---

- Jó reggelt! – köszöntöm őt. Kaján örömmel tölt el, mit érezhet most józanul.
- ’Reggelt, Draco! Ha tudni kívánod, hogy ma is megtenném-e Vince-szel, amit tegnap nem tettünk meg miattad, a válasz: igen.
- Jó. Átmehetsz hozzá este. Tőlem alhatsz egy ostoba halálfalóval. Csak reggel légy az ágyadban.
- Remek. Tehát nincs kifogásod ellene, hogy azzal töltsem az éjszakát, akivel akarom?
- De van. Csakhogy nem érdekel. Azt teszel, amit akarsz.
- Köszönöm. Van programunk mára?
- Nincs. Átmegyek Crakhoz. Te meg körbenézhetsz a házban. Gondolom nem volt rá alkalmad eddig…
- Ha ara célzol, hogy azért nem kutakodtam a házadban, mert az elmúlt három hétben Crakkal henteregtem, ki kell, hogy ábrándítsalak. A tegnapi lett volna az első… a legszentebb…
- Legszentebb? – Gúnyosan felnevetek. – Szentimentális kislány vagy, Nicolette! Legkésőbb ebédnél találkozunk. Viszlát!
- Viszlát, Dé!
Gyalog indulok el. A fenébe is, örömmel tölt el a tudat, hogy Nicolette még szűz. Így talán nem leszek olyan szörnyű Crakkal. Azért jó lenne, ha befejezném a heves mosolygást, mert hülyének néznek.
Végre elérek Vincenthez. Nem kopogok, vagy csengetek, csak felkiabálok neki.
- Gyere be! A szalonban vagyok – kiáltja vissza. Felmegyek.
- Üdv, Vince! Azt hiszem, beszélnünk kell, Vince! Nem baj, ha így szólítalak, Vince? A „barátaid” úgyis így szólítanak, nem?
- Draco…
- Igen, Vince? – Odalépegetek hozzá, és a hátamat nekiszorítom a mellkasának. Meg kell állapítanom, hogy ha nő lennék, jó lenne Crakhoz simulva. Átölelem a nyakát. Úgy megfojtanám. Ehelyett felpillantok rá, kacéran.
- Draco…
- Mi a baj, Vince? Régebbi barátod vagyok, mint Nicolette! Épp csak kicsit más az alkatom, mint az övé. Az zavar, hogy nincsenek aranyos tinilány-melleim? Vagy a kockás hasfal a baj? Megoldhatjuk. Miért nem akarsz mégse levetkőztetni? – nyafogok.
- Draco… - dörmögi.
Elengedem a nyakát, és ellököm magamtól. Ő meg fellélegzik.
- Remélem érthető voltam! – sziszegem oda neki felsőbbségesen.
- Már azt hittem…
- Micsodát, Vincent? Hogy ezentúl osztozom veled a szeretőimen?
- Nicolette nem is a szeretőd! Ha beengeded akár egyszer is az ágyadba, eszébe sem jutok soha, mit férfi, hanem megmaradok barátnak!
- Még nem kész erre! – mondom higgadtnak tűnő hangon.
- Ő tudja, hogy mikor van kész rá, nem te! Nem erőszakkal cipeltem az ágyba, nem is én kezdtem az első csókot!
- Nicolette az enyém!
- Nem is akarsz tőle semmit!
- Hogyne akarnék? – esek ki a szerepemből ekképp kifakadva.
- Kívánod őt? – vigyorodik el Crak.
- A fenébe is haver, átlátsz rajtam. Mit is mondhatnék pont neked?
- Azt, hogy szálljak le a csajról, mert a te talárod is rángatózik tőle!
- Idézném az előttem szólót! – mondom.
- Whiskyt
- Jaj, azt ne! A múltkor is keményen eláztunk tőle. És Nicolette vár ebédre.
- És akkor? Az asztalra döntöd és…
- Ugyan dehogy! Nicole mindig is az ágyamba akart bejutni, nem fel az asztalomra. Nem is tudja, mit hagy ki evvel a kikötéssel… Apropó ágy! Este lehet, hogy átjön hozzád. Sőt, elég valószínű. Ha így lenne, fejezd be, amit tegnap elkezdtetek. Amúgy se hagyna békén, amíg meg nem tennéd vele. Tényleg… egy alkalom nem a világ.
- Tévedek, ha azt hiszem, szűzen akarod?
- Nem tévedsz. De inkább érek másodikként a célba, mint sehogyan. Remélem, minden oké, és mindent tisztáztunk. Minden rendben?
- Persze. Egy feltétellel.
- Mi lenne az? – kérdezem gyanakodva.
- Soha, de soha többé ne merd átkarolni a nyakam! – vigyorog. Visszavigyorgok, és otthagyom.
