London kertvárosának házaira szállingózott a hó, s a hidegre való tekintettel a hópelyhek csillogva fagytak oda szinte mindenhova. Az emberek nyakig beburkolózva több réteg ruhába boldogan lapátolták a havat a házak elől, és fázósan kucorodtak be a kandalló elé egy nagy bögre, meleg kakaóval.

December huszonnegyedike volt. Voltak, akik lázasan rohantak a nagyobb bevásárlóközpontokba, hogy beszerezzék az utolsó ajándékokat. Mások a családdal sütöttek mézeskalácsot vagy beiglit; voltak, akik hógolyócsatát játszottak vagy éppen hóembert építettek. Egyesek a karácsonyfával bajlódtak vagy már azt díszítették. Összefoglalva: mindenki élvezte az ünnepek közeledtét és a tél csodálatos hangulatát.

De voltak, akik másnaposan ébredezve majdhogynem leestek az ágyról. Majdhogynem.

Draco Malfoy borzosan, ásítozva botorkált ki a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát. Tükörképére sem pillantva fésülködött meg, majd beállt a zuhany alá, és csak folyatta magára a meleg, szinte már forró vizet. Hajat mosott, s mikor már bőre kipirosodott a melegtől, kiszállt a zuhany alól, gondosan csípője köré tekert egy puha, zöld törölközőt, és vizes hajjal lépdelt vissza a szobájába.

Muriel épp akkor tett le egy halom frissen vasalt inget a férfi komódjára. Összerezzent, ahogy meghallotta a meztelen, vizes talpak csattogását, és ijedten kapta el tekintetét a félmeztelen Draco testéről.

- Elnézést Úrfi, nem tudtam, hogy itt van, azt hittem, hogy már reggelizik - habogta szemlesütve a nő, majd összeszedte magát, és folytatta. - Itt vannak az ingjei, azért nem tettem el őket, mert nem tudtam, hogy hová kívánja rakni az elegánsabb darabokat...

Draco alig figyelt a cseléd szavaira, azon gondolkozott, hogy vajon reggelit, vagy ebédet fognak-e felszolgálni neki, mivel már elmúlt kettő óra is. Majd szemöldök felvonva nézett Murielre.

- Reggelit mondott? Rendben... Szóljon a szakácsoknak, hogy ebédelni már nem kívánok, sőt, vacsorát se készítsenek, mert ma a szüleimhez vagyok hivatalos. - A nő már éppen indulni készült, mikor Draco utána szólt. - Ja, és Muriel. Az elegáns ingeket színek szerint kérem felakasztva a szekrénybe. A nadrágokat úgyszintén a szekrénybe, felakasztva. A hétköznapokon viselt ingeket a fiókba, szintén színek alapján csoportosítva. Értette? - Muriel hevesen bólogatott. - Elmehet - intett Draco, és sóhajtva dobta le magáról a törölközőt.

Miközben öltözött, azon járt az esze, hogy mennyivel jobb volt, mikor még a manók álltak a rendelkezésére. Amióta Hermione Granger, az a tudálékos ex-griffendéles a minisztérium elé vitte a Manók Alkotmányos Jogaiért Országos Mozgalom aktáját - rövidítve M. A. J. O. M., és semmiképpen sem majom... -, azóta az összes varázslócsalád, akik házimanót tartottak, el kellett engedniük őket. Miss Granger továbbá arról is gondoskodott, hogy egy külön negyedet kapjanak egy kis faluban, ahol boldogan élhetik mindennapjaikat. Draco ha csak rá is gondolt erre az eszement ötletre, kedve lett volna rácsapni a homlokára, hogy hogy lehet ilyet kitalálni...

Nem csak a manók jogait védte meg Hermione, de kivívta szinte az összes varázslócsalád nemtetszését. Egyszerűbb volt a manókkal: gyorsabbak voltak, ügyesebbek, tisztelettudóbbak, és még fizetséget sem kértek. Nem mintha nem tehette volna meg Malfoy, hogy akár tízfős személyzetet tartson, mert megtehette, de akkor is bökte a csőrét maga a tudat, hogy megfosztották valamijétől.

