Az esküvő elkezdődött. Bella egy fekete, mély dekoltázsú, hosszú, testhez simuló ruhát viselt, melyen apró, csillogó fehér gyöngyök voltak. Dús, fekete haja magasra fel volt tűzve drágakövekkel díszített ezüstcsatokkal, és a fejét diadém ékesítette. Nyakában gyémántok csillogtak. Rod egy egyszerű dísztalárban volt, és vigyorgott, mint valami bugyuta bolond.
Sirius szintén dísztalárban ott gubbasztott a második sorban, Regulusszal és, a két testvér között , aranyos piros ruhában, rémülten pislogó, Narcissával, aki elmaradhatatlanul szorította az unokafivére kezét.
- Ez most olyan unalmas! - szólt Regulus, majd az előttük álló ifjú párra nézett. - Nem csinálhatnánk valami izgis balhét?
- Nem akarok öngyilkos lenni, Regulus – szólt a bátyja halkan, majd felnézett az előtte álló anyjára. - Anya megölne!
- De engem nem – kuncogott halkan a fiú, majd gonoszul elvigyorodott. Cissy félve távolabb húzódott a másik unokafivérétől, annak bátyja felé.
- Cygnus bácsi, viszont, agyoncsapna – töprengett szintén gonosz vigyorral Sirius, majd rákacsintott az unokahúgára, aki bátortalanul elmosolyodott.
- Majd meglátjuk, véráruló testvérkém.
- Hagyd abba! Ne nevezd így! - szólt rá Cissy erélyesen, mire Regulus rámordult, a kislány pedig ijedten az unokatestvére karjai közé bújt. Sirius gyilkos tekintettel nézett az öccsére, de nem szólt semmit. Tudta, az előttük álló szülők mindent hallottak, és hallanak, ha most elkezdi Regulust, akár szóval is, bántani, annak ő issza meg a levét. Ráér majd a tesókáját csépelni a Roxfort nevű intézményben, és akkor büntetlenül megteheti.
Alig várta a szeptember elejét. Végre elszakadhat a Black háztól, újra griffendéles lehet, újra a barátaival lehet, és nem kell itthon rettegnie attól, hogy amit tesz, azért az anyja bántani fogja. Ráadásul, majd Cissy is ott lesz, és tud rá is vigyázni.
- Én akkor is teszek valamit! - morgott halkan Regulus. Sirius ránézett, majd óvatosan lefejtette az unokahúga kezét a sajátjáról, és helyet cserélt vele.
- Ne legyél őrült! - suttogta az öccsének, de az előhúzta a pálcáját, majd Bellatrixnak szegezte. - Regulus! - sziszegte a másik, majd le akarta fogni az öccse kezét, de az meglendítette a pálcáját, és...
Nem történt semmi. Regulus felnyögött, Sirius pedig megpördült a tengelye körül, és széles vigyorra húzódott a szája. A három gyerek mögött, ugyanis, egy fiatal, tizenhat év körüli, fekete hajú, csillogó, kék szemű lány állt, és megmarkolta Regulus csuklóját.
- Sziasztok – köszönt halkan, majd elmosolyodott, ahogy Siriusra és Cissyre nézett. A kislány arca felragyogott, majd odarohant a lányhoz, és átölelte.
- Andromeda! - suttogta bele a lány zöld, szolid, elegáns ruhájába, majd adott egy puszit pirospozsgás arcára.
- Én is örülök neked, Cissy – simogatta meg a kislány arcát a lány, majd Siriusra nézett. - Nem akartok sétálni, míg ennek vége nem lesz? Vállalom a felelősséget.
- Rendben – bólintott hangtalanul Sirius, fellesett az előtte álló anyjára, majd egy figyelmeztető pillantást küldött Regulus felé, és elindultak Andromedával a kúria kertje felé. Cissy most a nővére kezét fogta, csak a változatosság kedvéért, és vidáman szökdécselt mellette. Amikor egy nyugodt, ligetes részhez értek megálltak, majd letelepedtek egy fűzfa alá, és visszanéztek az esküvői ceremónia felé. Aztán Sirius Medára nézett, és kíváncsi tekintettel megszólalt:
- Mit keresel itt?
- Jöttem a nővérem esküvőjére, Sirius. Bár úgy látom, nem nagy szám; azt gondoltam, az apánk ki tesz magáért. Úgy hallottam, nagyon akarták egy a házasságot a Lestrange és a Black család között.
