Döbbentem néztem Lilyre. Először fel sem fogtam a dolgot. Aztán minden leesett. Két teszt is pozitív lett?
Néztem a vöröslő szemeit, a patakzó könnyeket és nem tudtam mit mondhattam volna. Semmit. Meg se tudtam szólalni. De semmi egyéb. Annyi minden átfutott az agyamon. Érzések, gondolatok emlékek. De ez megrázó volt. Én bámultan néztem, ő meg sírt. Tudtam, hogy most nekem kell erősnek lennem. Tudtam, ahhoz, hogy megnyugodjon normálisan kell reagálnom rá.
- Istenem! - szipogta patakzó könnyekkel. Ránéztem majd magamhoz húztam, és átöleltem.
- Nem baj, kicsim. Majd megoldjuk, ketten. – Egy kicsit lenyugodott.
- De most mi lesz? - kérdezte szipogva és elengedett.
- Semmi – válaszoltam nyugodt hangon. - Két hónap múlva RAVASZ. Levizsgázol, aztán meglátjuk. A szüleid és az én szüleim is segíteni fognak.
- Biztos? - kérdezte.
- Igen. Anyám amúgy azt mondta, egy nőnek tizennyolc évesen kell szülnie, hogy több gyermeke is legyen. Ő is tizennyolc volt, mikor megszülettünk. Csak aztán mégsem akart többet. Nem is értem miért. - Erre elmosolyodott.
- Köszi – mondta.
- Mit? - kérdeztem.
- Hogy ilyen higgadtan fogadtad. El tudom képzelni milyen érzésed lehet. - Hát igen. De majd magányosan a szobában mindent átgondolok. Ott majd kiborulok, most még tűröm...
- Semmiség – mondtam. Pedig nem volt semmiség. Olyan vihar kavargott bennem, hogy a atlanti óceáni tornádók megirigyelhették volna. - Ki tudja?
- Csak te, én meg Madam Pomfrey. De azt mondta, ha a ma esti utolsó biztos teszt is pozitív lesz, szólnia kell McGalagonynak és Dumbeldore-nak.
- Úgy érted lesz még egy teszt?
- Az eddigi kettő hormonokon alapult. Madam Pomfrey, miután felháborodtam a terhesség ellen... - Jó kislányhoz illően. -... azt mondta, hogy ma csinál még egy tesztet, ami biztosra megmondja terhes vagyok-e.
- Értem, tehát nem biztos?
- Nem tudom – szipogta.
- Jól van, semmi baj – átöleltem. - Mindent megoldunk, ketten, együtt.


Később felmentem a klubhelyiségbe, majd ledobtam magam az ágyra, és a plafont kezdtem bámulni. Minden repedését, mit már annyiszor megnéztem, mikor Lilyről álmodoztam. Most nem róla álmodoztam. Most gondolkodtam. Lilyről, az állapotáról a helyzetről. Micsoda botrány lesz ebből. Ha egyáltalán itt maradhatunk a Roxfortban, akkor is szembe kell néznünk bizonyos dolgokkal. A felelőséggel. Egy gyereket nem könnyű felnevelni, vagy vállalni. Nem mintha később nem akartam volna, de nem most, nem tizennyolc évesen akarok apa lenni. Felsóhajtottam, mire valaki, vagy valakik hatalmas robajjal bejöttek a szobába.
- Újra itt! - kiáltott fel Sirius. Én a plafont fixíroztam tovább, és nem törődtem vele. Ha jól van, annál jobb. Peter szuszogott az ágyon, Remus meg olvasott. Amúgy sem hiszem, hogy neki szólt a felkiáltás.
- Hm... micsoda népszerűséged van! - nevetett Vio. - Hahó, itt vagytok? - kérdezte. No válasz. Csak mintha Peter ébredezett volna.
- James... élsz? - kérdezte Sirius.
- Ja – válaszoltam.
- Megnyugodtam – válaszolt Tapi gúnyosan. - Örülök, hogy így örültök nekem!
- Csak nem vesztél össze Lilyvel? - kérdezte Vio.
- Nem, miből gondolod?
- Rád kell nézni – válaszolt. - Meg Lily is sápadt, és vörösek a szemei.
- Nem vesztünk össze – válaszoltam nyugodt hangon. - De, hogy miért sírt, csak ránk tartozik.
- Oké... oké. - Felültem az ágyon.
