21: Este a parkban
Nekem órám volt, úgy tíz perccel később, de azért lementem a tóhoz. Kiszellőztetni a fejem, meg, ha Lily lejön, akkor itt találjon.
- Vio mondta, hogy lejössz – szólt egy lágy hang. Megfordultam, majd rámosolyogtam.
- Tíz perc múlva óra – sóhajtottam.
- Tudom – válaszolt, majd átölelt. - Megint Remusra vigyázol?
- Nem akarom, hogy hülyeséget tegyen. Olyan érthetetlen és furcsa ez az egész!
- Végül is mi történt? Sirius szörnyen festett...
- Valamiért Remus neheztel Siriusra – mondtam, amit én sejtettem. - És a tudatalattijában ezt Holdsáp, a vérfarkas felfedezte, és azt hiszem, az, ami Remusnak jó, az Holdsápnak is alapon Sirius ellen van.
- Bonyolult – vallotta be. Az órámra néztem.
- Mennünk kell...
- Várj... mikor látlak? - Révén, hogy most már külön óráink voltak. Neki mágiatörténet, nekem legendás lények gondozása, neki számmisztika, nekem meg hosszú kviddics edzés. Már nem húzhatom későbbre. Ráadásul kénytelen leszek valakit találni Tapi helyett.
- Nyolckor itt?
- Este? - kérdezte megszeppenve.
- Csak nem félsz a sötétben? - kérdeztem kajánul, mire csípőre tette a kezét.
- Nyolckor itt! - mondta, majd elindult a kastélyba. Én meg utána. Még csak az kellene, hogy megsértődjön nekem!
Este nyolc, este nyolc, este nyolc...
- Mr Potter figyel rám?! - kérdezte a drága szeretett... Kicsoda? - Mr Potter!
- Aha – nyögtem kétségbeesetten. Majd körbenéztem. Hol vagyok?
- Legendás lények gondozása – szólt Remus mellettem, mintha kitalálta volna a gondolatomat. Ránéztem. Remus tudata volt.
- Aha... - mondtam értelmesen.
- Mr Potter!
- Itt vagyok tanárnő... úr... - mondtam, majd rávigyorogtam. Felsóhajtott, majd folytatta a beszámolót, a mikről is?
- Unikornisok... - hangzott a válasz.
- Mióta vagy gondolatolvasó? - kérdeztem tőle, mire savanyúan elmosolyodott.
- Sirius, hogy van?
- Amikor utoljára láttam rosszul volt – válaszoltam kicsit elgondolkodva.
- Nem akartam.
- Tudom... - mondtam, majd elkezdtem jegyzetelni. De, hogy minek?
- Hogy meglegyen – Hangzott a válasz. Nyugodt tekintettel letettem a pennát.
- Remus, te legilimentálsz?
- Bocs, csak gyakoroltam – mondta nyugodt, de annál lemondóbb hangon.
- Na jó, hagyd a gondolataimat! - mondtam, majd folytattam a jegyzetelést.
Azt akarom, hogy Tapmancs játsszon! Ez siralmas volt! Nem csak az edzés... Tapi helyettese is... rémes! De végre nyolc óra van. Nem akarok ma senki mással foglalkozni Lilyn kívül. Lementem a tópartra, majd leheveredtem a fűbe és vártam. Szép éjszaka volt. A csillagok ragyogtak odafent, a hold, bár fogyóban volt, de tündökölt. Nem is vettem észre, mikor ült le mellém. Csak a csodálatos illatát éreztem meg. Amikor felültem, rám mosolygott.
- Szép este van! - mondtam.
- Igen, gyönyörű... sétálunk egyet? - bólintottam, felálltam, majd felsegítettem. Átkaroltam a derekát és elindultunk a tópart mellett. - Ma alig jutott rám időd.
- Tudom, sajnálom, de most itt van az egész este előttünk...
- Akarod mondani egy óra... mivel. - Elhallgattattam egy csókkal.
- Ma nem törődünk semmivel!
- De igen! - mondta durcásan. - Nem leszek tilosban!
- Biztos? - kérdeztem, majd megcsókoltam. Erre picit ellökött magától, gondolom nem tetszett neki a zsarolás. Az ellökés meg... Csak egy picit megtaszított, de a tó szélén álltam, egy meredekebb résznél, és beleestem a tóba. El is merültem szépen. Majd hirtelen felbukkantam a víz felszínén. Lily nevetve nézett.
