S�t�ni cs�k

�

�szveszt� viharban csak �gy sz�guld a sz�l,

Az es� elmossa l�ted, m�r semmit sem �rsz.

A vill�m eszedbe juttatja az elm�ly�lt szitkokat,

Tov�bbroncsolja lelked ez a rideg, cs�p�s hangulat.

�

Eln�zed, amint mindent elf�j a sz�l,

A hangos sikolyokat, melyek azt mondj�k: „Seg�ts�g!”

Nem nagyon t�r�dsz vele, csak n�zel a semmibe,

Tudod kinek a hib�ja, �gy k�zdeni sincs �rtelme.

�

Egy �les kacaj t�rsul a ki�lt�sok mell�,

Ett�l megrettensz, ez a hang a s�t�n�.

Fel is t�nik v�r�sre festett sz�rnyakkal,

A helyes arcra n�zel, t�m�r ut�lattal.

�

Arc�n m�r l�that� �tkozott vigyora,

Szem�ben �g a t�z, nem is figyelsz m�sra.

Beh�l�zott ez a d�mon m�r a kezdetekt�l fogva,

De neki nincs sz�ks�ge egy gyenge haland�ra.

�

Egy szemvillan�s alatt el�tted terem,

Besz�ln�l, de cs�kj�val csendre int lelkesen.

Majd v�laszol, a ki nem mondott sz�kra:

„�n leszek a veszted” majd tov�bb �ll, �s ott hagy.

�

A vihar ut�n elmer�lsz a felmer�l� tekintetben,

Arra gondolsz, gy�l�l�d, hisz pont � az, ki megvet.

De sajnos igaz, mert hi�ba van m�g id�d,

A te v�gzeted a s�t�n cs�kj�val kezd�d�tt.

�

