Elkezdett nevetni, majd rám nézett. Odajött hozzám lassan, és leült mellém.
- Miért? - kérdezte higgadtan.
- Félek – válaszoltam. - Most olyan labilis körülöttem minden, olyan törékeny, hogy félek... ha, csak múló fénysugár lennél, és eltűnnél, azt nem élném túl.
- Ezért inkább tartod a távolságot. - Megragadta a karom, és felrángatott az ágyra. Hanyatt lökött, és a hasamra ült.
- Lily, ne csináld!
- Addig nem megyek el, amíg ki nem találjuk, hogy mitől bíznál bennem – mondta, majd adott egy puszit az ajkaimra.
- Simán le tudnálak szerelni! - válaszoltam, mire ledobta a talárját a földre, és elkezdte kigombolni a blúzát.
Látványosan nyeltem egyet a látványtól...
- Tudom, de nem akarsz... - suttogta. - Szóval, válaszolsz, vagy folytassam...
- Semmi nem jut az eszembe – nyögtem, mire a blúz is ott landolt a talár mellett.
- Nincs meleged? - kérdezte ártatlanul, és hátrébb csusszant, hogy le tudja rólam rángatni a talárt, majd kigombolta az indemet, és a kezével végigsimított a mellkasomon.
- Hát... igazából van egy dolog – mondtam. - Amivel meggyőzhetsz...
- Mi az? - kérdezte mosolyogva.
- Mondd ki... - mondtam. - Hallani akarom.
Legurult rólam, és mellém feküdt, nézett a szemembe, majd újra elmosolyodott.
- Szeretlek...

***

A következő pár héten a fellegekben szálltam. Lily az enyém volt, tényleg az enyém volt.
Már nem féltem, hogy eltűnik, hogy elveszik tőlem, már nem féltem, hogy másé lesz...
- Szeretlek – mondtam neki napjában többször, és ő sugárzó mosollyal csak annyit válaszolt, hogy ő is, és, hogy szálljak le végre a felhőkről.
Nem akartam...
Tudtam, hogy hamarosan történik valami rossz, valami, ami majd lerángat a földre...
A hónapok teltek, és karácsony közeledett. Úgy döntöttem, hogy idén hazautazom, Lily is haza akart menni, így nekem sem volt miért maradnom...
Hosszú, forró csókkal elbúcsúztunk, a hó megolvadt körülöttünk, és mindenki ment a dolgára. Én is haza, ő is haza...
Az első karácsonyom a Roxforton kívül...
Az első karácsonyom a Tekergők nélkül...
Az első karácsonyom, amit halálfalók között töltök el?!
- Mi van? - néztem döbbenten anyára.
Csak húsz perce érkeztem, és anya ezzel fogadott.
- Azt akarja, hogy 24-én légy ott! - mondta.
- Legalább... talán láthatom Mayát... és akkor nem fog annyira félni.
- Talán – suttogta anya. - Ha még él – mondta.
- Él, anya hinned kell benne! - öleltem át, és felsóhajtottam. Szóval karácsonykor „dolgozom”.
Szar lehet a halálfalóknak...
Mindig csak a munka...

A társaság ismert volt. Bellatrix, Lucius, és... Regulus is ott ücsörgött a közelünkben. Összenéztünk, de nem mertünk megszólalni.
Nekem kellett volna bátrabbnak lennem, de nem ment, én is féltem...
Féltem, hogy elveszthetem Mayát...
- Na lássuk... Redford család, igen sokszor köpött a levesünkbe! - szólt Bella. Regulus elsápadt, hiszen Betty is ahhoz a családhoz tartozott.
- Szóval, azt ajánlod, Bellatrix – szólt Voldemort egy sötét sarokból. - Hogy próbáljam magam mellé állítani őket? Vagy élve, vagy halva? Vagy úgy, mint az ifjú Pottert?
Felnéztem egy pillanatra.
- Kétlem, hogy Potterre szükségünk lenne – mondta Lucius. - Aki nem áll mellén önszántából, annak meg kell halnia!
Voldemort kilépett a sarokból, és odasétált hozzám.
- Önszántadból vagy itt? - kérdezte.
- Igen – válaszoltam megfontoltan. Bólintott.
- Akkor Redfordék jönnek. Majd meglátjuk, mennyire lesznek együttműködőek.
Ránéztem Regulusra, és nyeltem egyet.
Tudtam, egyikünk sem tehet Voldemort akarata ellen, de egyikünk sem hagyná, hogy Bettynek bántódása essen.
- Bella, a te dolgod lesz, vidd magaddal az unokaöcsédet, Potter és Rodolphust.
- Mi minket? - kérdezte Regulus. - Hiszen...
- Csak legyetek ott! - mondta a feketemágus, és eltűnt. Bella ránk nézett, arcán gonosz mosoly terült szét, és intett, hogy induljunk.