- Bocsi!
- Most már gyere és ments ki! - mondtam, erre nevetve megrázta a fejét.
- Nem! - Sóhajtottam, majd elkezdtem kiúszni a partra. Amikor ott voltam a kezem nyújtottam felé, miközben elgondoltam a következő pillanatokat.
- Segíts! - mondtam neki. Lassan közelebb jött, majd megfogta a kezem, erre berántottam. Sikítva esett bele a tóba.
- Á... ez hideg! - Ő nem merült le, mivel a karjaimba rántottam.
- Felmelegítselek? - kérdeztem kaján vigyorral. Eltaszított, majd elkezdett a part felé úszni. Csakhogy nem jutott messzire,. Mert visszahúztam magamhoz.
- Na! - Mint egy kislány, istenem! De aranyos... Átkaroltam a derekát a víz alatt.
- Nem mész sehova...
- De fázom, meg csurom víz vagyok.
- Azon csodálkoznék, ha nem lennél, egy tóban! - Erre elkezdett kacagni. Elkezdtem a part felé úszni. Még csak az kellene, hogy megfázzon nekem. Kiültünk a partra, majd egy pálcaintéssel szárazra varázsolt minket.
- Na tessék! - Átkaroltam, majd ledöntöttem a fűre, és megcsókoltam.
- Ezt hol tanultad?
- Bűbájtanon! Év eleji anyag! - Egy lendülettel felülkerekedett. A hátamra fordított és a hasamra ült.
- Biztos aludtam – megfogtam a kezeit és játszani kezdtem az ujjaival. Olyan szép volt így, a holdfényben, a csillagokkal. Elengedtem a kezét, majd egy gyors és tökéletes mozdulattal leszedtem róla a talárt. Természetesen jól nevelt kislányként egyből felháborodott, de azért én már tudom, hogy nem mindig jól nevelt kislány ám! Ezek után a blúza gombjait kezdtem szépen lassan kigombolgatni.
- James, kérlek, ne itt! Na! - De azért nem ellenkezett, csak szavakkal. Lassan végiggomboltam az összes gombot, majd a hasára tettem a kezem.
- Itt fog növekedni minden gyerekünk. – Erre elkezdett nevetni.
- Gondolod te – mondta. - Na, vedd el a kezed! - Nem vettem el, még mit nem, de nem is tartottam a hasán, hanem elindultam felfelé simogatva. - Hé... ez túl jó! - mondta, mire kajánul elvigyorodtam. Egyetlen mozdulat elég volt hozzá, hogy lekerüljön róla a blúz.
- Na! Kérlek! - mondta. Ezzel sem törődtem. A következő a melltartó volt, de ezt már nem engedte. Megfogta a kezem. - James, hagyd abba! - Abbahagytam, bár durcásan. Leszállt rólam, de nem vette vissza a blúzt. Felültem és néztem a holddal körülfont alakját. Elképesztően gyönyörű és kívánatos volt. Rám mosolygott.
- Gyönyörű vagy! - mondtam álmodozó hangon. Négykézlábra álltam, és odakúsztam hozzá, majd megcsókoltam a vállát, majd a nyakát. Majd egyre lejjebb kezdtem haladni, miközben végigdöntöttem a füvön. Megcsókoltam a hasát, majd a szoknyájából is elkezdtem kibújtatni.
- Istenem, ha észrevesz valaki! - Felnéztem, majd a talárom zsebéből kirángattam a láthatatlanná tévő köpenyt. - Na ne!
- Miért? - kérdeztem, és levettem a talárom. Lefeküdtem mellé a fűre, majd megcsókoltam a vállát, és magunkra terítettem a köpenyt. - Sose gondoltál milyen lehet a természet lágy ölén?
- De költői lettél! - Végighúztam az ujjam a hasán, mire összerándult. - Ne csináld, csikis vagyok!
- Remek! - Rám villantotta a zöld szemeit, majd magára rántott, és elkezdte kilazítani a nyakkendőmet. Megjött a hangulata a drágámnak. Még szép. Lassan hámozott le, pedig én már nagyon, nagyon, nagyon... A kezemmel végigsimítottam a testén, majd levettem róla a melltartót, és a maradékot is. Innen már semmi nem állt az utunkba, hogy kipróbáljuk, milyen a természet lágy ölén.
|