|
3. fejezet
- Lila Orchidea! Ekkora baromságot, biztos ez is valami újabb Dumbledore-féle agyszülemény! Crack, Monstro gyertek már, lemaradunk a reggeliről! – tajtékzott Malfoy, miközben két eszement haverjára várt.
- Itt vagyunk Draco, csak nem találtuk a táskáinkat - mondták a fiúk, akik hatodikra még nagyobb darabok lettek.
- Végre már! Szerintetek nem hülyeség ez az Orchideás izé? Most őszintén csak a strébereket, no meg Szent Pottert fogják a versenyben indítani. Bezzeg aki tényleg tud valamit…
- Ja Draco igazad van, de szerintem te is fogsz versenyezni! Mindenki tudja, hogy te vagy a legjobb képességű Mardekáros. – helyeselt Monstro, miközben igyekezte meggyőzni a szőkeséget hűségéről és önmagát nem hazudtolva meg, az egekbe marasztalta Malfoyt.
- Meglehet - mondta Draco, majd kilépett a pincehelyiség ajtaján.
*
Hermione kótyagos tekintettel meredt maga elé, és csak egészen kifejlett reflexeinek köszönhette, hogy nem okozott maradandó károsodást házvezető tanárának.
- Áh Miss. Granger de jó, hogy jön! Kérem, adja ezt oda Mr.Potternek ezt, pedig Mr.Weasleynek - mondta futtában McGalagony professzor és Hermione kezébe nyomta a borítékokat.
- De tanárnő! Ez Malfoy órarendje nem Roné – fedezte fel Hermione, de hiába a professzorasszony már rég befordult a folyosó végén.
- Nagyszerű! Most mehetek megkeresni azt az öntelt majmot! – morogta már inkább csak magának a griffendéles és besétált a nagyterembe.
- Szia Hermione! Jó reggelt! - köszöntek a fiúk kórusban.
- Sziasztok - köszönt vissza Hermione, majd sóhajtott egyet.
- Mi a baj Hermione?
- Semmi, csak összefutottam McGalagony professzorral, és ő odaadta az órarendjeinket, vagyis csak Harry-ét és az enyémet. Ugyanis a tied helyett Ron Malfoyét kaptam meg.- itt megállt és fancsali arcot vágott.
- Remek! Égesd el! – ujjongott Ron, akit ez a „rémes hír” inkább felvillanyozott, mintsem, elkeserített.
- Egyéb fantasztikus javaslat? – kérdezte enyhe gúnnyal a lány – Jut eszembe, megtaláltam a gólyát, már ha még emlékszel rá… - jegyezte meg Ron arcára fagyasztva a mosolyt.
- Jaj, Hermione csak vicceltem. – kezdte pírral az orcáin a fiú – Hol volt a lány?
- Malfoyjal beszélgetett a negyediken.
- Te jó ég! És jól van? Nem bántotta? – lelkesült be a fiú.
- Semmi baja, egy szolid elmezavaron kívül, aminek következtében megölelte Malfoyt.
- Hogy mit csinált? Egy griffendéles nem ölel meg egy olyat, mint ő.
- Ronald, ezt pont úgy mondtad, mint egy mardekáros – fintorgott Hermione.
- Egyébként, nem muszáj odaadnod Malfoynak, add vissza McGalagonynak – javasolta a Potter-fiú, megelőzve Ron esetleges csípős replikáját.
- Na látod Harry, ez egy jó ötlet – mosolygott a lány, elköszönt a fiúktól, majd felsietett a szobájába
Kisietett a teremből, bár azt még pont hallotta, hogy Ron megjegyzi „már megint nem eszik”. Ezen jót mosolygott és átért az aulába, ahol is meglátta Malfoyt. Fájdalmas fintor ült ki az arcára, majd prefektusi mivoltát nem meghazudtolva elmotyogott magában egy „ha már úgyis itt van” –t és elindult a fiú-felé. Draco hosszú szinte ezüstösen csillogó hajtincsei lazán a szemébe lógtak, kidolgozott testén pedig remekül állt a talár. Nem csoda hogy Hermione szája is – önkénytelenül ugyan, de - felfelé görbült mikor megpillantotta őt.
- Szia széplány!- köszönt Jake aki abban a pillanatban termett Hermione mellett.
- Jaj szia Jake. Mi újság?
- Semmi megyek fel a táskámért, aztán meg kezdődik a tanítás.
- Ja igen én is oda indultam csak ezt még oda kell adnom egy féregnek - mondta Hermione majd, meglebegtette a borítékot.
- Oké akkor órán találkozunk - köszönt el Jake és egy puszit nyomott a göndör hajú boszorka arcára.
- Igen – dadogta Hermione és a puszitól felbátorodva odament a mardekárosokhoz.
- Mi van Granger rájöttél, hogy szánalmas emberekkel mutatkozol?- kezdte Malfoy, haverjai nagy örömére - Bár nem hiszem, hogy mi megtűrünk köreinkben, de kezdetnek nem rossz.
