|
6: Az új miniszter
- Ez csúcs! - vigyorgott még harmadnap is Holdsáp. A barátai nagyon örültek, hogy a fiú ennyire boldog a meglepetéstől. - Akkor ki tudtok jönni velem? - tette fel újra és újra a kérdést, és imádta hallani a választ.
- Igen, Holdsáp! - válaszolt neki James vagy Sirius fáradhatatlanul. Ilyenkor egymásra néztek, de nem tettek megjegyzést, csak összevigyorogtak. Peter általában csak álmatagon baktatott utánuk. Bementek a nagyterembe, majd leültek a Griffendél asztalához, és várták a vacsorát. Szemben velük Lily és a fekete hajú lány beszélgettek.
- És azt mondta, hogy egész Roxmorts fantasztikus, alig várom az első hétvégét, mikor lemehetünk.
- Én is... Te hallottad, hogy holnap lesz a kviddics válogatás? Kíváncsi vagyok, kik kerülnek a csapatba! - válaszolt Lily, majd a tanári asztal felé nézett. - Úgy tudom, McGalagony nagyon szeretné azt a kupát!
- Hát megkapja – szólt bele James a beszélgetésbe. A két lány felnézett.
- Sziasztok! - köszönt Lily, de a barátnője csak megvetően végigmérte a társaságot.
- Csak nem jelentkezel, James? - kérdezte.
- De, igenis jelentkezem! - válaszolt a fiú sértődötten, azután a fejét a kezének támasztotta, és a tanári asztalt fürkészte.
- És milyen posztra? - érdeklődött Lily, de valahogy, úgy tűnt, az érdeklődése nem a fiú miatt van, hanem valami más volt az oka.
- Terelő. Miért?
- Csak kérdeztem – fordította el a fejét, majd felsóhajtott. - Kezdődhetne már a vacsora, nem?
- Én is jelentkezem terelőnek – kotyogott bele Sirius, majd kajánul elvigyorodott. - És a mi drága barátnénkat azért érdekelte a dolog, mert Pipogyi hajtó lesz a Mardekárnál.
- Nem mondod! - csillant fel James szeme, majd gonosz vigyor húzódott a szájára.
- Ha megtudom, hogy bántjátok meccs alatt, mind a kettőtöket kiheré... khm, azaz, megöllek. - A két fiú kajánul összevigyorgott.
- Ezzel elismerted bámulatos zsenialitásunkat, Lily – szólt Sirius. James komoly arccal bólogatott. - Hiszen nem tudnánk bántani, ha nem jutnánk be a csapatba!
- Ti úgy is eléritek, amit akartok – sóhajtott fáradtan a lány.
- Ezt felírom magamnak! - szólt Ágas is. - Lily Evans elismerte, KÉTSZER elismerte, a zsenialitásom.
- Amivel nem lenne semmi baj – szólt a Lily mellett ülő fekete lány -, ha nem lennétek hozzá ennyire arrogáns hülye bunkók!
- Na, de... Ave! - hűlt el Remus, és hitetlenül pislogott a lányra.
- Ide figyelj, Remus! Te sem vagy jobb, úgyhogy ne szólj egy szót sem! - pufogott a lány az ujjaival türelmetlenül kopogott az asztalon. A többiek nem mertek hozzászólni, még James és Sirius is csendben maradtak.
Eközben a Hollóhát asztalához két elsős lány telepedett le. Egy szőke, Narcissa Black, és egy barna, kissé hullámos hajú lány, Lydia Hallows. Már a kezdetek óta barátok voltak, és az eltelt három nap csak szorított ezen a barátságon.
- De nem értem, hogy Regulus miért volt ilyen! - szólt a lány felháborodva. - Rokonok vagytok, nem? Akkor igazán...
- De Regulus sose volt jó hozzám – válaszolt Cissy halkan, majd felnézett a mardekárosok asztala felé. Az unokafivére ott ült több felsőéves között, és nagyokat nevetett. - Tudod, kicsit egyedül érzem magam még... Nem mertem Siriust se felkeresni.
- Jaj, de buta vagy, miért nem? A nővéred és két unokafivéred jár ide! Ha nekem lenne itt ennyi rokonom, akkor fele ennyire se féltem volna, mint most. Olyan szerencsés vagy, hogy vannak ilyen biztos pontok itt neked.
- Köszi, hogy ezt mondod. - A vacsora megjelent az asztalon, a diákok pedig nekikezdtek az evésnek. Cissy kivett egy kis salátát az egyik tálról, majd miközben azt ette, gondolkodott.
- Akkor a vacsora után odamegyünk hozzájuk? - kérdezte Lydia csillogó szemmel, és a Griffendél asztala felé nézett. - Kérlek, Cissy!
- Ennyire találkozni akarsz velük?
