A klubhelyiség rekordsebességgel ürült ki, kettesben hagyva a két feszengő varázslót: Hermionét és Dracót. A két fiatal feszengve burkolódzott hallgatásba, mely egyre kínosabbá nőtte ki magát köztük.
- Öhm… Gratulálok… igazán ügyes voltál ma – törte meg az irritálóan ható csöndet Hermione.
- Kösz. Tudod, az lett volna szánalmas, ha tizenegy évnyi gyakorlás után nem nyerek ma… - felelte a fiú, aki pillanatok alatt megbánta, hogy ismét hidegen, már-már túl nyersen beszélt vele.
Hermione láthatóan nem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel, és inkább csak azt sajnálta, hogy nem tud újabb beszélgető témát feldobni. Az elkövetkező pár perc ólomsúllyal nehezedett rájuk és a kellemetlen egy egészen enyhe jelző arra, amit akkor éreztek mindketten.
- Granger, szerinted léteznek lehetetlenek? – kérdezte végül a fiú, Hermione őszinte örömére.
- Semmi sem lehetetlen…
- De azért van egy csomó olyan dolog, ami sosem következhet be, ugye?
- Hát… igen. De miért? – Hermionét egyre inkább érdekelte, hogy mit akar mondani a fiú.
- Blaise célozgatott valamire… és hát, nem tudom – motyogta zavartan Malfoy.
- Oké látom nagyon titkolózós kedvedben vagy… mindenesetre próbáld meg elérni, amit akarsz… - mosolygott – Akkor talán nem leszel ilyen merev – mondta somolyogva és megindult a lépcső felé.
Malfoy nem akarta ilyen hamar elengedni a lányt, így egy hirtelen elhatározás következtében utána szólt, majd elmosolyodott, jelezvén, hogy elérte a célját.

