Mint már említettem, rövid ez az élet,

Tőlem elvettek, és én bosszút állok érted.

Még el kell mondanom, hogy is történt minden,

Hátha megértik, hogy mit miért tettem.

Szóval harcoltunk, árkok repkedtek,

Auror, halálfaló… mindketten elestek.

Apád kínzott téged, és én hőst játszottam,

Ezzel szenvedésed halálra váltottam.

Megmenteni akartál te engem,

Én tehetek róla, Merlinre mit tettem!

Napokat töltöttem el tested mellett,

Addig csak néztelek, aztán mennem kellett.

Meg kellett ölnöm édesapádat,

Hogy juthatott addig, hogy ártson fiának?

Szóval meg kell ölnöm, hogy tehetnék másképp?

Míg újra támad, addig miért várnék?

Most itt lépkedek a Roxfort bitoán,

Hol lehetsz Lucius? Kúriádon talán?

Vagy a Nagyuradnál rejtőzöl éppen?

Oh, hogy most rettegsz, én azt is megértem!

Akkor féltél volna, mikor gyilkosnak álltál,

Fiadat megöltél, ez rosszabb a halálnál!

Rettegtél volna, mikor fiadhoz értél,

Mikor őt megölted, akkor mért nem féltél?

Most retteghetsz tőlem, mert eljövök érted,

Mocskos életednek egy sárvérű vet véget!

Roxmortsba érek, rögtön hoppanálok,

Azonnal a Malfoy birtok szélén állok.

Rejtőzködés nélkül vágok át a kerten,

Hisz veled szembeszállni sohasem mertem.

Nem félsz tőlem, Lucius, nem tudod, mit érzek,

Hisz neked a szerelem fikarcnyit sem érhet.

Majd mutatok én neked olyan érzéseket -

Fájdalmat, félelmet -, hogy te is megértheted!

Ne félj, Draco drágám, én mindent megteszek,

Nem lesz szebb halála, mint volt teneked.

Teste egészében nagy kínnal fog égni,

Egyetlen vigasz lesz: halált remélni.

Könyörögni fog előttem térden csúszva,

Hogy nem menekülhet, majd már ő is tudja.

Azért fog majd sírni, imádkozni végleg,

Szörnyű kínjainak halál vessen véget!

És én kegyes leszek, hogyha szépen kérte,

S talán eltörpül majd odaát a vétke.

Utolsó percében, ha bocsánatot várna,

Fájdalom-, kínmentes lesz majd a halála.

De most bemegyek, és megteszem végre,

Neked ne is legyen gondod az egészre.

Belépve az ajtón egy nagy csarnok fogad,

A lépcsőhöz megyek, tudom én az utat.

Hatalmas könyvtárba érek el végül,

Szemben egy fotelben éppen ő “szegény” ül.

“Vedd a pálcád, Malfoy, fiadnak gyilkosa!” –

Gyűlölettől csöpögő hangon vetem oda.

Lassan ráeszmél, hogy én megjelentem,

Pálcáját keresi… ó a drága szentem!

“Gyerünk, Malfoy, keresd! Én így meg nem öllek!

Esélyt adok neked… mint vadász az őznek.

Elfuthatsz ugyan, de én utánad megyek,

Bármerre futsz is, én leterítelek!

Vedd hát elő pálcád, harcolj, ahogy illik,

A nevedet védjed, ha másod már nincs is!”

“Piszkos kis sárvérű, hogy mersz idejönni?

Csontról csontra foglak összetörni!”

“Undok fenyegetés, hamis ígéret!

Köszönöm, Lucius, ilyet nem kérek!”

Felnevet, “Crucio!” – szökik fel a hangja,

Erős kín kúszik az összes izmomba.

Nem soká harcolunk, elröpülnek átkok,

Ő a földön fekszik, odalent van már most.

“Ölj már meg, te cafka!” – nyüszíti zokogva,

Vállat vonok, de a Cruciatust nem hagyom abba.

“Adava Kedavra” Kettőt suhintok,

Lucius már halott, elmúltak a gondok.

Most halálos átkot mondok ki magamra,

Csak halkan suttogom: Adava Kedavra!