Mondatára csak egy bólintás volt a válaszom.

• Akkor, tízkor.
• Tízkor – felelik a fiúk. És az órámra pillantok.
• Bocs mennem kell! Teljesen elfeledkeztem a Jóslástanról. Már így is elkéstem. Sziasztok!

Azzal futottam. Megérkeztem a terem elé és beléptem.

• 5 pont a Mardekától. Most, hogy a kisasszony is itt van álljatok párba. A mostani órán tenyérjóslással foglalkozunk.

Odafordultam Karenhez ki már párba állt Sydneyvel. Egyedül nekem nem volt párom.

• Látom önnek nincs párja – milyen jó észrevétel. – Jöjjön ide. Hogy is hívják?
• Kira Swall, tanárnő.
• Add ide a tenyered – és nézegeti. - Jaj, drágám. Nagy gondod lesz a jövőddel! Először csalódni fogsz, majd szenvedni. Szegény lány, szegény kislány.

Fél óra múlva elhagytam a tantermet. Én szenvedni? Amikor barátokra találtam? Épp Piton terme előtt mentem el mikor:

• Segítened kell! – ez Malfoy.
• Ezt neked kell megcsinálnod. A Nagyúr neked adta a parancsot – mondja Piton hűvösen.
• De nem tudom rá venni – erősködik az ifjú Malfoy. Kezd érdekes lenni.
• Pedig muszáj lesz. A lány Mardekáros. Meg tudod győzni. Meg kell győznöd!
• De már összehaverkodott Potterékkel. Ráadásul figyelembe se vesz. Így nem tudom a mi oldalunkra állítani-, mondja Malfoy. Kapcsoltam. Rólam van szó!
• A lány fontos a Nagyúrnak. Olyan képességek birtokában van. amely a Nagyúr győzelmét segíti elő! – és tüsszentettem.
• Ki az? – kérdezi feszengve Piton.
• Én tudom – állítja Draco. – Kira tudom, hogy te vagy az!

Előléptem.

• Honnan?
• A gyűrűd. Az ajtó nem volt becsukva, és megfogtad. A napfény visszaverődött a gyűrűdről, és ilyen gyűrűt még csak rajtad láttam. Ezüst gyűrű, arany kígyóval.

Erre elmosolyodtam.

• Jó a memóriád.
• Ha rólad van szó. Kira… nem akarsz járni velem?
• Ez most komoly? - kérdezem. – Előbb azzal beszélsz Pipogyusszal, hogy a rossz oldalra akarsz állítani. Most meg járni akarsz velem?
• Igen.
• Te megőrültél.
• Tudom.
• Jó neked.
• Na? Egy randi?
• Nem – ráztam meg a fejem.
• Draco – kapcsolódott be a beszélgetésbe a bájital tanárom. – a lány túl sokat tud.

És rám szegezte a pálcáját.

• Exmemoriam!
• Mit keresek én itt?
• Beleegyeztél egy randiba, és nekem meg beszélnem kellett a tanár úrral.
• Oké – nekem itt valami nem stimmel. Én beleegyeztem volna Malfoyjal egy randiba? Kizár! Nem tudom, hogy mi folyik itt. Talán mérget itatott velem. Nem. Ő ezt nem tenné meg. Vagy igen?
• Kira?
• Igen?
• Jössz?
• Nem!
• Miért?
• Mert én nem megyek el veled semmilyen randevúra! – jelentem ki dühösen.
• Azt mondtad, tetszem neked! – szerintem, hazudik.
• Én nem szeretem a görényeket!
• Szerinted egy görény vagyok, édes?
• Igen.
• Van nálad esélyem, cicus?
• Nem.
• Miért?
• Mert nem.
• Ez az utolsó szavad? – kérdezi.
• Igen – mondom rezzenéstelen arccal.
• Oké. De ezzel még nincs vége! Nem fogom feladni!

És elindult az ellenkező irányba.

Néha olyan zavaros ez az egész. Tetszik a fiú, ezt nem tagadhatom le. De nem bírom a természetét, a viselkedését. Aki nem aranyvérű azt megveti. Továbbá beképzelt, önelégült és arrogáns.

Kinéztem az ablakon és elgondolkoztam. Talán túl sokáig is.

• Ön mit keres még itt? – kérdezi McGalagony professzor.
• Semmit tanárnő – mentegetőzöm. – Már megyek is.

Azzal elindultam. Amikor megérkeztem a klubhelyiségbe, egy levelet találtam nekem címezve.

Ez állt benne:

Az órámra néztem. Háromnegyed kilenc. Elindultam az igazgatói irodába. Odaértem a szoborhoz ám nem tudom a jelszót. Ez is csak velem történhet meg! Most itt állhatok, míg egy tanár nem jár erre és meg nem mondja a jelszót. Vagy, találgathatok. Na nézzük: Voldemort, gumicukor, Mézesfalás, tanár, Dumbledore, kígyó, szerencse. Feladom! Pálca elő és: Alohomore. Semmi. Ilyen nincs!

• Áh, Miss Swall! – Dumbledore professzor állt előttem.
• Professzor úr elnézést a késésért, csak nem tudom a jelszót! – mondom.
• Pergamen.

És megjelent a lépcső.

Felmentünk és helyet foglaltam.

• Miért hívatott professzor? – tudakolom.
• Csak szeretném tudni, hogy vagy.
• Szerintem meg tanár úr nem ezért hivatott ide, igaz? – kérdezem.
• Nagyon okos kislány vagy Kira! – kuncog.
• Kérem uram, térjen a lényegre!
• Nyugodjon meg kisasszony. A professzor úr mindjárt tudomásunkra hozza, amiért idehivatott – mondta Piton. Piton? Mikor jött be ide?
• Ön mikor jött be tanár úr? – kérdezem kíváncsian.
• Az előbb.
• És miért?
• Mert az igazgató ide küldött.
• Minek? – feszítem tovább a húrt.
• Ne szórakozzon velem Swall! – szeme csak úgy szikrázott a dühtől.
• Eszembe se jutott! – kiáltom. – Jobb dolgom is lenne, mint itt magával cseverészni maga felfújt hólyag! – és akkor jöttem, rá mit mondtam. Az igazgató semmit nem szólt kis ’ küzdelmünkhez ’ .

Piton arca csak úgy szikrázott a méregtől. És akkor jutott eszembe. Nekem milyen dolgom is lenne?

• Ő… tanár úr azt szeretném megtudni, hogy nem mérgezett e meg?
• Micsoda? – lepődött meg. – Én egy diákot sose mérgeznék meg. Kivéve persze Pottert.
• Na persze! Akkor miért nem emlékszek semmire, ami azelőtt történt, hogy Malfoy és az ön társaságában találtam magam? Na?
• Bizonyára beverte a fejét, emiatt vesztette el az emlékeit - na persze. És én meg Voldemort oldalán küzdök. Már a gondolat is nevetséges.
• Talán valami gondja van? - kérdezi dühösen.

Semmi. Dumbledore professzor kérem, rátérne a lényegre?