Ebéd közben élénken cseverésztek, ami nem volt egy megszokott dolog a társaságban. Mikor végeztek az evéssel Jake és a Luna-Blaise páros felmentek a klubhelyiségbe. Hermione és Draco pedig még egy ideig bent maradtak a nagyteremben.
- Hermione, beszélhetnénk? Valahol máshol?
- Persze – mosolyogott a lány – Ki merjünk együtt menni?
- Nem hiszem, hogy bárki is figyeli… hacsak nem Weasley.
- Oké.
Azzal kimentek a nagyteremből, és a park felé vették az irányt; ahol is a kettesszámú üvegház mögötti padok egyikét célozták meg.
- Szóval… - kezdte zavartan a fiú – Amikor tegnap Weasley úgymond ránk rontott, akkor mondtál valamit… és nem tudom, hogy értsem. Úgy értem van egy elképzelésem, de…
- És mit gondolsz?
- Ne már… Ha elmondom ahogy szerintem van, és mégsem úgy áll a helyzet valójában, akkor az nagyon gáz… - morgott a fiú.
- Jó, akkor térjünk át arra, amit te mondtál…
- Egyre kínosabb vizekre evezünk… - sistergett Malfoy.
- Remek! Akkor miről beszéljünk? Az időjárásról, netán a kviddicsről? – kérdezte idegesen Hermione.
- Figyelj rám, én nem… szóval képtelen vagyok normálisan – kezdte Malfoy, nyelt egyet, majd folytatta – „szerelmet vallani”, sőt igazság szerint még sosem volt rá alkalmam, de tegnap elmondtam, amit érzek – mondta Draco a tőle telhető legszeretetteljesebben és a ’szerelmet vallani’ előtt, nem is habozott olyan sokat.
Hermione kedvesen elmosolyodott, és csak azután szólalt meg.
- Akkor miről beszélünk? – kérdezte szelíden és közelebb hajolva a fiúhoz leheletfinom csókot adott annak ajkára.
Draco nem habozott, ugyanazzal a puha gyengédséggel viszonozta Hermione csókját…