- Mert anya eljárt az érdekemben… - szólalt meg tehát a szőkeség.
- Tessék? – Hermione azonnal megtorpant és visszafordult Draco-felé.
- Csak válaszoltam – mondta közönyösen, ám halványan somolyogva a mardekáros.
- De hát én nem… - kezdte, aztán a megvilágosodás kellemes érzésére lett figyelmes és elmosolyodott – Hogy-hogy „eljárt az érdekedben”?
- Nézd szívesen elmondanám, de félek nem hangoztathatom és mivel te ott állsz kiabálnom kellene, ami meg a „hangoztatás” kategóriájába tartozik.
- Oh… értem – azzal leült a kanapé melletti fotelbe.
- Attól tartok még mindig képtelen lennél meghallani suttogó szavaim…
- Rendben – vigyorgott Hermione és leült a fiú mellé.
- Talán megfelelő… - mondta Draco miközben akár egy szakember méregetni kezdte a köztük lévő távolságot.
- Azt hiszem így már jó lesz. Remek a hallásom.
Azzal a fiú beszámolt a pár hete hallottakról. Hermione több ízben hatalmasra nyitotta mogyoróbarna szemeit, melytől a mesélő gyomra egyre nagyobbakat ugrott.
- De Sirius sosem mesélte, hogy…
- Persze hogy nem! Miután anya meg apa összeházasodtak, Black nem volt hajlandó beszélni többé anyámmal. Végül is ő nem tudta meg, de Potter apja segített anyának, hogy elérje, amit akar: miszerint ne legyek olyan, mint Lucius.
- És csakugyan létezik ilyen varázslat? A személyiséget nem lehet csak úgy megváltoztatni… Ez azért bizarr…
- Hát ja – mondta flegmán – És pont Potter… - fintorgott Draco.
- Szerintem különben nem sikerült a varázslat – jelentette ki töprengve a lány, amivel magára haragította a fiút.
- Mire célzol ezzel? – kérdezte élesen a szőkeség.
- Most őszintén Draco, szerinted eddig úgy viselkedtél, mint ahogy kellett volna az elmondottak alapján? Gondolod, hogy Malfoyhoz nem méltóan viselkedtél?
- Igen. – kezdte Draco és belenézett Hermione értetlen szemeibe – Egyfolytában egy sárvérű jár a fejemben, és mikor rájövök, hogy beleestem, mindig elkap az érzelgős énem – jelentette ki a fiú.
- Tessék? – kérdezte rekedten, hatalmasra nyílt íriszekkel.
- Jól hallottad. Az élő bizonyíték, hogy valóban történt velem valami, annak idején. – mondta egyszerűen Malfoy és színészi tehetségét megfitogtatva sajnálkozóan fél mosollyal az arcán megcsóválta a fejét.
- És ezt az a bizonyos mugliszármazású lány, tudja már?
- Azt hiszem – suttogta és Granger arcához hajolt, majd egészen közel ment hozzá és onnan folytatta – Tudtommal nem szellemi-fogyatékos, és épp pár perce jelentette ki, hogy remek a hallása, szóval nem hiszem, hogy bármi az információ és közé állhatott volna – mosolygott Malfoy.
Malfoyt még mindig csak pár milliméter választotta el Hemionétól, akiről sütött, hogy iszonyúan vacillál. A lány nem mert Malfoy szemeibe nézni, mert attól félt, hogy újra hatalmába keríti valami, aminek eddig sosem tudott ellenállni. Ám Granger addig kerülte a szürkeszempárt, amíg Draco gyengéden megfogta az állát, és maga felé fordított az arcát. Hermione csapdába esett; elpattant benne valami, ami már hónapok óta kínozta; ajkaival szenvedélyesen megkereste Malfoyét, aki egy elégedett mosoly kíséretében viszonozta a lány csókját, mely annyira heves és szenvedélyes volt, hogy a boszorka is megrémült tőle. Feltérdelt a kanapéra és egyik kezével beletúrt a hold színű fürtökbe, másikkal pedig felfedezte az izmos hátat. Falta Malfoy ajkait és elméjét átjárta egy olyan érzés, amit utoljára akkor tapasztalt, mikor Draco a múltkor berontott hozzá.
- Hát ez nagyszerű! Milyen megindító jelenet! – szólalt meg Ron keserű hangja, aki épp akkor lépett be a klubhelyiségbe.
- Ron!? – Hermione elvállt Malfoy ajkaitól és az ajtó felé fordulva nézte barátját.
- Még felismersz? Ez igazán kedves! Mond csak Hermione, miatta hanyagolsz minket?
- Nem én… Nézd… Nyugodj meg!
- Mégis hogy nyugodnék meg? Mikor összeszűrted a levet egy… egy ilyen…- ordított Weasley és kiviharzott a lakosztályból.
- A fenébe! Mi a franc ütött belém? – kérdezte inkább csak magától a lány, és arcát a kezébe temetve lerogyott a kanapéra.
- Tudod Granger, ez nem bűn… Weasleynek meg kéne értenie. – kezdte Malfoy ám mivel nem volt jártas a vigasztalás mesterségében, inkább felhagyott az ez esetben idétlenül hangzó próbálkozással.
- De nem fogja – csattant fel a boszorka – Örökre meggyűlölnek… - a lányon láthatóan kétségbeesések sorozata szaladt át, erről tanúskodtak a szemében felvillanó könnycseppek.
- Jaj dehogyis… Ki lesznek akadva, de nem haragudhatnak rád, azért mert megcsókoltál. – kezdte újra – Sőt Weasley-éket „ismerve” költenek egy sztorit az egészhez, miszerint a „pattogó görény letámadta Hermionét, akinek még védekezni sem volt ideje”. Már látom is… „De Potter a hős ott termett és megmentette a bántalmazott lányt”.
- Figyelj Malfoy, ha ezzel azt akarod elérni, hogy kevésbé legyek letört megjegyzem rossz úton haladsz. – motyogta Hermione, bár szavaival ellentétben ott gubbasztott egy halvány mosoly ajkai sarkában.
- De hisz csak egy csók volt… - kezdte Malfoy és visszahajolva a remegő szájú lányhoz, vérvörös ajkaival felitatta a csíkozott arcot. Majd mosolyogva vette tudomásul, hogy immár a lány eltékozolt könnyeinek nyoma sincs.
- Hát te tényleg nem érted? Itt nem CSAK egy csókról van szó… annál sokkal többről – csattant fel hirtelen Hermione és könnyszúrta szemmel felsietett a szobájába.
A szőkeség meredten állt a klubhelyiség közepén, ott, ahol Granger hagyta.

