|
10. fejezet
Miután elhagyta Luna szobáját Hermione kisietett a portrén és a Griffendél torony felé, vette az irányt. A jelszót nem tudta, de szerencséjére két másodikos épp akkor lépett be a klubhelyiségbe. Amint beért azonnal a lányok hálókörletei felé sietett és szinte azonnal bekopogott Ginny szobájába, majd mikor örömmel konstatálta hogy egyedül van legjobb barátnőjével belefogott a mondanivalójába.
- Szia Ginny! Hogy vagy? Zavarhatlak? - mosolygott zavartan Hermione.
- Szia Hermione! Köszi jól vagyok, de feltételezem, hogy nem azért jöttél, hogy a hogylétem felől érdeklődj - mondta Ginny fel sem nézve a könyvéből és egy kis szemrehányással a hangjában (elvégre az idősebb boszorka igencsak hanyagolta mostanában).
- Ezt eltaláltad! – kezdte a lány, de miután látta Ginny zavart arcát gyorsan folytatta - Úgy értem azért is de más is közrejátszott a látogatásomban! Segítened kell! – sóhajtott esdeklően, majd leült a lány mellé a baldachinos ágyra.
- Nos, mi a baj? Miben tudnék segíteni?
- Azt hiszem… kezdek begolyózni – motyogta Hermione és kezébe temette az arcát.
- Emiatt eddig sosem kértél segítséget – gúnyolódott a vörös hajú boszorka.
- Hm… Jó, akkor inkább úgy fogalmazok, hogy kezdek egyre inkább belemászni egy nagyon bonyolult dologba.
- És mi az? – kérdezte enyhén türelmetlenül Weasley, és arcáról tükröződött a „Ne kelljen már minden egyes szót harapófogóval kihúzni belőled” effektus.
- Mielőtt bármit mondanék, meg kell ígérned, hogy nem fogsz elítélni.
- Jézusom, kit öltél meg?
- Senkit – nevetett Granger – inkább engem fogtok.
- Mi az istent csináltál? – állt fel a lány és idegességében majdnem lerángatta a vörös baldachint
- Igazából semmit csak…
- Hermione! – üvöltött a másik.
- Jó… szóval, Malfoy meg én… - kezdte és egyre inkább zavart arcot vágott mikor összefutott Ginny egyre táguló szemeivel – mondhatni, már nem vagyunk annyira ellenségesek.
- Nézd Granger – Hermione kicsit megtorpant, ugyanis Ginny kizárólag akkor szokta a vezetéknevén szólítani, ha már csak a denevér-rontás maradt hátra – ha nem mondod el azonnal, hogy mire célozgatsz bő húsz perce, akkor esküszöm megverlek.
- Azt hiszem… vonzódom hozzá és… ő is hozzám… asszem’.
- De… ho… mi?
- Nem tudom – siránkozott Hermione.
- Jó akkor honnan veszed? És miből gondolod? Van rá bizonyítékod? Mármint az utóbbira… Ki tudja még? Egyátalán mi történt? – úgy látszik a Weasley-lány megtalálta a hangját.
- Egyéb kérdés? – kezdte gúnyosan – Tehát… nem egyszer megcsókolt már és azt azért nem mondanám, hogy kedves, de… normális és nem tudom.
- Figyelj Hermione, ha ez így van az nem baj. Úgy értem nézzük csak a kapcsolatodat Krummal: egész jó volt, négy hónapig húztátok és meddig tartott mire egyátalán rájöttél, hogy érdekel? Fél évig szerencsétlenkedett, míg nem végre képes volt egy kicsit is érdeklődőbbé tenni. Aztán Ron. Na arról a „kapcsolatról” inkább ne is beszéljünk. Erre itt van Malfoy, akinek kellett másfél hónap, hogy a legnagyobb ellenség státuszból előlépjen egy sokkal előkelőbbé.
- Bocs Gin’ de olyan sokáig tartott ez a monológ, hogy elfelejtettem, mit kell leszűrni belőle. – vigyorgott zavartan Hermione.
Miután Ginny fejbe vágta egy párnával és némileg lenyugodott, újra belekezdett.
- Második felvonás, a gyengébbek kedvéért – itt vetett egy fura fintort Hermione-felé – Malfoy megfogott és ezt te is tudod, csak azt kell eldöntened, hogy mit akarsz kezdeni vele.
