11: Fénysugár...
- Nancy! - kiáltottam rá, mire megfordult. Előkaptam a pálcám, és kiátkoztam a kezéből a kést.
- Te tetted! - szólt Regulus. - Te késelted meg Jamest!
- Hát, igen, feladatot kaptam – mondta, és elővette a pálcáját. - A feladat, hogy megöljem azokat, akik nem akarnak halálfalók lenni, de mégis azok...
- Milene balesete is a te lelkeden szárad!
Milene Kawsky egy mardekáros volt, aki két éve halt meg, leesett az egyik toronyból. Nem sokan siratták meg, mert a legtöbben tudták, hogy halálfaló. Ő akkor volt hetedéves.
- Még szép... bár akkor még csak ötödéves voltam, de jó fej. A szüleim mondták, hogy tegyem meg.
- És Voldemort? Gondolod, azért láncolt magához, hogy te megölj? - kérdeztem. - Ő tudja, hogy nem akarok közöttetek lenni, és mégis maga mellett tart. Ha meghalok, az talán nem tetszene neki.
Nancy rám nézett, és elkezdett nevetni.
A természet ajándéka, hogy a Tekergők pont erre vetette a sors.
Az nem, hogy Nancy pedig rávetette magát Regulusra, pálcával és egy másik késsel. Hogy honnan szerezte, azt nem tudom.
- Regulus!
Hiába kiáltottam fel, hiába kezdtem lerángatni róla a lányt, a vár már folyt a padlóra.
Sirius és Remus felkiáltottak, majd segítettek lerángatni a fél őrült Nancyt Regről. Én felkaptam, és szó nélkül felsiettem vele a gyengélkedőre. Sejtettem, hogy a Tekergők nem engednének szabadon egy gyilkost...
Lily elsápadt, mikor meglátta a vért a taláromon, kérdezte mi történt, de nem volt kedvem elmondani. Reg haldoklott, Madam Pomfrey nem volt biztos benne, hogy képes stabilizálni, hogy elszállítsák a Mungóba.
Betty nagyon kiakadt, csak nézte, és sírt, egy barátnője mellette volt.
Nancyt kirúgták és őrizetbe vették gyilkossági kísérlet és halálfalóság vádjával.
Senki nem sajnálta.
Este még veszekedtem kicsit Pitonnal, csak, hogy kiadjam a gőzt, és ezután mentem vissza a klubhelyiségbe.
Sirius, amint meglátott, letámadott.
- Hogy van az öcsém? - Lesöpörtem a kezét a karomról, majd elindultam a szobám felé. - James!
Visszanéztem, rá, majd megcsóváltam a fejem, és tovább mentem.
Értse úgy, ahogy akarja...
Nekem mindegy.
- James, elmondod, mi történt? - lépett be Lily, és rám mosolygott. - Regulus megsérült, az ő vére van rajtad?
- Igen – motyogtam. - Nancy... ő tette, meg akarta ölni Regulust, mint engem...
- Ő volt a merénylő? - ámult el döbbenten. Bólintottam, és magamhoz húztam. Reméltem, hogy hamarosan a az a gyenge remény, amit a karjaimba tartok kivirul, és fénysugárként megtölti a szívem, és végre, végre minden olyan lesz, mint régen...
A barátok.
Az ellenségek.
És csak egy dolog ne változzon...
A reménysugaracska maradjon örökre az enyém.
- Min gondolkodsz?
- Szeretném, ha végre minden rendbe jönne... Ha végre vége lenne... Sirius újra a barátom lenne, és...
- Értem. Ne félj, rendbe jön minden.
Bár tudtam volna hinne benne. Bár tudtam volna azt mondani, hogy igazad van.
De csak bámultam a plafont, és néztem a semmibe.
A elkövetkező napokra gondoltam, amik úgy múltak el, mint egy pillanat.
A Tekergők kerültek, a kviddicsmeccseket sorra megnyertük, a diákok megszokták, hogy már nem vagyok az iskola sztárja, hogy egy senki lettem, egy megvetni való halálfaló.
Regulus lassan felépült, szerencsére, és Betty legnagyobb megkönnyebbülésére. Bár voltak pillanatok, hogy rettegtünk mi lesz. Még Siriuson is láttam, hogy fél...
Lassan elmaradtak a küldetések, mint a hideg éjszakák, és a várva várt fénysugaram megérkezett.
Egy levél formájában, apától...
Április közepén...
Kedves James!
Nem kertelek, mert nem akarok, hogy nagyon ideges lény. Megtaláltuk Mayát, és biztonságos helyre vittük. Vettünk egy új házat, és elköltöztünk. Ezen most fidelius bűbáj van, én vagyok a titokgazda, szóval érted megyek holnap az állomásra.