*

Már negyedöt is elmúlt mikor a két fiatal visszament a kastélyba; immár egy párként. Mindketten vigyorogtak, ami nem volt megszokott tőlük, pláne nem Malfoytól, akinek szemei akkor csak úgy ragyogtak a kimondhatatlan boldogságtól. A klubhelyiség ajtajához érve szinte azonnal belerohantak a kifelé igyekvő Luna Blaise párosba; Hermione elugrott a fiútól, olyan erősen elhúzva a szőkeség kezét, hogy az felszisszent a hirtelen rántástól.
- Ti verekszetek vagy mi? – kérdezte Zambini és gyanakvó tekintetével végigjárta a hadisérült Dracót, majd a vigyorát rejtegetni próbáló Hermionét.
- Nem… - vágta rá Granger – Csak találkoztunk itt és hát összeütköztünk – felelte végül a boszorka.
- Hogy tudtatok összeütközni a világos folyosón? – érdeklődött újra a mardekáros, meg nem hazudtolva az eddig tanúsított detektív vonásait.
- Hogy-hogy hogy? – húzta fel szemöldökét a láthatóan zavarában lubickoló szőkeség – Granger olvasott ugyebár… – kezdte és egy megvető fintort próbált a lány felé intézni
- …Malfoy meg magát nézte a kis zsebtükrében, és nem vette észre, hogy nem egyedül van sem a világon, sem a folyosón – mint ahogy annyiszor a lány most sem késlelkedett a válasszal, melyhez ő is megkockáztatott egy grimaszt.
- Aha… - méregette tovább a helyzetet Blaise Holmes.
- Jaj Blaise, hagyd már őket. Nem azért mentek össze, mert Malfoy szépítkezett, hanem mert nem látnak a szerelemtől – szólalt meg az eddig szolidan mosolygó Luna és elvontatta az útból a nyomozót.
- Szerinted mire értette Luna? – kérdezte Hermione már a klubhelyiségben ülve.
- Egyértelmű. A szöszi, ahogy Blaise sem vak… Olyan átlátszóan csináltuk, hogy még Potternek is feltűnt volna… - mondta Draco.
- Hé! – csattant fel a lány és elindult verekedni.
Malfoy persze kizárólag ezért hozta fel a boszorka barátját; elkapta Hermionét és maga mellé húzta a kanapéra.
- Na végre – sóhajtott és odahajolva a griffendéleshez egy apró csókot lehelt annak ajkára.
- Ha már bántalmazol, legalább normálisan kiengesztelnél – morogta mohón a lány és tüntetően elfordult.
- Granger, Granger… mióta vagy te ilyen telhetetlen? – csóválta a fejét Malfoy és egy kaján vigyorral maga felé fordította a boszorka arcát; ez a múltkor is bevált.
- Nem vagyok telhetetlen… - csattant fel újra – kikérem magamnak én egy… - kezdte ám a fiú beléfojtotta nyilván hosszúra tervezett monológját.
Átkarolta a boszorkát és a már jól ismert szenvedéllyel falta annak ajkát s merült el a hónapok során felhalmozott vágy és szeretet által létrehozott végtelenben…
- …És akkor nekiütközött a seprűjével és akkorát esett, hogy a bátyám meg én két hétig rajta röhögtünk – érkezett meg Zambini és Luna, akik ha egy pillanattal előbb jönnek be, már nem láttak volna semmi kimagyarázhatót, még ha az illető diákok grimaszbajnokok is…
- Sziasztok! Hát ti itt ketten? – kezdte Luna és leült az egyik fotelba.
- Beszélgettünk – hebegte vörös arccal a lány.
- Ti? Miről? – indította el a faggatást Blaise.
- Rólatok… – vágta rá Malfoy.
- … hogy milyen szép pár vagytok – tette hozzá Hermione.
Azzal Luna felállt, vetettek még rájuk egy pillantást, majd felmentek a fiú szobájába.
- Nos Granger, mi a tanulság?
- Ne kezdj egy mardekárossal, mert egy másik úgyis gyanút fog?
- Nem egészen.
- Ne kezdj egy mardekárossal, mert egy hollóhátas úgyis gyanút fog? – vigyorgott a lány.
- Még mindig nem… - mondta – Ez a kanapé nem hoz nekünk szerencsét – mosolygott a szőkeség.

