Az augusztus végi napfény csillogóan vonta be a mugli kertváros egytől-egyig tündöklő kis házait. Az egyik ilyen kisebb villában – nem túl fényűző, valószínűleg nem is a legújabb építésű, ám annál csinosabb kis lakóház – éppen egy hullámos hajú kamaszéveiből talán lassan már kilábaló ifjú hölgy trappolt le – valljuk be őszintén - nem mondhatni, hogy hölgy módjára.

- Anya, hol van a táskám? - üvöltötte Hermione, akinek láttán, édesanyja kezdett megszédülni, ugyanis a fiatal boszorka, már vagy tízedszerre rohant le a nappaliba, hogy aztán visszavágtasson az emeletre. – Hogy miért nem lehet itthon is varázsolni… - fortyogott Granger.
- Ahová raktad kicsim – jött a békés hang, valahonnan a konyhából, ahonnan a frissen sült máglyarakás mézédes illatán kívül, egy erősebb kvalitású dohány szag is átáradt a nappaliba.
- Köszi ezzel sokat segítesz már öt perce a belvárosban kéne lennem! – ordította vissza a lány, miközben elmormogott valami” ennél, már csak a hol láttad utoljárát utálom jobban”-t.
- Hermione, azt mondtad, hogy a barátaid amúgy is mindig elkésnek, egyébként, tessék - mondta kedélyesen az asszony, miközben lánya vállára, akasztotta a táskát.
- Köszi – hálálkodott – Különben meg, ha Ginny is velük van, akkor mire én odaérek már hadikészültségben várnak, a megbeszélt találkozó idő előtt húsz perccel – motyogta Hermione és jóleső sóhajjal nyugtázta, hogy a cipője volt az utolsó akadály, ami elválasztotta az indulás lehetőségétől – Szia, majd jövök – azzal kisietett a kapun egészen a tizenkettes busz megállójáig.
A közlekedési jármű hamarosan begördült a lány elé, aki sietve felpattant rá ezzel is jelezve mihamarabbi indulási szándékait. Mivel kevesen utaztak, Hermione letelepedett az egyik ülésre, ahonnan akaratlanul ugyan, de utastársait kezdte pásztázni. A negyedik állomásnál felszállt egy tipikus turistacsoport, akik valószínűleg délről érkezhettek, ugyanis kivétel nélkül mindannyian a kreol bőrűek, sötét szemű és hajú középkorú egyének voltak, valamint nem egynek közülük fényképezőgép, illetve térkép képezte a csomagját. A fiatal boszorkány elmélázva figyelte, ahogy egyikük megpróbálkozott a jegylyukasztó automata kezelésével, és miután minduntalan kudarcot vallott inkább beállította a masina elé a két legmutatósabb turistát és gyorsan lekapta őket fényképezőjével. Erre Hermionénak önkénytelenül is, de a mardekárosok jutottak az eszébe; elképzelte, ahogy Pansy, Malfoy, Blaise és a többi csodás példány felmerészkednek egy mugli-járműre és mivel Zambininek nem sikerül kilyukasztani a menetjegyet, inkább lefotózza Crackot és Monstrot. Elmosolyodott, ám ez a halvány somolygás kétségbeesett fintorba ment át, mikor az ajtó – mely végre az áhított megállónál nyílt ki – épp becsukódni készült. Granger pillanatok alatt szinte lerepült a buszról, miközben magában megjegyezte, hogy aki a mardekárosokon gondolkozik, az mindig rosszul jár.

