- Hogy vagy? – letelepedtem az asztal mell�, nagyot kortyoltam a kaka�mb�l. Elfintorodtam.

- Remek�l – s�hajtott fel Harry. F�radtnak t�nt �s megviseltnek. Napok �ta alig volt lehet�s�g�nk aludni – olyan sok minden t�rt�nt -, de akkor, Harry arc�t l�tva m�g rosszabbnak t�nt a helyzet.

- Mi t�rt�nt?

- Gyilkoss�g. Tegnap este… �jszaka… - �s�totta.

- �risten, Harry! Ki halt meg? – sik�tottam.

- Csak… n�h�nyan – felelte kit�r�en. Felugrottam a sz�kr�l, �s a lend�lett�l fell�ktem az asztalon pihen� kaka�t.

- Ki halt meg? – ki�ltottam.

- Cho, Tonks, Mordon… �s Ron… R�luk tudunk. Teljesen biztos, hogy meghaltak. M�r… elsz�ll�ttattam a testeket…

- Harry… - sz�k�ltem. Egy var�zslattal elt�ntette az asztalr�l a g�z�lg� italomat. Folytatta.

- Cs�ny�n elb�ntak vel�k. Kegyetlen hal�lfal� lehet csak, aki ezt tette…

- Harry…

- Ginny �s Mrs. Weasley j�l vannak. Az Od� ugyan elpusztult, de �k megmenek�ltek. Fred �s George is �lnek, �s virulnak. Sv�jcban vannak, b�r a boltjukat fel�gett�k. Bill �s Fleur k�zd a farkask�rral… A Dean-f�le csapatb�l senki sem veszett oda…

- Harry!

- N�h�nyan a Szent Mung�ban vannak, �s…

- Harry… Hol van Perselus? – k�rdeztem. A t�bbit m�g nem �rtettem meg. Nem fogtam fel. Vagy tal�n csak biztos voltam benne, hogy nem igaz az eg�sz, csak r�m�lom, �s felkelhetek bel�le… De az is lehet, hogy addigra csak megszoktam a hal�lt…

Harry nem felelt. Megijedtem. �gy �reztem, ostobas�g a mond�s, miszerint ”Jobb f�lni, mint megijedni!” �n eg�sz az�ta f�ltem, hogy elvesz�tem �t, hogy elkezd�d�tt a h�bor�, �s akkor, ott m�gis meg tudtam ijedni.

- Hol van?

- Nem tudom.

- El… elt�nt? Harry, nagyon k�rlek, mondd el, mi t�rt�nt!

- Hermione… �lj le, k�rlek…

- Ne sz�rakozz velem! – csattantam fel. Hangom hiszt�rikus volt, szemeim vill�mokat sz�rhattak legjobb bar�tomra. A fesz�lts�g kit�rni k�sz vulk�nn� v�ltoztatott.

- Hol van? – k�rdezett vissza Harry a leveg�be meredve. – Nem tudom.

- Nem tudod? Tal�n csak hazament… A Fon� soron n�zt�tek?

- Az aurorok els� dolga volt ott keresni �t… De nem volt ott.

- Mit akartak az aurorok a f�rjemt�l?!

- Csak… meg akarj�k k�rdezni, hogy mi�rt gyilkolta meg azt a n�gy rendtagot – olyan hidegv�rrel, �s k�z�ny�sen besz�lt, hogy legsz�vesebben felk�peltem volna. Hogy besz�lhet �gy b�rki is a f�rfir�l, akit szeretek?

- Perselus nem olyan! � nem gyilkos!

� felugrott – szakasztott olyan mozdulatokkal, mint kor�bban �n -, �s feld�nt�tte az �res k�v�sb�gr�j�t. V�dl�n n�zett r�m.

- Nem olyan? H�t persze! Dumbledore pedig �ngyilkos lett, igaz?

- Nem ezt mondtam! De az egy m�sik �gy! Perselus tiszt�zta mag�t!

- Persze! El�sz�r elfutott, azt�n hirtelen visszat�rt egy darab pergamennel, miszerint mindent Albus Dumbledore k�r�s�re tett! Te pedig r�gt�n hitt�l neki!

- Nem volt jogunk k�tkedni benne!

- �n k�tkedtem! Ron is k�tkedett! Azt�n b�zni kezdtem benne! �s hol van most Ron, hol van most Piton?!

- Nem � tette! Ha benne nem is b�zol, higgy nekem! Tudom, hogy nem � tette!

