|
4: Kompromisszum
Elérkezett a bál napja. A többi vendéggel együtt a nagyterem felé igyekszem. Rögtön észreveszem Nicolette-et. Az egyik asztalnál ücsörög, egyszerű mugli ruhában. A kinyúlt mugli póló és szakadt farmernadrág elcsúfítja. Azért odalépek hozzá, és megszólítom.
- Jó estét… khm… kisasszony. Szabad egy táncra?
- Dé? – kérdezi ő zavartan. Nincs időm válaszolni, mert valaki elsikítja magát mögöttem.
- EGY HALÁLFALÓ!
- Nem vagyok halálfaló! A nevem John Flench! – tiltakozom. Igyekszem megnyugtatni őket. Hátravetem a csuklyám. – Ez csak a jelmezem!
- Mr. Flench! – kiáltja a vén McGalagony. - Ez nem jó tréfa! Menjen el, és öltözzön át! Húsz pont a Hollóháttól.
Megadóan elvonulok. Kár, hogy az igazi Flench épp ájultan fekszik a hálótermében… Nicolette követ.
- Mi lett az arcoddal? – kérdezi, mikor belépünk egy üres terembe.
- Átváltoztattam John Flenchévé. Nem tetszik?
- Nem. Undok, szeplős félvér lettél.
- Te meg egy rongyos mugli!
- Nem volt más ötletem. Tiranytól loptam ezeket.
- Ki a fene az a Tirany?
- Sárvérű mardekáros. Egy csoda. Bolond, de elviselhető. A szobatársam.
- Aha. Menjünk vissza táncolni.
- Várj! Hogy kerülsz ide? És hol van Flench?
- Ne faggass! Amúgy hoppanáltam, Johnny pedig az ágyacskájában alucikál. – Felsóhajt.
- Ebben a jelmezben nem jöhetsz vissza.
- Te sem. Nem táncolok egy muglival. – Rámutatok a pálcámmal, aztán magamra is. – Hercegnőm, irány a nagyterem.
- Hercegnő és a sárkány? – kérdezi nevetve.
- Ahogy mondod. Indulás!
Visszamegyünk, táncolunk, és iszunk. Lángnyelv Whiskyt varázsolok neki, ő pedig ízletesnek találja, tehát vedeli vödörszámra.
Az utolsó táncnál már alig áll a lábán. Gondolok egyet, és megcsókolom.
- Miért? – kérdezi. Megrázom a fejem, és gúnyosan rámosolygok.
- Boldog karácsonyt, hercegnőm!
Már alszik, mire a klubhelyiségbe érek vele.
- Sárvér… - suttogja, mikor a jelszót kérdezem. Beviszem, és az ágyba fektetem. Betakargatom, és távozok a Roxfortból.
*****
„Kedves D!
M. M. ma behívott az irodájába. Azt mondta, mivel a szüleimet megölték, mugli árvaházba kell mennem a nyárra. Hacsak valaki megbízható boszorkány/varázsló nem vállalja a nevelésemet. Ötödéves vagyok, egy éven belül… na jó, kicsit több mint egy év múlva nagykorú leszek. Kérlek, segíts! Nem bírok ki három hónapot a muglik között!
Gyere május 13-án a szokott helyre! Nicole”
Nos eljött a várt nap. A Szárnyas Vadkan előtt találkozunk, szó nélkül a házamba hoppanálok vele.
- Segítened kell, Draco!
- Miért?
- Egyszerűen nem engedheted, hogy muglik közt éljek egy évig!
- A Sötét Nagyúr is muglik közt nőtt fel.
- Meg is lett az eredménye!
- Talán nem értesz egyet a Nagyúr eszményeivel?!
- Talán nem! Öljön meg mindenkit, aki az útjába áll! De senkit ne öljön meg azért, mert véletlenül nem magunkfajták a szülei!
- Te… Éreztem én, hogy valami baj van veled! Már a bál előtt éreztem!
- Semmi bajom. Utálom a muglikat. De a félvérek és a sárvérűek… ők hasznosak is lehetnének a Nagyúrnak, ha nem skatulyázta volna be őket!
- Mondj egy sárvérűt, vagy félvért, aki hasznos volt nekünk!
- Perselus Piton! Éveken át kémkedett, és megölte Dumbledore-t. Arinda Lippin! Remek varázslatokat talált ki, pedig csak egy sárvérű volt! Élete végéig titkolta a származását! Samuel…
- Jól van, elég! Hogy segítsek neked? Fogadjalak örökbe?
- Azt nem kell. Csak vállald, hogy felügyelsz rám.
- Nem fogják egy halálfalónak kiadni a felügyeleti jogodat – világítok rá.
- A bálra is bejutottál.
- Be. Mert átvettem valakinek a külsejét. Három órára. Legfeljebb ötre. Mikor felkelt, Flench össze-visszahadovált Draco Malfoyról, nem igaz? És senki nem hitt neki.
- Most is megtehetnéd.
- Most egy évről van szó. Tegyük fel, hogy álomban tudom tartani azt a valakit, akinek átveszem a szerepét. Tegyük fel, hogy sikerül. Aztán felkel, elengedjük, és neki már hinni fognak.
- Akkor nincs megoldás? – kérdezi szomorúan. Elmosolyodok. Kezdem élvezni a beszélgetést.