Így hát majdnem egy hónapja volt itt neki Muriel és a többi kvibli. Mert Hermione erre is gondolt: a manók helyett munkalehetőséget kapnak a kviblik. Nagyszerű ötlet, nem igaz?

Malfoy egy ügyes bűbájjal megszárította lapockáig érő, hosszú haját, majd lófarokba kötötte. Kényelmesen lesétált az ebédlőbe, ahol már az asztalon várta a sok finomság. Szedett magának egy halom palacsintát, bőségesen leöntötte juharsziruppal, s míg Muriel töltött neki kávét, Draco elvette a Reggeli Prófétát az asztalról, és olvasgatni kezdte.

Napja további részében nem csinált semmi érdemlegeset. Járt-kelt a házban, utasítgatta a személyzetet, oktatta őket, hogy nála mit, hogy szokás.

Épp Nigelt - a komornyikot - vezényelte, hogy hogyan csomagolja be a családnak szánt ajándékokat, amikor berepült az ablakon egy gyönyörű, szürke bagoly. Kecsesen Draco elé nyújtott a lábát, hogy leoldozza az apró levelet. A pergamenen a Malfoy-család össze nem téveszthető címere állt. Draco azonnal tudta, mi áll a levélben: este, pontban hét órakor jelenjen meg a Malfoy-kúrián, s bár nem volt benne a szövegben, de kellően céloztak rá, hogy elegánsan öltözzön fel. És természetesen az ajándékokat se felejtse otthon...

Sóhajtott, majd töltött magának bort, és egy szivarral a kezében kényelembe helyezte magát. Boldogan gondolt rá, hogy egy jó ideig nem kell bemennie a Minisztériumba, hogy nem kell a kollégái ábrándos vagy éppen gyűlölködő képét bámulnia, és hogy van egy kis nyugta távol a felszínes, nagyképű emberektől.

 

Este hét óra hamar eljött, és hamar el is ment.

Draco tökéletesen élére vasalt, egyszerű dísztalárban jelent meg, kifogástalanul nézett ki. Lucius elismerően pillantott rá és veregette meg fia hátát. Narcissa mosolyogva ölelte át, szeme büszkén csillogott. Vacsoráztak, átadták egymásnak a karácsonyi ajándékaikat, borozgattak a karácsonyfa mellett, eszmecserét folytatott apjával a minisztérium jelenlegi helyzetéről, és csalódottan vette tudomásul, hogy több kupacnyi akta áll az asztalán, amiken át kéne rágnia magát még mielőtt újra munkába állna. Aztán elhessegette kedvrontó gondolatait, és azzal nyugtatta magát, hogy még bőven van ideje, egyelőre élvezni akarja az ünnepeket, legfőképpen a szilvesztert.

Narcissa próbálta rábeszélni fiát, hogy maradjon otthon karácsony éjszakáján, de Draco ügyesen hárította a kérést. Bár szerette a szüleit, de az utóbbi napokban a férfiben felgyülemlett a feszültség, és félt, hogy a békés családi hangulaton csattant volna el. Pár órányi beszélgetés után nagyot sóhajtva lépett ki a kúria kapuján. Élvezte, ahogy a hideg, csípős levegő a tüdejébe áramlik, szinte már lefagyasztva mellkasát.

Mikor hazaérkezett, fáradtan nyújtotta át talárját Nigelnek, és cipőit lerúgva ballagott a nappaliba, ahol a méretes karácsonyfa állt. Szemügyre vette Muriel és a személyzet többi tagjának munkáját, és elégedett nyugtázta magában, hogy a nőnek ilyen téren kifogástalan az ízlése. Ekkor megpillantott egy borítékot a fa alatt. Szemöldökét felvonva nézett körül, mintha csak azt várta volna, hogy a feladója előugrik az egyik bútor mögül. Végül kibontotta a levelet, és sebesen olvasni kezdte.

Drága barátom!

Tudom, hogy még „hivatalosan” nincs itt az ajándékozás ideje, de nem bírtam kivárni a holnap reggelt. Boldogan adom át neked az idei karácsonyi ajándékod! Élvezd ki, játssz vele kedvedre!