- A felsőbb évesek róluk beszélnek, állítólag abban a két évben, amióta itt vannak, felbolydították az egész Roxfortot.
- Igen? - húzta fel csodálkozva a szemöldökét a lány. - Na jó, ha ennyire akarod, a vacsi után odamehetünk hozzájuk.
- Köszi! - kiáltott fel izgatottan a lány, és nekilátott a vacsorának. Cissy elmosolyodott, majd ő is folytatta az övét.
Amikor végeztek elköszöntek a többiektől, és kimentek a nagyterem bejáratához. Úgy gondolták, majd ott megvárják Siriust és a barátait. Cissy nekidőlt a lépcsőnek, azután a nagytermet fürkészte, míg Lydia izgatottan toporgott mellette.
Regulus és társai ekkor léptek ki a nagyteremből. Úgy tűnt, ők is hamarabb befejezték a vacsorát. Cissy arrébb lépett, de Lydia nem vette őket észre, így Regulus pont beleütközött. A lány hanyatt esett, a fiú csak megtorpant.
- A vakarcsok! - vihogott fel, pedig ő sem volt se sokkal magasabb, se sokkal idősebb a két lánynál. - Na, de, hogy az utamba álltok, az vétek, igaz fiúk? - A mögötte álló két harmadéves, és egy másodéves mardekáros felnevetett. - Tehát, kivel kezdjük a büntetést? Veled, kicsi, aranyos, drága unokahúgim? - hajolt le a lányhoz.
- Khm... - Regulus azonnal felegyenesedett, és megpördült a tengelye mögül, hiszen jól ismerte ezt a köhécselést. A kis mardekáros csapat mögött a Tekergők álltak, Sirius köztük eléggé sötét és gyilkos tekintettel.
- Mikor lettél ilyen bátor, Regulus? - kérdezte. Cissy megragadta Lydia kezét, felrántotta a földről, majd odarohant hozzájuk. Nem szóltak semmit, csak a biztonságos zónában akartak maradni. - Tudok mit rühellek nálad jobban? - kérdezte a fiú.
- Magadat? - húzta fel a szemöldökét a fiú. A bátyja a pálcájáért nyúlt, és rászegezte az öccsére.
- Ha bántod az elsőéveseket.
- Nicsak, ki beszél? - hangzott fel egy jól ismert hang. Lily és Ave léptek a társasághoz. Az előbbi Cissyhez és Lydiához ment, megérdeklődni, hogy jól vannak-e, az utóbbi gúnyos mosollyal lépett oda Sirius mellé. - Nem gondolod, hogy ez képmutatás? - kérdezte. Sirius rápillantott, aztán újra a testvérére.
- Ave, szállj már le rólunk! - morogta.
- Felejtsd el, Sirius – válaszolt a lány, majd még közelebb lépett. - Na mi lesz? Kiéled az összes dühödet, amit a családoddal szembe érzel, megátkozod az öcséd, imádott unokahúgod szeme láttára, vagy inkább összeszeded magad, griffendélesként viselkedsz, és elengeded őket?
- A griffendélesek bátrak és...
- Mert gondolom, Griffendél Godrik is olyan bátor volt, hogy nálánál gyengébbeket átkozott meg, mint ti! - mutatott rá, és Jamesre, aki nekidőlt a falnak hanyagul, és várta a műsort.
- Ne hallgass rá, Tapmancs!
- Persze, ne hallgass rám! Végül is egy csapat mardekárost a nagyterem előtt megátkozni... kétlem, hogy ez se derülne ki...
Sirius gyilkos tekintettel leeresztette a pálcáját, majd közelebb lépett az öccséhez, és a fülébe súgta.
- Vigyázz magadra, mert már kettővel tartozom. - Aztán hátrébb lépett. - Húzzatok el innen, és hagyjátok békén Cissyéket! - A négy diák elhúzott, majd Sirius kissé lenyugodva a lányokhoz fordult.
- Jól vagytok? - kérdezte. Bólintottak, és Cissy kissé elfintorodva nézett Ave-re.
- Igazán elagyabugyálhattad volna! - Sirius közelebb hajolt hozzá, majd rákacsintott. - Ami késik, nem múlik – suttogta, majd felegyenesedett. - Hogy megy a Roxfort?
- Elmegy – húzta el a száját, majd Lydiára mutatott. - Neki jobban megy.
- Örülök, hogy már van barátod – mondta a fiú, majd a másik lányra nézett. - Cissy barátai, az én barátaim is.
- Köszi – motyogta zavartan a kislány. - Na nekünk mennünk kell, ha bármi baj van, nyugodtan szóljatok.
- Gyere Lily, nekünk is mennünk kell – szólt Ave. A lány bólintott, kikerülte a fiúkat, majd elindultak felfele.