- De én…
- Ja és pluszban, hogy még jobban ideges legyél, egyszer még évelején, láttam, hogy az asztalunkat nézi. Először azt hittem, hogy csak Harryt nézi, hogy aztán elforduljon és kiparodizálja, de mikor Jake meg te bejöttetek, vágott egy dühös grimaszt és kiviharzott. Tudod, mikor fellökte Colint az ajtóban.
- Ez csak azt bizonyítja, hogy nincsenek rendben az idegei.
Weasley, már éppen reagált volna, valószínűleg nem túl pozitívan, mikor Parvati benyitott, felszólítva a lányt a kviddicsedzés kezdetére. Mivel Ginny gyorsan készülődött és Hermione nem vágyott a Patil-lánnyal való érdekfeszítő társalgásra, inkább kiosont a klubhelyiségből. S miután a remény, miszerint Harry és Ron a klubhelyiségben vannak is szertefoszlott, egy kicsit búsan hagyta el háza klubhelyiségét.
- Bocsi, egy kicsit késtem – motyogott, mikor Liana szúrós szempárjával találkozott szembe.
- Menjünk – fintorgott és elindultak kajálni.
Mikor befejezték az étkezést, Hermione szinte szó nélkül felsietett a szobájába, s bár pihenni címszó alatt zárkózott be, igazából erősen töprengett egyrészt barátnője mondatain, másrészt egy szőke passzív mardekároson.
- Aludni akarok – suttogta bele dühösen a szoba félhomályába, mikor már vagy ezredszerre fordult meg, ezzel kivívva Csámpás ellenszenvét, aki jobb híján a fotelt árasztotta el határtalan dorombolásával.
Végülis bosszúsan feltápászkodott magára kanyarította köntösét és leindult a klubhelyiségbe, már majdnem a lépcsőalját súrolta szilvaszínű papucsa, mikor is egy hirtelen jött ötlettől vezérelve visszavágtázott a folyosóra és megállt az egyik ajtónál. Draco Malfoy.
Halkan benyitott a fiú szobájába és odasétált az ágya mellé. Nem igazán tudta, hogy miért is sétált be a mardekároshoz, sőt igazából már megfordult volna, mikor Malfoy megmozdult. Hermione egy szobrot megszégyenítő módon vált mozdulatlanná, szinte levegőt is alig vett.
A szőkeség nem ébredt fel, csupán a haját söpörte ki arca elől. A lány elmosolyodott és visszahelyezte a hold színű tincseket a fiú hegyes arcába. Malfoy morgolódva fésülte újra odébb a fürtöket, melyeket Hermione immár nevetve tett vissza ugyanabba az állapotba. Épp az utolsó kis tincsekkel bíbelődött, mikor Draco elkapta a karját és magára rántotta a halálra rémült lányt. Finoman beszorította a griffendélest saját hófehér ölelő karjai és a fal közé. Hermione arca felvett egy kínlódó grimaszt és próbálta lehámozni magáról az izmos végtagot, mely időközben még szorosabban fonta körül a lány vékony testét. Így a boszorka utolsó próbálkozásaként egy erőteljes lökéssel akart szabadulni.
- Granger, maradj már nyugodtan! – nyekeregte a fiú félig álmatag hangon.
- Hé, te ébren vagy és hagysz engem itt vergődni?! - csattant fel a lány.
A fiú mordult egyet, majd belefúrta arcát a griffendéles vállába.
- Malfoy, engedj már ki! Ez nem fair.
- Miért szerinted az az, hogy besettenkedsz a szobámba és a saját hajammal fojtogatsz? – kérdezte a fiú, akit Hermione addig böködött, mígnem a szürke szemekből végleg kiszökött az álom.
- Nem fojtogattalak, csak vicceltem – morogta.
- Egyátalán minek jöttél ide? – kérdezte kicsit mogorvábban, majd inkább feltornázta magát és fél karon támaszkodott.
- Nem tudtam aludni. És hát gondoltam mivel te sosem alszol átjövök csevegni. – állt elő Hermione a légből kapott történettel, mely improvizációnak tökéletesen megfelelt.
- Aha, és miért akarsz te velem „csevegni”?
- Például, hogy megtudjam miért nem akarsz halálfaló lenni – vágta ki magát újra a boszorka és, hogy egy szintre kerüljön Malfoyjal ő is fél karra támaszkodott.