„Most tényleg ugyanazt vallotta be nekem, amit én az előbb?” „ Ezt csak a kétségbeesés mondatta vele, vagy tényleg így gondolja?” „Szeret?” „ Már megint ömlengek, erről sürgősen le kell szokjak…” „Megkeresem azt a hülye Weasleyt”

*

Draco kisietett a portrén és – mivel minden roxfortost, akit valami hatalmas trauma ér a parkban lehet felfedezni – az udvar felé indult. A vörös varázsló valóban ott volt, a parton gubbasztott, egyre nagyobb kövekkel bombázva a tavat, melynek tükre pár perce még talán pont olyan tiszta és háborítatlan volt, mint az ő gondolatai. Malfoy nem tartott Rontól, de a biztonság kedvéért talárzsebében kitapintotta pálcáját.
- Gratulálok Weasley, nagyon érett viselkedést tanúsítasz… - szólalt meg a fiú háta mögött.
- Húzz innen Malfoy!
- Ez melyik figura? Duzzogó óvodás? – kérdezte és közelebb araszolt Weasleyhez.
- Te mi a francot akarsz tőlem? Az orrom alá dörgölni, hogy Hermione volt olyan hülye és bedőlt neked?
- Kicsit élénk a fantáziád, nem gondolod? Egyébként csak azt akarom mondani, hogy nekem egy cseppet sem ártasz azzal, ha nem beszélsz vele… Viszont Hermionénak nagyon fog fájni, hogy a gyerek, akit olyan sokáig a barátjának hitt, így viselkedik…
- Hermione, mi? Mióta érdekel téged, az a sárvérű?
- Dátumra pontosan szeretnéd tudni?
- Marha vicces vagy Malfoy. Inkább azt áruld, hogy el kivel fogadtál, hogy elcsábítod? Crack, Monstro, netán Zambini?
- Hát Weasley, azt kell mondjam nem gondoltam, hogy ennyire hülye vagy… Szerinted, hogy ha csak fogadás lenne, akkor törném magam és kijönnék veled beszélgetni? Nincs az a tét, amiért megtenném.
- Egy aljas féreg vagy, Malfoy.
- Lehet, de Hermione pont így szeret – vetett még egy gúnyos mosolyt a fiú felé, majd visszament a kastélyba, a biztos siker tudatában.