- De van. Hogy lehet elérni, hogy ne beszéljen egy adott illető?
- Felejtés… - Nemet intek. Tovább vigyorgok. – Zagyválás… Meg kell ölni.
- Igen, meg kell ölni. Nos, Nicolette, van egy férfi az egyik… khm… „vendégszobámban”. A neve Donald Fainchak. Egy-két embernek hiányozhat, de megbízható, és tökéletes apajelölt. Soha semmi gyanúsat nem csinált. És Dé, mint Donald. Ez megmagyarázza, miért őt akarod. Évek óta levelezel vele. Csak egy probléma van… A fickó él.
- Öldd meg! – követeli. Felöltöm a leggúnyosabb arckifejezésem.
- Nem. Én nem ölöm meg. Te akarsz idejönni. Én elvagyok nélküled.
- Akkor ki öli meg? – kérdezi mit sem sejtve. Nem válaszolok. Beletúrok a hajamba, és bámulok rá. Ő szép lassan magára mutat. Tekintetében hatalmas kérdőjel. – Én?
- Te, picinyem. Persze, ha beijedtél, és inkább pesztrálnál egy csapat muglit egész nyáron, még elengedhetjük, és elfelejthet mindent.
- Nem akarok muglik közé menni!
- Nem kell muglik közé menned.
- De nem fogom megölni azt az embert! Nem ártott nekem semmit!
Felnevetek. Milyen aranyosan próbál ártatlan maradni!
- Akadályoz a céljaid elérésében. Ez elég ahhoz, hogy eltűntesd az utadból…
- De én nem bírok ölni… - suttogja kétségbeesetten.
- Pedig egyszerű. Csak egy intés, és két szó…
- Adava Kedavra… - suttogja. Bólintok.
- Na látod, megy ez. Egyszerű. Gyere, odaviszlek. Addig döntsd el, mit akarsz! Öldd meg, vagy töröld a memóriáját, és menj muglik közé!
Szó nélkül követ. Kíváncsi vagyok, mit fog tenni. Belépünk. A foglyom feltekint ránk. Mikor látja, hogy a fal mellett megállok, megkönnyebbülten Nicolette-re néz. Hirtelen félteni kezdi.
- Ez egy halálfaló! – mondja.
- Tudom – feleli Nicolette nagyot sóhajtva. – Olyan ember, aki sok csúnya dolgot tett, és fog tenni a Sötét Nagyúrért. Tudja, Mr. Fainchak… szólíthatom Donaldnak? Most is csúnya dolgot csinál. Azt akarja, hogy én döntsek az ön sorsa felől.
- Elengedsz? Elmehetek innen? Három gyerekem van, kislány…
- Donald, Donald, Donald… csak szép lassan. Először is nem engedhetem el. Másodszor: nincsenek gyerekei. Harmadszor: Nicolette vagyok, és nem kislány… Vagy elengedem, de elveszem az emlékeit, vagy megölöm, Donald.
Hallgatom a hangját, és érzem, hogy Fainchak sokat rontott az esélyein a kislányozással és a hazugsággal.
- Rendben! Felejtsek el mindent, csak ne öless meg vele!
- Ez gyávaságra vall, Donald. Különben pedig sosem öletném meg Dracóval, mert én magam ölném meg. Bocsásson meg, de igazán nem megy jól a felejtésátok, és az érdekeim is így kívánják. Tényleg sajnálom… Adava Kedavra!
Fainchak a földre zuhanna, ha nem tartanák a kötelei. Nicolette-re pillantok.
- Ügyes kislány vagy, Nicolette – mondom neki gúnyosan
- Megöllek téged is, ha kislánynak nevezel! – mondja. – Tüntesd el innen ezt a hullát.
- Ahogy akarod. De most írj egy levelet Donaldnak, amiben megkéred, hogy vegyen magához. Mondj sok szépet az iskoláról és az igazgatónőről! Gyerünk!
- Miért? Nem írok semmit, amíg nem mondod meg miért!
- Helyes. Ne hagyd magad csőbe húzni. Nos, ezt a levelet fogom mellékelni a kérelmemhez, hogy magamhoz vehesselek.
- Magadhoz veszel? – Régóta először hallok gyermeki örömet a hangjában. Elmosolyodok.
- Persze. Megegyeztünk. Ha megölöd, nálam maradhatsz. Bármekkora gazember vagyok is a szemedben, a szavamat meg nem szegem.
- Köszönöm!
- Hé, csak óvatosan! Semmi ölelés, vagy ilyesmi. Írj gyorsan, aztán hazaviszlek Roxmortsba. Elküldöm McGalagonynak a levelet. Aztán csak az a dolgunk, hogy várjunk.
- Azért kösz, Dé…
- Magunk közt szólíthatsz Dracónak.
- Milyen kegyes vagy ma hozzám. – Vállat vonok.
- Kedvemben jártál Fainchak megölésével
- Ne emlékeztess rá! Még mindig megborzongok tőle, ha rágondolok.
- Majd hozzászoksz. Az első nekem is szörnyű volt…
- Ezzel azt akarod mondani, hogy…
- Azt akarom mondani, hogy levelet kell írnod. Igyekezz!
Gyorsan körmöli a levelet. Visszaviszem, s mikor a mihamarabbi viszontlátás felett kívánna örömködni, ott hagyom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
