- Rendben, de a következő bált te szervezed! – mondom.
- Hát persze… Miss Landau, örülök, hogy megismerhettem. – Nott kezet csókol Nicolette-nek. Ő már vagy a harmadik. Igen, sokaknak feltűnt Nicolette nőiessége. Fölényes vigyorral köszönök el a vendégektől. Hát igen, még mindig inkább az enyém, mint bárki másé.
Végre elmegy az utolsó meghívott is. Egy pillanatig csak faarccal bámulunk egymásra. Aztán Nicolette elsöpör egy tincset az arcából és elmosolyodik. Odalépek hozzá. A tenyereim közé simítom az arcát. Ha másban nem is, szeretőnek mindig gyengéd voltam. Megcsókolom.
- Boldog születésnapot! – Felkuncog.
- Szeretek veled ünnepelni. Egy bál és egy csók. Csak ennyire emlékszem a karácsonyi bálról… egy csókra. Egy nagyon jó csókra. Egy gúnyos mosolyra és erre: „Boldog karácsonyt, hercegnőm!”
- Épp elég, Nicole…
- Draco… nem véletlen öltem meg Stephant. Szerettem volna, ha tudod, hogy én… De most inkább ne beszéljünk erről, ha nem muszáj. Ünnepeljünk! Elvégre szülinapom van! És ünnepelni akarunk.
- Jó, hogy emlékeztetsz. Gyere!
- Hová?
- Át kell adnom az ajándékodat.
- Azt hittem, már megkaptam.
- Nem. Még nem. Remélem, tetszeni fog. Kövess, kicsi Nicolette-em.
- Hová megyünk?
- Ne kérdezősködj! Meg fogod látni! Igyekezz, kislány!
- Oh, te még most is képes vagy gúnyolódni!
- Bármikor. – Hátrapillantok, rávigyorgok.
- Mit akart az a Monstro?
- Csak egy üzenetet hozott a Nagyúrtól. De ráér holnapig.
- Hé, állj! Ez a te szobád.
- Nem mondod komolyan?
- Draco, egyszer voltam odabent, és akkor veszekedtünk.
- Félsz? – Oh, a jól bevált gúnyos mosolyom. Belépek az ajtómon, és rávillantom a szemem. Követ. A tükör elé lépek. – Nézd!
- A lakás összes pontján van tükör. Miért kellett…
- Csitt! Demonstrate! – Belépek. Az első teremben bevárom.
- Wow! Hogy szedtél össze ennyi holmit? – Legyintek.
- Roxfortos kacatok. De majd körülnézhetsz később, ha akarsz. Most gyere!
- Be a következő ajtón?
- Igen. De ott nem állunk meg. Mérges növények. – Kifejezetten hálás vagyok neki, hogy nem áll meg. Bár azt is tudom, hogy visszatér, és nem az én felügyeletem alatt. Nem baj. Majd elzárom a közvetlen veszélyes növényeket addigra. A bájitalok között sem állunk meg, rögtön a kis szobába vezetem. Megáll velem szemben. Fordítok rajta egy fél fordulatot. Átölelem. Előveszem a füzetkét a taláromból és megmutatom neki.
- Mi ez?
- A roxforti éveim alatt összegyűjtöttem párvarázslatot. Az elmúlt hetekben leírtam mindent. Használatukat, hatásukat. Használd, ahogy akarod! Arra azért megkérnélek, hogy a Roxfortban ne ölj, és ne bukj le vele. Ne add senkinek…
- Nem fogom… Nekem adod? – Bólintok. Felém fordul. – Köszönöm.
- Boldog születésnapot. – Felnevet. Megcsókol.
- Eltévesztetted a sorrendet – suttogja a számba.
- Várj! - A füzetkére mutatok. – Transportus! Ugye… sokkal kényelmesebb az ágyamon?
- Áldott zsupszkulcs… - Ez már a mellkasomnak szól.
- Szeretlek, Nicolette, de maradjon a mi titkunk!
- Az marad. A mi titkunk – súgja a csípőmnek. Visszahúzom magamhoz, szájon csókolom.
- Van egy mugli dal… Tudom, hogy félsz, mert fájdalmat okoztam. Nagyon kérlek, ne félj tőlem. Most ne legalább! Csak figyelj a dalra… Szép dal… csak azt figyeld.
A lassú és vontatott hang arra is jó, hogy megnyugtassa a körülöttem lévőket. Csak a hangsúlytól függ, hogy dühít vagy nyugtat.
Énekelni kezdem a dalt. Egész halkan, mégis érthetően.

- Draco…
- Hm?
- Ébren vagy?
- Igen. Valami baj van?
- Dehogy. Csak kérdezni szeretnék…
- Arra vagy kíváncsi, hogy komolyan mondtam-e vagy csak a közelgő kéjmámor okán? Mert ha ezt akarod tudni, komoly volt. Egyéb kérdés?
- Igen. Mit akart Monstro?
- Vedd kölcsön a zuhanyzómat. Utána beszélünk arról is.
- Megint el kell menned?
- Nicolette, zuhany után, jó?
- Tehát igen.
- Nicolette… - kezdem. Aztán csak legyintek. Az egyik távolabbi fürdőbe megyek. Most is kell a jeges víz a kijózanodáshoz, pedig most nem is ittam. Éjszaka valóban rádöbbentem, hogy szeretem őt. Csak úgy a magam módján szerelmes vagyok… Ilyen még sosem fordult elő. Túlélem. És ha Nicolette is halálfaló lesz, akkor a munkámban sem akadályoz majd, nem kéri, hogy üljek otthon.
A nappaliba megyek. Nicolette is ott van. Leülök vele szemben.
- Szóval mi van Monstro ügyével?
- Feladatot kaptam a Nagyúrtól. Ezen a délutánon kell elindulnunk.
- Crak is részt vesz a küldetésben?
- Igen. És Peters, meg Monstro.
- És mennyi idő?
- Két hét, ha minden rendben megy.
- És mi lesz velem addig?
- Jah, nem említettem? Te is jössz velünk.
- Én?
- Igen. A Sötét Nagyúr kifejezetten kérte, hogy gyere te is.
- Hová megyünk?
- Golmud. Kína. Kis település, kevés lakossal. Azon a környéken kell megtalálnunk néhány… hm… embert a hegyekben.
- Kiket?
- Néhány varázslót és boszorkát. Meg kell győzni őket, hogy nem jó nekik az életben.
- Értem… Igyekszem megfelelni.
- Meg fogsz. De azt a kegyet kaptuk, hogy időben szóltak ahhoz, hogy be tudjunk pakolni. Használd ki az alkalmat. Meleg holmit hozz, és kényelmeset.
- Segítesz? Jól jönne egy kis… hm… öltözködési tanácsadás… - Felnevet.
- Te lány! – Pálcát rántok. Nicolette sikoltozva-nevetve menekül az őt üldöző párna elől a szobája felé.

* A dal a Hoobastank The Reason című száma.