Eltörött rózsaszál

Kék könnytenger lepi el a tájat,

Egy tündér virraszt éjjel, vigaszt nem találva.

Segíteni akar az elárvult lányon,

Hogy túl tudjon lépni a nyomorúságon.

Igéket mormol, vigasztaló szókat,

De a leány csak maga elé roskad.

Nem törődik a segítő szándékkal,

Szerelmét siratja, boldogságával.

Az egyetlen fiút, kit annyira szeretett,

Imádta őt, amennyire lehetett.

Ott volt mellette, hallgatta a szavát,

A srác szólt, ő ugrott, leste kívánságát.

A tündér megunta az elfecsérelt időt,

Kiterjeszti szárnyát, a fiú után jő.

Meg is találja egy virágos dombon,

Kezében egy rózsa, szeme elidőzik a holdon.

A tündér kezét fogja, vezetné a lányhoz,

De a fiú hárít, esze neki mást mond.

A tündér kezébe teszi a vérvörös rózsát,

„Búcsúzz el tőle, én elfeledtem már”.

A tündér búsan szárnyal a csillagos egen,

Fél megmondani a lánynak, hogy egyedül kell legyen.

 Ennyi rossz hír egy fiatal lánynak,

Még mindig nem érti a fiú, miért most fordít hátat.

A kislány elaludt, szeme könnytől piszkos,

Leteszi mellé a rózsát, majd egy búcsúzó szót mond.

Eltörött a rózsa, mely a fiú emlékét őrzi,

De a lány talán könnyen felejt, idővel újra megtanul szeretni.