Tisztelt Lucius Malfoy!

Feltételezem nincs tisztában azzal, hogy a kedves fiacskája újabban egy sárvérűvel, nevezetesen Hermione Grangerrel hetyeg. Draco már az egész iskola előtt felvállalta kapcsolatukat. Nem tudom, hogy jól emlékszem-e, de szerintem még sosem volt ilyen szentségtörés: Egy griffendéles sárvérű és egy mardekáros aranyvérű. Nem hittem volna, hogy az oly nagyra becsült Malfoy-család vérszennyezővé válik, de hát úgy tűnik mégis megtörtént.
Üdvözlettel: Egy jó akaró

A lány ábrándozva szájába vette a penna végét, majd egy sóhajtást követően összetekerte a pergament és az ablakban várakozó madár lábára kötötte. Miután elégedetten vette tudomásul, hogy a bagoly már látótávolságon kívül van, visszaült székére, aminek finoman megmunkált támlájáról egy zöld-ezüst kígyós törülköző lógott a földre.

****

- Jake! Gyere Dumbledore professzor levelet küldött!
- Már itt is vagyok - felelte a lépcsőről leszáguldó fiú.

Kedves Versenyzők!
Holnap megrendezésre kerül a negyedik próba. Kilenc órakor várlak titeket a könyvtár előtt.
Üdvözlettel: Albus Dumbledore

- Milyen változatos… - jegyezte meg Blaise.
- Ja - nevetett Jake, majd ismét felkocogott a lépcsőn.
- Mi lehet a baja? - kérdezte Luna, mikor a varázsló már eltűnt az ajtaja mögött.
- Biztos hiányzik neki Liana - vetette fel Draco.
- Ha hiányozna neki, akkor nem a szobájában kuksolna egész álló nap, hanem vele lenne.
- Szerintem is, bár nem értem, hogy egyátalán hogy hiányozhat valakinek is Liana…-jegyezte meg Blaise
A többiek erre elnevették magukat Egy ideig még a klubhelyiségben üldögéltek és beszélgettek, majd mindannyian felmentek szobáikba.
Draco belépett az ajtón és egyből az ablaküveget kopogtató bagolyra tévedt tekintete.
Beengedte az állatot, megszabadította őt a levéltől, majd leült a székére és olvasni kezdett.

Fiam!
Nagyon sajnálom, de rossz hírt kell közölnöm veled. Édesanyád tegnap elhunyt. Az igazgatódnak nem akartam szólni, és kérlek, hogy te se tedd! Holnap délután gyere a szellemszálláshoz három órára. Ott foglak várni.
Üdvözlettel: Apád

A fiú felállt, majd egy pillanatnyi egyensúlyvesztés hatására megkapaszkodott az asztalban. Elbotorkált az ágyához, melyen keresztül fekve a plafont kezdte pásztázni. Nem hitte el, hogy valóban ilyesmi történt, pláne, hogy apja nyomatékosan megkérte, hogy ne szóljon Dumbledorenak. Ha édesanyja ténylegesen elhunyt volna, Lucius maga jelent volna meg, hogy kikérje egy szem fiát, és a gyász-szünet fedőnéven futó időszak alatt biztos, hogy
Voldemort elé járult volna.
Ám ott volt a kételkedés mérgező felkiáltójele is…
Édesanyja mindig is egy erős asszony képét mutatta, bár az utóbbi időben egy kissé meggyötört volt. A nő sosem fejezte ki igazán, hogy szereti fiát, Draco mégis sokkal több kedvességet kapott tőle, mint apjától. Nem tudott semmiféle betegségről, ami anyját kínozhatta, és Narcissa Blackhez méltóan átlagon felül jól forgatta a pálcát, viszont nő és egy gyenge boszorkának nem nagyon lehetett esélye egy felbőszült halálfalóval szemben…