Boldog karácsonyt!


U.i.: Fordulj meg.

Draco rosszat sejtve, lassan nézett a háta mögé. Előtte egy hatalmas torta állt, olyan, amilyet az ember csak születésnapjára kap egy elmebetegebb barátjától. Ugyanis a gigantikus süteménynek karácsonyfa alakja volt. Egy-egy emelet szélén a díszek közepén gyertyák álltak.

- Szent Malazár... - nyögte Draco. Egyik kezével a fejét fogta, a másikban még mindig ott pihent a levél. Tudta, hogy az egész meglepetés Blaise számlájára írható, hiszen csak neki lehetnek ilyen őrült ötletei. Mellesleg felismerhető volt az írása.

És amíg Draco nyugodtan tervezgette a másnapi beszélgetését drága barátjával, a torta mocorogni kezdett. Malfoy hatalmasat ugrott ijedtében, és vagy két méterrel arrébb iszkolt. Félve nézett körbe abban reménykedve, hogy senki nem látta. Előkapta pálcáját, és óvatos megindult az ajándéka felé. Éppen hogy csak megbökte a bot hegyével, mire a torta szétesett, és a középen álldogáló, igen kihívó ruhába öltöztetett, megviselt, megkötözött Hermione Granger állt.

Malfoynak leesett az álla. Szemei kidülledve cikáztak Granger arcán, testén, és a karácsonyi süteményén, ami - miután darabjaira hullott szét - csinos kis tányéron, a közepén vidáman lobogó gyertyával foglalt helyet a közelükben lévő dohányzóasztalon. Egy ideig elmélázva bambult a gyertya lángjára, és azon agyalt, hogy mihez kezdjen.

Granger fészkelődni kezdett, és ahogy próbálta kiszabadítani kezeit és lábait, a szikszalag fájdalmasan csikorgott. Draco rögtön oda kapta tekintetét, és a nő segítségére indult.

- Ohh, basszus - lehelte, ahogy újra végignézett Hermionén, majd szótlanul kezdte lehúzni a ragasztószalagot. - Legalább kötéllel csinálták volna! - nyafogott.

Mikor már majdnem kiszabadította a boszorkát, az arcára nézett. A mogyoróbarna szemek csak úgy izzottak a felgyülemlett indulatoktól, és Draco tudta, hogy ha nem beszél vele mielőtt elengedi, annak súlyos következményei lesznek. Nem hiányzott neki a személyzet kíváncsiskodó tekintete, és semmi kedve nem volt az elvetemült barátai helyett magyarázkodni. Így hát kelletlenül ölbe kapta a dühös Hermionét - gondosan figyelve arra, hogy a lány magassarkú, fekete lakk cipője véletlenül se tudja megrúgni szeretett mardekárosunk legérzékenyebb pontját; és hogy az apró, lenge, selyem-csipkés, fodros, habos-babos, fekete hálóing nehogy egy centivel is feljebb csusszanjon.

- Figyelj, Granger, egy pár dolgot szögezzünk le. Először is, ez nem az én ötletem volt, világos? - nézett komolyan a boszorka szemébe. - Semmi hasznom nem származik abból, hogy te itt vagy. Nekem is ugyanolyan kellemetlen, mint neked, ezt elhiheted - sóhajtotta, mikor végignézett a lány sima, formás combjain. - Sajnos ismerem annyira a barátaimat, hogy valamiféle nyomkövető bűbájt szórtak rád, aminek köszönhetően ők tudni fogják, ha elhagyod a kúriát. És azt egyikünk se szeretné, ha beállítanának, ugye? - Várakozóan nézett Hermionéra, mire az nagy nehezen bólintott. - Helyes, én is így gondoltam. Én nem akarok tőled semmit, Granger. Leszek olyan nagyvonalú, hogy kapsz egy szobát és valami normálisabb ruhát - mondta ironikusan, mikor futópillantást vetett a nőre -, és szépen elalhatsz itt. Viszont reggel azonnal el kell tűnnöd. Előkészíttetek neked egy szobát. Jóéjt, Granger! - Utolsó mondatát már háttal a boszorkának intézte, és elindult a lépcsőn.