*
- Van egy ötletem! – mondta Luna, aki a fiú székén üldögélve immár a tizedik remek javaslattal ált elő – Ezúttal tényleg jó.
- Mond csak… - vágott egy fintort a varázsló – Sosem bizonyítunk rájuk semmit…
- Figyelj, mi látjuk, hogy szerelmesek, sőt szerintem együtt is vannak…
- Igen de ez nem elég.
- Hát pont ez az! Mondom, hogy van egy ötletem.
- Na és mi az?
- Te eljátszod, hogy akarsz valamit Hermionétől és pedig, hogy Mal… Dracotól – kezdte és egy elégedett mosollyal nyugtázta hogy barátja szeme először a beszélgetés során érdeklődően csillan meg – Ha valóban éreznek valamit egymás iránt, akkor előbb- utóbb előjön a zöldszemű szörnyeteg…
- Úristen Luna te egy zseni vagy! – kiáltott fel a fiú és barátnője szájára tapasztotta sajátját – Sosem gondoltam, hogy te ilyen kis kavarós vagy, már a szó pozitív értelmében.
- Mindent a jó ügyért! – mosolygott. – Mikor kezdjük?
- Most rögtön!
A két cselszövő váltott még egy utolsó csókot és újult erővel hagyták el a szobát, hogy véghez vigyék a zseniális hadműveletet.
- Még mindig lent ülnek – suttogta Luna.
- Látom… akkor rajta!
- Sziasztok! – kurjantotta a szőke lány.
- Granger, milyen jól nézel ki ebben a fölsőben – jegyezte meg Blaise, és leült Hermione mellé a kanapéra.
- Öhm… köszi – vigyorgott zavartan a boszorka.
- Tényleg Blaise, ti most együtt vagytok nem? – érdeklődött Malfoy, aki háztársa iménti kijelentésére dühösen kapta fel a fejét.
- Kit takar az a ti?
- Lunát meg téged – mondta.
Erre a két érintett minden megbeszélés nélkül nevetni kezdett, a végén már a szemük is könnybe fordult. Draco segélykérően Hermionéra tekintett, aki ugyanolyan értetlen arccal figyelte barátaik röhögő- görcsét, mint ő.
- Szóval? – érdeklődött egyre türelmetlenebb hangnemben a szőkeség, akit láthatóan nagyon zavart ez az együgyű viselkedés.
- Malfoy, gondolod összeállnék egy ilyennel? – kérdezte vigyorogva Luna – Én sokkal inkább rajongok a szőkékért.
- Valóban? – szólalt meg Hermione – És mégis mióta?
- Mióta ismerem Malfoyt – mosolygott rá kihívóan a hollóhátas
- Ha már itt tartunk nekem is inkább a barnák az eseteim – jelentette ki Zambini – Mint Granger, ő jó csaj, igaz Draco?
- Relatív – vonta meg a vállát.
- És te Hermione? A te ízlésedre még nem derítettünk fényt…
- Fekete haj, sötét szem, kreol bőr – mondta habozás nélkül.
- Draco tökéletes ellentéte… - hümmögött Blaise.
- Igen, de miért fontos ez? – kérdezte türelmetlenül az ellentét.
- Hermione eljössz velem az versenyt záró estélyre? – vitte be a gyilkos találatot a barna mardekáros.
- Nem megy! – vágta rá Malfoy, melyet Luna és Blaise egy futtában egymásra mosolygással nyugtáztak – Úgy értem, nekem azt mondtad, hogy Weasley-vel mész nem? – öltötte magára újból a hűvös álarcot.
- Igazság szerint lehet hogy Ronnal megyek – jelentette ki töprengve Hermione.
- Nagy kár… Mindenesetre, ha meggondolnád magad, tudod, hol találsz – mondta Zambini és egy szívdöglesztő mosolyt küldött a meglepetéstől eltátott szájú boszorka felé. – Jössz Luna? Tudjátok úgy volt, hogy tovább szívatjuk a Roxfortot.
- Ezt hogy érted? – hökkent meg Malfoy.
- Hát emlékeztek a színjátékra, mikor megfogtam a kezét… Annyira nevetséges, azóta ezen röhögünk.
- Mégis min? – kérdezte félszegen Hermione.
- Zambini összes rajongója féltékeny rám – vigyorgott rájuk Luna - Na gyere édes – gügyögte a lány.
- Megyek szívem – mondta Zambini és elkezdett kifelé menni – Sziasztok! Hermione – intett és visszafojtott nevetésével együtt távozott.
Amint becsukódott az álszerelmesek mögött a portré ajtó, úgy esett pánikba a két bent maradt varázslótanonc is.
- Szerinted mi volt ez? – kérdezte Hermione.
- Tök egyértelmű, Blaise rád van állva – pufogott a szőkeség.
- Te komolyan elhitted ezt a színjátékot? – húzta fel szemöldökét a lány.
- Miféle színjátékot?
- Figyelj: Zambini megcsókolja Lunát az erdőben, pár napra rá bevallja nekem, hogy szerelmes lett belé, kézen fogva flangálnak az egész suli előtt… Ne akarják már bemesélni nekem, hogy ez csak vicc.
- Hermione, pont ez a lényege. Kitervelték, hogy eljátsszák, az alakuló szerelmüket. Szerinted miért pont neked mondta el, hogy „szerelmes” Lunába? Ráadásul évelején Blaise megjegyezte, hogy milyen jó csaj vagy… - morogta a mardekáros, akivel kapcsolatban a terv sokkal hatásosabban sült el, mint ahogy azt a bajkeverők gondolták.
