|
14. Születésnapi előkészületek
A vacsoránk mellett ülünk. Némán eszünk. Nem dicsérem Nicolette főztjét, pedig klasszisokkal jobb, mint az előző próbálkozása.
Kilenckor megszólal valamelyik órám. Nicolette leszámolja a kilenc ütést, aztán boldog vigyorral felpattan.
- Megtennéd, hogy leszeded az asztalt? Nekem készülnöm kell a randimra. Bocs. Oh, jobb, ha tudod, reggelig nem óhajtom befejezni! Szia, Draco, és jó éjt!
Eltűntetem az asztalról a tányérokat. Hallom, ahogy Nicolette Vincent házába indul Hop porral. Hát hiába vittem el lovagolni, e téren semmi sem változott, Crakot akarja…
Egy fekete mágiáról szóló könyvet veszek a kezembe, de valahogy az összes átkot Nicolette-en próbálnám ki. Mi az, hogy Crak kell neki? Dühösen ágyba bújok. A plafont bámulom. Nem értem, miért csak azon jár az eszem, mit csinálhatnak most… Belegondolni is rossz. Ehh, a pokolba Nicolette-tel! Annak is a legmélyére!
Kinyílik a szobám ajtaja. Megfeszítem az izmaim, de mikor az alak megjelenik az ajtóban, rögtön felismerem, és ellazulok. Nicolette. Mi a fenét akar? Jóéjt-puszit? Vagy fogamzásgátlási tanácsokat?
Úgy tűnik, egyiket sem. Mellém csusszan az ágyamba. Jó pokol, én meztelenül alszom! Úgy tűnik, ezzel ő is tisztában van. Jobbjával végigsimít a combomon.
- Nicolette… menj innen kifelé! – suttogom mélyeket lélegezve.
- Napközben nem tiltakoztál amiatt, hogy egy halálfalóval töltöm az éjjelt. Én végig rád gondoltam. És te? – duruzsolja.
- Én nem éppen.
- Ne mondd, hogy nem akarod! – A keze egészen illetlen hely felé matat. Elhúzódom kicsit.
- Pedig így van – hazudom.
- Jaj, Draco, kit akarsz becsapni? – Tapogatózása sikeres, elér. Felnyögök. Az agyamat elborítja valami dühféle, amiért átvert. Gúnyosan elvigyorodok. Úgy fordulok, hogy én legyek felül.
- Te akartad… - mondom a régi vontatott hangnememben. Letépkedem róla a ruháit. Tudom, hogy fájdalmat okozok neki, hallom a sikolyait, a hüppögését, de nem érdekel. Vagy talán túlságosan élvezem ahhoz a felsőbbrendűségemet, hogy könyörüljek. Így jár, aki engem akar átverni!
Észre sem veszem, mikor lényegülök át kínzóból szeretővé. Mindenesetre valamikor megtörtént. Nicolette sírása alábbhagy, sikolyai már nem a fájdalmat tükrözik. A nevemet nyögi, sóhajtja, sikítja, és engem elönt a büszkeség, mint mindig, valahányszor egy nőt ilyen állapotba tudok hozni. Mindezt csupán csöppet árnyékolja be, hogy tudom: mindezzel nem engesztelem ki a durva kezdésért, és holnap neheztelni fog rám; kiengesztelhetetlenül.
Egyedül ülök a reggeliző asztalnál. Minden úgy van, ahogy gondoltam. Reggel, mikor felkeltem, Nicolette már nem feküdt mellettem. Bezárkózott a szobájába. Megtehetném, hogy rátöröm az ajtót, de mit érnék el vele? Majd kijön, ha kell neki valami.
Belátom, én hibáztam. De elborult az agyam. Hogy is történhetett volna másképp… Majd megenyhül. Egyéként három nap múlva tölti be a 16-ot.
Feltápászkodom az asztaltól. Lehetne egy kis szülinapi ajándék, ami kiengeszteli. Mondjuk valami, ami egyszerre kellemes, és legalább két módon hasznos… Mondjuk egy bál.