- Nem szoktam veled mutatkozni, úgyhogy nem értem mire célzol, és mielőtt belekezdenél a „sárvérűs” szövegedbe, szólok, hogy csak azért jöttem, hogy odaadjam az órarended, mert McGalagony véletlenül nekem adta oda - morogta Hermione egy tőle szokatlan gúnyos mosoly kíséretében és belenyomta Draco kezébe a borítékot, majd elment.
Malfoy egy ideig még a lány után nézett, de aztán egy idegesítő hang kizökkentette mélázásából.
****
McGalagonnyal kezdeni a napot, nem mindig öröm, pláne, hogy az év legelső dupla átváltozástanja előtt alig pár perccel tudják meg a griffendélesek, hogy a mardekárosok lesznek játszótársaik az esztendő során.
- Jó reggelt mindenkinek! Elsőként szeretnék egy kicsit a Lila Orchidea elnevezésű programról beszélni. – kezdte a professzorasszony - A versenyben hét próbát kell kiállniuk a résztvevőknek. Ezek a próbatételek különböző fajtájú és nehézségű feladatok lesznek de, egy közös tulajdonságuk van: mindegyik próba végén kiesik valaki. Ez a személy lehet az, aki nem hajtja végre, vagy aki utolsóként fejezi be a feladatot. A végén ketten maradnak és közülük fog kikerülni a győztes. A versenyzőkről annyit hogy igen érdekes az összeállítás - ennél a résznél akarva-akaratlanul elmosolyogta magát.
A tanárnő szavait nem hagyta elfelejtődni a diákok zsivaja, melyben a tanulók vérre menő vitákat folytattak a versennyel kapcsolatban. Miután McGalagony felszólította a nebulókat, belekezdtek a munkába.
Az óra további része ismétléssel telt. Hermione keze pontosan 17-szer lendült a magasba ezzel 25 pontot szerezve a Griffendélnek.
*
- Hermione kijönnél velem a parkba, sétálni egyet? – kérdezte a Smith-fiú, miután hirtelen ott termett a lány mellett.
- Jól van Jake, menjünk!
- Szerinted milyen lesz ez a verseny és kiket fognak kiválasztani?- dobta fel a kérdést Jake.
- Hát nem tudom, de Harry biztos, hogy résztvevő lesz – kezdte a lány – Tudod, nem tehet róla, de ő olyan kihagyhatatlan típus. Hős… - mondta a boszorka enyhén mosolyogva
- Mondd csak Harry és Ron, a barátaid?- kérdezte Jake akinek a hangjában fel lehetett fedezni a kíváncsiságot.
- Persze ők a legjobb barátaim. Mondjuk ez nem volt mindig így... Láttál volna minket elsőben… Úristen, ki nem állhattak – vigyorgott Hermione.
- Az, hogy lehet? – húzta fel szemöldökét a fiú, melyről a lánynak egy rajzfilmfigura jutott eszébe.
- Stréber, okoskodó, idegesítő, parancsolgató, kioktató… - sorolta nosztalgikusan vigyorogva Granger.
- Te? – kérdezte ismételten meglepett hangnemben a fiú – De hát most imádnak nem?
- Remélem – somolygott a boszorka – Egyébként elsőben – az egyik órán - Ron elég szerencsétlenül próbálkozott varázsolni, én meg… hát kicsit kioktattam, és kifelé jövet hallottam, hogy engem szid. Na igen és én ezt eléggé a szívemre vettem, és elbújtam egy mosdóba sírni. – kezdett bele a lány, akinek arcán halvány pír hirdette az emlék minimális kínosságát – Aztán Mógus professzor ránk szabadított egy trollt, a fiúk rám zárták az a mosdóajtaját, ahová időközben a troll is be lett terelve - de persze véletlenül, és utána megmentettek, és mikor a tanárok felelősségre vontak minket, magamra vállaltam az egészet – hadarta Hermione.
- Mi van? Milyen tanár szabadít rá a diákokra egy trollt? – hökkent meg Jake.
- Egy olyan, akinek a tarkójában Voldemort lakik – jelentette ki egyszerűen Hermione, majd a varázsló arcára kiült megdöbbenést látva kitört belőle a nevetés – Ne haragudj, de ezt látnod kellett volna – mosolygott még mindig, majd megpróbálta utánozni Jake iménti arckifejezést, melynek láttán az említettből is kitört a röhögés.
- A lényeg az, hogy bár elég fiatalok vagyunk még, jó pár kalandban volt már részünk. De ne aggódj, majd rájössz, hogy miről beszélek – mondta immár lehiggadtan a boszorka.
- Értem - mondta Jake, egy közeli padhoz kormányozta a boszorkát.
Az este nagyon sokat beszélgettek és megismerték egymást. Jake mindent elmesélt neki a régi sulijáról, az eddig életéről és a családjáról. Grangernek tetszett a fiú, de ezt egyenlőre be nem vallotta volna nemhogy a neki, de még sajátmagának sem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
