|
9. Új „barát”
A pokol legmélyebb bugyraiba Draco Malfoyjal! Eh, Nicolette Landau vagyok. Draco Malfoynál élek, aki halálfaló. Ma reggel elment, és közölte, siet vissza. Vagy majd jön, vagy valami ilyesmi. Most kaptam egy levelet tőle, miszerint két hónapig nem jön haza, ha minden igaz, de ne féljek, inkább előbb itt lesz, mint később. Addig az ő Crak barátja átköltözik hozzánk. Ne féljek, jófej, nem harap, ám nem ártana megtartani abban a hitben, hogy azért vagyok itt, mert az ő, Draco szeretője vagyok, ugyanis ő ezt hazudta. Majd remek szórakozást kívánt nekem, és közölte, Vincent Crak holnap reggel érkezik, legyek kedves, vagy legalább viszonylag emberi vele.
Most három óra van, ha jól számoltam a hatalmas ingaóra ütéseit. Az ágyamhoz lépek. Behúzódom, magamra huzigálom a takarót. Az éjjeliszekrényen tapogatok a pálcám után. Aztán rádöbbenek, hogy ki kell másznom az ágyból, és el kell oltanom a milliónyi gyertyát a szobámban.
Mire végzek, teljesen elfáradok, és az óra is négyet üt. Az ágyamba rogyok, és elalszom.
Reggel arra ébredek, hogy valaki veszettül torkot köszörül az ajtómban. Felkapom a fejem. Magas, nagydarab, busafejű férfi áll ott vállát az ajtókeretnek vetve.
- Kopogtam. Vincent Crak vagyok, - A bemutatkozás teljesen felesleges. Ráismerek Draco mellékelt leírásából. „Nagydarab, bárgyú arckifejezésű férfi, ámde ettől eltekintve veszettül jóképű, és agya is van.”
- Nicolette vagyok – mondom ásítva.
- Sejtettem. Zavarok? – kérdezi az arcomat fürkészve.
- Nem. De fel akarok öltözni.
- Oké. Kint várlak.
- Készülünk valamire?
- Csak reggelizni. Van valami különös kívánságod?
- Semmi. Ehető legyen a kaja. – Biccent, és otthagy. Nyújtózkodom egyet, felöltözöm. Megmosom az arcom a fürdőszobában. Megállok az ablakban, mélyeket lélegzek.
Draco Malfoy! Hogy bízhattál egy ilyen gondoskodó pasasra?!
Becsukom az ablakot. Szótlanul letelepszem az asztalhoz, és szó nélkül enni kezdek. Nem zavar. Csak akkor szólal meg, mikor végzek.
- Van terved mára?
- Házit kell írnom.
- És holnap?
- Holnap is – mondom mogorván.
- Egész héten, mi?
- Sok van.
- Draco nem segített?
- Nem. Azt mondta, egyedül kell megbirkóznom a dologgal.
- Álszent! – morogja. – Segítsek?
- Nem kell. Megoldom egyedül is. – Ismét biccent. Elvonulok. Leülök az ódon íróasztalhoz. Nem értem az egészet. Visszatérek az étkezőbe. Látszik, hogy vár rám.
- Itt hagytál valamit? – kérdezi nevetve.
- Segítenél? Komolyan…
- Nem ellened vagyok itt, hanem veled. Draco nem azért küldött ide, hogy vigyázzak rád, hanem hogy megosszam veled magányos óráidat. Ne akarj kiutálni. Ha akarod, nem gondoskodom rólad, csinálhatsz te is reggelit, kelthetsz te is engem.
- Legilimencia? – kérdezem gyanakvón. Megrázza a fejét.
- Megérzés. Segítek neked, mert nincs más dolgom. Ellenben jobb lenne, ha megpróbálnád túltenni magad azon, hogy lakótársak leszünk az elkövetkező két hónapban. Ha Dracóék is úgy akarják, kicsit kevesebb ideig. Szeptemberben visszamész a Roxfortba, igaz?
- Draco nem mondta?
- Draco azt is mondta, hogy egy szajha vagy. Az igazat akarom tudni.
