Az első, amit tettem, hogy felsóhajtottam. Nemcsak azért, mert megszabadultam Line-tól, hanem mert féltettem Lilyt. Nagyon féltettem. Megkönnyebbülve leültem a földre, mire elkezdett nevetni. Csengő volt a nevetése, és könnyed. Leült az ölembe, majd átkarolta a nyakam.
- Lemondhatsz a szeretőkről! - mondta vidám szikrákkal a szemében.
- Várj, kipihenem az infarktusom! - szóltam rá, mire megint elkezdett nevetni, és összeborzolta a hajam.
- Megijedtél?
- Attól, hogy hülyeséget csinálsz – válaszoltam, majd átöleltem, és nem engedtem. Újra az enyém, az enyém, az enyém... senki másé.
- Itt vagyok, jól vagyok. Élek és a tied vagyok. Szeretlek.
- Én is szeretlek. Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek! - Erre megint elkezdett nevetni, és megcsókolt. Hosszan, romantikusan. Ahogy régen.


Hétfő bűbájtan vizsga, kedd bájitaltan, szerda gyógynövénytan... és vége! Egész hétvégén tanultunk. Úgy, ahogy megálmodtam. A többiek voltak olyan toleránsak, hogy engedték, hogy kettesben legyünk mindig... folyton folyvást... én meg Lily. Az én Lilym... Sose voltam még ennyire szerelmes. Együtt tanultunk a könyvtárban, a parkban, a folyosón... Mindenhol. Bár volt, hogy nem tanultunk, inkább más foglalt le minket.
- Mr Potter, Miss Evans, kérem! Ez egy iskola! - rikácsolt McGalagony professzor. Lily fülig elvörösödött, istenem, de édes így!
- Hagyja őket, Minerva – mosolygott Dumbledore, de engem Lily jobban érdekelt.
- Ó, te! - mondta, de nem tudott mérges lenni... - Utállak!
- Miért? - kérdeztem lebiggyesztett ajkakkal, mire elmosolyodott.
- Mert túlságosan beléd vagyok zúgva ahhoz, hogy leszidjalak! - Erre elvigyorodtam, majd magamhoz húztam.
- Szerencsére!
- Gonosz manó! - mondta.
- Csillogó szemű angyal – erre elpirult. Persze, miután a vörösödésből visszanyerte a színét. - Mint egy rózsaszál, olyan vagy. Törékeny, mégis erős. Bársonyos és gyönyörű. Nehéz megtörni, de ha elérted a szívét örökre a tied.
- Ez gyönyörű volt... Honnan?
- Rád néztem, és jött – válaszoltam mosolyogva, majd megcsókoltam. Hosszan, szenvedélyesen.



Szombat este Dumbeldore bejelentette, hogy mivel Jaqueline olyasmit tett, ami törvényellenes, így kizárták a Trimágus tusából. Visszavették tőle a kupát, amit automatikusan a második helyezett, a húgom, kapott meg. Csak hápogni tudott miközben az egész iskola neki tapsolt, és kezet fogott Dumbeldore-ral.
- Jézusom! - ennyit tudott kinyögni, mikor felértünk a klubhelyiségbe. Elkaptam Siriust, majd lementünk a manókhoz a konyhába, és kunyeráltunk bulinak valót. És csaptunk egy bulit. Gondoltuk, aki akart, az már úgyis felkészült a RAVASZ-ra, meg úgy is még ott a vasárnap... Kinek ártunk vele?
Éjfélkor meglógtunk Lilyvel és lementünk a tópartjára.
- El sem hiszem – suttogta, és átölelt, miközben a tavat nézte.
- Mit?
- Hogy mit éltünk már át! Azóta, hogy idén megérkezett a Roxfort Expressz szeptember 1-jén.
- Hát, várjunk csak! Kezdetnek összevesztem Siriusszal, majdnem feladtam a reményt, hogy az enyém legyél, de aztán a bál...
- És az első szakítás...
- Amit az oldott meg, hogy Vio haldoklott. Kihúztál a gödörből. Vio és Sirius összejöttek. Meg volt egy kis Voldemort ügyünk is.
- Igen, kétszer. Ices professzor, meg az éjszakai séta a rengetegben.
- Aztán Remus nem hagyta, hogy nyugodtan élhessek – nevettem.
- Majd Jaqueline zavart be, de azt is megoldottuk. És mióta Vio miatt újra összejöttünk...
- Mindenig kitartottunk egymás mellett – fejeztem be mosolyogva. - Szeretlek. Jobban mint bárkit, és most jobban szeretlek, mint bármikor!
- Én is! - nevetett. - Én is...