- Én akkor sem hiszem el… Na és a hab a tortán: Luna meg a szőke pasik? Mióta közelebbről ismerem, még csak százszor mesélte el nekem, hogy hasonló hajszínű egyeddel szóba sem állna, mert nem akarja, hogy beskatulyázzák…
- Akkor lehet, hogy ő is csak áldozat – érvelt a mardekáros.
- Mi?
- Zambini kitervelte, hogy megszerez magának téged, és azt hitte, hogy Lunának ő ugyanúgy haver, mint neki a csaj, de azzal nem számolt, hogy ő esetleg belezúg. Nyilvánvaló, hogy azért kezdett velem úgymond „flörtölni”, hogy ne maradjon le Blaise mögött.
- Hm… ebben lehet valami. És most mit csináljunk?
- Hatástalanítani kell őket.
- Akkor mondjuk meg nekik…
- De azt nem lehet… Még jobb ha nem szólunk semmit…
- Rendben – fintorgott Hermione – Még Ronnal is kell beszélnem, meg Harryvel is
- Hmm… - motyogta Malfoy – Akkor most el kéne válnunk egy kis időre, és ha nem látnak együtt minket, úgyis lépnek. Nem?
- Valószínű – töprengett a boszorka.
Hamarosan felmentek szobáikba, üresen hagyva a klubhelyiséget, melyet a két fiatal távozása után, Lovegood és Zambini vettek birtokba; az utolsó, kegyetlen tervvel a zsebükben.
- Ha ezek után nem vallanak színt, akkor feladhatjuk – mondta mosolyogva Luna, miközben Hermione szobája felé tartott.
- De nem bírják ki… - vigyorgott Zambini és bekopogott Dracóhoz.
A szőkeség elég bosszús képet vágott, mikor elsőre megpillantotta az ajtóban álló háztársát, ám annak tudatában engedett utat Blaisnek, hogy újra tökéletesen érdektelen arcot vág, és az iménti érzelem kiütközésből a másik mardekáros semmit nem vett észre.
- Szóval miről akarsz velem beszélgetni? – kérdezte Malfoy és a fotelben ülő varázslóhoz sétált.
- Grangerről – jelentette ki.
- Hmm… Már azt hittem valami fontos… - mondta játszi könnyeden.
- Ő az… legalábbis nekem… - kezdte – Figyelj Draco, még évelején, mikor itt aludt, mondtál bizonyos dolgokat… és ha nem lett belőle semmi, akkor ugye nem zavarna, ha ő meg én… - Zambini minden egyes szava tőrként csapódott Dracóba, akin egy enyhe sápadás jelét lehetett fel fedezni; azon kívül ugyanolyan flegmán meredt Blaisre.
- Khm… és miből gondolod, hogy ő akar tőled valamit? – húzta fel szemöldökét a szőkeség.
- Mondta. Vagyis nem nekem, hanem Lunának…
- Mégis mit mondott? – kérdezte izgatottan, bár hangja inkább rekedtesnek tetszett.
- Hát… amikor elvileg megcsókoltam Lovegoodot, Luna elmesélt mindent Hermionénak, és állítólag teljesen csalódott volt, és megkérdezte tőle, hogy akar e tőlem valamit, mert ha nem, akkor… érted – Zambini színészi tehetsége kétségtelenül csodálatra méltó; a fiú végig állta az egyre mérgesebb Draco tekintetét, akinek minden porcikáját átjárta a düh.
- Mi az hogy elvileg? – tette fel a legelső Hermionéhoz csak átvitten vonatkozó kérdést Malfoy.
- Tudod Lunával annyit lehet hülyéskedni, iszonyat jó fej és még év elején pontosabban az első próbán kiterveltük ezt a „szerelmet” és azóta a többiek megütközésein szoktunk röhögni. Láttad volna Weasley fejét, mikor találkoztunk vele meg Potterrel az udvaron… - vigyorgott a fiú.
- És ez nektek mire jó?
- Mondom, hogy szórakoztató, ráadásul én elértem, amit akartam, mert Hermione féltékeny, már csak azt kell megtudnom, hogy tőled szabad-e az út? – puhatolódzott Blaise.
Draco elméjét elöntötték a válogatott kínzási módszerek, melyben jelenleg előtte ülő barátját akarta részesíteni. S míg szája a „persze” és „hogyne” szavakat formázták, addig hallhatóan csak a „nem” úszott be a két fiú közötti csendességbe.
- Tessék? – kérdezte a másik varázsló, akinek arcán alig észrevehető győzelemittas mosoly ült, bár ezt Malfoy elől gondosan elrejtette.
- Csak… csak azt mondtam, hogy nem számít… vagyis nekem nem kell Granger… - nyögte ki a szőkeség, aki maga sem értette, hogy voltak egyátalán képesek ezek a fájdalmasan hamis szavak elhagyni ajkait.
- Oké – mosolygott a másik, bár ez a mosoly az eredménytelenség miatt kicsit fakóra sikeredett – Akkor most megyek – mondta és a lehető leglassabban kiindult; de Malfoy nem szólt utána.