- Úgy látom, ma mindenre van kész válaszod – csóválta mosolyogva a fejét Draco és közelebb hajolt a lányhoz, hogy forró leheletével szinte perzselte Hermione arcát – Egyébként még mindig csak azt tudom mondani, hogy a játéknak már vége – suttogta és minden egyes kiejtett szó után közelebb araszolt arcával a lányéhoz.
Hermione nagyot nyelt és egyszerre minden vágya az lett, hogy a fiú ajkai megérintsék az övét, ám ezt alaposan elfojtva magában hátrálni kezdett a fejével. Ugyanolyan kínzó lassúsággal közeledett a fal felé, mint ahogy Draco őhozzá. Malfoy felemelte a kezét és alig érezhetően végigsimított a lány orcáján majd teljesen odahajolva szenvedélyesen megcsókolta a boszorkát. Hermione nem ellenkezett, visszacsókolt, és magában áldotta a varázslót, hogy nem neki kellett kezdeményeznie, ugyanis Grangert egyetlen szál választotta el attól, hogy Draco ajkai után kapjon. Miután a varázs megtört és a két varázslótanonc
szétrebbent, a fiú Hermione dereka köré fonta karjait és örömmel konstatálta, hogy szemébe egy jó tündér visszacsempészte az ellopott álmot.
*
Amint a nap meleg sugarai bevonták a szobát, Draco szemei kipattantak és épp egy rakoncátlan hajtincset akart elhelyezni füle mögött, mikor észlelte, hogy kezei jelenleg foglaltak. Ágya másik felén ugyanis ott feküdt Hermione, akit még mindig körbevontak az erős karok. Óvatosan megpróbálkozott a kezek felszabadításával, ám úgy látszik Granger már nem aludt olyan mélyen, ugyanis a legapróbb mozdulatra felriadt. Mikor meglátta a fiút arcán egy bátortalan ám annál fényesebb mosoly terült szét.
- Jó reggelt! – motyogta.
- Neked is.
- Hány óra van?
- Negyedkilenc múlt.
- Kösz. Megnéznéd nekem, hogy van-e valaki a folyosón?
- Persze – mondta a fiú és kimászott a baldachin közül.
A lánynak akaratlanul kép apró pír pötty jelentkezett az arcán, mikor tudatosult benne, hogy Malfoy egy száll boxerben van és a teste korántsem az elhanyagolható kategóriába tartozik.
- Most mehetsz – rángatta vissza a valóságba Draco hangja.
- Ja oké – hebegett Hermione és elindult kifelé, ám hirtelen visszaugrott az ajtó rejteke mögé ugyanis Liana kergette végig újszerzetű kínai macskáját a folyosón.
- Bocsi – vigyorgott a fiú – Mostmár tényleg indulhatsz.
- Jó – Hermione ismét kiment a szobából, ezúttal viszont Luna nem engedte átjutni saját szobájába: a hóllóhátas lány a lépcsőn üldögélt – Te nem lennél valami jó kém… - morogta Draconak.
- Nem vettem észre… ez is azért van mert képes lennél itt hagyni búcsúpuszi nélkül.
Mivel Hermione Granger az önfeláldozók néptelen csoportjának tagjaként tengeti minden napjait, adott egyetlen puszit a fiú arcára; Draco viszont résen volt és még időben szájon csókolta a lányt.
- Hé, búcsúpusziról volt szó – méltatlankodott mosolyogva Hermione – Nem búcsúcsókról…
- Szinonima! – vigyorgott kajánul Draco – Látod, ismerem a szót.
Hermione, elkerülve a „veszekedjünk Draco Malfoyjal korán reggel” című műsort ezúttal kihagyta, és erősen fintorogva kilépett a folyosóra, melyről végre sikeresen átjutott a szobájába.
Arcán hatalmas vigyor ült, amit ő a szép időnek tudott be és ugyanezzel a felhőtlen ábrázattal vonult be a fürdőszobába is. Pár perc múlva vidáman ballagott le a klubhelyiségbe, ahol Lunán kívül senki nem lézengett még.
- Jó reggelt! – Hermione hangja szinte csengett a nagy csendben.
- Neked is – motyogta Luna és visszatemetkezett az olvasmányba.