Igen, egy bál a szülinapja alkalmából, amire meghívhatom a halálfalókat. Egy kis kikapcsolódás a bagázsnak, ami nem mellesleg kiengeszteli Nicolette-et is.
Hop port dobok a nappali kandallójába.
- Crak, van egy perced? – kérdezem a lángoktól. – Szükség lenne rád.
- Jövök már. – Ebben a pillanatban ki is lép a tűzből. – Hello.
- Üdv. Mit gondolsz egy bálról? – Gyanakodva végigmér.
- Mit gondoljak?
- Arra jutottam, hogy össze kéne hozni egy kis kikapcsolódásra a kollégákat. Gondoltam igazán segíthetnél.
- Tőlem. Mikor?
- Holnap után.
- Mi lesz holnap után? – Felsóhajtok. Vallomást teszek.
- Nicolette születésnapja.
- Oh, megvolt a csodás este, amit tervezett?
- Túlságosan is. Ne kérdezd!
- Jól van, meg sem szólalok. Kiket hívjak?
- Mindenkit. De ne említsd meg Nicolette-et!
- Hát persze. Csak ennyi?
- Semmi más.
- Rendben, intézkedem.
Távozik. A szobámba megyek.
- Nicolette, kijönnél? – kérdezem az ajtón dörömbölve. Egy manó gondjaira bíztam ugyan, mégsem tudom, mi van vele.
- Gyere be te! – mondja őszinte meglepetésemre. Belépek. Az ágyán ül, és engem bámul.
- Jól vagy? – kérdezem.
- Persze… minden rendben.
- Nicolette…
- Ne kezdj szabadkozni, Draco, az nem illene hozzád. Én másztam az ágyadba. Számítanom kellett volna rá, hogy ott sem vagy gyengédebb, mint az életben.
- Nem vagyok olyan, mint az elején voltam…
- Tudom. Olyan vagy, mint a végén. Én dühítettelek fel, vállalnom kell a következményeit.
- Örülök, ha így gondolod… Ma este lesz egy bál. A legtöbb halálfaló itt lesz.
- Maradjak a szobámban?
- Ne! Jó lenne, ha kijönnél. Hoztam neked egy ruhát. Remélem, tetszik. Később hozok neked ebédet.
- Köszönöm. – Leteszem a becsomagolt ruhát a széke háttámlájára. Rámosolygok, és ott hagyom. Azért örülök, hogy nem dühös. Most, hogy tudom, milyen vele, még inkább akarom…
Egy rövid halálfaló-gyűlés, a bál, aztán egy csodás levezetés Nicolette-tel… Őszintén szólva lehet, hogy ez a szerelem. De csapongok… Lehet, hogy ki kellene aludnom magam, mielőtt érzelgős kisráccá válok. Tulajdonképp van két órám délig. Éppen bevehetnék egyet a kedvenc nyugtatómból. Eltűnök a tükrömben.
Egy nagyobb teremben ücsörgök a többiekkel. Lassan szédelegnek be a késők. Mikor nagyjából mindenki megvan, felállok.
- Hé, Malfoy szólni kíván! – mondja valaki. Biccentek.
- Nem akarok sokat beszélni. Szinte mind ismeritek egymást, így a bemutatkozással sem kell vesződnöm. Aki elkószál a házamban, az vessen magára. Aki itt eltéved, annak béke poraira, én senkit nem fogok keresgélni. Ma este egy hölgy is lesz a társaságunkban, a neve Nicolette Landau. Aki kikezd vele, vagy bántja azt megölöm. Jó szórakozást, hölgyeim és uraim. Irány a bálterem!
Nicolette még készülődik. Néhányan már táncolnak is, mikor megérkezik. Egy percre elfelejtek levegőt venni. Hosszú, zöld ruha, mintha ráöntötték volna. Kicsit mélyebben dekoltált, olyan, ami már majdnem megmutat dolgokat, de mégsem. Röviden összefoglalva nőies, csodás.
Szőke haját divatos copfba fogta, csak egy-két hullámos tincset hagyott az arca mellé kígyózni.