Hermione felháborodva próbált hangot adni nemtetszésének, de a ragasztók még mindig idegesítően tapadtak a bőréhez.

- Ohh, elnézést - lépett vissza egy lépcsőnyit Draco, és gúnyosan mosolyogva egy bűbájt küldött a lányra. A béklyók engedelmesen hullottak le a földre.

- Azonnal gyere vissza, Malfoy! - sipította remegve Hermione.

- Sss, csitulj már! - intette le a boszorkát. - Mi bajod van? - kérdezte őszinte értetlenséggel.

- Ezt még te kérdezed?! Az idióta haverjaid elraboltak, rám erőltették ezt az iszonyatos hacukát, kimázoltak, mint valami rossz kurvát, majd szépen belegyömöszöltek egy nagy, fekete tortadobozba; mindezt Szentestén! És még te kérdezed, hogy mi bajom van?!

Draco nagyot sóhajtott. Próbált higgadt maradni a szituáció ellenére, de igen nehezére esett.

- Azon vagyok, hogy minél lazábban megoldjam ezt a kellemetlen incidenst, de ennél többet én sem tehetek! Azt hiszed, hogy nekem ez olyan nagyon jó hecc? Hát tévedsz! - Észhez kapott, hogy túlságosan is felemelte a hangját, és elmormolt egy disaudiót.

- Ha... ha nem lennél te meg a hülye barátaid, akkor most nyugodtan ülhetnék otthon, és már rég aludnék! - sikkantotta Hermione, és nagyot dobbantott a lábával. Minden porcikájában remegett, szinte alig állt a lábán.

- Fejezd be a hisztizést, és nyugodj már le! - Szemöldök felvonva vizslatta Hermionét. - Mi a fene bajod van? Fázol, vagy mi?

- Nem... nem tudom... Azt hiszem, rosszul le... - Csatt. Hermione úgy terült el a földön, mint egy zsák krumpli.

- Na, már csak ez hiányzott - morogta Malfoy. Az ájult nőhöz lépett, és az est folyamán immáron másodjára vette az ölébe. Kellemesen csalódva konstatálta, hogy Hermione meglehetősen könnyű, így nem esett nehezére felvinni az emeletre. Áldotta Blaise eszét, hogy nem Millicentet választotta Hermione helyett...

Úgy döntött, hogy nem szól Murielnek, hogy vendégük jött, majd inkább reggel, kipihenten magyarázza el a történteket. A lakosztályához legközelebb eső szobát választotta a boszorkának, és a helységbe belépve, óvatosan fektette le a hatalmas franciaágyra. Eljátszadozott a gondolattal, hogy ő maga öltözteti át, ha már a nő az ajándéka, de végül elvetette az ötletet. Már nyúlt volna a farmerzsebéhez, a pálcájához, amikor meggondolta magát.

„Miért is ne? Elvégre karácsony van, nekem is kijár a szórakozásból...”

Végigsimított Hermione oldalán, követve a textil vonalait. A nő még álmában is megborzongott, ami jó nagy egolöketet adott Dracónak. Finoman a feje felé igazította a kezeit, hogy kényelmesen hozzáférjen a hálóinghez. Lassan húzta fel az anyagot, és vigyorogva nézte Hermione karcsú, puha tapintású combjait. Óvatosan megemelte a nő fejét, hogy végleg eltávolítsa a nem kívánatos ruhadarabot. Mohón pásztázta az előtte elterülő törékeny, kívánatos testet. Elidőzött a formás, kellően telt melleken, amiken csinosan állt a fekete, csipkés melltartó. Száját megnyalva pillantott a lapos hasra, majd a melltartóhoz passzoló bugyira. El kellett ismernie: Granger kívánatos nő.

