|
5: Remus (mélypont)
Az idő telt, az edzések mentek, Sirius pedig nem szólt hozzám, csak olyan bánatos tekintettel nézett mindig rám, mintha az én hibám lenne, hogy nem beszél velem.
Elképesztő!
Regulusszal egyre jobb barátságba kerültem, de közelébe sem érhetett Siriusnak. Tudom ez így nem szép... de ő a legjobb barátom, nem más.
- Nem tudom mit csináljak! - mordult fel, és elkezdte a fejét a falba verni.
- Reg, hagyd abba! - fogtam meg a vállát. Sirius, Remus és Peter jött felénk. Sirius gyilkos tekintetett vetett az öccsére, mikor meglátta, hogy a kezem a vállán van, és hozzá beszélek. Remus viszont inteni akart, és köszönni, de Sirius elrángatta. Ennyit erről.
Szóval Remus ezért nem beszél velem, hiszen Tapmancs folyton rajta lógott.
- Szeretem őt – mondta Reg, miután a Tekergők eltűnnek. - És ez kínoz!
- Van ilyen. Én is szeretem, csak nem Bettyt, hanem Lilyt. És ő engem kínoz. És tudja, hogy kínoz.
- De legalább veled van, melletted áll, és... Én megosztottam vele a titkom, és ott hagyott.
- Ami nem csoda. Nekem is megtudták, és a legjobb barátaim hagytak cserben.
- Ahogy a bátyám tekintetét néztem, annyira nem hagyott cserben, max egy hülye, és nem adja fel a... büszkeségét, hogy beszéljen veled.
- Tudom, de...
- Hát ideje tenned valamit, hiszen, hamarosan jön a telihold. Két nap, és... jönne a tekergős eltűnésetek – mondta.
- Nem vagyok Tekergő – mondtam nyugodt hangon. Pedig belül pánikba estem. Remus... hiszen hamarosan vérfarkas lesz.
- Te tudod – mondta Reg. - Segítesz nekem Bettyvel? - kérdezte.
- Menj oda, mond meg, hogy szereted, és kapd le! - Bambán, és pislogva nézett rám.
- És, ha felpofoz? Ha megutál?
- Akkor legalább egyszer megcsókoltad, de... ha meg sem próbálod... akkor, ennyit se kapsz.
- És te? - kérdeztem. - Te nem kapod le?
- Engem nem utál, és nem akarom elüldözni az egyetlen griffendélest, aki mellettem áll – mondtam, és elmosolyodtam. - De azért serényen próbálkozok.
- Jól van. Szóval, menjek oda, és kapjam le? - kérdezte. - De...
- Gyere – ragadtam meg a karját. - Keressük meg Bettyt!
- Megőrültél?! - horkant fel, de magam után húztam.
Betty a parkban volt, és a barátnőivel beszélgetett. Mikor elindultam feléjük, megdermedtek, mint a félős kiscsirkék. A két barátnője el is tűnt, mire odaértünk, csak Betty maradt ott. Csípőre tette a kezét, és úgy nézett ránk.
- Mi az? Halálfaló-klubot alapítottatok? - kérdezte gorombán. - Elüldöztétek a barátnőimet. És különben is, Reg, megmondtam...
Mielőtt folytathatta volna Regulus magához húzta, és olyan csókot adott neki, és csak pislogva néztem.
Bet nem nézett sehova, becsukta a szemét, és jóformán Black karjaiba omlott. Úgy döntöttem, ideje elmennem, így elhúztam a csíkot.
***
Úgy döntöttem, hogy hamarabb kimegyek, mint a többiek. Vagyis, mielőtt Sirius és Peter odaérnének a „farkasodúhoz”.
Egy bot segítségével lebénítottam a fúriafűzet, majd lemásztam, át a Szellemszállásra.
Remus már ott volt, az ablaknál ült, és kibámult rajta. Sose voltunk itt, mielőtt átalakult volna. Egészen máshogy festett. Sápadt volt, és szomorú tekintető.
- Szia! - köszöntem. Rám nézett és felugrott.
- James, mit keresel itt? - kérdezte döbbenten. Felhúztam a szemöldököm, majd hátra pillantottam.
- Nem akartam velük találkozni – mondtam. - Hogy vagy?
- Megvagyok, de... jobb lenne, ha elmennél – motyogta.
- Mert? Már nem vagyok a barátod, Remus? - kérdeztem felhorkanva. - Csak érdekelt hogy vagy. Két napja a folyosón... én azt hittem... - Hátat fordítottam neki, és elindultam kifelé.
- Miért, James, miért?
- Mit miért? - fordultam vissza.