A halálfaló, akit elkaptunk Maya mellett tisztáz téged, viszont gondolom nem maradnál az iskolába, hogy hallgasd az álszent bocsánatkéréseket.
Írtam az igazgatónak. Ha engedi, itthon tanulnál, és csak a vizsgákra mennél vissza.
Várom válaszold, még ma!
Szerető apád
Azt hittem örömömben elkezdek ugrálni, de csak néztem a betűket. Nincs tovább... vége a rémálomnak, itt a fénysugár, amire vártam...
Igaza volt apának, nem akartam maradni, nem akartam újra ismert lenni, újra népszerű lenni, főleg nem ilyen közel a vizsgákhoz, de nem tudtam volna Lily nélkül meglenni másfél hónapot.
Furcsa gondolat motoszkált a fejemben, és úgy döntöttem legyen.
Én is megérdemlek egy kis jó életet most már.
Először elrohantam Dumbledore-hoz, aki mosolyogva fogadott.
- Örülök, hogy látom. Megkaptam az apja levelét – mondta. - És, ha óhajtja, holnap hazatérhet a vizsgákig.
- Szeretnék, de... én még kicsit le vagyok maradva, Lily viszont... - Még szélesebb lett a mosolya.
- Ha szeretne magával tartani, akkor lehet. Mutassa a karját.
Felé tartottam, mire előhúzta a pálcáját.
- Ez fájni fog, és rögtön menjen fel vele Madam Pomfreyhoz.
- Bármit eltűrök, csak szedje le! - mondtam, inteni akart a pálcával, de leengedte.
- Előbb idehívom Poppyt!
Tíz perc múlva itt volt, kezében fertőtlenítő, pálca, és kötszer.
Nem, nem volt három keze, csak profi volt...
Dubledore intett a pálcával, mire, úgy éreztem, hogy leég a bőr a kezemről. Nagyjából ez is történt. A sötét jegy helyén vörös hús látszott, én pedig sápadt voltam, és lihegtem.
Madam Pomfrey gyors volt, de nem volt fájdalom mentes. A fertőtlenítő csípett, a kezem érzékeny volt, és úgy éreztem, nem egyszer jártam meg a poklot, mire kenőcs és kötés került rá.
- Amint lesz egy kis bőr, gyorsabban gyógyul, addig nem tudok mást tenni.
- Értem... - suttogtam, majd elköszönve elindultam vissza a szobámba. Pihenésre volt szükségem...
És Lilyre.
Ledőltem az ágyamra, és vártam, hogy benézzen hozzám.
Tudtam, hogy megteszi, hiszen minden éjjel eljött, mindig meglátogatott, még akkor is, ha csak egy csókra maradt is.
Most is így történt. Mosolyogva fogadtam, bár a karom még iszonyúan fájt.
Hamar észre is vette, hogy be van kötve.
Nem is köszönt, nem törődött a mosolyommal, csak a kezemmel.
- Mi történt?
- Hát... tudod a sötét jegy csak a bőröddel együtt jön le.
- Istenem, leszedted, de miért? - kérdezte, mire még jobban elmosolyodtam. Erre leesett neki a tantusz.
- Megtalálták Mayát? - kérdezte, én pedig bólintottam.
- Meg. Anyáék biztonságos helyre költöztek, engem pedig holnap tisztáznak, épp ezért megyek el kora reggel.
- Elmész? Most a vizsgák előtt? - kérdezte elsápadva.
- A vizsgákra visszajövök, de Lily... velem jössz? Dumbli elengedne... tanulhatnánk együtt. Nem lennék egyedül – suttogtam.
Sugárzó mosoly jelent meg az arcán, és bólintott.
Adtam egy csókot a kezére, majd az ajkaira. Pakolj össze, és költözz át hozzám. Holnap kora reggel indulunk.
Kivettem a levelet a levél borítékából, amit apa küldött, elolvastam újra és újra, és egyre jobban átjárt a nyugalom...
Egymás karjaiban aludtunk el, és ott is ébredtünk fel.
A nap még nem bukkant fel a horizont felett, mikor mi már elbúcsúztunk Dumbledore-tól, McGalagonytól és Madam Pomfreytól. A gyógyító még átkötötte a sebem, és mondta, hogy a többit anyára bízza.
Hiszen ő is gyógyító.
Mire leértünk Roxmortsba már láttuk a Roxfortba tartó baglyok seregét, köztük azokat is, melyek a Reggeli Prófétát hozták.
Összenéztünk Lilyvel, felszálltunk a Kóbor Grimbuszra, és addig néztük a kastélyt, míg el nem tűnt a szemünk elől.
|