- Nekünk is mennünk kell – szólt James kissé kedvetlenül, majd ellökte magát a faltól, és elindult. Sirius megszorította az unokahúga kezét, majd bátorítóan rámosolygott.
- Sziasztok.
A fiúk elmentek a két lány pedig ottmaradt. Cissy elmosolyodott.
- Na? - kérdezte.
- Tök jó. Nagyon kedves az unokafivéred – szólt Lydia, majd elindult egy másik folyosón. Cissy elvigyorodott, majd követte.
Teltek a napok, és a Roxfortban, a Tekergők kisebb-nagyobb balhéin kívül, nem történt semmi, egészen addig, míg az egész varázsló társadalom fel nem bolydult.
A Roxfortban a dolog egy kedd reggeli napon történt, amikor Meda belépett a nagyterembe, kezében egy Reggeli Prófétával, azután megállt. Körbenézett a nagyteremben, és elmosolyodott. A vőlegénye, Ted, ott ült az asztalnál, és egy jegyzetet tartott a kezében, amit olvasott. Meda elindult felé, majd leült a barna hajú fiú mellé.
- Jó reggelt! - Tonks felnézett, és adott egy puszit szerelme arcára. - Mit tanulsz olyan nagy buzgalommal?
- Mágiatörténet – sóhajtott fel a fiú. - Olvass nyugodtan, én most el leszek foglalva. - Andromeda bólintott, azután elővette az újságot, és a reggeli mellett elkezdte olvasni. Vagyis el akarta kezdeni, de a szeme megakadt a címlapon, amin a Mágiaügyi Miniszter képe díszelgett.
TÁMADÁS A MINISZTÉRIUM MELLETT: TOMAS PORtLAND AZ ÉLETÉT VESZTETTE
- Megölték a minisztert? - bukott a száján, mire Ted felnézett, és összehúzta a szemét.
- Mi van?
- Meghalt a Mágiaügyi Miniszter – suttogta a lány, majd lapozott egyet. Az egész újság a támadással foglalkozott.
(…) Az éjszakai órákban megtámadták a Mágiaügyi Minisztert és testőreit, a Mágiaügyi Minisztérium bejáratánál. A részleteket nem ismerjük, az aurorok szerint a Portlandet és kíséretét tőrbe csalták, de, hogy kik voltak a támadók, arról még ötletük sincs. Az aurorok ugyan találtak egy lehetséges szemtanút a helyszínen, de a hölgy mugli, így nem biztos, hogy a látottakat hitelesen vissza tudja adni az aurori különítménynek. (...)
- Ez kecsegtető – suttogott Ted, mikor elolvasta a cikket. - Valaki megöli a minisztert, és még ötletük sincs, hogy ki tette?
- A kedvencem az utolsó sor: „Ha szeretne többet megtudni Tomas Portland életéről, olvassa el Rita Vitrol: Portland titkos és botrányos élete című cikket.” Sosem kedveltem Vitrolt. Látszik, hogy Hugrabugos volt. Észnek semmi jele...
- De most mi lesz, vajon ki tette? - kérdezte Tonks.
- Azt nem tudom, azt viszont igen, hogy egy jó ideig erről fog beszélni a Roxfort.
- Az biztos – válaszolta a fiú, majd a belépő Dumbledore-ra nézett, aki odasietett McGalagonyhoz, súgott neki pár szót, és távozott. A két fiatal összenézett, majd mind a ketten eltolták maguk elől a reggelit.
***
Bellatrix Lestrange, arcán furcsa mosollyal, lépett be Roddal közös házuk ajtaján. Egy újabb mámoros éjszaka Opallal. Úgy érezte, a férfi teljesen elbűvöli, és olyan érzés futott át rajta, amit mások szerelemnek hívnának.
Rodolphus Lestrange egyből felugrott, amint a felesége betette a lábát a házba, majd megragadta a karját.
- Hol voltál? - kérdezte dühösen. - Hol voltál egész este?
- Nem mindegy neked? - kérdezte a nő, és egyetlen intésével lesöpörte magáról a férje kezeit. - Már megmondtam, nem tűröm, hogy átverjenek. Egyetlen dolog miatt vagy életben, azért, mert a Nagyúr így akarja, de ne várd el, hogy jó kis feleség legyek, azok után, hogy becsaptál.
- Te akartál a Nagyúrral kapcsolatban lenni! - dühöngött, és megfogott egy vázát, ami az asztalon állt, és a földhöz vágta. A virágtartó nagy csörömpöléssel tört darabokra, mire Bella csak gúnyosan elmosolyodott. - És megkaptad, halálfaló vagy, immár beavatott!
