|
15. Stephan
- Senki nem nyúl a muglihoz! – szögezem le. Igen, lehet, hogy ezt nem kellett volna. Innen is, onnan is felhangzik, hogy örülnek a váratlan szórakozási lehetőségnek. Nicolette-tel Stephanhoz sietünk.
- Mit keresel itt, Nicolette? – kérdezi újra az őszülő férfi.
- Ez egy bál, amin részt veszek.
- Ezek a barátaid?
- Mondhatjuk… De inkább a barátom barátai. Halálfalók.
- MICSODA? ANYÁD ÉS APÁD IS TILTOTT EZEKTŐL…
- Hát, a mostani nevelőm nem tilt.
- Ő IS CSAK EGY MOCSKOS GYILKOS, MINT AZOK OTT BENT, IGAZ?
Szemem sarkából látom, hogy a „mocskos gyilkosok” némelyike pálcát ránt. Most kell közbeavatkoznom.
- Uram, most talán távoznia kellene…
- Te csak ne szólj bele, átkozott bűnöző! Nicolette teljesen normális volt, mielőtt te megrontottad! – Lehet, hogy Nicolette ettől a Stephantól tanulta, hogy hogyan legyen idegesítő.
- Idefigyelj, mugli! – sziszegem. – Bármennyire is undorít, hogy itt vagy, az életed akarom megmenteni, mert Nicolette-nek számítasz valamit. De tudod mit, fáradj beljebb. Bár nem hívtalak meg a bálomra, kit izgat. Maradj csak azok között, akiket – helyes következtetéssel – magad is gyilkosnak neveztél. Nem fognak habozni, csupán egy rövid kínzás erejéig.
- Draco!
- Nicolette, ne szólj bele! Mugli, visszaszámolok. Háromtól. Aztán átengedlek a többieknek. De addig kimehetsz innen, és akkor nem esik bántódásod. Dönts, mert utána nem segítek. Három… Kettő… Egy… Én szóltam. Srácok, szabad a pálya! Bocs, Nicole. – A fal mellé sétálok.
- Malfoy külön ajándékot ad nekünk!- rikkantja Hurley Piton. Majdnem olyan, mint Perselus, az apja, és ezen nem változtat 30 év korkülönbség, egy kvibli anya, aki olyan mugli nevet adott a fiúnak, mint a Hurley.
Mert a kis Piton ugyanolyan hidegvérű és -fejű, mint az apja. Az is csak akkor tud így örvendezni, ha muglit kínozhat. Csak azt akarom kihozni ebből az egészből, hogy tudom, mi jön. – Levicorpus!
Nem tévedtem. Stephan fejjel lefelé lóg a levegőben.
- Pirocus! – rikkantja valaki hangosan. Égő hús bűze kezd terjengeni a teremben. Én már tudom, hogy a mugli hátán égő x okozza a szagot. Aki nem tudná, azt is meggyőzi Stephan ordítása.
- Aguamenti! – sikítja Nicolette, mikor ő is megérti. Legalább már nem bűzölög a mugli húsa. – Állj! Aki varázsolni mer, azt megölöm.
Kérdő pillantások kereszttüzébe kerülök. Bólintok. Igen, nem kétséges, hogy megteszi, amit ígért. Senki nem szól, így folytatja.
- Stephan, kérlek, menj el innen. Holnap beszélhetünk…
- Nicolette, tudom, hogy te ölted meg Helent. Mégsem megyek el innen nélküled.
- Semmit sem tehetek érted, ha itt maradsz.
- De eljöhetsz velem.
- Sajnálom, Stephan, de ide tartozom. És meg vagyok hívva a bálra is.
- Költözz vissza hozzám, mert ha sokáig vagy köztük, olyanná válsz, mint ők.
- Már elkezdődött, Stephan – suttogja Nicolette fájdalommal teli hangon.
- Még visszafordítható. Tedd meg értem! – Nicolette a fejét rázza. A mugli csak lóg fejjel lefelé és könyörög. Ez szörnyű. Undorító!
- Nem lehet. Semmit sem tehetek érted. Már nem.
Elbűvölő lakótársam felemeli a kezeit, mintegy jelezve: szabad a préda. Mellém sétál, és egy „ezek a muglik” jelentésű pillantással köszön. Az ifjú Piton eszmél fel először.