*

- Hermione, Hermione! Figyelsz rám?
- Mi, hogy? Persze Luna, mit is mondtál? – kérdezte Granger és kótyagos tekintetét Lunára emelte.
- Látom, tényleg figyelsz rám! - csóválta a fejét mosolyogva.
- Ne haragudj – kezdte és kísérletet tett arra, hogy kezeivel megszabadítsa szemeit az álom súlyos velejárójától - De mostmár figyelek, mondjad.
- Szóval, Zambini ma egész nap olyan furán viselkedett, és aztán kimentünk a parkba és megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője.
- És te mit mondtál neki?
- Hogy nem tudom…
- De hát miért nem?
- Mert nem hiszem el, hogy komolyan gondolja.
- Pedig igen – kezdte, majd Luna fürkésző tekintetét látva folytatta – A múltkor bevallotta nekem, hogy szeret téged.
- Mi? És miért nem mondtad el?
- Bocsáss meg, de eszembe se jutott… - mondta félszegen Hermione – Szóval bízz csak meg benne.
Luna már nem tudott válaszolni, ugyanis beszélgetésüket félbeszakította valakinek a kopogtatása.
- Luna, nem láttad Grangert? – érdeklődött Malfoy az ajtó másik oldaláról.
- Nem baj, ha..? – kérdezte Hermione, az ajtó felé mutogatva.
- Nem dehogy! Menj csak, és köszi.
Azzal a boszorka elhagyta a szobát.
- Grangert nem láttam, Hermione nem jó helyette? – vigyorgott a griffendéles.
- Az igazat megvallva… na jó… - somolygott a szőkeség is. – Beszéltem Weasleyvel…
- Komolyan? És mit mondott?
- Csupa kedveset… - gúnyolódott a fiú – De túlélem… mindenesetre, adok neki három napot és a bocsánatodért fog könyörögni.
- Köszönöm – mondta gyengéden a lány, akit megint csak egy hajszál választott el az önkívületi állapotból, amelybe Draco mostanában folyamatosan kergette őt.
A fiú elmosolyodott és miután mindent kiolvasott Granger igéző szemeiből, megcsókolta a boszorkát. Ajkai követelőzően kényeztették a lányét, aki immár meg-megremegő térddel viszonozta a csókot. A folyosóról a fiú vezetésével jutottak be Hermione szobájába, ahol kellemes félhomály fogadta őket.
Dracón már réges- rég eluralkodott a vágy; erről uralkodtak szenvedélyes, már-már fejvesztett mozdulatai is. Egyik kezével félretűrte a göndör hajzuhatagot – melyet annyiszor használt már gúnyolódási fegyverként – és végigcsókolta a lány vállát, kulcscsontját és nyakát. Ajkai újra megkeresték a boszorkáét, és míg Hermione az ing lehámozásával volt elfoglalva, ő felkapta Grangert és az ágyra tette, ahová pillanatokon belül ő is befeküdt; Hermione fölé került és ismételten megcsókolta, hihetetlen mértékű szenvedéllyel és odaadással, hogy a lány egész testében beleremegett. Malfoy kigombolta a fehér blúzt, mely eddig az olyan nagy áhítattal várt testet óvta és végig csókolta a griffendéles mellkasát, melleit, nyakát, vállait. Hermione lefejtette Dracoról a fekete nadrágot, és újra közelebb húzta magához, hogy szájuk egy újabb csókban egyesüljön. Mikor már minden feleslegessé vált ruhadarbtól megszabadultak a mardekáros újra szájával kezdte felfedezni Hermione testét, miközben kezei a formás csípőt és oldalt simogatták. Malfoyt az ismeretlen erő és a mérhetetlen vágy egyre csak fogságba ejtette és egész lassan, a tőle telhető legóvatosabb mozdulattal a lányba hatolt. Hermionét váratlanul érte az ölében érzett hirtelen fájdalom: szeme megrebbent majd lecsukódott egy pillanatra, ám Malfoy, aki egész idáig ügyelt mindenre, most is résen volt és egy szemhunyásnyira megállt, majd újra lejjebb hajolt Grangerhez és egy forrócsókot lehelt ajkára. Hermione ha lehetséges még nagyobb elragadtatással csókolt vissza, mellyel ösztönzőleg hatott a fiúra, aki még mindig finoman, mozogni kezdett benne. Fél kezével a griffendéles mellett támaszkodott, másikkal pedig igyekezett minden egyes érinthető területet felfedezni. Hermione hol a fiú vállait fogta, hol beletúrt a hajzuhatagba, mely beborította Malfoy egész arcát; Draco egyre gyorsabb iramot diktált, lassítani már régen nem tudott; belülről szétszaggatta a mindent elemésztő vágy, mellyel ezt az egykor oly ellenséges teremtéssel való eggyé válást kívánta. Bódult elméjén áthatolni csak is a beteljesülés utáni vágy tudott, mintegy kényszerítve a fiút a felfoghatatlan tempóra. Mindketten érezték, hogy egyre közelebb kerülnek az epekedve, sóvárogva várt teljessé válás után. Malfoy nem egyszer csillapította a lány csókjai után való szomjúságát, minduntalan szenvedélyesen habzsolva Hermione ajkait. A fiú halkan zihált, Hermione el-elhalóan sóhajtott, kezével gyengéden cirógatva a varázsló hátát és nyakát. Az iram szinte szétfeszítette a két testet, melyek odaadóan simultak egymáshoz, míg nem Malfoy izmai megfeszültek, jobbját összekulcsolta Hermione egyik kezével, baljával pedig a lány csípőjét markolta; a boszorka gyöngyöző homlokát a fiú nyakába fúrta, pihegése betöltötte a szoba mennyei csendjét. Nem volt más, csak két azon lélek, melyből erőt merítve ölt testet a vágy és megmagyarázhatatlan módon hajtja őket ugyanabba az irányba… együtt megérkezve. Malfoy leroskadt a griffendéles mellé, légzése egy fokkal lelassult fáradtan hevert Hermione oldalán; a boszorka száját elhagyta egy utolsó, jól eső sóhaj és miután a szívverése valamelyest megpihent a fiú felé fordult. Ajkával megkereste az övét és egy szeretettel teli, édes csókot lehelt annak vöröses szájára; egymást érezve, minden érzékükkel a másik rezdüléseit, illatát befogadva nyomta el őket az álom.