Hétfőn bájitaltan vizsgánk volt. Már annyira nyugodt voltam, és felkészült, hogy nem is aggódtam. Elég volt Lilyt nyugtatni folyton-folyvást. Sirius is lassan újra lemondott a tankönyvekről. Bár nagyon aranyosak voltak Vióval, drága húgom azért kitett magáért tanulásban. Amióta nála a kupa... hát, azóta folyton be akarja bizonyítani, hogy érdemes rá. Hajjaj. Mennyi bajunk lesz még vele...
Különben a vizsga jól sikerült. A bájitaltan is. Valami izét kaptam...élőhalál esszenciája vagy mi a fene. Úgy öntögettem az anyagokat, mintha egész életembe ezt csináltam volna, pedig nem... Isten bizony nem! A teszt is jó lett. Bár ott melyik vizsgám nem lett jó? Végül gyógynövénytan. Várakozáson felülinél nem lehet rosszabb, bár mintha kicsit elrontottam volna valamit gyakorlaton, de azért bizakodom, hátha kiváló lesz az is.
Ezzel számomra, és számunkra, értem ezalatt Remus, Viót, Lilyt, Petert, Siriust és jómagam, le vannak zárva a vizsgák. Nincs más dolgunk, mint élvezni a park adta lehetőségeket, és várni arra, hogy felvettek-e oda, ahova menni szeretnénk. Én, Sirius, Remus és Peter egy aurorképzőbe, ezen kívül Féregfark egy másfajta varázstovábbképzőbe is beadta a jelentkezését. Bár örülnék, ha felvennék. Nagyon sokat segítettünk neki, és nagyon jól felzárkózott idén a tanulással. Miért ne lehetne ő is auror? Lily és Vio egy másik aurorképzőbe jelentkeztek, még év elején, Vio pedig egy gyógyító tanodába. Hát majd meglátjuk mi lesz. Valószínűleg mindenkit felvesznek, csak... Nem akarom, hogy Lily elmenjen tőlem. Olyan hosszú az a három év...


Nyaralunk, élvezzük az utolsó együtt töltött időt a Roxforttal. Három nap múlva hazamegyünk nyárra, bár én már szervezkedem. Szerintem Vio és Sirius is látnák egymást. Remusék is örülnének, ha velünk lehetnének, Lilyről nem is beszélve...
- Gyertek el hozzánk nyárra! A szüleimnek nem lenne kifogása ellenük.
- Hát nem is tudom – mondta az egyetlen virágszálam az ölembe ülve.
- Ragyogó ötlet! - mondta Vio, majd beletúrt Sirius könnyed eleganciával hulló tincseibe. Milyen költői vagyok mostanában. - Ugye, te jössz?
- Ki nem hagynám a legjobb barátom meghívását...
- Gondolom, hogy én vagyok ennek az oka – nevettem, mire elvigyorodott.
- Ki tudja, lehet, hogy sógorok leszünk! - Erre Vio elsápadt, majd összenézett Lilyvel, aki elkezdett nevetni. - Ne ijedj meg! Ez nem volt lánykérés! De legalább jó tudni, hogy viszonyulsz a dologhoz!
- Remus, Féregfark? - néztem a barátaimra. Peter örömmel bólintott, és Holdsáp is, bár ő...
- Nem leszünk így sokan, nektek?
- Á, nem csak a lányokkal törődünk, igaz, Tapi? Tapi! - Legjobb barátom éppen beleveszett a húgom csodálatos tekintetébe, és csak inteni tudott a csókok miatt. - Te jössz, virágszálam?
- A szüleid engednék?
- Anya odavan érted... - mosolyogtam rá, mire bólintott. - Menjünk vacsorázni! Éhes vagyok!


Nem tudom, hogy a megérzéseim ilyen jók, vagy tényleg farkas éhes voltam, de alighogy beléptünk bagoly-postások árasztottak el minket. Vagyis a hetedéveseket. Amint megkaptam a levelet, izgatottam leszakítottam pecsétet, majd kinyitottam.
- Felvettek! - suttogtam végigolvasva a sorokat. Felnéztem. Lily kezében egy másmilyen papír volt.
- Engem is! - A nyakamba ugrott. Pedig én nem örültem ennek. Nem annak nem örültem, hogy felvették, hanem annak, hogy három évig alig látjuk majd egymást. De nem baj, ha ezt az évet kibírtuk, akkor azt a másik hármat féllábon kíbírjuk. Mint kiderült Remust, Peter és Siriust is felvették oda, ahova engem. Vio pedig Lilyvel megy, mert az ő iskolájuk aurorokat és gyógyítókat is tanít. Összenéztünk Siriusszal. Vigasztalhatjuk majd egymást! Na nem baj, kibírjuk. Ki ám!
- Osztálytársak leszünk! - sikított fel Vio, amint elolvasta Lily levelét. - Lily!
- Éljen! - Elmosolyodtam.
- Gratulálok. - Átöleltem Lilyt, és arra gondoltam, mielőtt elválunk, lesz egy csodálatos nyarunk együtt.


Epilógus:
A vonat lassú méltósággal állt meg a kilenc és háromnegyedik vágányon, mi meg unottan szálltunk le. Bár tudtunk, két nap múlva úgyis találkozunk, de azért... Mindig utáltam az iskola végének ezen részét. Adtam egy búcsúcsókot Lilynek, majd a húgom után indultam. Érdekes lesz a nyár, és ami utána jön! De egyenlőre ennyi. A Roxfortos életem lezárult, és most, igen most azt hiszem, elégedett lehetek az elmúlt hét évvel. Minden csínjával, minden bánatával és örömével együtt. Kivételes szerencsém van, hogy ilyen helyre, ilyen emberek közé kerülhettem, és megismerhettem azt, aki jobban szeretek a saját életemnél. Igen, a halálomig szeretni fogom, történjék bármi!
Felsóhajtottam, majd még egyszer hátranéztem a Roxfort Expresszere. Ugyanaz az érzés fogadott, mint amikor az Roxfort eltűnt a szemünk elől. A hiány. Vajon látom még e vonatot? Olyan nehéz lezárni egy életet, hogy aztán belelépj egy újba...
- Hé, jössz? - kérdezte Vio a vállamra csapva. - Bátyó...
- Ja, persze – motyogtam, majd rávigyorogtam. Most mit búsulok, végül is én vagyok a nagy James Potter, nem? Nem... Csak James Potter vagyok, de egy nagyon szerencsés James Potter... Vajon van még James Potter a világon?