Lily nem tudta, hogy mi vette rá őt erre az egészre. Talán azok a mogyoróbarna szemek, amikben egy pillanatig valami komoly szándékot látott. Mikor Potter megállt előtte, már zavarta volna el, de akkor James megszólalt, és Lily hiába nézte őt a lehető legvizslatóbb tekintetével, úgy tűnt, Potter őszintén beszélt.

- Evans, meg fognak buktatni engem rúnaismeretből…

- Te vagy a zseniális James Potter. Jóképű, kitűnő tanuló, zseniális kviddicsjátékos, zseniális párbajozó, zseniális…

- Kösz, Evans, hogy végre beláttad mindezt, de… Komolyan kell a segítséged.

- Rúnaismeretből?

- Igen… Valahogy sosem tudom megkülönböztetni a kval… kvab… kvad… tudod, azt a rúnát, ami az életet jelenti és a blak… balak… blaka… azt, amelyik a szerelmet… Arról nem is beszélve, hogy…

- Hogy soha életedben egy szót sem tanultál rúnaismeretre, Potter.

- Ez igaz. De most akarok! Ez enyhítő körülmény!

- Csak azért akarsz tanulni, mert különben nem fognak vizsgára engedni és nem leszel képzett varázsló. Vagy a barátaid nélkül végig kell járnod az egész hetedévet újra…

- És nélküled. Ez igaz. Kérleeeeek, segííííts!

És Lily Evans beadta a derekát. Azért, mert azokban a mogyorószínű, bódítóan gyönyörű szemekben végre őszinteséget látott.

Négy órával később letelepedett a kandalló mellett álló asztalok egyikéhez, szépen letette a rúnaszótárt és a jegyzeteit, és bizakodva várta Pottert. James a megbeszéltnél fél órával később érkezett, gondterheltnek tűnt.

- Le kell mennem Roxmortsba.

- Most?

- Igen! Azt hiszem, odalent hagytam a pálcámat a Három Seprűben…

- Nem ér rá holnapig?

- Nappal esélytelen kiosonni… és nem bírok egy teljes éjszakát a pálcám nélkül… Gyere velem, ígérem, sietünk!

- Potter, ez ostobaság, és nekem eszemben sincs asszisztálni hozzá!

- Hé, Evans… nekem nincsen pálcám, és elég veszélyes időket élünk ahhoz, hogy egyedül kiengedj… Csak nem kockáztatod meg, hogy miattad haljak meg ma este… - mondta James szomorúan pislogva ártatlan arccal.

- Potter, ez…

- Gyerünk, Evans…

- Le fogunk bukni! Ennek semmi értelme! Kérd meg az egyik professzort, hogy kísérjen el!

- Nem bukunk le! Van egy láthatatlanná tévő köpenyem. Itt van nálam. Na, jössz? Húsz perc múlva már itt leszünk. Belevethetjük magunkat a rúnákba.

- Jól van. De csak azért, mert nem akarom, hogy bajod essen…

James előhúzta a zsebéből a köpenyét, és kettejükre terítette. Ha nem akartak kilógni, szorosan egymás mellett kellett menniük. Potter nem bánta, és Lily észrevette, hogy neki sem esik rosszul James közelsége. Mert hideg van, és James kellemesen melegít…

Gond nélkül eljutottak a birtok végére. Ott Potter lekapta róluk a köpenyt, és visszagyűrte a talárjába.

- Innen már enélkül is boldogulunk. Ha akarod, beülhetünk egy vajsörre Madam Rosmertához. Az majd felmelegít…

- Nem fázom!

- Akkor félsz? A vajsör arra is jó, csak akkor többet kell belőle inni… - vigyorgott Potter. Lilynek már a nyelvén volt a csípős válasz, mikor felvillant előttük valami.

- Állj! Kik vagytok? – kiáltotta egy férfi. Lily előhúzta a pálcáját.

- Kell a pálcám… - motyogta James. – Támadd meg őket, hogy befuthassunk a Három Seprűbe!

- Na de…

- Halálfalók, Evans! Gyerünk! Légy kreatív!

- Kreatív! Könnyű mondani, hogy… Capitulatus!

- Persze, hogy könnyű! Futás! – Megrántotta Lily karját, és bezuhantak a kocsma ajtaján. James mászni kezdett a földön, aztán diadalittas arccal felállt: kezében ott tartotta a pálcáját.

- Menjünk vissza a kastélyba! Kérlek!

- Indulunk már. De… nem ártana, ha hamarabb eszedbe jutnának a varázsigék, mert…

- Merlinre, Potter! Miattad kerültünk ilyen helyzetbe! – Lily kitárta az ajtót. Ezúttal még hidegebbnek érezte a kinti levegőt. Fagyosnak, csontig hatolónak.

- Húha, dementorok… - sóhajtott fel álaggodalommal James. – Jó, mert legalább a halálfalókat nem látom sehol…

- Ezt el sem hiszem! – csattant fel Lily. - Ha te nem játszod az agyad, James Potter, akkor most már nyugodtan alhatnánk a toronyban! De nem, neked muszáj volt...

- Evans, koncentrálhatunk előbb a jelenlegi problémára? Tudod, halálfalók, dementorok! Utána utálhatsz tovább.

- Nem utállak, csak dühös vagyok. De hagyjuk ezt is későbbre…

- Oh, akkor nem adnál egy csókot? Csak azért, hogy ha meghalnánk, akkor…

- Te, Potter, olyan mázlista vagy, mint senki más.

- Mert most megcsókolsz?

- Mert állandóan tilosban jársz, de még sosem haltál meg! Most sem fogsz… Mi lenne, ha egy patrónussal kezdenénk? Borsódzik a hátam a dementoroktól.

- Jó. Akkor háromra! Három! Expecto Patronum!

Lily bosszúsan sóhajtott, és ő is útnak engedte a patrónusát. James elbűvölten nézte a két állatot, aztán Lilyre kacsintott.

- Nocsak, még egy erdei patás… Egy idegen őzsuta… Hölgyem, engedje meg, hogy bemutatkozzam: Ágas vagyok, a szarvas…

A többit már tudják. Házasság, gyerek… Erdei kalandok…