***

Fél óra késéssel ugyan, de megérkezett és mogyoróbarna szemeivel a környéket kezdte pásztázni, hátha egy-két vörös üstök elárulja neki, merre járhatnak a barátai. Már éppen tudomásul vette, hogy bizony egyedül kell vásárolnia, mikor ismerős hangok közeledtek, valahonnan a háta mögül.
- Hermione!
- Jaj, ne haragudjatok, hogy késtem, de… anya elpakolta a táskámat – sopánkodott Hermione, akiről az imént még azt mondtam, hogy kilábalóban van a kamaszkorból. Ne feledjük, hogy ennek megkérdőjelezésre, ott lebegett a „talán”, mely úgy tűnik ezúttal diadalmaskodott.
- Semmi gond – mondták egyszerre és belevetették magukat az Abszolút szokásos, szezon-záró forgatagába.
- Bocsássatok meg, de nekem még el kell szaladnom, az állatboltba, ugyanis Csámpás… top modell alkata odalett és vennem kéne egy új szállító ketrecet – mosolygott Hermione.
- Oké, mi addig beszerezzük a talárokat, majd a Varázsvicc bolt előtt találkozunk – mondták a többiek és az ellenkező irányba folytatták útjukat.
Míg a Granger-lány termetes perzsamacskájának keresett komfortos szállító alkalmatosságot, addig a Weasley testvérek és Harry a talárszabászat felé vették az irányt, ahol pechűkre nem ők voltak az egyedüli roxfortos vásárlók.
- Lám, lám! A csodacsapat! – fordult ki a boltból Draco Malfoy, aki most is ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy belekössön Harryékbe.
- Ó a fenébe, idén se leltek meghallgatásra az imáim, miszerint kitiltják a görényeket a Roxfortból – gúnyolódott Ron, miközben fanyar tekintete megállapodott a szőkeség mardekáros jelvényén.
- Vigyázz a szádra, Vizlipatkány! – sziszegte Malfoy – Jé, Potter is itt van, meg a kis barátnője. Tényleg Potty, mikor mész nyugdíjba? – kérdezte Draco, szinte már kedélyes hangnemre váltva.
- Malfoy, legközelebb figyelmeztess, hogy ne felejtsek el röhögni – fintorgott Harry.
- Hoppá, merre van a sárvérű? Így ha megtámadnak – amit hadd valljam meg nektek őszintén, iszonyatosan sajnálnék – ki fog megvédeni titeket, ha Granger nincs itt? – kérdezte egy kaján vigyor kíséretében, majd továbbállt.
- Hogy én, mennyire utálom őt – morogta Ginny és benyitott a szabászatba, ahová testvére és Harry is követte.
Egy bő félóra múlva – mikor Hermione már vagy tíz vacilláláson esett túl, melynek kérdései általában a piros és a zöld tárolóról szóltak – a négy ifjú varázslótanonc a Weasley Varázsvicc Vállalat raktárrészében gyülekezett.
- Jaj Hermione, mielőtt elfelejteném, Malfoy üdvözöl – somolygott Ron, miután végre felhagyott a kviddicsezés rejtelmeit feszegető Reggeli Próféta különkiadásának böngészésével.
- Mi?
- Összefutottunk vele, és nagyon a szívére vette, hogy nem vagy jelen te is – mosolygott a fiú és újra belemerült a folyóiratba, mellyel kivívta ikerbátyjai nem tetszését.
- Jaj öccsi, attól, hogy százszor átlapozod, még nem leszel benne – röhögött Fred és kikapta testvére kezéből a már elhasználódott lapot és Ron feje fölött el kezdte passzolgatni azt George-dzsal.
- Hé! Adjátok ide! – morgott a legifjabb Weasley-fiú és az ikrek láthatóan elérték céljukat, ugyanis a varázsló egyre dühösebb lett.
- Nem-nem – mondták egyszerre.
- Na kérem vissza…
- Mi van Ron még nem tanultad meg kívülről Krum életrajzát? – csatlakozott bátyja cikizésébe Ginny.
- Te fogd be, ti meg adjátok vissza – mérgelődött és előrántotta a pálcáját, melyet azonnal Fredre szegezett.
- Á-á-á – csóválta a fejét – Te még kiskorú vagy, úgyhogy kicsi Ronci tedd el a pálcád, mert itt nem használhatod – gügyögött a fiú és röhögő hasonmásával együtt visszaballagott a bolthelyiségbe.
- Nekem lassan mennem kell haza – motyogta Hermione.
- Azt már nem! – vágta rá Ginny – Anya meghívott hozzánk vacsorára, úgyhogy szó sem lehet róla.
A lány végszóra fejezte be, ugyanis a Weasley-anyuka éppen megjelent a boltban, ösztönözve a családját az indulásra.
- Hermione drágám gyere ide had, öleljelek meg! - örvendezett Mrs.Weasley, miközben „ripityára törte a lány csontjait”.
- Én is örülök Mrs.Weasley – szólalt meg Hermione, ám az ő hangjából mellőzött volt a túlzott lelkesedés.
- Milyen sovány vagy kedveském – sopánkodott Molly és kartávolságban eltolta magától a boszorkát, hogy jobban szemügyre vehesse – Eszel te rendesen? – kérdezte.
- Igen Mrs. Weasley – mosolygott szerényen a lány, küldött egy grimaszt a röhögő ikreknek és leült Harry mellé.

Mikor Arthur is megérkezett, hozzáláttak a vacsorához, melyen a menüt ezúttal húsleves, csirkepaprikás és krumplis pogácsa alkotta. Miután végeztek, Hermione maradt még pár percet, majd Tonks kíséretében – akadt egy kis dolga a Minisztériumban – elhoppanált az Odú utcájából.