- Csak az�rt besz�lsz �gy, mert elcs�b�tott!

- Nem elcs�b�tott! Egym�sba szerett�nk! Ne emlegesd az Imperiust, mert Perselus sosem haszn�ln� rajtam! Szeret! �s nem gyilkos!

- Ezt nem tudhatod! Felismert�k hajnalban a gyilkoss�g helysz�n�n!

- Eg�sz �jjel velem volt!

- B�r�s�g el�tt is ezt mondan�d?

- Igen!

- K�r lenne a hamis tan�z�sod�rt! Mindketten j�l tudjuk, hogy napok �ta nem j�rt a Grimmauld t�ren!

- Ez…

- Igaz, Hermione! Menek�l, mint egy utols� gyilkos! Mert az!

Tal�n csak az�rt, hogy ellentmondjon Harry szavainak, kiv�g�dott a f�hadisz�ll�s ajtaja. A d�ng� l�ptek hangja versenyre kelt Mrs. Black rik�csol�s�val.

- Silencio! – hallatszott egy m�ly f�rfihang, azt�n m�r csak a l�ptek, s Perselus meg�llt a konyha ajtaj�ban. R�pke mosoly futott �t az arc�n. Felett�bb r�hejesek lehett�nk a Kiv�lasztottal, ahogy az asztal k�t oldal�n t�maszkodtunk, �s szikr�z� szemekkel b�multunk a frissen �rkezett fel�.

- Perselus! – t�rt ki bel�lem a megk�nnyebb�lt s�haj.

- Hermione! – suttogta. – Potter! Baj van! Mordon, Tonks, Chang �s Weasley…

- Meg�lte �ket? Igen, ez szerintem is baj! Nagy baj! – Harry t�bolyult vigyorral p�lc�t r�ntott.

- Nem �ltem meg �ket! R�m t�madtak, �n pedig lefegyvereztem, �s elk�b�tottam �ket!

- Egy Adava Kedavr�val, mi? Dumbledore-t is csak elk�b�totta, igaz?

- Nem! Potter… ne csin�ljon h�lyes�get!

- Oh, csak el akarom altatni, Piton! Ne f�ljen! Adava…

Nem tudom, mi vezette Harryt. Tal�n a t�boly, tal�n a gy�sz. De azt m�g kev�sb� tudom, hogy engem mi ir�ny�tott. Mindenesetre, mire feleszm�ltem, m�r h�tratasz�tottam Harryt. Szerencs�tlen m�g azt sem foghatta fel, hogy mellkasa fel� sz�guld a tenyerem, mikor m�r a sz�k�n �lt, s�t h�tra is esett vele. Perselushoz futottam.

- J�l vagy? – k�rdeztem. Keser�en elmosolyodott.

- Soha jobban – felelte. – B�r megint gyilkoss�ggal v�dolnak.

- �n megint tudom, hogy nem vagy gyilkos!

- Most nem el�g, Hermione! – mondta.

- Nem bizony! – helyeselt Harry felt�p�szkodva. – A te Perselusodat �ld�zik az aurorok, a Miniszt�rium. Az eg�sz vil�g! Elkapj�k, �s azt�n… Azt�n h�tlen lesz hozz�d! Egy dementor fogja cs�kolgatni! Ne f�lj, fut� kaland lesz csak!

- Nem kapj�k el! Bebizony�tjuk, hogy �rtatlan!

- Potternek igaza van. Nem fog menni! Bujdosnom kell!

- Akkor veled bujdosok! – d�rrentem r�.

- Hermione – ki�ltotta Harry fenyeget�en. – Ha kil�psz az ajt�n, nem vagy t�bb� a Rend tagja. Nem tekintelek t�bb� a bar�tomnak, �s �gy foglak �ld�zni, mint egy utols� gyilkost!

- Akkor j� volt a bar�todnak lenni, Harry! �s nagyon sajn�lom, hogy a te eszm�idet nem tudtam magam�v� tenni… Viszl�t, Harry, �s sok sikert! Perselus, mehet�nk?

Csak biccentett. Megszor�totta a kezem, �s kivonultunk a h�zb�l. Akkor, ott l�ttam utolj�ra Harry Pottert. �gy �gett az arca az eml�kezetembe. A d�bbenettel, hogy el�rultam.

Akkor otthagytam mindent a Grimmauld t�ren. Nem csak az utols� megmaradt bar�tomat, a sz�leimet, az �sszes k�nyvemet, ruh�mat, minden ing�s�gomat, de az eg�sz �letemet is, �gy, ahogy volt.

