1.

Nézlek téged. Hosszasan, vizslatón. Bámulom azokat a mély, fekete szemeket, de te lesütöd a tekinteted.

Még mindig úgy szeretlek, Perselus, mint azelőtt…

De te már más vagy. Most már nem számít, hogy én megbocsátottam neked. Új barátaid vannak, akik előtt szégyellnéd… szégyellned kellene, hogy egy sárvérű lányt szeretsz…

Hátat fordítasz nekem, anélkül, hogy a szemembe néznél vagy mondanál valamit. Végig a hátadat bámulom, míg el nem tűnsz a folyosó végén, a sarkon.

 

Hosszasan bámulsz rám. Úgy nézel, mintha megpróbálnál a lelkembe látni. Lesütöm a szemem.

Szégyellem előtted, hogy azokkal barátkozom, akikkel. Azokkal, akik csak egy sárvérűnek tartanak téged, azokkal, akiktől jobban féltelek annál, minthogy bocsánatot kérjek tőled… Menj a közelemből, Lily, mert mellettem többé nem vagy biztonságban.

Anélkül, hogy összekapcsolódhatna a tekintetünk, ahogy régen annyiszor, sarkon fordulok, és elsietek.


2.

- Szereted James Pottert? – kérdezed, és én csak lesütöm a szemem. Szeretem őt. Majdnem úgy, ahogy téged, akkor, mikor még hagytad, hogy szeresselek. Szeretem Jamest, de nem felejtettem el azt, amit irántad éreztem, mert ma is érzem.

- S te halálfaló lettél? – kérdezek vissza.

- Nem… még nem. De válaszolj te is! Szereted őt?

- Én csak… James Potter… nagyon kedves…

- Kedves?! Egy felfuvalkodott hólyag! Mindenkin átgázol, aki csak szembejön vele! Néhány hónapja még te is így gondoltad!

- Néhány hónapja úgy is gondoltam, hogy sosem fogok megbocsátani neked, amiért sárvérűnek neveztél. És most mégis… itt vagyok veled.

- Igen… Tényleg randevúzol Potterrel? – suttogod lehajtott fejjel. Biccentek. Találkozgattam néhányszor Jamesszel. De ez csak…

- Sajnálom, Perselus…

- Sose sajnáld! Ha őt szereted, legyetek csak boldogok – mondod hűvösen, ám mosolyogva. Én pedig hinni akarok neked. Elhinni, hogy már nem szeretsz, hogy már nem bánod, ha éppen Potterrel randizom. Szorosan átölellek, hogy egy pillanatig úgy érezhessem, minden rendben van, gondtalan szerelmesek vagyunk, olyanok, mint régen. Se Voldemort, se a Tekergők, se a te barátaid nem állnak kettőnk közé, és boldogak leszünk együtt.

De te egy erőltetett, vontatott mozdulattal kibontakozol az ölelésemből.

- Nem akarom, hogy a barátod meglássa, hogy ölelkezünk. Elég baja van velem így is. Jó éjszakát, Lily.

 

- Szereted James Pottert? – kérdezem, de nem is igazán figyelek a válaszodra. Tudom, hogy szereted őt, Rosier felvilágosított róla, hogy találkozgattok ti ketten. Sokáig nem felelsz, csak nézel engem, aztán a földet, majd újra engem.

- Nem… még nem – nyögöm ki rádöbbenve, hogy válaszolnom kellene, aztán újra felteszem azt a kérdést. Heves vita alakul ki közöttünk, de megint nem tudok figyelni. Csak nézlek, és azon gondolkozom, mennyire szeretlek, mennyire fontos vagy nekem – még mindig.

Veszekszünk, de nem ez fáj a legjobban, hanem az, hogy minden szavaddal azt bizonyítod, hogy Pottert szereted.

- Sajnálom, Perselus… - mondod, de nem tudom elhinni, hogy komolyan így gondolod.

- Sose sajnáld! Ha őt szereted, legyetek csak boldogok – felelem. Próbálok úgy tenni, mintha közömbös lennék veled szemben, de amikor átölelsz, már én sem hiszek a semlegességben. Olyan, mintha azok a kisgyerekek lennénk, akik régen voltunk, akiknek semmi gondja nem volt, ha együtt voltak. Akik mindent hátrahagytak, ha összekapcsolódott a tekintetük…

Aztán rádöbbenek, hogy mindez csak illúzió. Egy illúzió, amiben olyan jó volna örökké megmaradni. Mégis nehézkesen, saját magammal harcolva fejtettem le magamról a karjaidat.

- Nem akarom, hogy a barátod meglássa, hogy ölelkezünk. Elég baja van velem így is. Jó éjszakát, Lily – mondom az első kifogást, ami eszembe jut. Jó éjszakát, Lily…


3.

- Perselus! – kiáltok utánad. A folyosón mész, csak egy pillanatra törik meg a lépteid ritmusa, aztán tovább lépkedsz. – Perselus!

- Evans. Mit tehetek érted?

- Avery azt mondta, ma megkapod a Sötét Jegyet! Igaz ez? Perselus, mondd, hogy nem leszel Tudodki bábja!

- Nem is tudtam, hogy ilyen jó kapcsolatot ápolsz Averyvel. Nekem is csak ma szólt róla.

- Persi, kérlek, mondd, hogy nem igaz! Nem lehetsz Voldemort szolgája! Az én kedvemért tedd meg, hogy nem mész oda!

- Potter megtesz mindent a te kedvedért, Lily. Minek kellek én?! – csattansz fel, és továbbsietsz a tölgyfa kapu felé. Én meg csak állok a márványlépcső tetején, bámulok le a sötétbe, oda ahol elnyelt téged. Bámulok, és közben zokogok.

 

***

- Potter megtesz mindent a te kedvedért, Lily. Minek kellek én?! – kiáltom. Hiszen ő kell neked, vele jársz. Miért számítok én neked?!

Szinte futva hagyom el a Roxfortot. A kapun túl a barátaim várnak.

- Piton! Végre! Azt hittük, sosem jössz már! Mire odaérünk, bezár a Szárnyas Vadkan is!

- Ha tudtuk volna, hogy annyi idő alatt készülsz el, mint egy lány az esküvője előtt, akkor nem hívtunk volna meg téged a bulira. Nélküled is tökéletesen jól tudunk kocsmázni.

- Feltartottak – mormogom. – Avery beetette valamivel Evanst.

- Tényleg? Király vagy, Avery! – mondja egyik idősebb társam, aki Luciusszal érkezett.

- Igen, nagyon király – sóhajtok. – Szeretnék valóban minél előbb a Sötét Nagyúr elé járulni…

- Majd, ha kijártad szépen az utolsó évedet is, kicsi Piton – mosolyodik el Lucius. – Nekünk is ki kellett várnunk. Meg aztán, milyen lenne, ha úgy fejeznéd be a Roxfortot, hogy nem szórakozod végig a végzős évedet. Most még ne kelljen küldetésekkel, bukásokkal és büntetésekkel foglalkozni. A Nagyúr is így akarja. Talán bírálod a döntését?

- Nem. Örülök, hogy a Nagyúr ilyen… „gondoskodó” – jelentem ki, és a gúnyos megjegyzés elégedett morgásokat, nevetésféléket csal elő a társaimból. Elmosolyodom. Ha velük vagyok, legalább valaki megbecsül engem…


4.

- Igen, James Potter. A feleséged leszek.

 

- Igen, nagyuram. Örökké szolgálni foglak.