*

A másnapi reggeli szokatlanul keserűen telt; Hermione és Draco még csak nem is pillantottak egymásra (valószínűleg a lánynak is ugyanaz a történet lett beadva, mint Malfoynak…).
Zambini és Luna időnként bele-belemosolyogtak az éppen aktuális ételben, ám jobbnak látták inkább alkalmazkodni a derűtlen hangulathoz. Aztán elszakadt a cérna…
- Mond csak Granger, te és Blaise összejöttetek már? – kérdezte gúnyosan Draco, miközben beleunt a rántotta jobbra balra tologatásába és fásultan csapta le a villát.
- Mi van? – húzta fel szemöldökét a lány – Oh, már azt hittem, hogy a Luna és közted kialakult szerelemről fogunk ma reggel beszélgetni – jegyezte meg élesen a boszorka.
A két kavarógép tágra nyílt szemekkel figyelte a kibontakozó szópingpongot, Jake pedig mint totális kívülálló értetlenül állt a dolgok előtt.
- Oh ez valami griffendéles dolog? Elterelni magunkról a témát?
- Te mi az istenről beszélsz? – kezdte – Mivel nekem nincs mit mondanom, igazán megoszthatnád velem, hogy mit akarsz Lunától – Hermione egyre jobban belemelegedett a vitába.
- Nincs mit mondanod mi? – morgott sértődötten Draco – Akkor miért irigykedtél Lunára, mikor Blaise megcsókolta?
- Mi? Te voltál teljesen oda azért, hogy bárcsak Zambini helyében lehettél volna akkor…
Malfoy és Granger láthatóan teljesen megfeledkezett arról az elhanyagolhatónak éppen nem nevezhető kis problémáról, miszerint nincsenek kettesben és hangos szóváltásukra egyre többen lettek figyelmesek. A hollóhátas lány és Blaise egyre inkább azon filózott, vajon mikor jönnek rá, hogy mindkettőjüknek ugyanaz a maszlag lett – láthatóan sikeresen – beadva.
- Neked elment az eszed? – a mardekáros már-már kiabált súlyos tekinteteket magára aggatva szerinted nekem Lovegood tetszett? Őt csókoltam meg minden adandó alkalommal? – ordított.
- Ezek szerint igen! Ráadásul ki tudja nálad épp kit akarsz megszerezni – Granger sem volt rest fájdalmasan veszekedett a fiúval; szinte az egész nagyteremben tartózkodó iskola előtt.
- Jaj Granger azt ne mond, hogy nem tettem számodra érthetővé, hogy mi a helyzet. Tudod nagyon jól, hogy szeretlek! – üvöltött magából kikelve a fiú, ám hamar magához térítette őt a reggeliző ifjúság meghökkenő moraja.
Az időközben álló helyzetet felvett páros szinte egyszerre rogyott vissza a székre, rengeteg szempár váltakozó tekintetének kereszttűzében. A másik két versenyző hatalmasra tágult szemmel vette tudomásul az imént hallottakat, és a már távozott Jake-hez hasonlóan ők is elhagyták a nagytermet.
Malfoy hófehér arcán ott éktelenkedett két vérvörös folt, mely, ha lehet abban a pillanatban egyátalán nem tudta izgatni; sosem volt képes ezt így kimondani Hermionénak, erre mikor már megtudta, hogy a lány mást szeret az arcába ordította, az egész suli előtt.
- Draco – szólt rekedten Hermione – Azt hiszem, rájöttem…
- Mire? – vakkantotta félvállról a fiú.
- Neked azt adta be Blaise, hogy velem akar járni, Luna milyen jó fej, és hogy csak meg akarta kérdezni, hogy te akarsz-e tőlem valamit. Igaz?
- Igen – morogta a szőke – Honnan tudod?
- Szerinted? – kérdezte mosolyogva a lány – Nekem is ez lett bemesélve, csak Luna által… Nyilván azt akarták elérni, hogy féltékenyek legyünk és végre megbizonyosodjanak arról, amit már rég sejtenek. Csak gondolom, ők beérték volna azzal, ha kettőjük előtt kellünk ki magunkból – Hermionét láthatóan nagyon megmosolyogtatta ez a Malfoy számára tökéletes katarzist.
- Akkor te nem…?
- Nem – somolygott továbbra is.
Erre Draco is elmosolyodott és felállt, majd kezét nyújtotta a lánynak, melyet Granger szívesen elfogadott és kisétáltak a nagyteremből; ezzel még tovább fokozva a szívrohamban elhunyt roxfortosok számát…