Az�ta egy kis mugli lak�sban �l�nk Perselusszal. Bujdosunk. Harry Potter �s az aurorjai el�l.
Megv�ltoztattuk a k�ls�nket… � lev�gatta a haj�t, sz�nes ruh�kat kezdett hordani: sz�rk�t, barn�t, s�t�tz�ldet, illetve -k�ket. �n pedig sz�ke lettem, �s divatos szem�veget kezdtem viselni. Nem sok, de a mugliknak el�g ahhoz, hogy ne ismerjenek fel r�gt�n minket, ha megl�tnak.

Term�szetesen �j – var�zsmentes – szem�lyis�get kre�ltunk magunknak, �j neveket, mindent. K�t egyszer� mugli lett�nk, akik csak a londoni lak�sukban lehetnek Hermione �s Perselus Piton, boszork�ny �s var�zsl�.

� k�mi�t tan�t egy egyetemen, �s pedig orvos vagyok: seb�sz, imm�r t�z �ve…

Ma k�s�n �r haza, sok� dolgozik, k�l�n�r�t tart. Felaj�nlottam neki, hogy ne v�llaljon t�l�r�t, de azt mondta, sz�vesen teszi, �s nem akarja, hogy �n tartsam el �t.

Kulcs cs�rren a z�rban, �s �n Perselus el� futok, ahogy egy j� feles�ghez illik.

- Szia!

- Szervusz, Heather! – kacsint r�m.

- Patrick? Csak nem hazahoztad az egyik di�kod?

- Dehogy! Az egyetlen di�kom, akit valaha is felh�vtam magamhoz, te volt�l.

- Azt hiszem, a helyes kifejez�s: leh�vt�l magadhoz. Tekintve, hogy egy pinc�ben lakt�l.

- Szeretem, ahogy kiejted a „pince” sz�t… - mosolyodik el kiss� k�jesen levetve mardek�r-z�ld ing�t.

- �r�l�k, hogy �r�met okozok neked – jelentem ki t�rgyilagosan. – Neh�z napod volt?

Let�r�lhetetlen vigyort var�zsol az arc�ra.

- Van egy di�kom. M�sod�ves, mindent tud! �s mindent meg akar velem osztani! – l�bujjhegyre �ll, izmos jobbj�t az �g fel� ny�jtja, hangj�t n�iesre torz�tja. – „Pitts professzor! Pitts professzor! �n tudom a v�laszt! �n tudom, Patrick professzor! A hidrog�n hidrog�nk�t�st alak�t ki…”

- Jaj, de gonosz vagy!

- Nem vagyok gonosz. Csak elmes�lem a feles�gemnek, hogy milyen volt a napom…

- Akkor csak szimpl�n szerencs�s vagy. Sz�p l�ny?

- Nem! Dehogy! – jelenti ki r�gt�n a k�rd�semre v�laszolva. Tudom, hogy l�d�t, de nem b�nom. �t�lelem a nyak�t, megcs�kolom.

- Szeretlek.

- Zuhanyozni megyek. Te j�ssz?

- Persze… - Megszabadulunk a ruh�inkt�l, a zuhany al� �llunk. Lassan lemossuk egym�s test�t, azt�n… Nem tudom, hogy jutunk el a h�l�szob�nkig, sosem tudom.

M�r a l�gz�sem is csillapul, m�r szinte �bren sem vagyok, mikor eszembe jut valami. Neh�zkesen kinyitom a szememet, �t�lelem a nyak�t, �s a f�l�be suttogok.

- Piton professzor! Piton professzor!

- Igen, Miss Granger? – d�nny�g vissza.

- �n tudom a helyes v�laszt, professzor!

- Mi volt a k�rd�s? – s�hajt fel, de m�r mosolyog.

- Azt nem tudom pontosan… - A k�ny�k�mre t�maszkodom, gyeng�den a mellkas�ba b�k�m az ujjamat. – De a v�laszt igen. Maga… maga… miattam kellett, hogy elhagyja a var�zsvil�got…

- Hm?

- Csak �s kiz�r�lag miattam t�madtak mag�ra Ron Weasley�k. Az�rt, mert maga elk�b�tott engem… a cs�kjaival…

Valamit m�g k�rdez, de �n m�r csak egyszer� d�rm�g�st hallok. Lepkesz�rnyon sz�ll szememre az �lom…