|
1: Elveszett kislány
A kislány szomorúan ücsörög a pályaudvar piszkos kövén. Nem ismerem, és talán meg sem állok mellette, ha nem néz olyan kétségbeesetten bele a nagyvilágba. De úgy néz, ezért megállok.
- Szia! – mondom neki. Nem tudom, mit mondhatnék.
- Csókolom – mondja ő – ha ez lehetséges – még szomorúbban nézve.
- Segíthetek valamit, kislány?
- Nicolette. Nicolette-nek hívnak. Nem tud segíteni a bácsi.
- Szólíts csak Dracónak, Nicolette. – Aprót bólint, de még mindig idegenen méreget. Letelepedek mellé a mocskos földre. Ez megnyerheti a tetszését, mert rám mosolyog és közelebb húzódik hozzám.
- Talán tudsz segíteni – mondja kicsit felvidulva.
- Megpróbálok – felelem mosolyomat nehezen palástolva.
- Akkor jó. A fiúk… tudod, van egy bátyám. Most harmadéves a Roxfor… - Elhallgat.
- Igen. És? Te most mész oda először?
- Igen. De nem is ez a baj. Szóval mindig nélkülem csinálnak mindent… Nélkülem játszanak… nélkülem vará… És most nélkülem mentek be.
- Be? Hová?
- Nos, tudod, az iskola… Vonattal megyünk oda. A bátyámmal, Adammal és az unokatestvéremmel, Kevinnel jöttem ide, de ők bementek a peronhoz, én pedig… szóval nem találok oda.
- Segítek. Hányas vágányról indul a vonatod? – kérdezem, pedig már rég tudom.
- 9…
- A kilences vágány arra van. – Erre elkeseredik.
- Nem kilences. Kilenc és háromnegyedik.
- Nos, ez már keményebb dió – élek egy mugli közhellyel. – Kevesen tudhatják, merre van a vágányod.
- Ugye! És itt hagytak. Esély sincs rá, hogy találkozom valakivel, aki nem mug… Nem fogom elérni a vonatot! És akkor lekésem a beosztási ceremóniát, és nem lehetek soha Rox…
- Roxfortos? Gyere, elkísérlek a peronhoz.
- A bácsi varázsló? – kérdezi elkerekedő szemekkel.
- Ne bácsizz! 25 éves vagyok. Nem bácsi. Csak Draco. De az tény, hogy varázsló vagyok.
- Tényleg?
- Igen. Bebizonyítsam? – Felnevet.
- Bizonyítsd! – Előhúzom a pálcámat. Nem érdekelnek a muglik.
- Orchidessis! – Átnyújtom neki a virágot és felhúzom a földről. Leporolom a ruháját. Miközben a peron felé megyünk, apró trükkökkel szórakoztatom. A falon túl megállunk.
- Írhatok majd neked? – kérdezi virágját lobogtatva.
- Írhatsz – felelem kedvesen.
- Hogy hívnak? – Habozás nélkül felelek.
- A nevem Draco Malfoy. – Megrebben a szeme a nevemre. Egy hosszú pillanatig levegőt se vesz. Aztán szó nélkül felszáll a gőzösre, és vidáman felém int a csokrával.
Biztos vagyok benne, hogy fog írni nekem.
Csak azt nem tudom, hogy mit szólnak majd a szülei, ha megtudják, hogy egy szökésben lévő halálfalóval levelezget…
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
