|
20. RBF, azaz vége a nyárnak
Madárcsicsergésre ébredek. Nem szeretem ezt a hangot. Általában még a madarak előtt kelek, de most valahogy nem sikerült. Tapogatózom egy kicsit Nicolette után, de nem találom.
- Áh, felébredtél? Hoztam egy kis kaját. Tojásrántotta. Jó lesz?
- Te csináltad?
- Mondjuk. Besegített az egyik manó.
- Miért mentél ki?
- Megnéztem, hogy kaptam-e levelet.
- Kaptál egyáltalán levelet ezen a nyáron?
- Nem, de már csak két hét van hátra a szünetből, és gondoltam, meg kellett már érkeznie az eredményeimnek.
- Az RBF… persze. – Kinyitom a szemem és felülök. – És? Megérkezett?
- Igen. – Kimászok az ágyból, és az ablakhoz lépek, aminél Nicolette áll a baglyát simogatva.
- Mutasd! Mint a gyámod, vagy mi a fenéd, látni akarom!
- Számít valamit?
- Nem vitázunk! Ide vele! – A kezembe nyomja a pergament. Gyorsan átfutom a cikornyás betűkkel írt sorokat.
Asztronómia: E
Atrimetodika: K
Átváltoztatástan: K
Bájitaltan: K
Bűbájtan: V
Gyógynövénytan: E
Jóslástan: E
Legendás lények gondozása: K
Mágiatörténet: T
Mugliismeret: H
Rúnatan: K
Sötét varázslatok kivédése: K
Számmisztika: E
- Uhh… van olyan tantárgy, amit nem tanultál? Mi a bajod ezzel?
- Megbuktam két tantárgyból is.
- A mágiatörténet hülyeség. Mugliismeretet miért tanultál egyáltalán?
- Anya akarta. Azt mondta, jó, ha ismerem őket.
- Szerintem ostobaság. Mi akarsz lenni, ha felnőttél?
- Tudod, mi akarok lenni.
- Igen. Annál egyik tantárgyat sem fogják kérni, főleg nem azokat, amikből buktál. Nem azt mondom, hogy ne tanulj, de…
- De valami munkám csak kell legyen. Végül is hetedév után házat kell vennem, és fent kell tartanom magam.
- Amíg élvezzük egymás… társaságát… Szóval addig maradsz, amíg akarsz. Bőségesen van hely számodra.
- Azért nem árt, ha van munkám, nem?
- Csak akadályozna a valódi munkád elvégzésében. De ne éldd bele magad, nem mindenkiből lehet halálfaló.
- Majd igyekszem. Elvégre elég sokat tanultam tőletek. És ölni is… oh, Draco. Szeretném, ha tudnád, hogy tegnap nagyon furcsán éreztem magam. Nem akartam megölni az apámat. De olyan dühös lettem. Nem szeretem, ha hazudnak nekem.
- És?
- Tudom, hogy néhány információval a Nagyurat is elláthatta volna, de nem tudtam fékezni a haragomat.
- Teljesen természetes. A boszorkány – Granger -, akit megöltem tegnap, nagyon okos volt. Iskolaelső, többszörösen kitüntetett tudós… Ő is sokat „segíthetett” volna a Nagyúrnak, ha rá tudjuk venni. De Voldemort Nagyúr is tudja, hogy régóta személyes gyűlölettel viseltetek Granger iránt. Meg fog érteni. Ahogy téged is.
- Ha az összes érzés rossz, hogy lehet a düh elfogadható?
- Nem az. Mármint nem mind rossz, és a düh nem elfogadható. Az ember dühösen ostoba. De a gyűlölettel nincs baj. Jobban összeköti az embereket, mint a szeretet. Na jól van, elmegyek zuhanyozni… Szeretsz repülni?
- De még hogy!
- Remek. Húsz perc múlva találkozunk a hátsó kertben! Hozd a seprűd!
Egy hét van hátra a szünetből. Aztán karácsonyig, vagyis négy hónapon át nem láthatom őt. De legalább talán ki tudom verni a fejemből a szerelmet. Bár, hogy őszinte legyek, ez a dolog nem is olyan rossz. Nincsenek kötöttségek, nincsenek még íratlan szabályaink se. Közös az érdeklődési körünk, bár még mindig rajta van az elintézendők listáján, hogy megakadályozzam, hogy halálfaló lehessen. De minek azzal megzavarni az idillt, hogy ezt az orrára kötöm?
Az elmúlt héten rengeteg mindent csináltunk együtt. A legjobban talán a mugli horrorfilmet élveztük. A hangos nevetgélés, és az ijesztőbb élettapasztalatok felemlegetése utána azonban kidobtak a moziból. Azt hiszem éppen az után, hogy Nicolette megemlítette, neki az volt a legijesztőbb, mikor John Flench randevúra hívta.
Szóval lányeget tekintve nem volt semmi a hét. Cápák közt úszkálni, éjjeli sétát tenni abban a bizonyos erdőben, ahol Nicolette elhagyta a lovát, gyerekeket ijesztgetni mágiával Disney Landben…
De már csak egyetlen hetünk van szeptember elsejéig. És abból is egy nap gyűlésem van, egy nap be kell mennünk az Abszol útra. És még hoppanálni sem tanítottam meg, pedig megígértem neki. Ezt gyorsan fel is emlegetem. Rám pillant, áthajol a vállam felett, és egy puszit nyom a számra.
- Nem baj, Majd a suliban megtanulom. – Hátát az enyémhez simítja, és tovább ír valamit egy pergamenre.
- Mit firkálsz?
- Levelet – mondja. Direkt arra játszik, hogy rákérdezzek. Nincs kifogásom a játék ellen.
- Kinek?
- Egy barátomnak.
- Ki az, akit még nyár végén is képes vagy fárasztani?
- Vince. De ő örül a nyár végének. Az ősz a kedvenc évszaka.
- Miért nem mész át hozzá?
- Nem tudom. Jó itt ücsörögni veled. És a baglyom is kezd ellustulni.
- Ha visszamentél a Roxforba, sokat repkedhet majd.
- Nem szívesen megyek vissza. Bármi rossz is történt, azért jó volt ez a nyár. Az ellen próbálok védekezni ezzel az álmatagsággal, hogy gyorsan elteljen az idő. Jó veled, akkor is, ha csak mellettem vagy, és nem csinálunk semmit.
- Apropó, nem csinálni semmit… Észrevetted, hogy…
- Hogy mióta hazajöttünk, egyszer sem aludtam veled? Igen, igaz. De eleinte nem lehetett. Aztán pedig nem ajánlottad fel, hogy jöjjek. Az a néhány alkalom is hihetetlenül csodás volt.
- Azért nem jöttél, mert nem hívtalak? – Felnevetek. – Azért nem hívtalak, mert nem láttam rajtad, hogy jönnél.
- Pedig jönnék. Csak… nem akarok rád akaszkodni…
- Ugye azért csinálod, hogy újra kimondjam? – nyögök fel.
- Mit?
- Azt, hogy szeretlek. Tessék. Ki van mondva.
- Jó.
- Mármint mi?
- Ha szeretsz.
- Miért?
- Mert én is téged. – Megcsókol. Visszacsókolok, és közben a lábaimra húzom. A nyakamba kapaszkodik a kezeivel. Vetkőztetni kezdem. A fenébe az álmatagsággal és a csendes ücsörgéssel!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