A Redford ház egy csinos kis „palotácska” volt az egyik falu szélén. Nem volt azért olyan hű, de nagy, de kényelmesnek és pazarnak tűnt, így kívülről.
Bella csak állt, és méregette az épületet, és meg összedörzsöltem a kezeimet, és rájuk leheltem. Hideg volt...
Inkább lettem volna Lily karjaiban...
Reg fehérebb volt, mint a hó körülöttünk. Néha a keze után kaptam, mikor úgy tűnt összeesik, de ezt más nem vette észre.
- Na bemegyünk boldog karácsonyt kívánni, rendben, fiúk?
Regulus nem volt sem élő, sem holt.
Tudtam, mit fontolgat. Amint meglátja Bettyt, felkapja, és eltűnik vele a horizonton.
Jó terv volt, csak attól félek, mielőtt elérné a horizontot kapna pár átkot a hátába.
Erre kellettem volna én, de túlságosan féltem Mayát... mégis... nem hagyhatom!
Életem kerítői munkája!
Elindultunk befele, támogattam Reget, de nem mondtam neki semmit. Mégis mit mondhattam. Ne félj, hátha halálfaló lesz, és...
Akkor biztos jobban összeillenének...
- És aztán? - kérdeztem az ajtó előtt. Sem Rod, sem Bella nem válaszolt, hanem bekopogtak.
- Nem akarunk több Betlehemezőt! - szólt ki egy hang.
Reg lába megrogyott, szóval Betty volt az.
- Nem vagyunk Betlehemezők! - szólt be Bella olyan cuki hangon, hogy kirázott a hideg. - Tessék minket beengedni!
- Betty, ne... - suttogta Reg. - Kérlek, ne!
Az ajtó kinyílt, és Betty jelent meg az ajtóban.
- Mit para... - szólt, és bevágta volna az ajtót, ha Rod nem fogja meg.
- Na engedj már be minket, kislány – szólt, és betessékelte magát. Amint előre mentek, Reg Betty után kapott.
- Istenem – suttogta a lány, rémülettel a szemében, és ellökte magát Regulustól. - Mit keresel itt?
- Velük kellett jönnünk, de talán... talán tudunk segíteni...
- Reg, Potter! - hallatszott be Bella hangja.
- Hogyan?
Megfogtam a két vállát, és a szemébe néztem.
- Futás!
- De...
- Menj már! - szólt rá Reg. - Hozz segítséget, a Roxfortból! Akárhonnan, csak menj!
Leírtam gyorsan egy címet, és a kezébe nyomtam.
- Itt lakom, szólj apámnak, tudja mit kell tennie!
Bólintott, és elrohant, mi pedig bementünk Belláék után.

A nappaliban három személy ült. Egy Bettyéhez nagyon hasonlító lány, mint később kiderül Nicky, és a szüleik. A kezüket tördelték, de nem mertek megszólalni.
Tudtam, húznunk kell az időt, ha azt akarjuk, hogy Betty időben ideérjen a segítséggel.
- A Nagyúr küldött ide – szólt Bella. - Egy kérdésem van, és csak egyszer teszem fel. Egy lehetőségetek van válaszolni...
- Egyetlen egy – ismételte Rod.
- Csak egy – mondtam én is, és kihúztam magam. Mr és Mrs Redford rám nézett, én pedig láthatatlanul kacsintottam.
- Hol van a lány, aki ajtót nyitott? - kérdezte Rod.
- Ott – mutatott Reg Nickyre, aki elkezdett bólogatni. Rodolphus legyintett, mi meg összenéztünk.
- Szóval – léptem előre, mielőtt Bella megszólalhatott volna. - Egy kérdés, egyszer, amire egy válasz lehetséges, rendben?
- Potter, mi a frászt csinálsz?! - rivallt rám Bella.
- Gyakorlok. Tán nem volt jó? - Leesett az álla. - Legyen, akkor több gúnyt, és kegyetlenséget kellene bele tenni?
- Hát, nem lenne baj! - mondta Reg, és lassan visszanyerte a színét. - Valahogy így: Csak egyetlen egyszer teszem fel a kérdést! - mordult fel. - És csak egyszer válaszolhattok rá!
- Rossz a szöveg! Bella, hogy is volt?
- Öööö...
- Megvan! - dörzsöltem össze a kezeimet. - Egy kérdésem van, és csak egyszer teszem fel. Egy lehetőségetek van válaszolni. Ezt mondd el úgy!
- De ez olyan snassz! - húzta el a száját.
- Snassz? - ámult el Bellatrix. - Mármint a szöveg?
- Hát meg kell mondjam, akartam már szólni, hogy újítanod kéne – szólt Rod megcsóválva a fejét. - De annyira ragaszkodtál hozzá, kedvesem...
- Hát... Akkor, hogy lenne jó?
- Kegyetlen nézés – szóltam. - Aztán...
- Egyetlen egyszer teszem fel A kérdést! Az A-t nagyon hangsúlyozd ki, és mindenki tudja, mire gondoltál – folytatta Reg. - Aztán: Csak egy jó válasz lehetséges, és nincs... ö...
- Megmásíható döntés!
- Mi az a megmásítható döntés? - kérdezte Rod.
- Hát, hogy, ha rossz választ adsz, akkor a másikat választod... - magyaráztam.
- Jól van, jól van, értik nem? - nézett Bella a családra. Mr Redford bólintott. - Szóval, az Nagyúrral, vagy ellene?
- Hát...
- Valami zajt hallottam! - mondtam, és kisiettem a konyhába. És jól hallottam, az aurorok jöttek a ház felé. Most meg kell pattannunk, nem akarok életem végéig az Azkabanban csücsülni.
Betty is ott volt közöttük, pokrócba csavarva, és sértetlenül.
Visszasiettem a szobába, és Bellára néztem.
- Aurorok, mennünk kell...