Miután jól megszemlélte a boszorka testét, utána vette szemügyre az arcát. Ráérősen nézte a lágyan kidomborodó kulcscsontját, a kecses nyakának vonalát, és haladt felfelé a vörös ajkakig, amikre legszívesebben rátapadt volna, a piciny orrig, majd becsukott szemhéján állapodott meg. Tetszett neki a vékony, fekete vonal a szempillái tövében, és elképzelte, ahogy a sűrű, sötét szempillák alól a nő szenvedélyesen pillant rá.

Tekintete a kócos, kusza hajkoronára vándorolt, és elborzadva tudatosult benne, hogy az előtte fekvő nő ugyanaz a Hermione Granger, aki griffendéles évfolyamtársa volt a Roxfortban, aki idegesítően okoskodó volt és tudálékos, és akinek köszönhetően megfosztották a házimanójától. Belső szeme előtt leperegtek az elmúlt év pillanatai a boszorkával kapcsolatban, minek hatására kirázta a hideg. Becsukta szemét egy pillanatra, és próbálta összeszedni a gondolatait, majd újra a nőre pillantott. Gyönyörű volt, és ezzel nem lehetett vitatkozni. Sárvér, griffendéles múlt és a trió ide vagy oda, eszméletlenül megkívánta őt. De kordában kellett tartania vágyait, elvégre nem lett volna illendő egy eszméletlen nőt megerőszakolni. Hermione felé hajolt, és a légzését hallgatta: lassú volt és egyenletes, tehát minden bizonnyal aludt. Így hát végül mégis csak a pálcájával varázsolta rá a nagyméretű pólót, és halkan kiosont a szobából. Ördögi mosoly terült el az arcán, ha arra gondolt, hogy reggel Hermione meglátja magán a zöld, mardekáros pólót, és a zöld tapétákat...

Ám Draco nem tudhatta, hogy nem kell reggelig várnia a találkozással, mivel Granger pár órán belül meglátogatta.

- Malfoy, ébredj fel! - jött a türelmetlen hang valahonnan távolról. Draco félálomban motyogott valamit válaszul.

- Hogy mi? Malfoy, nyisd ki a szádat, nem értem, hogy mi a fenét magyarázol... És ha már ott tartunk, jó lenne, ha a szemeid is felpattannának!

- Granger, mit keresel az ágyamon? - Draco felült, és álmosan dörzsölte meg a szemeit. - Mennyi az idő? - kérdezte, miközben elnyomott egy ásítást.

- Fél négy, de ez nem fontos. Haza akarok menni! - nyafogta a boszorka, és a takaró szélét kezdte gyűrögetni.

- Én is szeretném, ha hazamennél... - morogta -, de nem lehet. Még nem, legalábbis azt hiszem. Mit vársz tőlem? Meséljek neked mesét, énekeljek neked altatót, vagy csináljak neked forró kakaót? - gúnyolódott, mire Hermione szeme felcsillant.

- Ami azt illeti, igazán megkínálhatnál valami meleg itallal, mert mit ne mondjak, eléggé hűvös van itt... - Körbenézett a helyiségben, mintha csak kandalló vagy fűtőtest után kutatna.

- Igen, mert én a hidegben szeretek aludni. Különben is, ilyenkor az ágyban kéne lenned, a meleg takaró alatt, ott nem fáznál! - A férfi szemöldök felvonva, fintorogva gondolt bele, hogy mit mondott az előbb. Granger csettintett egyet Draco orra előtt, és várakozva nézett rá. - Ezért még biztos, hogy kinyírom Blaise-éket! - dörmögte. Magára kapta köntösét, és a lépcső felé vette az útját.

A konyhában morogva készítette el Hermionénak és magának a forró csokit.

- Olyan vagy, mint egy rossz vénember! - pirított rá Granger, amikor megelégelte a folytonos motyogást. - Egyfolytában beszélsz magadban.

- Hát persze, mivel egy idegesítő boszorkány ül az asztalomnál, és utasítgat, hogy mit, hogy csináljak az én konyhámban!

- Ha itt lenne a pálcám, akkor megtenném egyedül is, de mivel egy idegesítő, koravén mágus idióta haverjai elraboltak, ezért sajnálom, de nem tudok segíteni! - húzta fel magát Hermione.