Nicolette sikolyára lépek be a házba. Mardekár Malazár adja, hogy ne legyen az egyik – eddig – zárt ajtó mögött! A fenébe is…
Átfutok a nappalin, bemegyek a szobájába, aztán a sajátomba, aztán csettintek a manóknak. Utasítom őket, hogy keressék meg Nicolette-et, és nézzenek be a „Zárt szobákba” is, ha nyitva vannak.
Én magam a pincébe megyek. Ott kerülhet a legnagyobb bajba. Szinte megkönnyebbülök, mikor az egyik manó megjelenik mellettem, és közli, a harmadik emeleten nyitva van egy ajtó. A „kedvenc szörnyé”.
Rohanok. Fel a harmadikra. Pokolba ezzel a nővel! Miért üti bele az orrát mindenbe? Berontok a szobába.
Nicolette a fal mellett áll, kedvenc hegyi trollom pedig épp készül összetörni a fejét… A szobájából évek óta nem jöhet ki, mert varázslattal volt bezárva. Most pedig megrészegítette a szabadság lehetősége. Kár, hogy ki kell józanítanom.
- Klod! – kiáltok oda neki. Ahogy megismeri a hangomat, rögtön felém néz. Közben majdnem lebunkózza Nicolette-et. Hála a nonverbális varázslatoknak, egyszerre tudom felrobbantani a hatalmas cséplőeszközt, és nyugtatni őt.
- Dre… kó? – kérdezi. Három évembe telt megtanítani a nevemre.
- Semmi baj nincs, Klod! Ne bántsd a lányt! Ő Nicolette. Barát.
- Baát?
- Igen, Klod, barát. Nem szabad bántani, mert akkor varázslat lesz!
- Vaázslat?
- Igen. Ha Klod bántja a lányt, Draco bántja Klodot!
- Klod szeret…
- Tudom, Klod! NICOLETTE! KIFELÉ! – kiáltom. Persze lakótársam meg sem mozdul.
- Drekó nem vaázs Klod! – bömböli a troll.
- Bocs, Klod! – Elkábítom. Elrántom Nicolette-et a fal mellől, mielőtt a troll összepréselné vele. Kilököm az ajtón, és bezárom magam mögött. Nicolette reszket a félelemtől.
- Draco…
- Mondtam, hogy ne menj be a lezárt helyiségekbe!
- Draco! – sírva borul a mellkasomra. Átkarolom a hátát, és lassan ringatom.
- Nyugalom. Klod tényleg ijesztő. Tedd túl magad rajta!
Lassan lenyugszik. Rendszeresen veszi a levegőt. Felnéz rám. Eltolom magamtól. Még nem kell.
- Bocsáss meg… - súgja.
- Nem azért mentettelek meg, mert szerelmes lennék beléd!
- Tudom. De hát… én…
- Menj és csinálj ebédet! –vágok a szavába. Miért kell ennyire érzelgősnek lennie? Tény, hogy kedvelem őt. De mi a fenéért kell ezt állandóan felemlegetni? Annyira utálom az érzelgősséget! Már így is annyit lelkiztem vele! És csak a szeretőm lehet, ezt ő is tudja! Miért emleget nekem szerelmet, mintha legalábbis a feleségem lenne? – Ez valahogy elvette az étvágyamat. Tőle is, meg az ebédtől is.
A hálószobámba megyek, a tükörhöz lépek.
- Demonstrate! – közlöm a tükörképemmel. Belépek a tükörbe. Az első terem a raktáram. Van itt minden, ami rossz, ami régi, vagy épp nincs rá szükségem. Belépek az első polcsorba. A roxfortos holmijaim. Nah, itt aztán tényleg minden van. Könyvektől kezdve leveleken át az egyentalárig minden.
Oh, és kedvenc varázslataim listája. Némelyiket én találtam ki, párat direkt nekem fejlesztette ki a Herceg… Ezt oda kell adnom Nicolette-nek. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni hozzá az öreg McGalagony!
A taláromba süllyesztem a füzetkét. Tovább indulok. A következő teremben növények vannak. Itt meg sem állok. A legtöbbet csak akkor nézem meg, ha a mérgükre vagy egyéb darabkájukra van szükségem.
A harmadik helyiség bájitalokkal van teli. Középen van egy üres tér, ahol fel lehet állítani néhány üstöt. Van egy hosszú asztal is, amire a hozzávalókat tudom kirakni. Most ezzel sem törődöm. Egy adag nyugtató hatású főzetet veszek magamhoz. Megiszom.
Ez két óra álmatlan alvást biztosít nekem. Végre! Alvás, csend, nyugalom. Gondolatok és Nicolette nélkül. Továbbsietek egy teremmel. Levetem magam a szoba közepén álló fotelbe. Elnyom az álom.