- Subseco! - kiáltja. – Tud valaki ilyet?
Megjelenik az első vetélytárs, Nott. Fitymálva nézegeti Stephan arcán a friss vágásokat.
- Ez semmi, kölyök! – mondja. – Szedd le róla az inget!
- Diffindo! – kiáltja hűségesen Hurley. Az ing három darabban a földre zuhan. Nott torkot köszörül.
- Nyisd ki nagyra a szemed, kölyök, így kell ezt. Subseco!
Mostmár a mugli egész teste vágásokkal van tele. Nicolette-re pillantok. Némán, kifejezéstelen arccal nézi a vonagló muglit. Becsülöm az önuralmáért.
- Ezek csak látványosak, de nem fájnak szinte semennyire, fiacskáim. Azt hiszitek, fájdalmában ordít a kicsi mugli? – Bellatrix lép elő. – Hallgassátok, ilyen, ha tényleg fáj neki! Flamma!
Stephan valóban ordít. És ebből a kiáltásból majdhogy tisztán kivehető a „Nicolette” szó.
- Bella, ha megsütöd, hogy fogunk vele játszani? Morbus! Mugli, két órád van, aztán megöl a varázslatom. De addig még szenvedni fogsz. Hogy tetszik az öreg Avery mágiája?
- Csak két óra? – mondja Peters letörtséget színlelve. – Akkor használjuk ki! Vomica!
- De hát nem is látszik rajta semmi!
- Hurley… neki éreznie kell, nekünk meg hallgatni! – Stephan hangja visszhangot ver a bálterem kupoláján. Igen, akár egy Cruciatus… Talán még rosszabb is.
- Hagy csonkítsam meg! – könyörög az egyik újonc, ha jól emlékszem, Jacksson nevű. Senki nem tiltakozik, így nekilát, hogy megfossza az ujjaitól Stephant. – Venatus!
- Ha ő darabolhatja, én megvakíthatom! – kiált fel egy másik, akinek még a nevére sem emlékszem. – Caecus!
- Adava Kedavra – mondja valaki teljesen nyugodt hangon. Először nem értem, aztán meglátom Nicolette kezében a pálcát. Ő volt az. Stephan halott. – Evapores! Nem nektek kell eltakarítani a vért a bál után. Folytassátok a táncot!
- Nicolette…
- Táncolsz velem, Draco?
- Persze.
- Ki az a fekete nő? Aki megégette a muglit? Akivel táncoltál korábban?
- Bellatrix Black. A Lestrange ikrek anyja. Már mindketten meghaltak. Az apjukkal, Rodolphusszal együtt.
- És a vörös?
- Rebecca Dirone. A bátyját az apád ölte meg.
- És Hurley? Ő ismerősnek tűnt.
- Perselus Piton fia. Az ő képét pedig nap mint nap láthatod a klubhelyiségben a házvezetőké között. Perselus mindig megfontolt volt, Hurley viszont elég szadista, ha muglikról van szó…
- Avery?
- A maga idejében egész jó volt. De mára már csak egy ostoba, nagyszájú vénember.
- És az, aki most nagyon határozottan felénk jön és látszik a szemén, hogy mondani akar valamit neked? – A hátam mögé pillantok. Már nincs időm magyarázkodni.
- Á, Peters! Jó látni téged.
- Úgy teszel, mintha nem kevesebb, mint egy hete jöttünk volna haza majdnem egy hónapos közös vakációnkról, Malfoy.
- Hát nem hiányolhatlak, ifjú barátom? – mondom mézes-mázosan. Aztán hűvös, „kollegiális” hangnemre váltok. – Mit akarsz?
- Semmit. Én semmit. Monstro akar veled szót váltani. – Biccentek.
- Megyek.
- Draco…
- Oh, igen. Nicolette, ő Peters. Peters, ez a hölgy itt Nicolette Landau.
- Peters?
- Landau? – szólalnak meg egyszerre. Bólintok.
- Látom, megvan a közös pont az életetekben. Rögtön jövök, addig próbáljátok nem megölni egymást.
Otthagyom őket. Az ajtóból még visszanézek. Már szenvedélyesen keringőznek a terem közepén.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