- Elolvastam a cikket, és vártam, hogy jöjjön a cáfoló leveled, de nem jött – mondta. Mérgesen néztem rá, és elindultam felé.
- Nekem kellett volna írnom? Tudod, hányszor olvastam el a cikket, miközben azt vártam, hogy az állítólagos barátaim írjanak velem.
- Állítólagos?
- Egyetlen levelet sem kaptam tőletek. Nem jött egyetlen levél sem, hogy... „ugye nem igaz?” vagy valami. De semmi, egy levél sem. A King's Crosson pedig úgy kerültetek, mintha beteg lettem volna.
- Csak oda kellett volna jönnöd, és azt mondani, hogy nem igaz, és kész!
Még dühösebb lettem. Felhúztam a talárt a karomon, és az orra alá dugtam a karom.
- Nem tudom megcáfolni, mert nem lehet.
Remus, ha lehet, még sápadtabb lett, és kikerekedett szemmel nézte a sötét jegyet.
- Ez nem lehet – suttogta.
- De bizony – morogtam, és visszarántottam a karom. - Csak a híre röppent fel, és el is hagytatok. Hozzám se szóltatok, mióta...
- Sirius szólt hozzád – mondta. - Különben is, azt mondta, hogy te vagy a hibás, mert...
- Mert? - kérdeztem meghökkenve.
- Miért álltál be közéjük? Pont te!
- Tudod mit, Lupin... - Nyelt egyet, sosem szólítottam így. - Úgysem értenétek meg!
Azzal elindultam visszafelé, és nem érdekelt, hogy utánam ordít, vagy utánam fut, csak mentem előre, és előre...
Leroskadtam a kastély tövében, és összehúztam magam.
Hát ennyi. Nem is akartak velem kibékülni, nem is...
Pont Remus?
Tőle vártam azt, hogy megért majd. Hogy... azt hittem, csak Sirius miatt nem keres meg, hogy Sirius miatt nem beszél velem... erre. Nem gondolhatja komolyan, amit mondott.
Lassan felálltam, majd elindultam befelé. Szarabbul éreztem magam, mint, amikor mindenki elfordult tőlem a Roxfortban.
Sirius és Peter szembe jöttek velem, de nem törődtem velük. Tudtam, hogy a szemem könnyezik, de az sem érdekelt, ha látják.
Nem akartam mást, csak egyedül összehúzni magam, és kiadni minden feszültséget, ami bennem volt.
Nem akartam mást...
Gyűlöltem mindenkit, gyűlöltem, ez alól senki sem volt kivétel.
Az ágyam tetején ültem, felhúzott térddel, átkaroltam őket, és néztem a semmibe, mikor Lily bejött.
- Szia, minden rendben?
- Menj el! - suttogtam.
- James – ült le az ágyam szélére. - Mi a baj?
- Menj el! - néztem rá.
- James, ne csináld.
- MENJ EL! - ordítottam fel. - Tűnj el innen, menj már!
Nem mozdult, csak nézett rám.
- Gyűlöllek – suttogtam homlokomat a térdemre támasztottam. - Gyűlöllek...
Megfogta a kezem, és addig simogatta, míg fel nem néztem.
Megértés csillogott a szemembe, és sajnálat.
- James, nézd, elmondod, hogy mi a baj? - kérdezte.
- Semmi – mordultam fel. - Nem tartozik rád, csak menj már el! Egyedül akarok lenni.
Felállt, majd sóhajtva kiment.
Megint egyedül maradtam... senki nincs mellettem.
Egyedül...
Kitaszítva...
Nincs semmi, amiért érdemes lenne élni, hiszen... Oké, magamnak köszönhetem, nem kellett volna Lilyt elküldenem, de annyira idegesített most bárki jelenléte. Nem akartam egyedül lenni, de nem akartam, hogy bárki mellettem maradjon.
Tudom, ez agyrém! Hülye vagyok, és ostoba, és mély ponton vagyok... és ki kell jutnom!
Ebből a szobából mindenféleképpen!
Kirontottam, majd elindultam ki a Griffendél klubhelyiségből, le a folyosón, aztán megtorpantam.
Mégis hova a francba menjek?
Elindultam lassan a pince felé, majd az egyik sötét sarokban leültem, és néztem magam elé.
Felsóhajtottam, és csak néztem a semmibe.
- James? - feltekintettem. Remus állt ott, és sápadtan engem nézett. - Ne haragudj...
- Menj el... Menj vissza a Szellemszállásra, mielőtt késő.
- De...
- Nincs de, nincs semmi... nekem már nincs semmim. Csak menj el, Remus. Egyedül akarok lenni...
Megcsóválta a fejét, majd megfordult. Neki nem volt több ideje...
Mennie kellett...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
