Ne feledjék, öt perc!
- Tökéletes.
Bevezet minket egy folyosóra. Az első ajtónál benyit. Vált néhány szót a bent álló aurorral, aztán beengedi Minellyát. Engem tovább kísér egy távolabbi ajtóhoz. Ott is társalog egy-két szót. Aztán feltárul előttem az utolsó utamban lévő ajtó.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