*

A karácsony felé közeledő napokat beszínezték a Hermione Granger és Draco Malfoy szerelméről költött pletykák, melyekből heti rendszerességgel jöttek elő újabbak és újabbak. A pár – általában a klubhelyiségben tartózkodott, lehető legmesszebb a tömegtől – abszolút kedvence a hollóhátasok egyik sztorija volt: állítólag az egyik lánynak van merengője és a szerelmi vallomás pillanatát szokták esténként levetíteni az érdeklődőknek. Időközben Ron is lenyugodott, aki Harryvel az oldalán elmerészkedett a versenyzők klubhelyiségéhez; Potter ment elől, remélve, hogy ezúttal semmi olyat nem látnak majd, amitől vörös barátja újra kiborulhat. Ahogy bejutottak az előtérbe a szemüveges varázsló jól eső sóhajjal vette tudomásul, hogy az első akadályon túl vannak, és reményteljesen indultak meg a lány szobája felé.
- Hermione! – kopogtatott a szemüveges fiú.
- Potter? – nyitott ajtót Malfoy, aki láthatóan nem hallotta, hogy kik akarnak bejutni barátnője szobájába. – És Weasley is – jegyezte meg mellékesen Draco, majd kioldalazott Harry mellett és átsietett a saját szobájába.
- Te láttad, ho...? – kezdte volna a felháborodást a vörös, mikor Harry egy intéssel elhallgatatta azt és bement a lányhoz.
- Szia Hermione! – jelent meg a boszorka látókörébe a lehorgasztott fejű, bűnbánó – duó.
- Harry, Ron?! – szólalt meg rekedtesen Granger, szavaiba meglepettség és öröm vegyült.
- Figyelj, mi csak… bocsánatot szeretnénk kérni. Úgy értem, nem kellett volna így viselkednünk. Mert hát, erről te nem tehetsz. – motyogta Weasley. – Szóval nyilván te is ki fogsz borulni ha megtudod, hogy Harry szerelmes Milicentbe, de megérted, mert ezért vagyunk barátok.
- Mi van? – kérdezte meghökkenve a boszorka.
- Ne haragudj – erre kitört a nevetés a vörös hajú fiúból – de ezt nem bírtam megállni.
Hermione elmosolyodott, majd megölelte barátját.
- Semmi gond! – mondta a lány, - Lényeg, hogy nem haragszotok. – somolygott.
- De ne kérd tőlünk, hogy szeressük Malfoyt.
- Dehogy kérek ilyet! Ő sem kedvel titeket, és nem is várom el tőletek, hogy jó pofizzatok egymással.
- Akkor rendben! – vigyorodott el Harry és megölte visszaszerzett barátnőjét.
- Ugye nem kell veletek lógnunk, ha ketten vagytok? – mosolygott Ron, majd a másik fiú kíséretében távozott.
Granger megvárta, míg barátai elhagyják a klubhelyiséget, majd átvágtatott Dracóhoz.