Hozzám sétál, lágy csókot lehellek kesztyűs kezére. Elmosolyodik.
- Enyém lehet az első tánc, hölgyem?
- Minden első táncom a tied.
Ha romantikusabb alkat lennék, azt mondanám, álomba illő a táncunk. De nem vagyok az, így egyszerűen nem mondok semmit.
Megbűvölt hangszereim rövid szünetet tartanak. Elengedem Nicolette-et.
- Ne haragudj, de beszélnem kell valakivel. Később folytatjuk. Ne félj, senki sem fog bántani téged. Érezd csak jól magad.
Bellatrixhoz lépek. Látom, hogy Crak megragadja Nicolette derekát. Legalább nem kell őt féltenem. Összes férfias vonzerőmet bevetve Bellára nézek.
- Egy táncot, Belluci? – kérdezem.
- Hogyne, Dracocica… - Ezzel bokán rúg. Átölelem. Lassúzni kezdünk.
- A fogaid miatt dühöngsz, Trix?
- Haragszom rád? – Rálép a lábamra.
- Dehogy. Csak mintha némi neheztelést látnék a szemedben. Azért, mert én öltem meg az afrikai pálcakészítőt, aki neked volt kiosztva?
- Már el is felejtettem. – A nyakamra csúsztatja a jobbját, és megkarmol.
- Köszönöm a táncot, elég. Ha egy macskával akarok harcolni, elmegyek egy mugli állatmenhelyre. Ott legalább fiatal cicák is vannak.
Kibontakozom az öleléséből, ami inkább fojtás közelebbről nézve. Ezt a harcot én nyertem meg. Ebben a boldog tudatban hagyom ott.
Magányomat nem élvezhetem sokáig. Egy 20 év körüli lány csap le rám. Dirone húga: Rebecca.
- Draco! Ugye megismersz? – kérdezi a nyakamba csimpaszkodva.
- Rebecca Dirone. Hogy is felejthetnélek el?
Kacéran rám mosolyog.
- Van programod a bál után?
- Bocs, Becca, de van. Viszont most ráérek. Felkérhetlek egy táncra?
- Hogyne!
- Anyádék hogy bírják a bátyád halálát?
- Amióta a Nagyurat szolgálta, nem a fiúk, te is tudod. Pedig szerintem ez volt az egyetlen helyes cselekedet egész életében. Meg talán az, hogy idehozott engem közétek.
- Igen, igen… Apád tudja már?
- Dehogy tudja. Nem is kell tudnia. Kitalálta, hogy Morrison idősebb fiához fog adni. Az aurorhoz!
- Az lenne ám a harmonikus házasság! „Drágám, tudom, hogy holnap mész lemészárolni a barátaimat, de azért szeretlek, és jó volna, ha vigyáznál magadra.” Amennyiben egymás ellen kellene harcolnotok, hitvesi szeretetből kíméletesen öld meg őt. Így kívánja a becsület.
- Az az egyetlen jó tulajdonsága, hogy gazdag aranyvérű családba született. Még talán meg is érné hozzámenni, ha nem lenne vérünk árulója az apjával együtt.
- Mire készülsz, Becca?
- Megölöm. Tudsz jobbat?
- Momentán nem.
- Segítesz nekem? Utána ünnepelhetnénk kicsit…
- Bocs, Becca, de be van táblázva az egész jövő évem.
- Nicolette az?
- Micsoda?
- Az a Nicolette az, akiért dobsz? – Bólintok.
- Bocs, Becca.
- Számítottam erre, Draco – sóhajtja. – Semmi gond.
- Tudtam, hogy így fogod fel…
- NICOLETTE! Mit keresel itt? – Hallatszik az ajtó felől. A Nicolette és a férfi között álló halálfalók félrehúzódnak. Nicole ámulva pillant a betolakodóra.
- Stephan? – kérdezi. Az bólint. Remek. Egy mugli van a házamban.
Abban a házban, ami jelenleg tele van mugligyűlölő halálfalókkal.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