- Csak anya és Cygnus bácsi – válaszolta Sirius, majd hátradőlt a fűzfa törzsének. Eszébe sem jutott, hogy mit kap majd, ha valami baja lesz a dísztalárjának. - Apa és Druella viszont már nem lelkesedtek a dologért.
- Elhiszem. Orion normális, valahogy kimaradt belőle a Blackek általános őrülete... Nem úgy, mint... - Lenyelte a mondtad végék, majd megköszörülte a torkát. A fűzfára árnyék vetődött, mire Sirius és Cissy felugrottak. A mögöttük álló Cygnus Black szeme villámlott a dühtől, amit persze főleg a kisebbik lánya és az unokaöccse miatt érzett. Andromedát jóformán levegőnek nézte.
- Hogy mertetek...
- Szia apa! - szólt közbe a lány, majd kihúzta magát, és egyenesen beletekintett a férfi őrülten csillogó tekintetébe. - Örülök, hogy látlak.
- Mit keresel itt? – emelte végre rá a szemét Cygnus, majd lealázóan végigmérte a lányát, de Andromeda nem tört meg.
- A nővérem esküvőjére jöttem – válaszolta újra a lány, majd várt. Várt a következő, valószínűleg megalázó, vagy korholó mondatra. Tudta, Sirius és Cissy már nincsenek bajban, hisz, ha ő itt van, akkor minden bajt, gondot és kellemetlenséget az ő számlájára írnak.
- És ahelyett, hogy beálltál volna a sorba, inkább elcsábítod onnan a húgod és az unokaöcséd, hogy ők se lehessenek jelen, ezen az ünnepélyes pillanaton, igaz? Megfosztod őket életük legszebb pillanataitól? - Narcissa közbe akart szólni, de Sirius megszorította a kezét, és nemet intett a fejével. - Sirius, Cissy, nyomás vissza az esküvőre. - A két gyerek bólintott, majd visszasiettek az ünnepségre, viszont Cygnus és Meda ott maradtak a fűzfák alatt, és nézték egymást. A lány szemében sajnálat és fájdalom csillogott. Világ életében arra vágyott, hogy olyan családban nőjön fel, ahol a szülei őt szeretik, és nem nevét. Nem törődnek vele, hogy a családra mi hoz szégyent, mi nem, hanem a családtagok a fontosak. Fontosabbak, mint bármi más.
Cygnus Black persze egészen máshogy gondolkodott. Számára egy dolog volt fontos: a Black név nagysága, és, úgy gondolta, hogy minden tette növeli azt. Megvetett mindent és mindenkit, aki ártani akart a családnak; nem az egyéneknek, hanem a család érdekeinek. Ő és Walburga voltak ebből a szempontból a legrosszabbak; számukra mindent jelentett a család, semmit azok, akik beletartottak. Az ő családjuk volt a legőrültebb is, ami öröklött volt a vérvonalon.

Az idősebb Cygnus Blackkel kezdődtek a problémák, aki a halála előtti két évet már a Szent Mungó zárt osztályán töltötte, miután, egy gyilkossága után, nem beszámíthatónak könyvelték el. Persze az aurorparancsnokságon követelték, hogy zárják az Azkabanba, ott amúgy is megőrülne, de a családnak akkoriban hatalmas befolyása volt a mágiaügyi miniszternél, aki a zárt osztályra ítélte az idős Blacket. Itt kezdődött el a hírnevük romlása is, hiszen már semmi nem moshatta le Cygnusról az őrült gyilkos jelzőt, és azt híresztelték, hogy a négy gyermekével sincs minden rendben. Ez csak félig volt igaz. Négy gyermeke közül a két legidősebb örökölte az elmebetegséget, a két fiatalabb pedig normális maradt. Talán az is közrejátszott ebben, hogy Marius Black kvibli volt, ezért kitagadták, és életét nem a Black család köreiben élte le, Dorea pedig az édesanyja kedvence volt, és sosem engedte, hogy az apja hatással legyen rá. Így lehetett, hogy Dorea Black végül jól ment férjhez, mind saját magát, mind a családját nézve, és boldog életet élt. Legalábbis addig, míg ki nem derült, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen születhet gyermeke. Évekig próbálkoztak, mikor végre a fiuk, elég késői gyermekként, megszületett.