Reggel hangos kopogtatásra ébredt. Blaise dörömbölt az ajtón, akit Draco csak egy mindjárt megyekkel elküldött. Teljesen összeszorult a gyomra mikor meglátta a levelet, ágya mellett. Éjszaka nem álmodott semmit, ám ez az pangás is békésebbnek bizonyult és talán alvás közben el is feledte hatalmas bánatát. De mikor ismét szembe találta magát a tényekkel, úrrá lett rajta a szörnyű érzés, édesanyja mérhetetlen hiánya, és az elkeseredettség. Felöltözött és sápadt, beesett arccal, rá nem jellemző kócos hajjal, trehány öltözékben lesomfordált a lépcsőn. A klubhelyiségbe érve négy nevető arccal találkozott. Nem bírt volna közöttük maradni így köszönt, Hermionénak pedig súgott valamit és kisietett a portrén.
- Ne mondjátok, hogy ezért vártunk rá - háborgott Jake és elindult a kijárat felé.
Mind a négyen megreggeliztek és kilenc óra előtt pár perccel már a könyvtár előtt várakoztak.
- Jó reggelt versenyzők!
- Jó reggelt professzor úr! - köszöntek egyszerre.
- Hol van Mr. Malfoy?
- Itt vagyok - hangzott a válasz a folyosó végéről érkező Dracotól.
- Rendben. Tehát a mai próba az egyik személyes kedvencem. Kiválasztottam egy szót, amit mindössze öt könyvben lehet megtalálni. A feladatotok annyi hogy megkeressétek és kiírjátok a jelentését. Könnyítésképp öt részre osztottuk a könyvtárat, így csak pár száz könyv közül kell válogatnotok – kezdte, ennél a résznél elmosolyodott - Az az ember, aki nem találja meg időben, vagy aki utoljára lel rá a válaszra az, kiesik. Sok sikert! - mondta az idős varázsló és kitárta a könyvtár ajtaját.
A helyiség valóban fel volt osztva, minden diáknak az előző feladatban kapott színnel lett bevonva a területe. A fiatalok hamar nekiláttak a kutatásnak; Blaise, Luna és Jake is szomorúan vette tudomásul, hogy egy egyszerű kiválasztó-bűbáj nem segít. Hermione lázasan keresgélt a különböző borítású, kategóriájú és vastagságú olvasmányok között, bár lopva-lopva aggodalmas pillantásokat vetett a szótlan Dracora. Legalább három órája nézelődtek, kutakodtak, mikor Hermione leült az egyik asztalhoz és körmölni kezdett. Pár perc múlva boldog mosollyal vette tudomásul, hogy biztos továbbjutó.
Belül átkozta magát, hisz amiért viszonylag gyorsan végzett, nem a keresgéléssel, hanem a töprengéssel ütötte el a fennmaradó időt. Látta hogy valami nincs rendben Dracoval, de ismerte már annyira, hogy ha nem szól semmit, akkor békén kell őt hagyni. Fél kettő körül Luna és Draco egyaránt végeztek a feladatukkal. Végül Jake csatlakozott a trióhoz.
- Remek, gratulálok mindenkinek! Miss Lovegood kérem, olvassa fel nekünk a megfejtést! -mondta a könyvtárba belépő Dumbledore professzor.
- Hixuppo. Egy olyan kőzetfajta, ami a világon két hely kivételével sehol nem jelent még meg. Először egy Londonhoz közeleső faluban jelentkezett, mikor két testvér egy heves vita közben átokszórásba kezdett. Mindkét ember a semmiből feltűnő halványsárga kőhöz lépett. A kristályszerű kő körül megjelent egy burok, ami bevonta az ellentétes személyeket. Miután a burok megszűnt, a két fivér megölelte egymást, és kibékültek.
Másodszor, egy idős házaspár találkozott a kővel, mikor kibékíthetetlen ellentéteiket nem tudták kezelni. Velük is megtörtént ugyanaz, mint az első esetben. Azóta ezt a követ béke-kőként is emlegetik.
- És a ránk váró szörnyűségeknél, is elkelne a kő sorozatos megjelenése-tette hozzá a bölcs varázsló. - Nos mindannyian erre jutottak?
- Igen - hangzott a négy felelet.
- Mr.Zambini, sajnos ma ön esett ki, de gratulálok eddigi teljesítményéhez. Ne haragudjatok gyerekek, de sürgős baglyot várok a minisztériumból - mondta Dumbledore, majd sietős léptekkel távozott.
- Mennyi az idő? - kérdezte még mindig holtra vált arccal Draco.
- Háromnegyed három lesz öt perc múlva.
- Nekem most mennem kell… - mondta és Dumbledore-hoz hasonlóan kisietett a könyvtárból.
- Ezt meg mi lelte?
- Nem tudom Luna, de nagyon furcsán viselkedik - rázta a fejét Hermione
- Figyeljetek, nem megyünk ki a parkba sétálni?
- Menjünk.