- De te ezt már az esküvőnk előtt megszervezted, játszottál velem, Rod... és most ezt megbosszulom. - Azzal eltűnt az egyik ajtó mögött, és magára zárta az ajtót. Ahogy a zár kattant a hátát nekitámasztotta a falnak, és nézett maga elé. Átgondolta az elmúlt napokat, a szeretőjével és a családjával való kapcsolatot. Ha kiderülne, valószínűleg kitagadnák... de, ha Rodnak van esze, nem mondja el, hiszen az ő családja sem örülne a házasságtörő feleségnek.
Kopogtak.
Bella hirtelen riadt fel, majd hallgatózott, de nem hallott semmit, így tovább gondolkozott. Az elmúlt estén. Portland meglepett képén, mikor előlépett pálcával a kezében, amikor látta a halott testőröket, és ő kimondta az átkot, amire Opal megtanította.
Élete első gyilkossága... Nem rázta meg, de furcsa volt, valamit mégis érzett az érdektelenségen kívül.
- Bella! - kopogott be Rod. - Azonnal gyere ki!
- Majd, ha... - Elakadt a hangja, ahogy észrevette, hogy nyílik az ajtaja. - Hogy merészelsz belépni a szobámba?! - morogta, majd előhúzta a pálcáját, de meglepetés érte, ugyanis Opal lépett be. - Te mit keresel itt?
A férfi mogorva arca kissé nyugtalanította, hiszen alig fél órája váltak el a férfi házánál.
- Mi történt? - kérdezte.
- Valaki meglátott minket. Az aurorok már bevitték, mint tanút. Ha nem öljük meg, akkor a Nagyúr minket öl meg.
- Ki az?
- Egy bizonyos Elizabeth Tonks nevű mugli.
- Tonks? - húzta fel a szemöldökét a nő, majd gonoszul elmosolyodott. - Gondolom ismerte a varázsvilágot.
- Igen, honnan tudod?
- A fia hetedéves griffendéles, és a húgom vőlegénye.
- Oh... - vigyorodott el a férfi, majd közelebb lépett a nőhöz. - Gondolom, akkor az anyját szívesen megölöd.
- Bármit, csak árthassak Medának – suttogta, és mikor az ajkuk majdnem összeért kikerülte a férfit. Távozott a szobából.
***
- De kérem, Dumbledore, most mi lesz? - A kérdés Cygnus Blacktől hangzott el a minisztériumban. A Roxfort igazgatója felnézett rá, de nem válaszolt. - Nem maradhat a Minisztérium vezetés nélkül.
- Ez igaz, Mr Black – szólt végre nyugodtan. - De nem kellene elhamarkodni a döntést, csak ezt mondom.
- Mi lenne, ha magát választanánk meg? - A kérdés egy alacsonyabb úrtól, Cornelius Carameltől hangzott el. Cygnus összehúzta a szemét, de nem szólt, úgy tűnt, ő elveti ezt az ötletet.
- Nem lehet, Cornelius, nem hagyom el a Roxfortot.
- Ez így ésszerű – szólalt meg Black, mikor Caramel fel akart szólalni. - Dumbledore-ra a Roxfortnak van szüksége.
A többi bent lévő felszólalt ez ellen, de mikor az igazgató véglegesen, és határozottan kijelentette, hogy nem hagyja el a Roxfortot, Cygnus és a kedélyek is megnyugodtak.
- Akkor – szólt az Marsha Montez, aki a kanapén ült. - Keresnünk kell valakit.
- Mit szólnának Caramelhez? - kérdezte Black, majd a férfira nézett. A családnak régóta az volt terve, hogy egy balekot ültet a minisztériumi székbe, akit irányítani tudnak. Caramel pont megfelelő volt erre a posztra.
- Nem rossz ötlet – szólt egy másik nő, Rita Smith. - Caramel, vállalná?
- Dumbledore, mit szól az ötletemhez?
- Nem elvetendő – tért ki a válasz elől a mágus, majd fürkésző szemmel nézte a férfit, félhold alakú szemüvege felett. A férfi megrántotta a vállát, majd leült az egyik fotelbe, és várta a döntést.
- Én vállalnám – válaszolta szerényen Caramel, mire mindenki ránézett.
- Szerintem remek ötlet – szólt egy férfi a sarokból.
- Egyet értek! - válaszolták többen is, mire Black elégedetten elmosolyodott.
- Na mi lesz?
- Én azt mondom, legyen Caramel! - szólt újra Montez, majd mindenki csatlakozott hozzá. Miután mindenki egyet értett, Cygnus Black felállt, és megerőltetett egy mosolyt, végül Dumbledore-ra nézett.
- Na?
- Nincs ellene kifogásom – mondta, azután távozott. A férfi elmosolyodott, kezet rázott az új miniszterrel, és ő is elhagyta a szobát. Tudta, innentől nem lesz már gondja a minisztériummal.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