A másik két, még a családban maradt gyermekből csak Pollux, Dorea őrült bátyja nősült meg, és született három gyermeke. Közülük Walburga és Cygnus egyértelműen örökölte az elmebajt, Alphard pedig, a középső gyermek, amint lehetett ott hagyta a családi házat. Őt nem tagadták ki, de a család nem kedvelte, mert nyíltan őrültnek nevezte testvéreit, és titokban pártolta Andromedát.

- Kidobsz? - kérdezte Andromeda halkan felnézve Cygnusra. A férfi kemény tekintettel, elgondolkozva nézett rá vissza, majd nemet intett a fejével.
- De ne várd el, hogy nem alázlak meg, ha lesz rá lehetőségem – azzal megfordult, és elindult vissza az ünnepélyre. - Húzd meg magad! - kiáltotta, majd eltűnt a ház sarkánál. Meda egy ideig még ott állt a fűzfák között, könnyektől csillogó szemmel, és nézett a ház felé. Megcsóválta a fejét, majd letörölte a könnyeit.
- Bolond vagy, Andromeda! – szólt, majd felemelte a kezét, és a gyűrűsujján lévő egyszerű, arany karikagyűrűre nézett. Az ok, amiért kitagadták: eljegyezte magát egy mugliszármazású diákkal, a szerelmével. - Minek jöttem ide? - kérdezte magától, majd elmosolyodott, hiszen tudta a választ. Sirius és Cissy miatt. Nem az esküvő érdekelte, nem a Black család, hanem az igazi családja. Az igazi családja, amit Narcissa és Sirius alkottak. Elindult hát ő is az ünnepség felé, és közben arra gondolt, hogy akárhányszor átkozzák ki, akárhányszor alázzák meg értük még ezt is vállalja. Nem lesz gyáva, aki megfutamodik.

Az esküvő szépen, lassan folyt le. Walburga Black minden második percben elkezdett zokogni, hogy egy perc múlva abbahagyja. Ilyenkor Andromeda és Sirius pillantást váltottak, de meg nem mertek mukkanni. Csak időnként érezték úgy, hogy hamarosan nevetni kezdenek. Druella Bellát figyelte egészen addig, míg észre nem vette, hogy Meda ott áll a húga és az unokatestvérei mellett. Attól kezdve próbált egyre hátrébb, és hátrébb kerülni hozzá, de Cygnus pillantása mindig meggyőzte, hogy elől kell maradnia.
Aztán végre lefolyt a ceremónia, és kezdődött az utána lévő ünnepség, ahol mindenki az ifjú párral törődött, kivéve Andromeda, Sirius, Cissy és Druella.
- Ez... - szólt fintorogva a második, miközben az unokanővérét nézte a Lestrange család között.
- Egyetértek – válaszolt Meda, majd elmosolyodott, mikor édesanyja hozzájuk ért. Látta rajta, hogy a nő nagyon örül, de Cygnus és Walburga miatt nem meri kimutatni.
- Nagyon örülök, hogy látlak, Meda.
- Én is! - válaszolt egy hang, majd Orion közelebb lépett. - Sirius, nem tudod merre jár az öcséd?
- Valószínűleg valami oltári ostobaságot tervez, amiért megint én fogok kikapni... legalábbis, ahogy anyát ismerem.
- Akkor kerítsd elő, mielőtt tőlem kapsz ki! - mordult rá, mire a fiú felsóhajtott, lefejtette a kezéről Cissy kezét, és elindult megkeresni az öccsét. A többiek ott maradtak. A szőke kislány átpártolt az édesanyjához, és, úgy nézett fel a többiekre. Meda egy pillanatig az unokaöccse után nézett, majd tekintete visszavándorolt az ott lévőkhöz.
- Én is örülök, hogy látlak titeket – válaszolt. - Gondoltam, gratulálni kellene Bellának, de nem tudom, mit szólna hozzá. - Orion megrántotta a vállát, majd végigtekintett az unokahúgán, biccentett, és távozott. Őt nem érdekelte a lány, csak azt akarta, hogy az esküvő, és az utána való fogadás nyugodtan folyjon le, és a felesége ne zsörtölődjön. Druella viszont ott maradt, és úgy tűnt valamit nagyon mondani akar, de nem mer. Aztán mégis kibukott, mint a könnycsepp a szeme sarkából.
- Jaj, kislányom, mindened megvan? - kérdezte, és letörölte a könnyeket.
- Igen. Ted és a családja mindenben segítenek nekem.