- Ezt úgy hajtogatod, mintha én tehetnék róla! - válaszolt vissza bosszúsan Draco. Vitájuk hevében nem vette észre, hogy túlforrt a kakaó, és ahogy a heves gesztikulációk közepette lóbálta a pálcáját, a forró ital a köpenyére loccsant.

- A jó büdös francba! - kiáltotta, ahogy a barna lé folyamatosan csordogált le a testén.

Hermione harsányan felnevetett.

- Igen? Tetszik? Jól szórakozol rajtam? - kérdezte kihívóan Malfoy.

- Igen, tetszik! Igazán nevetséges vagy így - felelte ugyanolyan hangnemben Hermione.

- És ez hogy tetszik? - A férfi egy jól irányzott varázslattal a boszorka felé küldte a fazékban maradt forró csokit, ami műpontossággal csattan Hermione arcán és egész ruháján.

Granger meg sem tudott szólalni, csak hápogni tudott.

- Ez... ez nem volt fair! - préselte összeszorított ajkain keresztül, majd lenyalta az egyik lefelé szánkázó cseppet. - Viszont a kakaó finom lett, csak kár, hogy mind odaveszett.

Dracónak leesett az álla. Azt várta, hogy ezzel a húzással végképp felbosszantja a nőt, de ahelyett, hogy az a földig leordította volna a fejét, már-már mosolyogva dicsérte a „főztjét”. Úgy gondolta, Hermione most kiérdemelte, hogy valóban megkapja az italát, így szó nélkül nekilátott egy újabb adagnak.

Mikor az is kész lett, a boszorka elé rakta a gőzölgő bögrét, aki már jócskán vacogott. Szinte rávetette magát, és két apró keze közé fogta azt.

- Fázol?

- Eleinte melegített a kakaó, de hamar kihűlt... - motyogta, és jéghideg lábait egymáshoz dörgölte.

- Szólhattál volna, attól, hogy Malfoy vagyok, nincs jégből a szívem - morogta, és egy melegítő bűbájt küldött Grangerre.

- Ezt a mondatot nem hallottam meg, inkább csak simán megköszönöm - somolygott gúnyosan, és kifésülte szeméből ragacsos hajtincseit.

Pár percig némán kortyolgatták a forró csokit, majd Draco törte meg a csendet.

- Azt hiszem, lassan elmúlik a bűbáj hatása.

Hermione értetlenül kapta fel tekintetét a férfira, látszólag nagyon elgondolkodott valamin.

- A nyomkövető bűbájról beszélek - válaszolta meg a fel nem tett kérdést Malfoy egy nagyon halvány mosoly kíséretében.

- Ja, igen, persze...

- Rendbe szedheted magadat előtte, ha gondolod - nagyvonalúskodott. - Meg azt hiszem, járna neked valami kevésbé mocskos holmi is. - Draco Malfoy vigyorgott. Enyhén gúnyosan, de valóban Grangerre.

- Igen, azt megköszönném - bólintott Hermione, miközben a férfi hidegkék szemét fürkészte, és elmerült annak tanulmányozásában.




Miután a boszorka lezuhanyzott és kapott egy új, tiszta pólót és boxert, egy meleg, vízhatlan papucsot és egy hatalmas, bolyhos pulcsit, az ajtóban álldogált Draco mellett.

- Annak ellenére, hogy nálad töltöttem a Szentestét, rosszabbra számítottam - vallotta be Hermione enyhe gúnnyal a hangjában. Kezében az apró hálóinget és a magassarkú cipőjét szorongatta.

- Lehetett volna rosszabb is, ha akarom - tette hozzá Draco.

- De nem akartad... - jegyezte meg halkan a boszorka. Malfoy úgy döntött, elereszti a füle mellett a megjegyzést.

- Boldog karácsonyt, Malfoy! - mondta édesen - és kicsit negédesen - mosolyogva Hermione, és határozottan megindult afelé a pont felé, ahol Draco elmondása szerint hoppanálni lehetett.

- Viszont, Granger! - kiáltotta a nő után, és az ajtófélfának dőlve, mosolyogva figyelte a boszorka egyre távolodó alakját a napfelkeltében.