*

A decembert megkoronázó ünnepség közeledésének finisében Malfoy, Hermione és Blaise-ék is elhatározták, hogy ezúttal nem utaznak haza. A bajkeverők több ízben igyekeztek bocsánatot kérni Malfoyéktól, akik bár nem haragudtak, élvezték, a két „bűnös” minimális meghunyászkodását.
Karácsony előtt négy nappal Hermione és Luna feldíszítették a klubhelyiséget a fiúk pedig felvittek két fenyőfát. Draco teljesen más hogy viselkedett, mint az elmúlt évek során vagy akár mint évelején. Már nyoma sem volt az egykor gőgös és fensőbbséges Draconak. A nap nagy részében mosolygott és a karácsony szó hallatára idén először nem a drága ajándékok, hanem a szeretet jutott eszébe. Felhőtlen boldogságát megkoronázta édesanyja levele mely a napokban érkezett, és amelyben Narcissa leírta, hogy örül a boldogságának és igyekszik elfogadni Hermionet és azt is, hogy nem aranyvérű.
December 24-én a szokásos nyitó beszéddel indult az ünnepi vacsora.

- Kedves diákok! Nem szeretnélek titeket hosszú beszédekkel traktálni ezért egyszerűen csak boldog karácsonyt, kívánok! - mondta az igazgató, jó étvágyat kívánt és leült a csodásan feldíszített tanári asztalhoz.

Bár idén elég sok tanuló maradt a Roxfortban az ünnepek alatt, a tanári kar mégis úgy döntött, hogy minden diák egy asztalnál foglaljon helyet. Hermione és Luna kitalálták hogy Neville, Ginny, Harry és persze Ron is karácsonyozzon velük a lakosztályban.
Így a vacsora végeztével 8-asban hagyták el a nagytermet. A klubhelyiség elképesztően gyönyörű volt. A közepén egy hatalmas karácsonyfa állt alatta pedig egy nagy halom ajándék tornyosult. Hermione Ginnytől egy sminkkészletet, Harrytől egy „Ne feledd’ naplót,
Rontól egy halom édességet Nevilletől egy botanikáról szóló könyvet és egy csomag „amint elveted kinő” virágmagot, Lunától és Blaize-től varázspálcatartó selyem zsákot és egy pár aranyozott fülbevalót Dracotól pedig egy mardekáros pizsamát ( a macis által előráncigált gúnyos megjegyzéseket félre téve) és egy ezüst fehérarany gyöngyökkel ékesített nyakláncot kapott.
A griffendéles négyes éjjel kettő körül hagyta el a lakosztályt. A vendéglátók fáradtan rogytak le a kanapékra; klubhelyiségen teljesen úrrá lett a karácsonyi-feeling, olyannyira hogy a szőnyegen megjelent egy pár szaloncukor papír, valamint a lelkesen kibontott ajándékok maradványai, ráadásul az ablakot befedte a frissen hullott hótakaró. A szobát bejárta egy kellemes karácsonyi dal és a fiatalokat szinte megrészegítette a fenyőfa bódító illata. Draco élete során először barátok közt és boldogságban töltötte az ünnepet. Persze a kúrián ünnepelt karácsonyt is élvezte, de így utólag visszagondolva a pompás ételek, gyönyörű díszek és a csodálatos ajándékok által kiépített képből hiányzott valami, a szeretet. Már megint ömlenget, de talán ez egyszer nem zavartatta magát emiatt.


****

Az ünnepek nagyon hamar elteltek és hőseinknek szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy visszatértek a szürke hétköznapokba. Már egészen kezdtek hozzá szokni ahhoz hogy szinte „családi légkörben” telt minden napjuk. És bár igyekezték ezt nem hangoztatni, valahol mindkettőjük gondolatában befurakodott egy hosszú szőke haj és annak kígyós pálcás gazdája…