- Ted, ő a vőlegényed? - kérdezett vissza a nő. Őt nem érdekelték az aranyvérű dolgok, mióta a három lánya megszületett, és mióta rájött, milyen szörnyű is kényszerített házasságban élni. Persze, amikor hozzáment Cygnus Blackhez, még szerette őt, de azóta rájött, hogy ez a szerelem sem volt igazi szeretet, csak a családja beszélte be neki, hogy szerelmes, és elhitte. Úgy is érezte, épp ezért nem tagadta le sose. Viszont, hogy elhagyni nem hagyhatta el őt, ezért úgy érezte, hogy kényszerházasságban él. Eredetileg nem akart gyermeket, nem akart olyan férfinek szülni, akit őrültnek tart, de Cygnus viszont örökösöket akart, pontosabban egy fiú gyermeket, aki tovább viszi a család nevét, így nem egy, hanem mind a három lány egy-egy erőszakos estén fogant meg. Bella születése után a férfi nem nyugodott bele, hogy nem lett fia, így két évvel később megszületett Andromeda is. Aztán egy jó időre Cygnus beletörődött, hogy talán nem lesz fiú örökös, és Bellát nevelte arra, hogy mit kell tennie, ha ő örökli meg a Black vagyont. Aztán egy nap fejébe szállt a lángnyelv whiskey, és hazaérve megerőszakolta a feleségét, szintén abból a célból, hogy majd terhes lesz, és fiút szül neki. De a harmadik, késői gyermek is lány lett: Narcissa. Ezek után Cygnus békén hagyta a feleségét, aki már csak a három lányának élt.
Narcissa tizenegy éves volt, ősszel kezdi az első évét a Roxfortban, Andromeda tizenhat, ő hatodéves lesz, és Bella tizennyolc, lassan tizenkilenc, aki jelenleg nem dolgozott. Legalábbis ő ezt mondta, viszont nyílt titok volt, hogy szeretne Voldemort emberei közé tartozni, és azt is mindenki tudta, hogy ehhez a legjobb út a Lestrange családon keresztül vezet. Druella kételkedett is abban, hogy Bellatrix annyira szeretné Rodolphust, mint állítja, inkább csak Voldemort miatt ment hozzá. Amúgy is, a nő úgy érezte, a lánya szívében nincs hely olyan „alantas” érzelmeknek, mint a szeretet, vagy szerelem.
Andromeda volt a fekete bárány a családban. Ő volt ugyanis az első, aki Black néven a Griffendélbe került. Cygnust annyira felhúzta a dolog, hogy személyesen bement Dumbledore-hoz, és követelte, hogy a lányát helyezzék át a Mardekárba. Dumbledore beleegyezett, amennyiben a lány is ezt szeretné, de Meda, apja akaratának ellenére a Griffendél mellett döntött. Nyáron elég durván ki is kapott tőle, Druella három napig ápolta, mire el tudta rejteni a lánya sérüléseit a kíváncsiskodó szomszédok elől. Még a bájitalok sem javítottak a sérüléseken, se a varázslatok, a Szent Mungóba pedig nem merte bevinni a kislányt.
A második évben viszont Dumbledore rájött, és személyesen látogatta meg Cygnus Blacket. Megmondta neki, hogy amennyiben megtudja, hogy újra bántja a kislányt, úgy az Azkabanban köthet ki. A fenyegetés olyan komolynak tűnt, hogy a férfi többet nem bántotta Medát, de attól kezdve semmibe vette. Amikor pedig kiderült, hogy eljegyezte magát (szintén apja akarata ellenére) egy mugliszármazású diákkal, egyszerűen kitagadta a lányát.
Narcissa más dolog volt. Ő alapból rettegett az apjától, visszahúzódó volt, aki sosem kapott elég szeretetet, legalábbis az apjától nem. Világ életében nagyon kötődött az unokafivéréhez, és imádta fiatalabb nővérét. Igazán velük érezte biztonságban magát, mivel megérezte, hogy anyja is retteg az apjától.

- Igen – válaszolt Meda kissé félve, majd felsóhajtott. - Nagyon kedvesek velem.
- Majd küldök pénzt, kislányom. Amikor tudok.
- Anya, nem kell. Van munkám és...
- De én szeretnék neked segíteni! - szólt halkan, de határozottan a nő, majd felsóhajtott. - Engedd meg!
- SIRIUS BLACK! - Druella és Andromeda a visítás felé néztek, majd az utóbbi a szája elé kapta a kezét.