Lehetetlent kérsz

Forró nyár, fülledt a levegő,

Nem létezik itten megálmodott jövő.

A sors könyve itten a köd közepén áll,

Nincs, ki megkeresse, rég feladták már.

Egyvalaki mégis megpróbálja,

Botladozva jár a halál oltalmában.

Kérdései vannak, választ vár rájuk,

Segítséget akar, hogy tovább éljen álmuk.

Fiatal a leány, naiv és ostoba,

Egy kétszínű szerelemért mindenét föláldozza.

Vérét veszi, hogy a könyvet megkeresse,

Mindenki tudja már mi lesz a veszte.

Koszos a ruhája, könnyes mindkét szeme,

 Keresi a könyvet, jövőt akar vele.

Egy szebb, jobb életet világban,

Hogy ne mondhassák senkinek: „Hiába”.

Sokszor elesett, sok bizonytalan lépés,

Halad előre, reméli a végét.

De nem leli a könyvet, az nincs is helyén,

Talán már elvitték, vagy legenda az egész?

Leroskad a földre, nem bír felállni,

Kimerült, és nincs reménye várni.

Szebb jövőt akart, hogy szeressék egymást,

Csak azzal nem számolt, hogy az egész hazugság.

Visszagondol a leány, a kék szempárra,

Megígérte neki, hogy visszamegy utána.

De most csak magában elsuttog egy igét,

„Ne haragudj kedves, de lehetetlent kérsz”.