Granger kezdte megérteni, miért is idegesítette Ronékat, hogy amíg ők beszélgetni próbáltak, vele addig ő le sem vette a szemeit éppen aktuális könyvéről. Végül feladta a próbálkozást – miszerint jelenleg szóra bírja Lunát – és jóleső sóhajtás közepette hátradőlt a kanapén.
Eközben Draco szobájában:
- Bocs, bejöhetek?
- Blaise, persze gyere.
- Draco beszélnünk kellene!
- Mond csak, mi történt?
- Nem rég lementem a klubhelyiségbe de fent hagytam a taláromat és visszajöttem az emeletre. Mikor a keresett darabbal együtt kimentem a folyosóra, egy göndör hajzuhatagot, és formás lábakat láttam kisurranni a szobádból - mesélte Zambini az utolsó szavaknál egy huncut mosolyt megeresztve - Nos „hosszas töprengés” után rájöttem, hogy se Liana se Luna nem rendelkezik oroszlán fürtökkel. Szóval Draco mi van Hermione Granger és közted?
A szőkeség szemei hatalmasra tágultak döbbenetében, egy pillanatra még a torka is kiapadt.
- Semmi – mondta rekedten.
- Semmi? – méregette gyanakvóan barátját – És igazából?
- Nem tudom – morogta.
- És mit keresett itt?
- Gőzöm sincs! Átjött éjjel, aztán itt aludt, de nem történt semmi – mondta a fiú kétségbeesetten.
- Persze – csóválta a fejét a másik.
- Nézd Blaise, fogalmam sincs mi történik, és lehet, hogy nem is akarom tudni.
- Megértem, de sose felejtsd el, hogy ki vagy és kinek a fia. Ha csak egy egyszerű kaland, akkor nagyon gyorsan tisztázzátok Grangerrel, mert mindketten megszívjátok.
- Látod pont ez a baj. A tragédia, ez nem egy kaland. Úgy értem mióta, idén betettem a lábamat ebbe a rohadt iskolába, az érdeklődésiköröm mondhatni igencsak lelohadt már ami az ellenkező nemet illeti… Pláne, hogy be vagyunk ide költöztetve… Ráadásul, amit múltkor mondtál bájitalon, hogy milyen jól néz ki.
- Ezt értsem úgy, hogy…
- Ne! Nem kell sehogy se értened, de Granger… Megbolondít az a csaj – morogta, majd mikor agyáig eljutott az imént kiejtett mondat, fájdalmas fintor hagyta el a száját és zavarában a földet kezdte pásztázni.
- Öregem, te nem vagy semmi… - vigyorgott Blaise, aki láthatóan átérezte a szőkeség lelki letargiáját, ugyanis próbálta egy kicsit poénosabbra venni a dolgot – Majd kérlek hívj meg az esküvőtökre, de mindenképp úgy intézd, hogy az első sorban üljek, apád és Voldemort között – röhögött Zambini.
- Hülye – mosolygott Malfoy is.
- Na jó menjünk le, mert Black megint szirénázni fog.
Mikor leértek és ezzel egy időben bebizonyosodtak Zambini jósképességei is Liana dühös pillantásával találták szembe magukat.
- Végre! Mehetünk?
- Na mit mondtam? – suttogta a fiú – Neked is jó reggelt! – mondta Blaise mostmár sokkal hangosabban.
- Ha már elkéstek, a minimum az lenne, hogy nem feszítenéd túl a húrt! Malfoy legalább csöndben van
- Black! Neked minden reggel balhéznod kell?
- Képzeld, ha hozzád hasonló mardekáros tuskókra kell várnom igen is balhézok!
- Á szóval ez a bajod? Hogy mardekáros vagyok?
- Többek közt.
- Na ebből elegem van - zárta le a vitát Jake és kitessékelte Lianát a klubhelyiségből.
Reggeli közben Liana és Blaise a két egymástól legtávolabbi helyet célozták meg, Jake és Luna pedig „párjaik” mellé ültek. Így Hermione és Draco is egymás mellé kényszerültek. Reggeli után mindenki elment órára. A két fiatalabb boszorka az átváltozástan terem felé indult, a többiek pedig mágiatörténetre mentek, mondhatni nem túl lelkesen.
A nap végére a legtöbben álmosan zuttyantak be a puha paplan rengeteg közé, és kettő ifjút kivéve mindenkit azonnal elnyomott az álom…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