*

Másnap reggel a decemberi nap kótyagos sugarai erőtlenül, ugyan de átjutottak a bordó vászonfüggönyön, ezzel ösztönözve a szobában szunnyadó fiatalokat az ébredésre. Hermione szemei lassan nyíltak ki, szinte azonnal oldalra pillantott ahol is a passzív szőkeség foglalt helyet; a lány mosolyra húzta száját és óvatosan kimászott a baldachin közül. Halk, csaknem nesztelen léptekkel elindult a fürdőbe, ahonnan negyedóra múlva már felfrissülten, enyhén vizes hajfürtökkel, de mindenek előtt sugárzó mosollyal tért vissza.
Dracót, - amint Hermione eltűnt karjai közül - szinte azonnal elérte az ébredés ez esetben keserű gondolata; felkelt és az ágyon ülve megvárta, míg a boszorka visszatér a szobába.
Granger pillanatokon belül megjelent a szobában és még ragyogóbb mosollyal ült le Malfoy mellé.
- Jó reggelt!
- Neked is… - felelte Draco és egy lágy csókot lehelt a griffendéles ajkaira – Átmegyek – mondta tőle szokatlanul kedves hangnemben.
- Jól van – somolygott Hermione is.
Mikor a szőkeség elhagyta a szobáját, Granger elgondolkodóan terült szét az ágyán.
Zavarban voltak mindketten…
Hermione nem tudhatta, de a fiút legalább annyira meglepte a sajátmagán tapasztalt különös érzés, mint őt. Malfoy nem egyszer bolondított már magába butábbnál butább, szebbnél szebb lányokat, akiknek – miután megkapta őket - talán a nevére sem emlékezett később. De most, teljesen elvarázsolódott. Suta mosollyal az arcán sétált át a saját birodalmában, a legcsekélyebb jelét sem mutatva annak, hogy érdekelné őt, egy esetleges lebukás. Ugyanazzal az átszellemült arccal mozgott szobájában is.
Különösen érezte magát, mennyire mámoros is ez… Utálja magát, mikor néhanapján elkapja őt a szenvelgő énje, és addig nem ereszti, míg be nem vallja saját magának a tiszta és őszinte gondolatait, érzéseit.
Most is ez történt, év eleje óta vonzotta őt a boszorka, és soha egy percre sem gondolta, hogy majd egyszer megkaphatja. De megtörtént, és mostmár csakis az övé, és nem ereszti; hiszen bolondul érte, kitudja mióta.

Hermione szótlanul ballagott le a lépcsőn, ahonnan tisztán látta, hogy a kanapén Luna és Blaise tartózkodik, valószínűleg már egy párként.
- Sziasztok!
- Jó reggelt – hallatszott a felelet egyszerre.
Granger boldogan, ám szótlanul üldögélt az egyik fotelben; mígnem tekintete elsötétült és arcáról lelohadt a mosoly; gondolataiba beleférkőzött valami. Pontosabban valaki: Ron.
Hirtelen eszébe jutott barátja tekintete, amikor meglátta őket.
Egyszerűen elszállt a jó kedve, csak szomorúságot érzett; haragudott magára is, Ronra is, meg persze arra is, aki tegnap beengedte a fiút a versenyzők lakosztályába. Aztán egy újabb dolog vetődött fel benne, mire is célzott ő tegnap, mielőtt felrohant a klubhelyiségből, magára hagyva Malfoyt. Miért van az, hogy azt, amit még magának sem vallott be, tegnap egy véletlen során épp az érintett arcába kiáltotta? Mélázásából Jake és Draco megérkezése zökkentette ki; az utóbbi szobájában felejtette ideiglenes átszellemült arcát, helyette egy vigyorgó Draco Malfoyt csodálhatott a nagyközönség.

Luna és Zambini kézen fogva sétáltak be a nagyterembe, pár hüledező lánytekintet kíséretében; az úgynevezett „fanclub” tagjai közül az egyik félájultan rogyott vissza a székre.
Jake mosolygott, mint általában csak most egyedül volt, hisz Liana már kiesett és úgy döntött hogy visszaköltözik a Hollóhátasok közé. Hermione is magányosan ballagott, pedig egyátalán nem volt egyedül… Tőle alig egy méterre ment az a fiú, aki mindennél jobban fel tudja őt húzni, s akit jelenpillanatban csak gyűlölni nem képes…