- Örülök, hogy túlélted, Tapmancs – mondtam. Majd kinyújtóztam, pont, mint Peter.
- Biztos a meccs miatt – mondta ásítva. - Szia Tapmancs.
- Meccs? - kérdezte Sirius.
- Aha, múlt héten vesztettünk a Mardekár ellen – mondta Féregfark. Zseni vagy! Emiatt tényleg kiakadhatok. Jó, jó! Nem szóltam, csak hümmögtem.
- Vesztettél a Mardekár ellen?! - csattant fel Sirius. Én? Nem csak én játszottam. Felmordultam, de nem válaszoltam.
- James, elkapta a cikeszt! - mentegetett Peter. - De az nem volt elég.
- Oh... tehát te jó voltál. Megnyugodtam – nevetett Sirius. - Mi lesz a csapattal?
- Ha holnap a Mardekár veszt, döntősök vagyunk.
- Ki ellen játszik? - kérdezte a drága barátom.
- Kapaszkodj meg, a Hugrabug ellen.
- Kész, oda az idei nyerés!
- Tévedés – mondta Viorica. - Ugyanis a tegnapi kis bájitaltan akciótok Lilyvel jól sikerült.
- Mi? - kérdeztem meghökkenve. Tegnap kicsit tényleg megkavartuk az órát, de nem hiszem, hogy veszélyes lett volna.
- Corps, Hudson és Piton a gyengélkedőn vannak. Holnap nem játszanak.
- Akkor döntősök vagyunk! - mondtam. - Nélkülük a csapat semmit nem ér. A Hugrabug majd leveri.
- Éljen! Akkor nincs miért szomorkodnod! - mondta Vio. Na igen... Húgocskám megcsókolta Siriust.
- Azt hiszem elmegyek a könyvtárba – szólt hirtelen Remus. Ránéztem. A szemében megvillant Holdsáp tekintete.
- Ne! - mondtam. Már mindent értettem. - Meg kell oldanunk a dolgot. Mond el Siriusnak, miért támadtad meg!
- Nem én támadtam meg! - mondta nyugodtan. - Hanem Holdsáp...
- Ő is te vagy Remus! És azért támadta meg Siriust, mert te is megtetted volna!
- Nem igaz! - csattant felé dühösen. - Nem bántottam volna soha, a barátom!
- Nem igaz, Remus és ezt mind a ketten tudjuk! – Azt hiszem ekkor jött ki belőlem a feszültség. Miért nem érti meg, hogy így megszabadulhat Holdsáptól?! - Mind ketten tudjuk, hogy gyűlölöd Siriust.
- Mi?! - hökkent meg Vio és Tapmancs.
- Nem gyűlölöm! - kiabálta, majd hirtelen lenyugodott. - Miért tenném? - Én is lehiggadtam.
- Mert elvette tőled Viót! - Sirius elsápadt és megsemmisülten leült az ágyra. Szemeiben könny csillogott.
- Remus – szólt halkan Tapmancs. - Te engem?
- Igen – mondta. - Gyűlöllek! Mindenkit elveszel tőlem, akit szeretek! Előbb Caterine, Helga, majd most Vio. Miért, Sirius, miért?
- Sajnálom, én... - Tapmancs elakadt, majd ő is megsemmisülten leült az egyik ágyra. Peter nézte egy ideig őket, majd visszadőlt. Gondolta átalussza a gondokat. Jó ötlet, kár, hogy én nem tehetem meg. Én is leültem, mikor kopogtak, majd Lily benyitott és rám nézett. A szeme nyugodt volt. Ebből reményt merítettem. Jaj, remélem csak tévedés volt!
- Beszélhetünk? - kérdezte. Bólintottam, majd itt hagytam a srácokat Vióra bízva. Felálltam, majd kimentem vele a parkba.


Ugyanoda ültünk le, ahova nem régen, de most nem sírt. Már a szeme sem volt vörös. A hangja nyugodt volt, ebből reményt merítettem.
- Na? - kérdeztem.
- Nem vagyok terhes, csak beteg. - Ó, ez nagyon megnyugtató.
- Beteg? - kérdeztem aggódva. Elmosolyodott.
- Semmi komoly. Egy kis hormonzavar... Madam Pomfrey adott rá fogamzásgátlót. Hormon hatásút. Rendbe fogok tőle jönni, és ilyen ijedelmek sem lesznek többet.
- Amíg mi nem akarjuk! - nevettem. Átölelt. Minden jó, ha a vége jó....