---

A seprűlovaglást majdnem annyira szeretem, mint az igazi lovakat. Tegnap délután indultunk el, és csak egy órára álltunk meg éjszaka. Ennek és a Volarék gyorsaságának köszönhetően perceken belül megérkezünk a szállásunkra.
Azért örülök ennek, bár tényleg élveztem az utat, a gyorsulási, lassulási, trükkrepkedős versenyekkel együtt is. De lassan esteledik és így a hegyek felett kezd hideggé válni a levegő. Ez némiképp csökkenti a jókedvünket.
Előre hajtom a seprűmet, gyorsítok. Szinte fáj a hideg szél. Tovább fokozom a sebességet. Nem látok már semmit a környezetemből csak a társaim elmosódott foltjait. Gyorsítok. Lassan levegőt sem kapok, de élvezem. Látom, hogy lemaradnak tőlem. Csak egy folt jön majdnem közvetlen mögöttem. A nyélbe kapaszkodom és megállítom a seprűt. Ezt észrevéve Nicolette felrántja a sajátját és egy kecses fordulattal mellém érkezik. Megáll.
Ott a falu! – üvöltöm hátra a lemaradottaknak. Látványos zuhanórepülésbe fogok. A falutól nem messze szállok le.
Egy másodperc múlva a többiek is mellettünk állnak. A vállamra lendítem a seprűt, és elindulok le a faluba. Hamarosan szembe jön egy férfi. Vékony, magas, sárga bélelt szőrmetalárt visel.
- Malfoy? – kérdezi, mikor elhaladok mellette. Visszafordulok.
- Az vagyok – mondom neki.
- A nevem Jin. Kövessetek!
- Nem követünk semmiféle idegent. – szögezem le. – Ki vagy?
- Már említettem. A nevem Jin. Gyertek, mert sötétedés után idekint a pálca sem segít.
- Hová viszel és miért?
- A szállásra. És ott majd elmondok mindent. Nem akarok ártani nektek. – Felfedi a bal alkarját. Biccentek. Kolléga. Követjük.
Egy kis házba vezet, ami két helyiségből áll. Amibe bevezet minket az úgy nagyjából három négyzetméteres.
- Üljetek le! – A földön lévő párnákra mutat. Leülünk. – Ez a nappali, az étkező, a szalon és minden olyan helyiség, ami nálatok feleslegesen pocsékolja a helyet. Az ajtón túl egy kis kamra van.
- Mosdó?
- Van kint hátul egy WC. Vizet a közeli patakban találtok. Áram nincsen a környéken, ha éltek vele, de van pár gyertya.
Felkelek és benézek a kamrába. Egy ember vigyázzállásban sem férne el odabent.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy öten fogunk itt aludni egy három méterszer három méteres szobában?! – kérdezem Jint hűvösen.
- Odakint is alhattok, de a földön megfagynátok.
- Nem alkalmazhatnánk tértágító bűbájt?
- Semmiféle mágia nem hat a házra.
- Rendben… erre később visszatérünk. Hol tudunk fürödni?
- Van itt egy kis tó nem messze innen. A térképeken sincs rajta. Mugli oda el nem talál.
- Hideg a vize, mi?
- Majd megszokjátok.
- Van valami jó hír is, Jin?
- Igen. Már holnap elkezdhettek dolgozni. Szóval, ha jól csináljátok, és szerencsétek van, hamar elmehettek.
- Remek. És te?
- Oh, nem említettem? Én is itt maradok veletek. Szóval hatan leszünk.
- Én nem alszom ebben a lyukban! – szögezem le.
- Akkor a te helyed fel is szabadult.
- Nicolette sem fog a felügyeletem nélkül idebent aludni.
- Remek. Máris csak négyen kell osztoznunk.
- Inkább alszom én is kint – csatlakozik a beszélgetéshez Crak. Monstro bólogat. Kinyitom az ajtót. Én alszom a ház jobb oldalán Nicolette-tel. Odalépek, és a hóra mutatok a pálcámmal.
Felmelegítem, de nem olvad el. Így puha lesz és meleg. Elővarázsolok még néhány takarót, aztán az így készített fekhelyre mutatok.
- Hercegnőm, kész az ágy. Megfelel?
- Nem tudom. Ki kell próbálni. Gyere te is, mert éjszaka is itt leszel. Csak úgy tudom megmondani, hogy jó-e.
Utána bújok a takarók mélyére. Hozzám simul.
- Szóval? Jó?
- Majdnem. Tudom, hogy nincs már születésnapom. De ha köztünk valamiféle szerelmen alapuló kapcsolat van… - suttogja a fülembe.
- Kis kéjsóvár! Nem zavar, hogy bárki megláthat?
- Peters és Jin bent alszik. Crak és Monstro a ház túlsó oldalán. Ők sem láthatnak meg. Az idegenek pedig nem érdekelnek.
- Miért? Hol a visszafogottság, a szégyenlősség?
- Kit érdekelnek? A muglik nem izgatnak. A varázslók? Tőlük megvédenél. És a boszorkányok meg legyenek csak féltékenyek!
- Velem kívánsz dicsekedni? Meg én védjelek meg az ostromlóidtól?
- Csak akkor, ha épp közös takaró alatt fekszünk.
- Oh, már megint kéjsóvárkodsz!
- Na és? Igazából csak azt a dalt akarom hallani újra!
- Áááá! – Megrázom a fejem. – Az a dal csak egyszer jár az arra érdemes nőknek.
- Hány szeretőd volt, Draco? – kérdezi a nyakamat csókolgatva.
- Nem tudsz könnyebbet kérdezni? – vigyorgok rá gúnyosan.
- 40? 50?
- Valamivel több. De erről ne beszéljünk!
- Válaszolnod kell!
- Nekem semmit sem kell csinálnom, kislány! De kérdezz csak!
- Hány nőnek énekelted? Rajtam kívül?
- Kettőnek. Nem pazarlom azt a kevés hangomat azokra, akik nem érdemlik meg.
- Jó hangod van. Nekem nagyon tetszik. Hányan hallották összesen?
- Hárman – mondom vigyorogva. Átöleli a nyakamat, és megcsókol.
- Hm… nem magam miatt akarlak. Teljesen önzetlen vagyok.
- Nocsak! Ezt fejtsd ki!
- Nincs mit kifejteni ezen. Egyszer azt mondtad, néha heteket kell töltened nő nélkül egy-egy küldetés alatt. Mert nem űzhetsz mindenféle nőket, és én sem vagyok ott, akinek nincs más vágya. Most itt vagyok. És tényleg nincs más vágyam. Csak, hogy ne kelljen magányoskodnod. Mit gondolsz?
- Csak azt, hogy nem lesz jó vége, ha arra tapogatózol.
- Szerintem igenis jó lesz – kuncogja halkan. Vállat vonok.
- Jól van. Te akartad! – Megcsókolom.