- Ne hazudjatok! – szipogott. Megeredtek a könnyei. Kéjes vigyort csalt az arcomra a kétségbeesése, tisztán és kivehetően láttam magam előtt a lehetőséget. – Azt hiszitek, nem tudom, minek csúfolnak a hátam mögött? Hájas Myrtle-nek! Csúnya Myrtle-nek! Bömbölő, nyafogó, klotyós Myrtle-nek!

- A pattanásost kihagytad! – súgtam a fülébe, mire ő még keservesebben felzokogott, s az ajtó felé lebegett.

- Ragyás Myrtle! Ragyás Myrtle! – kiáltottam gúnyosan, és egy marék penészes mogyorót dobtam utána. Ő tovább menekült, én pedig az ételt ráhajigálva követtem őt majdnem az első emeleti mosdóig.

Mielőtt elértük volna, befordult az egyik rejtett folyosóra. Én az eltelt huszonnyolc év alatt egyszer sem jártam abban a mosdóban (korábban sem, de akkor okom sem lett volna rá).

Myrtle megállt a folyosón.

- Ne hazudj nekem! – csattant fel. – Ne mondd, hogy sajnálsz! – Én még szélesebbre húztam a mosolyom.

- Nem sajnállak.

- Csúfolj tovább! Mondd csak, hogy ronda Myrtle! Hájas Myrtle! Pattanásos Myrtle! Klotyós Myrtle!

- Hisztis Myrtle! Sápadt Myrtle! Halott Myrtle!

Hangosan felsírt.

- Tudom, hogy mindenki csak engem csúfol! Már nem is járnak be a vécémbe…

- Azért nem mennek be, mert csúnya vagy! Ragyás Myrtle! Brrr!

- Hóborc… - hüppögte.

- Igen, Myrtle? – vigyorogtam.

- Ez jó volt. – Megeresztett felém egy halvány mosolyt a könnyei mögül. Bólintottam.

- Nagyon jó.

- Megismételjük majd holnap is? – Megvontam a vállam.

- Ha holnap is szereted majd, ha bántalak…

- És ha te holnap is szeretsz majd csúfolódni…

- Nem fogsz csalódni bennem - nevettem. Hozzálebegtem, és összeérintettem a szánkat. Minden „csókunknál” eszembe jut, hogy élőként mennyivel jobb volt ez.

Óvatosan végigsimítok az arcán vigyázva, hogy az ujjaim nehogy belecsússzanak a bőrébe. Ez az érintés sem valódi, de több a semminél.

- Szeretlek, Hóborc – nevetett fel Myrtle, és én lassan átlebegtem rajta. A „teljes egyesülés” állapotába léptünk egy pillanatra. Ez már végképp nem olyan, mint az igazi, de mit tegyünk? Az igazi már elveszett számunkra.

Myrtle tovább mosolygott.

- Holnap látlak? – kérdezte.

- Talán összelebeghetünk. De muszáj megdobálnom pár elsőst…

Lefelé görbült a szája.

- Persze… Néhány gólya fontosabb nálam?

- Igen. Mert te csúnya vagy, unalmas, hisztis, pattanásos, és… - Ezúttal ő hajolt oda hozzám, és „csókolt meg”.

Ez persze már három napja volt. Azt hiszem, ideje volna újra csúfolódnom egy keveset… Még mielőtt kijövök a gyakorlatból…