****

- Késtél - köszöntötte fiát a sötétből előlépő Lucius Malfoy.
- Ne haragudj, de volt egy kis dolgom.
- Igazán? Vajon mi dolga lehetett a kis Draco úrfinak - gúnyolódott az idősebb Malfoy
Ez a hangnem kísértetiesen hasonlított, fiáéhoz.
- Lényegtelen. Mi történt anyával?
- Semmi, otthon van, utoljára a könyvtárban láttam. – mondta Lucius teljes nyugodtsággal a hangjában
- Sejtettem, hogy átverés a levél – morogta színtelen hangnemben a szőkeség – Bár be kell valljam, tőled jobbat vártam – villantott egy lesajnáló mosolyt apjára.
- Valóban? – húzta fel a szemöldökét az idősebb, majd hosszú ujjait végighúzta a hírhedt kígyós boton.
- Nem baj apám, öregszel… - mondta még mindig gunyorosan a fiú.
- Na jó, elég legyen a szenvtelenségből! – dörrent fel Lucius – Fontosabb dolgom is van, minthogy egy tesze-tosza taknyos kölyök sértéseit hallgassam.
- Akkor meg minek vagyok itt?
- Azért jöttem mert beszélnem kell veled!
- Miről? – tette karba kezeit Draco.
- Úgy hallottam mostanában nem veted meg a sárvérű lányokat… - fagyasztotta fia arcára a mosolyt.
- Hogy mi? – hökkent meg Draco, aki nem a vád hamisságán lepődött meg, hanem azon, hogy apja tudja.
Bár jobban belegondolva, számos rajongója elmondhatta szeretett édesapjának…
- Nem kell a színház Draco, mégis mit hetyegsz te azzal a Grangerrel?
- Nem hetyegek Grangerrel. Egyátalán milyen alpári kifejezés ez mélyen tisztelt Lucius Malfoy?
- Ne játssz a türelmemmel! Mi van köztetek? – sziszegte az idősebb, akinek bár szeme szikrázott, néha meg-megvillant benne egy kis elismerés, mellyel nyugtázta, hogy fia kísértetiesen hasonlít egykori önmagára.
- Valóban tudni óhajtod? - kérdezte Draco, miközben várakozó tekintetét apjára emelte.
- Figyelmeztetlek..!
- Szeretem a sárvérű Hermione Grangert! Nem tudok ellene mit tenni, tőlem megkínozhatsz, ez akkor is így van – jelentette ki minden félelem nélkül.
- Draco Malfoy, te teljesen megőrültél, mégis mit képzelsz magadról!? - háborgott a férfi.
- Elég egy elcseszett Malfoy vagyok, mi? – kérdezte tetetett együttérzéssel az ifjabb szőkeség.
- Crucio! – dörrent Lucius kísértetiesen hisztérikus hangja.
Lucius Malfoy elégedetten nézte, ahogy gyermeke még kínzás közben is arisztokratizmust sugároz magából, és ahogy a többi kínzó- átkon- átesettel szemben ő még a keserű vonaglás közben is délceg marad. A legrosszabb pedig az a szörnyű, hátborzongató mosoly volt, ami akkor jelent meg arcán mikor Draco a szörnyű kín hatására apró nyögéseket hallatott.
- Crucio!
A fiú mozdulatlanul hevert, a gyötrelem átélése közben sebesre harapott szájából patakzott a vér, a testébe hatolt kínzó fájdalomtól pedig minden tagja elernyedt.
- Lám csak, Draco. Mindig mondtam hogy a Roxfort nem elég jó iskola. Nem tanítanak ott semmi hasznosat, de legalább a mi időnkben nem kellett elviselni a Potter-mizériát. Egyébként meg, hogy néz az ki, hogy egy halálfaló fia nem bírja elviselni a kínzó-átkot? -kezdte gúnnyal átitatva Malfoy.
Draco lassan összeszedte magát, felállt és apja tekintetét kereste.
- Na végre! Lassan kezdtem megunni, azt hittem már sose kelsz fel a földől - folytatta az idősebb – Szóval, hogy lásd milyen jó vagyok hozzád, és, hogy kegyelmes atyád vagyok, még egyszer megkérdezem. Mit akarsz te attól, a visszataszító sárvérűtől?
- Semmit - kezdte és ezzel bezsebelte apja megnyugodott pillantását-, amihez közöd lenne apám - folytatta és rávillantott egy megviselt vigyort az újbóli arceltorzuláson átesett, fújtató Luciusra.
- Draco, Draco, te semmiből sem tanulsz? Crucio! – kiáltotta már lehiggadtabban.

A fiú most sokkal inkább tűrte a kínzást, bár szájából egyre erősebben ömlött a vér. Lucius láthatóan nem élvezte fia kitartását, így beszüntette az átkot.
Draco jóval hamarabb összeszedte magát, komótosan felállt és ismét szembe nézett apja sötét tekintetével.
- Nagyszerű, ez már sokkal jobb volt, mint az előző! - ünnepelt kimérten a férfi, mintha csak felfedezte volna a karácsonyfa alatt pihenő ajándékát.- Utoljára megkérdezem, mi van a sárvérű és közted?
- Régen… - nyögte – nem volt ilyen lassú a felfogásod, apám…
- Crucio! - kiabálta a férfi, miközben szemei megvillantak, villámgyors kezét használva újra fájdalmat okozott a fiatalabbnak.
Draco ismét a földrerogyott és minden porcikája összehúzódott. A fiú nem kiabált, de száján kívül már a jobb kezéből is folyt a vér. Legalább öt percig kínozta őt, de mielőtt beszüntette a rontás lehajolt és mézes-mázas hangon fia fülébe suttogott:
- Fiam, remélem megértetted, hogy sárvérű-Draco Malfoy párosítás nem létezik! Ha még egyszer meghallom, hogy azzal a Grangerrel vagy együtt, higgy nekem nem leszek ilyen irgalmas. – mondta, felegyenesedett és leporolta kabátját - Ja és még valami, mondd meg Pansy Parkinsonnak, hogy megkaptam a levelét és intézkedtem.
Azzal ledobta az említett papírt és az ajtón kilépve visszafordult:
- Crucio!