- Rendben. Visszamegyek. Az utolsó két évemre. Malfoyhoz pedig valóban… khm… gyengéd érzelmek fűznek. Csak épp neki nincsenek érzései – motyogom. Felhörren.
- Tévedsz, Nicolette! Ritka furcsa állatfaj a halálfaló! Keményebb érzéseink vannak, mint a legtöbb embernek. Ha esetleg – s a Nagy Mardekár óvjon tőle – engem megölnének, Draco elmenne, hogy megbosszuljon. Zokogni, gyászolni mindenki tud. Bosszút állni csak az megy el, aki tényleg érez valamit. Ne várd, hogy lázasan a füledbe suttogja: szeret. Sosem fogja. Én sem tenném.
- Ő csak… túlzás azt mondani, hogy a szeretője lennék. Azt mondja… nem vagyok még kész rá.
- Lehet. Fiatal vagy.
- Ti is azok vagytok – vetem ellen.
- Igen. De mi elég sokat tettünk, és tapasztaltunk. Ha nem kíván még megrontani, annak oka van. Nah, elég volt a szállásadónk kitárgyalásából. Indulás! Mivel nem tudsz megbirkózni?
- Számmisztika.
- Arra sosem jártam. De értek hozzá kissé.
- Jó tanuló voltál?
- Nem. A szerepem azt kívánta, hogy ostobát játsszak, és ez eleinte – első-, másodévesen – ez nem is esett nehezemre.
- Akkor nem is voltak jó jegyeid?
- Nem… Van három kitűnő RAVASZ-om.
- Három? De hát az nagyon jó!
- Volt egy lány az évfolyamunkban. Annak tíz volt, ha jól emlékszem. A három ahhoz képest semmi. SVK, bájitaltan, jóslástan…
- Én nem vagyok jó jóslástanból. Nem látok semmit a gömbben, és a teafű is csak teafű marad, hiába nézem. Nincs belső szemem. Szerintem meg is buktam az RBF-en. Csoda, hogy eddig eljutottam…
- Mindenkinek van Belső Szeme. Csak nagyon kevesen tudják kinyitni a sajátjukat. Dracónak sem sikerült. Pedig próbáltam segíteni neki.
- Ezentúl könyörögnöm kell, hogy segíts? – Lebegtetem meg az orra előtt a számmisztika könyvemet.
- Kétszer felajánlottam, kétszer visszautasítottál. Nem ajánlkozom feleslegesen, nehogy túlságosan törődőnek tarts.
- Fogadjunk, hogy ezt legilimenciával csinálod!
- Veszítettél. Bár remekül alkalmazom ezt is, nem használom, ha nem muszáj.
- A fenébe! Te mindent tudsz?
- Nem. Bűbájtanból csak V-t kaptam. Átváltoztatástanból meg csak E-t. Mugliismeretből pedig T-t.
- Trollt? De miért? – borzadok el.
- Mert nem érdekelt az egész akkor már. Eleget tudok a muglikról. Az RBF után csak azért jártam be, hogy szórakozzak. A többi mardekáros hülyének tartott, de soha nem éreztem jobban magamat a Roxfortban, mint azokon az órákon.
- Nem volt ez kockázatos?
- Micsoda? Játék volt. Na, elég a nosztalgiából. Kezdjük azt a számmisztikát.
- Rendben. – Elétolom a feladatokat. A kezébe ragad egy pennát, és szépen magyarázva levezet nekem néhány példát. Kezdem megérteni a lényegét.
Szinte fel sem tűnik, hogy időközben áttérünk a mágiatörténetre.
- De mi volt a célja, a Torz Tamás vezette koboldlázadásnak?
- Galleonok. Nem eszmei céljai voltak. Csak pénz. Egyébként itt más neveket nem is kell megjegyezned, hiszen a kétnapos lázadás első napján megöltek szinte mindenkit.
- Köszönöm, hogy segítesz. – Vállat von.
- Nincs más dolgom. Azonban közeleg a vacsoraidő.
- Egy ekkora testet bőven el kell látni étekkel… - mélázgatok.
- Nem sértésként mondom, de neked is van még mit fejlődnöd, tehát neked is enned kell. Mit csináljak?
- Amit csak akarsz. Ami neked jó, az nekem is jó lesz. – Biccent. Követem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
